Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-31 / 44. szám
Mészáros Károly Egy perccel hat előtt (Töredék 1975-ből) „... o modern lovaknak vasból vannak a fogaik s aki reggel elindul nem bizonyos hogy estére hazaérkezik.. D A jobb lába nem mozdul beszorult valanová. Nem fáj. csak zavarja a mozdulatlanság. Ott fekszik az autóbusz alján, az ülőkék közt. behunyt szemmel, vaksötétben. Felkelni sem tud. Mintha nehezék volna a testén. Bizonytalan mozdulatot tesz a kezével, hegy elkotorja a hajat az arcáról. A keze elakad félúton. A lába zsibbadni kezd. Előbb csak a térde zsibbad, majd az egész bal lába. ]ó volna megmozdulni, oldalára dőlni, nehogy zavar álljon vérkeringésébe. A lábába iszonyatosan belevág valami éles vas. Felszisszen, és lihegve visszazuhan. Az arcát csiklandozza a haja, elviselhetetlenül viszket a teste. Tehetetlenül fekszik a busz alján, lihegve erőlködik, hógy életben maradjon. Arcát ellepi a verejték. — Vizet! — mondja még. 2 Kinyitja szentét.' Előbb még nem tudta ezt: tehát mégsem volt egészen eszméleténél. A hangok is csak most jutnak el tudatáig. Eddig inkább önmagára figyelt, most a külső zaj lepte meg .. . Iszonyú jajgatás, sikongás, kiabálás... Mi történhetett? Nyitott szemmel sem lát semmit. Szőke hai takarja el a kilátást. Erőlködve felemeli a fejét. Egy arcba ütközik. Felismeri. A lány az. aki mellette állt a buszban. Reggelenként mindig köze! állnak,egymáshoz. összesodródnak a nagy tolakodásban. Örül a sok embernek, hozzásimulhat a lányhoz. Felfrissül a gyötrő éjszaka után. Minden testrésze a lány ra figyel. Most itt fekszenek az autóbusz alján. A lány szemérmet(KASSÁK LAJOS) lenül rádöl... Átölelve tartja, mintha szeretné. Néha erősen az ágyékába markol, szinte fáj. A bal lábát nyomja, arra nehezedik. Egyre zsibbad. — Emeljék le rólam a lányt! — Nem hallja a hangját. A lány megmozdul, feldobja magát. Újból belemarkol a testébe. Itt fekszenek, mint a sírban. Ki tudja, mennyi ideje. Körülöttük vér, törött csontok, fájdalom. 3 Nincs más lehetőség, csak türelem ... Várni, várni, amíg leemelik róla a terhet. Ez a szűk hely jutott neki, hogy megvárja a halált. S nem egyedül: a lányt kísérőnek küldték. Kínos fintor jön az arcára. Azt hiszi, mosolyog. A lány még sohasem volt ennyire közel hozzá. S talán már nem is lesz. Elkomorodik. Hirtelen megérzi a meleg testet. Legyőzhetetlen vágyak lepik meg. Valahol a halántékában fájdalmasan lüktetni kezd a vér ... Nevetséges, mormoljd. Nevetséges. Arcán szétterül a lány haja. Oldalt billenti a fejét. Belefúj a hajkoronába. Oldalról ke^ meny tárgy feszül az arcának. Elkapja a fejét, és megpillantja a kék eget. A lusta bárányfelhők egészen közel húznak el fölötte. Mintha feléje jönnének. Mintha közelednének egymáshoz. Valamilyen tompa tárgy zuhan rájuk. Fején éri az ütés. Egy szemvillanás alatt eltűnik előle a világ ... Csendben kiterül ... Meddig kell még itt feküdnie? Örák óta itt fekszik. Senki sem törődik vele? — Segítsenek! Segítsenek! Kiabálni szeretne, toporzékolni... Idegesen megrántja a lábát. Iszonyú fájdalom nyilall bele. Feljajdul. A fájdalom egy pillanatra magához téríti... Csak nem mozogni, nem mozogni... Újból érzi a lányt. Képzeletében felvillan ringó alakja... Már tompábban erőtlenül. Gyenge fénysugár a sötétben... Mint a festmény, mint egy bábu a kirakatban, mely előtt naponta megáll. akit naponta megcsodál, és aki oly elérhetetlenül messze van tőle. . De ez a fény még az élet! Jaj, csak ne halványuljon! Meleg vér ömlik az arcára, mintha az agyveíeje folyna. Köpni, köpni . .. Megbénítja a félelem. A lányi A lány! — Jaj, segítsetek! — Jaj, segítsetek! 5 Eltűnt a lány? Ö meg itt maradt? A terhet érzi. Mintha víz alatt volna. Fuldokolna. Köd és pára. A Hold messze világít... Hatalmas cápa úszik felé ... — Siessenekl Siessenek! — hallja valahonnan. Imbolygó fehér alakok a látókörében. — Hordágyak kellenek, hordágyaki Minél több... Jéghideg kéz vágódik az arcának. Mintna áramütés érné, megrándul, megrázkődik... A halál keze .. . Aztán már nem érez semmit. Ébren van. E áradtan tekint az égre. A bárányfelhők megvadulnak. ijesztően forognak1 Nem, nem . .. Behunyja a szemét. így is látja hogy körülötte iszonyatos munka folyik. Hová zuhanhattak? Hátul álltak. a négyes ülésnél .. Hová zuhanhattak? S a többiek? Velük mi lett? A rengeteg emberrel? Hányán haltak meg? Hányán maradtak életben? — Tartsa magát. Józsi bácsil — hangzik fel a füle mellett. — Nem bírom, nem bírom — nyöszörgi egy elhaló hang. Ő vajon él-e? Élnie kell! Minden oly világos. Nem érez fájdalmat. A helye is kényelmesebb, mint az előbb. . Csak a súlyos tener a tüdején ... egyre mélyebbre nyomja ... Kinyomja belőle a levegőt... Jó volna mélyeket lélegezni... lélegezni... 6 Ott fekszik elszántan. Gomblyukában a piros rózsa .. Piros rózsa, fehér rózsa .. Fehér márványok a temetőben ........Itt ny ugszik.. A sírokon piros rózsák. Ezen a reggelen akarta megszólítani. Érettségire készült. Álmodozott.. . Talán róla Is ... Felfordult velük a világ. Az álmok is felborultak. Fejükben törött cserepek. „Imádkozzon érte ...“ Imádkozom: Magammal viszem hajnali mosolygásod, fényes kis alakod magammal viszem, az álmaidat magammal viszem, magammal viszem, hogy ott élj velem, béna lábammal, törött karommal, sebes homlokommal a törmelékek között... Fénykép a fehér márványkeretben ... Piros rózsakoszorúk. A szirmokból vér csepeg... A temető tele fekete varjakkal. Egyre több és több. Ellepik a sírokat. Köré Is gyülekeznek. —> Kit temetnek? — kérdezi. — Halottat — károgja egy varjú. — Sok halottat. Friss sebek a kiásott sírok. — Segítsenek! Jaj. segítsenek! 1 Kapaszkodik. Kemény tárgyat keres, szilárd talajt. Véres iszapba merül a keze. — Segítsenek! Segítsenek! Menekülne. Felemelkedik meg visszazuhan. — Nyugalom! Nyugalom! — hallja felülről. Hirtelen kiemelik a lányt... Levegőhöz jut... — A lábam... mondja. — A lábam beszorult. / Gynrák Éva llíit.íztrációja
