Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-10-31 / 44. szám

Június 29-én indultunk Léníri- grádból, a Moszkvai pályaud­varról. Több mint kétszáz, Le­ningrad egyetemén és számos főiskoláién tanuló külföldi diák. Szocsiba, a Vijiarmadár nemzetközi diáküdülőbe utaz­tunk, hogy kipihenjük a vizs­gaidőszak fáradalmait, s erőt gyűjtsünk az új iskolai évre. Leningrádban mindössze 14 Celsius-fok volt, esett az eső> az éles nyugati szél belopta a nagyvárosba a tenger illatát. Itt még tavasz volt, s mi elindul­tunk a nyárba. 42 órai utazás után végre megérkeztünk. Min­den csodálatos volt. Kényelmes szobák,' kitűnő konyha. Az er­kélyek előtt a kora délutáni szellőben suttognak a pálmafák nehéz levelei, illatoznak a mag­nóliabokrok. Alattunk a tenger, mögöttünk a Kaukázus erdős csúcsai, felettünk egy izzó tűz­golyó, a déli Nap. Az első estét információ­gyűjtéssel töltöttük. Megismer­kedtünk a tábor napirendjével, megtudakoltuk új barátaink né­vé1 szobaszámát. . Nevek, ne­vek . Nagyon igyekeztünk megjegyezni a sok idegen hangzású nevet, de ez eléggé nehezen ment. 31 országból jöttünk, s így érthető, hogy még az üdülés végén is a „Te, figyelj csak ide ..típusú megszólítás volt a leggyako­ribb. Libáimban harcolnak Augusztus negyedikén min­denki rohant, gyakorolt, szerve­zett Másnapra terveztük a tá­bor hivatalos, ünnepélyes meg­nyitóját, erre készültünk mind- ahányan. Este fáradtan, de bol­dogan és elégedetten ültünk a parkban. Mindent előkészítet­tünk. s most jólesett a pihenés. Valaki újságot böngészett a lámpafénynél. S akkor kezdő­dött Egy cikkre mutatott, s szó nélkül továbbadta. A lap kézről kézre járt. Hallgattunk. Nem találtunk szavakat. Libanon egész területén foly­tak a harcok a lobbolda) fegy­veresei és a hazafias erők. va­lamint a PFSZ összevont ala­kulatai között. A legvéresebb összetűzések a főváros, Bejrut területén voltak és Teli Zaatar palesztin menekült tábor kör­nyékén, amelyet a falangisták már hetek óta ostromzár alatt tartottak. A libanoni, szíriai, palesztin fiúk ott ültek köztünk a pado­kon. Szüleik, testvéreik, bará­taik mellett csapódnak be a nehéztüzérség lövedékei. S ta­lán nem mindig csak mellet­tük. Miért? Miért dúl testvérhábo­rú azok közt, akik idáig együtt harcoltak, együtt küzdöttek, szenvedtek közös céljaikért? Testvérek voltak, s ellenségek lettek. Mi vagy ki okozta ezt a változást? Ki húz hasznot az ártatlanok szenvedéséből? Megválaszolatlan kérdések sora nehezedett ránk. Az volt az érzésem, hogy az arab fiúk tudják a feleleteket. Ismerik a teljes Igazságot, de nem akar­ják szavakba önteni. Nem mint­ha félnének az Igazságtól, de a gondolatok csak az embert magát kínozzák, a szavak pe­dig sokkal kegyetlenebbek. Kí­mélni akartak minket. Féltek, hogy talán elrontják gondtalan üdülésünket. Azt gondolták, ha ők hallgatnak, majd mi sem beszélünk erről, egyszerűen el­feledjük a dolgot. De a gaz­ságra nem lehet nem odafigyel­ni. Nem lehetett tovább hallgatni A táborban összebarátkoz- tunk. Egy-egy ország képvise­lői kultúrműsort állítottak ösz- sze, sportversenyeket szervez­tünk, s ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy közelebbről meg­ismerjük egymást. Egyek let­tünk. Irak és a Lengyel Nép- köztársaság állami ünnepéről már együtt emlékeztünk meg, együtt örültünk vietnami bará­tainkkal. Hiszen a két Vietnam egységes szocialista köztársa­ság lett. Az évtizedekig tartó harcot fényes siker koronázta. Mindez jó alkalom volt arra, hogy politikai előadásokat, nagygyűléseket, vitákat szer­vezzünk. Köztudott, hogy a nap­sütötte strand és a hűs tenger roppant csábító, ám ennek elle­nére a „sajtóközpont“ mindig megtelt. Örömmel vettük tudo­másul. hogy kevés köztünk a kispolgári, apolitikus nézeteket valló fiatal. Mindenkinek van politikai meggyőződése, véle­ménye, s habár a viták sokszor nagyon harciasak voltak, nem fordult elő. hogy előbb-utóbb nem jutottunk közös nevezőre. Csak egyszer tartott a vita túl hosszú