Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-11-07 / 45. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. november 7. VASÁRNAP BRATISLAVA IX. ÉVFOLYAM 45. szám Ára 1 korona „A szocialista munkaverseny győztesei nagy megtiszteltetésben részesülnek: nevüket beírják abba a jelentésbe, melyet a Kom- szomol városi bizottsága az SZKP XXV. kongresszusának küld!“ Ezeket a mély meggyőződéstől fűtött szavakat az év elején jegyeztem fel azon a beszélgetésen, amelyen a harkovi Elektrotechnikai Üzem ifjú dolgozói ismertették a Szovjetunió Kommunista Pártja legmagasabb szervének tárgyalásait köszöntő felajánlásaikat. „Nagy megtiszteltetés ..Akinek az ajkáról elhangzottak ezek a szavak, talán nem is gondolt arra, milyen világosan kifejezte azt a mélységes tiszteletet és hálát, melyet a szovjet fiatalság, a Szovjetunió egész népe a kommunista párt, a lenini párt, a Nagy -Októberi Szocialista Forradalom, valamint a szocialista és a kommunista építés ihle- tője és vezetője iránt érez. A mai napon — november 7-én — az emberiség története legnagyobb eseményének évfordulójára emlékezünk, ötvenkilenc évvel ezelőtt az Aurora ágyúinak dörgése új világ, új korszak kezdetét hirdette meg... A bolsevikok pártjának vezetésével az orosz proletariátus döntő rohamra indult az forrásokkal rendelkezik majd, mint az elmúlt tizenöt év alatt. Ezáltal új lehetőségek nyílnak az utóbbi kongresszusok és a párt programja által kitűzött fő társadalmi-gazdasági feladatok teljesítésére. Ez mindenekelőtt a szovjet emberek anyagi jólétének további növelésére, a munka- és életfeltételeik javítására, az egészségügy, a közművelődés, a kultúra jelentős előrelépésére vonatkozik. Mindarra, ami elősegíti az új ember formálását, a személyiség sokoldalú fejlődését, a szocialista életmód tökéletesítését.“ Aki szovjet földön járt, szovjet gyárakban, mezőgazdasági üzemekben, építkezéseken és más munkahelyeken megfordult, lépten-nyomon érezhette az alkotó munkának azt a légkörét, amely a szovjetország fejlődésének erőforrása, hihetetlenül gyors előrehaladásának alapja. A Volga menti Togliattiban, ebben a közel félmilliós lakosú nagy iparvárosban járva szinte hihetetlennek tűnik, hogy hat évtizeddel ezelőtt ezen a helyen, az akkori Sztavropolban mindössze pár ezer ember élt, s az ipart legfeljebb egy-két kézműves képviselte. A város világhírű autógyárában az idén már több olyan világ megteremtéséért, amelyben az ember az embernek ném kizsákmányol ója és farkasa, hanem barátja, segítő- és harcostársa flz új élet építésében. Azért a világért, amely biztosítja az emberi élet legfontosabb szükségleteit: a békét, a munkát, a boldogságot, az elégedettséget, melyben egyre jobban kielégülnek a dolgozó nép anyagi és szellemi szükségletei. A szovjet hatalom — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom szülöttje — egyik első intézkedéseként hangzott el a világ népeihez intézett békefelhívás. A proletár internacionalizmus szelleméhez, a lenini eszmékhez rendíthetetlenül hűen a szovjetek országa létének első órájától kezdve szívós kitartással küzd a világ békéjéért, a nemzetek közti barátságért, békés együttműködésért. Brezsnyev elvtárs az SZKP XXV. kongresszusán elhangzott előadói beszédében egyebek között kijelentette: „Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy biztosítsuk a feltételeket a békés építőmunkához hazánkban és a testvéri szocialista országokban, hogy biztosítsuk valamennyi nép békéjének és biztonságának feltételeit... Ezt a politikát megkettőzött energiával fogjuk folytalni, kivívjuk a háború és az agresszió erőinek megzabolázását, az egyetemes béke megszilárdítását, a népek szabadsághoz, függetlenséghez és a társadalmi haladáshoz való jogának érvényesítését.