Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-11-14 / 46. szám
Spanyolországban 1937-ben, miután a jaramai fronton a Dimitrov zászlóalj Ján Zizka nevét viselő csehszlovák géppuskás századdal átestem az első igazi „tűzkeresztségen“, a parancsnoki utánpótlás nevelésével megbízott elvtárs tisztiiskolára szemelt ki. A hadosztály parancsnoka, Gál tábornok elé vezényeltek kihallgatásra, aki kijelölésemet jóváhagyta. A katonai tanfolyam megkezdését — öt csehszlovákiai önkéntes társammal együtt — a hadosztály-parancsnokságon vártuk be, ahol addig őrszolgálatot teljesítettünk. Március végén mint több más hadvezér, Lukács Pál tábornok is ellátogatott a Morata de Tajuna közelében levő olivaolaj-préselő és papírgyárba, á Gál János tábornok vezette hadosztály törzskarához. Hadosztályunk parancsnokát, aki a Nagy Októberi Szocialista Forradalom harcosa, a Vörös Hadsereg neveltje volt. Lukács már a Szovjetunióból ismerte. Munkájuk végeztével mindkét magyar generális hosszasan, szívélyesen elbeszélgetett velünk, a hadosztálytörzsnél szolgálatot teljesítő magyar önkéntesekkel. A beszélgetés nagyon jő hatással volt ránk. Lukács tábornok 40 év körüli, középtermetű, zömök, angol bajuszt viselő, barátságos, megnyerő külsejű ember, nagyon képzett és igazi katonatiszt benyomását tette rám. Azok a magyar önkéntesek, akik jó néhány ütközetben harcoltak vezetése alatt, gyakran emlegették, hogy ha szabad ideje volt, milyen szeretettel énekelte velük együtt a szép magyar népdalokat. A tiszti iskolában, amely Oj-Castiliában egy kis erdőben volt, a körülményekhez képest ideális feltételek között igyekeztünk elsajátítani a korszerű hadászati és egész katonai tudományt. Már a közelgő záróvizsgák izgalmait éltük, amikor szomorú hírt kaptunk: Lukács tábornok — akire a veszélyeztetett frontszakaszok mentesítésére a Huescáért indítandó harcok vezetését bízták — miután úgy tájékoztatták, hogy a városig húzódó Pireneusok nyúlványain viszonylag csak gyéren vannak francóista egységek, kíséretével személyesen ment terepszemlére. Felderítő útján június 11-én -gépkocsiját egy ellenséges üteg lövedéke telibe találta, s a tábornok életét vesztette. Derűs égből villámcsapás volt ez számunkra. A XII. brigád magyar nemzetiségű tagjai, az iskola hallgatói: Stegmayer István, Keszőcze Endre, Ambrús Károly, Kálcsics (Csatári) József, Kerznár Károly, Marsohall László, akik 193b októberétől minden Lukács vezette csatában részt vettek, s a tábornokot szinte „sérthetetlennek“ tartották, csaknem kővé meredtek. De a mi, XV. nemzetközi brigádunk tagja is — Morvay Gábor, Bohács István, Osvald Autón. Kertész József, Turcsek József meg jómagam — és nem túlzók, ha azt mondom, a szovjet, francia, angol, német, spanyol és más nemzetiségű kiképző tisztjeink, a csehszlovák, lengyel, jugoszláv, olasz, amerikai és más népek fiai, az iskola hallgatói, akik ismerték Lukács forradalmi múltját, kimagasló hadvezéri tehetségét — mélyen megrendültünk. Az iskola parancsnoksága, illetve a hadvezetés lehetővé tette, hogy minden magyar nemzetiségű „tisztnövendék“ részt vehessen Valenciában a hősi halált halt tábornok temetésén. Mi, tiszti iskolások kaptuk azt a megtisztelő feladatot, hogy egész éjjel és a temetés napján, amíg Valencia népe utolsó tiszteletadását rótta le a hős generális ravatalánál, díszőrséget álljunk a koporsó mellett. A tábornok üvegfedelű koporsójában a nyugodtan alvó, kedves emberre emlékeztetett. Derékig semmi sérülést nem láttam rajta, lejjebb pedig virágok fedték a testét. A termet, ahol a három koporsó — középütt Lukács tábornoké — volt felravatalozva, élő virágok borították. Bevallom, hogy Lukács tábornok elvesztésének jelentőségét teljes nagyságában csak a búcsúbeszédek hallatára tudatosítottam. Ekkor fogtam fel, hogy nemcsak minket, nemzetközi önkéntes bajtársait, de Spanyolország népét és az egész haladó emberiséget megdöbbentette halálának híre: Lukács tábornok nincs többé. A hősi halott tábornok emlékére ígéretet tettünk, hogy utolsó leheletünkig harcolni fogunk a fasizmus ellen, a spanyol nép és minden nép szabadságáért. Lukács tábornok