ideig. A téma Libanon volt, s talán éppen ezért volt a hangulat nagyon is puskaporos. De végre kellett erről beszélni. Bűnös kerestetik A „sajtóközpont“ nagyon ki­csinek bizonyult. A legtöbben a fűben ültek. Még szerencse, hogy gyülekezőhelyünknek csak tetőzete volt, oldala nem így a terjeszkedés nem oko­zott problémát. A vitaindító Faruk volt. Liba­nonból jött a Szovjetunióba. Amikor téli szünidőre január­ban hazautazott. Libanon már a polgárháború tüzében égett. Romba dőlt házak, feldúlt üz­letek, gyászruhás emberek, friss sírhantok fogadták. — Higgyétek el, nem tudtam megérteni, ki kivel és miért is harcol. A sajtó, a rádió ellent mondó híreket, a különböző pártok és szervezetek legtöbb­ször érthetetlen röplapok és falragaszok özönét zúdították a lakosságra. Teljes volt a káosz — S ezt a politikai cirkuszt még a szíriaiak bravúros fellé­pése tökéletesítette — jött egy palesztin közbeszólás. A szíriai fiúk felháborodása határtalan volt: — Ne állítsátok azt, hogy Szí­ria népe és Szíria kormánya egy és ugyanaz! Sajnos, nálunk még a „nép“ és az „állam“ nem jelent egyet. A szíriai arabok sohasem fognak harcolni a li­banoni és palesztin arabok el­len Ezt ne feledjétek!“- Akkor most miért harcol­na ­-a katonákat kényszeríthe­tik. A hűségesküt sokfélekép­pen lehet értelmezni. De a nép­tömegek hallatják szavukat. A diákok tüntetnek. egész sor gyárban sztrájkok törtek ki a tiltakozás jeléül. — Szíriát nem lehet egyér­telműen elítélni -- kezdi védő­beszédét Mahmud. — 2.5 millió palesztin menekült éj az or­szág területén. Én is ott nőttem fel és soha senki nem érez­tette velem, hogy idegen va­gyok. Szíria az otthonom ott él a családom Menekülttábor­ban. de mégiscsak Szíriában. — Egyet mondjatok meg ne­kem — kérte a német Gert vagy kétórai vitatkozás után. — Ki húz hasznot az arabok test­vérharcából, egységes frontjuk széthullásából? —. Az, aki ellen alakult — jött a készséges válasz palesz­tin oldalról. — Izrael! Az ame­rikaiak. A kapitalisták A pénz! Elkéstünk a vacsoráról, de megtaláltuk a „bűnöst“. Megér­tettük. hogy bizonyos körök nem tudják elviselni, hogy az arab államok gazdagsága, ter­mészeti kincsei azok kezébe ke­rüljenek akiket egyedül megil­let: az arab nép Kezébe Hogy elérjék céljukat, nem riadnak vissza a legsötétebb, legoesmá- nyabb módszerektől sem mint amilyen például a polgárhábo­rú kirobbantása. Tel! Zaatar elesett Szocsi már csak szép emlék: a szovjet emberek vendégszere­tete. féltő gondoskodása a cso­dálatos természet, a barátok. Ezt nem lehet elfeledni. Olva­som az újságot: Berlin, Damasz­kusz. Varsó. Helsinki, Havanna, Bejrút.. Mintha barátaimról kapnák híreket. Bejrút. Ebből a városból már hónapok óta csak véres har­cokról szóló hírek érkeznek. A legszomorúbb nap eddig talán mégis augusztus 12-e volt. Hősi harcok után Teli Zaatar ele­sett. A védőket lemészárolták. De nemcsak azokat. Gyerekek, öregek nők lelték halálukat. Volt, akit golyó ölt meg, mást az éhség, vízhiány, alattomos betegségek. A falangisták ünnepeltek. Megsemmisítették a palesztinok felszabadító harcának központ­ját. De nem magát a mozgal­mat. az eszmét. Azt nem lehet ágyúkkal szétlőni. XXX A harcok még mindig foly­nak. Libanonban nem mohame­dánok és keresztények harcol­nak egymással, mint ezt Nyu­gaton fennhangon hirdetik ha­nem az uralkodni vágyók és azok akiken uralkodni szeret­nének. Ez a polgárháború osz- tályharc, s kimenetelétől nem­csak Libanon további sorsa függ, hanem a többi arab álla­mé is. Libanon problémái a közel- keleti válságban gyökereznek, az arab—izraeli ellenségeske­désben. Izrael agresszivitása, a kapitalista nagyhatalmak gaz­dasági érdekeltsége nélkül nem lennének a palesztinok milliói hontalanod, nem szólnának a fegyverek- Libanonban. GÜRFÖL ZSUZSA Augusztus 12 — a palesztin menekülttábor a libanoni jobboldali erők kezébe került._ Felvételeink a menekülttábor elfoglalása után készültek (Telefoto: CSTK — UPIJ

Next

/
Thumbnails
Contents