Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-11-14 / 46. szám
Az antik kultúra kincsestára Ismerkedés Görögországgal Az idén mintegy ötezer csehszlovák turista töltötte szabadságát vagy tett hosszabb-rövidebb látogatást Görögországban. További ezren — a Cedok üzlettársa — a Cosmos utazási iroda körültekintő gondoskodását, példás szolgálatait vették igénybe. Mi is közéjük tartoztunk, és nem bántuk meg. Az autóbusz kényelmes üléseinek és légkondicionáló berendezésének köszönhető, hogy az ilyen hosszú út sem fárasztó, a 40 fokos hőséget sem érezni a kocsiban. Isztambult, ezt az ókori és középkori műemlékekben gazdag török várost elhagyva, egy ideig a Márvány-tenger partján haladunk, amely — mindenki láthatja — nemhiába kapta nevét. Az itteni szigeteken ugyanis valóban márványt bányásznak. Valamivel távolabb feltűnik a Bulgáriából errefelé vonuló, ott Rodope, itt Bukate néven ismert hegység a lejtőin legelésző juhnyájak- kal, majd elérjük az Égei-tenger partját, és rövidesen megérkezünk Kavál- lába. Első görögországi állomáshelyünk ez az amfiteátrumszerűen, lépcsőzetesen a tenger felett épült, dohányiparáról nevezetes kelet macedóniai kisváros. Főterén és az utcákon lüktet az élet, a kereskedők boltjuk előtt és a közeli piacon hangosan kí- nálgatják áruikat, főleg a sokféle pompás gyümölcsöt, amelyeknek lehetetlen ellenállni. De különösen nagy a keletje a jégbe hűtött frissítőknek és a nagy választékban árusított fagylaltnak. A kikötőben elbeszélgetünk a hálójukat javítgató halászokkal és a súlyos zsákok terhe alatt roskadozó rakodómunkásokkal, majd megtekintjük a város néhány nevezetességét. Megtudjuk, hogy i. e. 51-ben Pál apostol itt kezdte terjeszteni a kereszténységet és hogy 1769-ben itt született Mohamed Ali, az „egyiptomi dinasztia“ megalapítója. A ház, amelyben élt, ma is jó karban van. A bizánci korból fennmaradt hídhoz és a magaslaton épült s a város minden részéből jól látható erődítmény romjaihoz kocsivezetőnk, Georgesz Papadopulosz vezet el. Ez az értelmes, szolgálatkész fiatalember jól ismeri hazája gazdag történelmét, de számunkra az is fontos, hogy biztos kézzel vezeti a veszélyesen kanyargó szerpentineken hol fel- kúsző, hol a völgybe leereszkedő autóbuszunkat. A görög ételkülönlegességekkel is ő ismertet meg bennünket. Az egyik utcai kiskocsmában kötünk ki. Különféle illatok terjengenek a levegőben. A birkahús- és a halszag vegyüléke a nagy melegben nem éppen ínycsiklandó, de ezek nélkül az erősen fűszerezett ételek nélkül, amelyeknek elengedhetetlen tartozéka — csakúgy, mint Olaszországban — a makaróni vagy a spagetti, nincs ebéd- vagy vacsora Görögországban. Annál érdekesebb, ahogyan a húsokat a vendégek szeme láttára elkészíApollón templomának maradványai tik. A nyárson forgó vagy a pálcikákra tűzött, hagyma- és paradicsomszeletekkel váltakozó, roston sült húsételek nálunk is kedveltek. A nyers birkahússal körültapasztott, egy méternél is magasabb rost felett forgó hengert még nem láttunk. A párolgó húsból a pincér anélkül, hogy a hengert megállítaná, hatalmas késével a mi részünkre is lekanyarít néhány vékony szeletet. Bár eleinte bizalmatlanul fogadjuk — de lévén az éhség a legjobb szakács — végül is jó étvággyal elfogyasztjuk az illatozó, számunkra