“ A Szovjetuniót e nemes célú törekvésében — békeprogramjának megvalósításában — az egész földkerekségen a haladó emberek százmilliói támogatják. Ezen a napon azokra az ismert és névtelen emberekre — a harcmezők és a mun- kafrcnt hőseinek millióira — gondolunk, akik a Nr3gy Októberi Szocialista Forradalmat előkészítették és végehajtották, s akik a szovjet hatalmat meg is tudták védelmezni minden ellenségével szemben. S a szovjet emberek határtalan áldozatkészsége és hazaszeretete, a lenini eszmék iránti lelkesedése a háborús pusztítások ellenére az eltelt évtizedekben a cári Oroszországot, a világ egyik legelmaradottabb részét a világ egyik legfejlettebb országává — legyőzhetetlen szocialista nagyhatalommá építette ki, és szilárdan megalapozta további dinamikus fejlődését. Idézzünk néhány mondatot az SZKP XXV. kongreszszusán elhangzott beszámolóból! ......az 19 76—1990-es években az ország körülbelül kétszer akkora anyagi és pénzügyi mint hatszáznyolCvanezer személygépkocsi készül, óriási vegyüzem, cementgyár, gépgyár, elektrotechnikai és hajógyár, valamint vízi erőmű működik a városban. Togliatti városa csak egy lenyűgöző és lelkesítő példa a sok közül — hozzá hasonlót százával sorolhatnánk a hatalmas szovjet állam minden tájáról. November 7-e hazánk dolgozóinak is nagy ünnepe. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a szocialista Csehszlovákia léte, virágzása dialektikusán összefügg. A Nagy Október eszméi buzdították munkásosztályunkat és dolgozó népünket a független államunk megalakításáért vívott forradalmi harcban. Kommunista pártunk az orosz bolsevikoktól tanulta a burzsoázia elleni forradalmi harcot. A Szovjetunió volt az egyedüli ország, amely a fasiszta támadás elhárítására felajánlotta segítségét. 1945-ben a szovjet hadsereg szabadította fel hazánkat a nácizmus rabigája alól. A szovjet emberektől tanultuk a szocializmus építését, a Szovjetunió segítségével építettük fel dolgozó népünk boldog jelenét, alapoztuk meg ígéretes jövőjét. Minden évben ezen a napon kezdődik a csehszlovák—szovjet barátság hónapja, melynek során népünk tudatában még jobban elmélyítjük barátságunk, szövetségünk, együttműködésünk jelentőségét, s arra törekszünk, hogy állampolgárainkat még közelebbről megismertessük a szovjet emberek életével, eredményeivel, építőmunkájuk tapasztalataival. Egy évvel ezelőtt éppen a barátsági hónap idején látogatott párt- és kormányküldöttségünk a Szovjetunióba. Gustáv Husák elvtárs akkor a leningrádi Kirov Üzem dolgozóinak gyűlésén többek között kijelentette: „Munkásaink, szövetkezeti földműveseink és értelmiségünk áldozatkész munkájának sikereit mindenekelőtt a Szovjetunióhoz fűződő szilárd szövetségünk, barátságunk, a Szovjetunióval folytatott együttműködésünk és a szocialista világközösséghez való tartozásunk teszi lehetővé. Csehszlovákia népe ebben a szövetségben, barátságban és együttműködésben látja a biztosítékát annak, hogy továbbra is sikeresen teljesíthetjük a fejlett szocialista társadalom építésének programját, hogy hazánk tovább virágzik és népeink békében élnek.“ Az idei választásokon hazánk állampolgárai ezeket a szavakat is határozott igennel erősítették meg. GÁL LÁSZLÓ Ahol az új világ született: a leningrádi Szmolnij épületének bejárata, előtérben Lenin szobrával... '••SSíffiSr ■ imtumSE* f«»«SÍSS ■ ... és ahonnan a kommunizmust építő szocialista országok gazdasági életét szervezik: a moszkvai KGST-palota (Felvételek: Borzi László és CSTKj