koporsóját Valencia főutcáin ágyútalpon vittük utolsó útjára. A koporsókat díszőrség, majd a sok száz koszorút, csokrot vivő spanyol és nemzetközi katona mögött a többezres gyászmenet élén a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottsága, a köz- társasági kormány, a vezérkar, valamiint a nemzetközi brigádok küldöttsége kísérte. Őket a népfront képviselői követték, majd a minisztériumok, az üzemek és a közhivatalok küldöttei, a társadalmi szervezetek és a lakosság tízezrei. Amerre a gyászmenet elvonult,, megszámlálhatatlan tömeg szorongott. Mindenki megható- dottan, szomorú szívvel vetett utolsó pillantást a legendás hírű guadalajarai hős, szabadságharcos tábornok és bajtársai koporsójára. Zalka Máté író — Lukács Pál tábornok tetemét a valenciai temetőben egy falba épített négyszintes kriptában helyezték örök nyugalomra. (Ez a temetkezési mód Spanyolországban csak a kiemelkedő személyiségeket illeti még.) Lukács tábornok emléke azóta is úgy él bennem, mint a forradalmár hős emléke, aki a legdrágábbat, az életét sem kímélte a népek elnyomóival, az ellenséggel vívott harcban __ A hősöknek kijáró tisztelettel és megbecsüléssel tekintünk rá ma is, s tekint rá a haladó világ. Így őrzi a legendás Lukács táborok hírét és emlékét, s adja át elévülhetetlenül az utókornak. SZÁRAZ JÓZSEF volt interbrigadista műfordítóink MŰHELYÉBŐL FIATAL CSEH KÖLTŐK A LITERÄRNI MESICNIk Műhely-rovata s mellette más folyóiratok is (a Tvorba, a Mladá front a) sok fiatal költőnek adta meg az indulás lehetőségét. Ennek a nemzedéknek tagjai szerepelnek az idén kiadott Rosny bőd (Harmat pont j című költői almanachban. Közülük néhánynak már önálló kötete is megjelent, mások különféle antológiákban publikáltak. Lubomír Brozek 1949-es születésű, műszaki dolgozó a Hlou- bétíni Teslában; fán Cerych 1944-ben született, matematika—fizika szokott végzett a prágai Károly Egyetemen, jelenleg tanársegéd ugyanott; Miroslav Hule 1946-os születésű, építész, első önálló kötete a Mladá fronténál vár kiadásra; Jana Pohánková 32 éves, a könyvtárosi középiskola alkalmazottja Prágában; Viktor Polívka 1956-ban született, az ostravai Bányászati Főiskola hallgatója. Ez a néhány lefordított vers csupán ízeli tő, az almanachban szereplő húszegynéhány névnek csupán a negyede kapott itt helyet. Összeállításunk inkább csak sejteti, mint megmutatja a fiatal cseh költők versvilág át.- Az ilyen vázlatos nemzedéki portré után idővel következzenek a „személyesebb“ összeállítások. —Varga— JANA POHÁNKOVÁ: JÁN CERYCH: Négysoros a városi éjszakáról Az otthon: föld-illat tiszta levegő illata vadvizek vászna s a hely ahol születtünk Az otthon: jól ismert kopott lépcsők hunyt szemmel is lerajzolhatok csak úgy magadnak ha ábrándozol formátlan kövek hepehupák Az otthon: ének ablak fa asztal Fullasztó szagú sárga csokor Almafák vének mint az ujjaink közt elcsorgő idő * LUBOMÍR BROZEK: Sötétkék szél kel az űrből felhőcskét hajt a hold fillérje elé Nyír fenyő s tuja lesunyja fejét A parkon át futó papír menyét szűköl MIROSLAV HULE: T. Arghezi emlékek Akkor, mikor vágyam alatt térképpé vált ágylepedőm, hallottam nemegyszer: a nő meztelensége lépes mézként illatozik. Most, mikor a hold serkékkel hinti meg hajad, és az éjszaka kék mázas cserép, mór tudom. Tudom, a lépes méz hogyan illatozik. Ha elmegy az ember Ha elmegy az ember, megdermednek a tárgyak, és egy darabig már az óramutatók sem ijesztenek ráncokkal. Csak vacsoraidőben tesznek széket az ajtószárnyak elé, mintha emelnék bütykös kezek, mintha várnák, hogy valaki visszatér... Csótó László: IKARUSZ VIKTOR POLÍVKA: A város lakatra zárja szíved. Ülsz a fényben, lent két folyó egymásba siet. Nézed: egyesülnek láthatatlanul. A tegnap megismert holnapra átalakul. A víz hátát fehéren horzsolja szárny. Fölfelé jövet még nem tudtad, rád itt mi vár. A véletlen meg-megérint. Mégis, mi csalt erre? Talán hogy formáz e hely ósdi metszetekre. Rég vár állt itt. Most néhány pőre csont. Látod az idő hatalmát a napsugarakon; tördeli őket. Most ez az erő beléd árad. Véred megalvad s a dal szádra szárad. Varga Imre fordításai