szokatlan ételt. ízlik a juhtúróval töltött meleg lepény is, amelyhez bőven kortyolgatunk az ánizsos masztikából és a nehéz görög borból. OLÜMPOSZ, AZ ISTENEK SZÉKHELYE Kocsivezetőnk többször is az órájára néz, majd indulásra szólít fel, hogy — amint mondja — még aznap elérjük Lltóchoront. Az Olümposz lábánál épült kis fürdőhely egyik oldalát a tenger vize mossa, vele szemben pedig — feltéve, hogy 3000 m magas csúcsa nem burkolózik ködbe — pompás kilátás nyílik a hegyre. A kempinget zsúfolásig megtöltik a gép- és lakókocsik. A kirándulók aligha érezhetik magukat otthonosan ebben a zűrzavarban, ám az üdítő hullámokban lubickolva, ki ne felejtené el ezt a kis kellemetlenséget és ki ne bízna szerencséjében, hogy — ha csak néhány másodpercre is — meglátja a halhatatlan ókori istenek székhelyét, akik a legenda szerint az Olümposzon emberek módjára éltek, szerettek, gyűlöltek, és nemegyszer leszállva a völgybe, igazi emberekkel is érintkeztek. Szinte megrészegülve szívjuk magunkba a kristálytiszta hegyi levegőt és a tenger illatát, alig tudunk betelni vele. A növényzet buja, a kedvező éghajlat és a termékeny talaj Tesszáliát a gabona és a szőlő hazájává tette. Az országutakat, amerre a szem ellát, mindenütt sárga, piros és fehér virágú kaktuszok, leanderek és bokrok szegélyezik. Alig tudja az ember figyelemmel kísérni a robogó kocsiból a színek gyors változását, mégis jólesik a szemnek ez a tarka látvány. — Történelmi helyhez, Thermopülai- hez közeledünk — figyelmeztet kocsivezetőnk. Oda tartunk, ahol a görög— perzsa háború idején (i. e. 500—449) a mindenre elszánt görög sereg két teljes napig védte a tengerszorost a túlerővel támadó perzsák ellen. A harc során a perzsák bekerítették a spártaiak alig 300 főnyi csapatát, amely — Leónidasz királlyal az élén — az utolsó szál emberig hősiesen ellenállt. Az utókor e harcok emlékére emelte itt a spártai hős szobrát. Autóbuszunk szinte nyeli a kilométereket. Célunk ugyanis, hogy aránylag rövid idő alatt minél többet lássunk, minél közelebbről megismerjük az ország nevezetességét és népének életét. DELPHOI Nagy a forgalom a műúton, de a közlekedés egyirányú, így a gépkocsik nem veszélyeztetik egymás biztonságát. Ezért is fizetünk használatáért oly gyakran vámot, ami azonban nyilván nem zavarja a kirándulókat. Ezt bizonyítják a sátrakkal borított kempingek és a műutakat sűrűn szegélyező benzinkutak is, amelyeknek elengedhetetlen tartozékai a kitűnő kávét árusító büfék. Letérve a műútról egyszeriben megváltozik a vidék. A hegyekbe vezető keskeny szerpentin útról, bármilyen lenyűgöző is a táj, nem éppen kellemes érzés letekinteni a völgybe. Sokan szédülnek, a szemüket is eltakarják. Tölgyfák és ciprusok közt járunk. Noha felettünk sziklák, a lejtőket kőtömeg borítja, alattunk olajfa-, barack-, citrom-, narancs- és mandulafaligetek váltakoznak, előttünk pedig a Parnasz- szosz hegysíég — a görög mitológia szerint Apollón isten és a múzsák kedvenc tartózkodási helye emelkedik. Arachova kisváros, magasba nyúló szőlővenyigéikkel befuttatott házikók és élénk kereskedelmi élet jellemzik. A boltok bejáratánál szőnyegek, rókabőr, gyapjúpulóverek, fürdősapkák, cipők tarka összevisszaságban, a kirakatokban pedig görög kerámiából készült vázák, amforák, bizsu és különféle emléktárgyak kínálgatják magukat. A felejthetetlen környezet láttán önkéntelenül is arra gondol az ember, hogy jól választottak, akik sok ezer évvel ezelőtt ezen a vidéken telepedtek le. Milyen szél hozta őket errefelé? A közeli Delphoit, amely miár Homérosz korában is népszerű volt, Püthia papnő kedvéért keresték fel, aki a jóshely felszálló gőzétől kábul- tan titokzatos szavakat mormolt. Ezeket a mondatfoszlányokat alakították ki az Apollón-templom papjai az éppen hatalmon levő uralkodók érdekeinek megfelelő jóslatokká. A Püthia korabeli Delphoit földrengés és óriási tűzvész pusztította el. Ma az i. e. 373-ban újra felépült város romjai között járunk. Az akkori időkből származó pompás szobrok maradványai az itteni múzeum legértékesebb darabjai. Ezekkel együtt maradtak fenn az ehhez a helyhez fűződő mondák is. Delphoit egy Püthonnak nevezett kígyótestű sárkány jelképezi, amelyet Apollón isten nyilaival megölt, hogy megbosszulja anyja, Létó üldöztetését. De ha már a mitológiáról van szó, az itteni hegyekből sokszorosan visszatérő visszhang eredetére is van magyarázat. Ékhó nimfát Héra istennő megbüntette, mégpedig úgy, hogy csupán a mások által kiejtett szavakat volt szabad megismételnie. Apollón temploma és a körülötte levő kápolnák, amelyeknek csupán oszlopcsarnokai maradtak fenn, az építészet remekei. Egykor az isteneknek bemutatott áldozatok színhelyeiként szolgáltak, ma pedig Athéné istennő márványteraszos templomával együtt a külföldi turisták találkozóhelye ez a térség csakúgy, mint a színház és a közeli stadion, ahol a mai olimpiai játékokhoz hasonló versenyek zajlottak le. A különbség közöttük mindössze az volt, hogy Delphoiban a versenyzők nem annyira a sportban, mint inkább szavalatban, énekben, zenében, drámai előadásokban mérték össze erejüket. Sokat beszélhetnénk a múzeum felmérhetetlen értékeiről is. A legfigyelemreméltóbb alkotás itt minden bizonnyal annak a fiatalembernek a szobra, amelyet kétezer évig romok borítottak. Feltárása — noha a bal karja és a fogat, amelyet hajtott, hiányzik — a francia régészek érdeme. Csupán a gyeplőt tartó jobb karját sikerült megmenteni. De semmibe vesző, valamint kereső tekintete és szinte mozgásban levő teste mintha sohasem akarna megpihenni, a hiányzó részeket is pótolja, és alkotója művészetéről tanúskodik. A monda szerint Delphoit a világ közepének tartották. Zeusz, az istenek ura és parancsolója ugyanis egy alkalommal két gyors szárnyú sast küldött a világba, s a madarak körülrepülve a földgolyót, azon a helyen találkoztak, ahol az Omphalosznak nevezett szikla áll, amelyet a világ közepének tartottak. Ebből arra következtethetünk, hogy a görögök már abban az "időben sejtették, hogy a Föld gömbölyű. Esteledik. Mielőtt azonban búcsút mondanánk ennek a varázslatosan szép helynek és visszatérnénk a mába, a Kastállát, azt az üdítő forrást is felkeressük, amelyhez a leanderek és ciprusok övezete keskeny ösvény vezet. A monda szerint Pégaszosz a Múzsák szárnyas paripája egyszer megbotlott, s a rúgástól felfakadt a Hip- pokréné forrás. A költők ide jártak költői ihletet meríteni. Bizonyára sokan sajnálják, hogy a forrás régen elveszítette varázslatos erejét... KARDOS MARTA A thermopülai csata emlékműve (A szerző felvételei)
