Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-24 / 43. szám
VEgy férfi büszkén újságolja ismerősének: — Éppen tegnap vásároltam egy vadonatúj, legfrissebb kiadású enciklopédiátl — Igazán? — lepődik meg az Illető. — Aztán van hozzá megfelelő garázsa? • Egy fogorvos meséli a kollégájának: — Nagyon jó beteget fogtam ki. Méregdrága fogsort csináltam neki, és ma közöltem vele. mennyibe került. — Mit szólt hozzá a páciensed? * — Hogy mit szólt? A fogaimat csikorgatta! e — Miből gondolja, hogy a szomszéd részeg volt? — Merthogy széltében-hosz- szában azt locsogta: ő nem fél sem a feleségétől, sem az anyósától! Két barát beszélget: — A feleségem állandóan buta vicceket talál ki. Reggel eldugta a nadrágomat, és csak két óra múlva találtam megl — Az semmi. Az én feleségem két évvel ezelőtt eldugta a papucsomat, és csak tegnap találtam meg! — Ne beszélj! És hová dugta? — A fürdőkádba. • — Szívesen elmennék valahová telelni, de ne legyen messze, legyen jég, legyen kéznél az ennivaló, és ne kerüljön sokba — közli a skót az utazási iroda tisztviselőjével. — Akkor legjobb lesz, uram, ba a frizsiderben telel! HIVATALNOKTEMPÖ — Kérlek, ne irkálj nekem folyton leveleket, elég ha .rámtelefonálsz! (Prasa Polska) HŰKOR Az újdonsült féri reggelire lágylojást kér ifié feleségétől. A tojás elkészül, de túlságosan keményre sikerül, s a féri egy kicsit epésen meg is jegyzi: — Szivecském, ez a tojás olyan, mint a kő. szinte meg sem tudom enni A menyecske csodálkozik: — Érdekes, pedig fél óránál tovább főztem Ki gondolta volna, hogy nem lágyul meg? ... Kovácsné keresztrejtvényt fejt. Hosszú töprengés -után így szól a férjéhez: — Mondd, Jenő, ki ölte meg Marat francia forradalmárt? — Fogalmam sincs — feleli a férje. — Már napok óta nem volt újság a kezemben. • Egy matematikus kirándulásra megy. Magas hegy tövében leül, és nem hajlandó tovább menni. — Szörnyen lusta vagy! — zsémbelődik a felesége. — Miért nem akarsz felmászni velem a csúcsra? — Az arányok miatt — feleli a férje. — Mert nem egyenlőek. — Miféle arányok? — A hegy legalább négyszáz láb. én pedig csak kettő vagyok. « — Mitől sós a tenger vize? — kérdezi a tanító egy fiúcskától a földrajzőrán. — A sós heringektőll — hangzik nyomban a magabiztos válasz. KDZAREKNf BOSSZANKODIK — Már hogyne bosszankodnék?! — ráncolja össze olyan dühösen a homlokát, hogy majd leesik a paróká ja. — Engem szörnyen fölhergel, ha lusta embereket látok magam körül. Márpedig ezek itt egész nap csak lógnak — mutat megvetően a szemközti építkezés felé. — Az egyik cigarettát a másik után szívják. Hová jutnánk, ha mindenütt dohányoznának munkaidő alatt! — Az a fő, hogy idejében felépüljön az üzlet — igyekszem megnyugtatni a szomszédasszonyt. — Sőt, úgy hallottam, határidő előtt átadják. Mikhs Sándor rajza — Ha kevesebbet, vagy egyáltalán nem szívnának munkaidő alatt, még hamarabb átadhatnák! — vág a szavamba. — Alig látok valami változást az épületen, pedig egy hónapig külföldön üdültem. — Az ember nem gép, s ha egy két percre megáll, az még nem baj. — Nyugaton ilyen munkafegyelemmel vízre se keresnének — oktat ki. Közben egyszerre három, friss betont szállító teherautó érkezett a falak mellé. Amikor a betont kiöntik, az építőbrigád tagjai villámgyorsan munkához látnak. A következő szállítmány megérkezéséig felnézni Is alig van idejük. — Most figyelje őket! — mondom. Kozarek Daliborné azonban csak legyint. — Látom én őket egész nap. — Ön sehol sem dolgozik? — kérdem, mintha nem tudnám. — Amióta férjhez mentem, nem — válaszolja sértődötten. — Nem vagyok rászorulva — teszi hozzá gúnyosan, s mintha véletlenül tenné, babrálni kezdi egyik gyűrűjét a hat közül. — A férjem eleget keres: bűvész. — Bizony, nagy bűvész lehet — mondom inkább •magamnak, mint neki, aztán elsietek. F. I. 1976. X. 24 w Cikora Géza megígérte, hogy levisz Fülestökre, várjam meg a Szemétté- p da bisztróban. A Szemétláda szón Fi csodálkoztam egy kicsit, de a csehóH ba lépve, meg kellett állapítanom, hogy inkább szédelgő feldicsérés, mintsem dicséretreméltő önismeret. A masszív füstből csekély kézügyességgel apró figurákat faraghatott volna az ember, a légypapírra egy bicska ragadt, s az ocsmány betonpadlót sötét foltok éktelenítették, szentségtelen dáridók mementől. A pulthoz nyomakodlam a meglepetéstől. A pult mögött agy kis csoda zsonglőrködött az üvegáruval. Egy madárcsontú szexbomba, egy öz- léptű Diana, egy laticeltestű novícia. Arca, mint a cseppentett viasz, szeme, mint a repülő csészealj, tej és rózsa, őszibarack és vad orchideák szirma. — A jő életbe! — mondtam, és egészen vékony volt a hangom. — Mit keres egy ilyen rendes lány egy ilyen ocsmány lebujbán? — Hagyjuk a rizsát, iboly — mondta a csapok szépe, s a hangja olyan volt, mint amikor aprő kavicsokat görget a csermely. — Na, bekap egy féldecit? El is felejtettem a helyiség alap- illatát valami kétes múltú szilvapálinka adta, egyetlen szippantástól ökölbe szorult az ember feje. — Attól óvjon az égi — mondtam. A csínt csapos elbiggyesztette a száját, amely e célra Is elsőrendűen alkalmasnak bizonyult. — Szóval, maga nem akar vetélkedni? Világéletemben nyúlszívű ember voltam, még a Kicsoda-micsodától is rémült horkanások közepette tartottam távol magamat. Most is csak azért kérdeztem meg, miféle tárgynyereményért folyik a vetélkedő, hogy a hangját hallhassam. A szilva szép szüze kiosztott nyolc féldecit, az apró kupicák a C-dúr skála hangrendjében pendítitek ujjai közül a bádogra. Csuda egy csaj volt, na. — Hát a kegyeimért, értjük? — Pardon — hajoltam közelebb, miközben valami reszelni kezdett a torkomban. — Hogy van ez a kiske- gyed kis kegyeivel? Felkacagott. Mintha aranygolyókat etjettek volna ezüst kupicákba. — Gondolja, hogy ez a sok sötét lelkű csavargó békén hagyna? — Nem gondolom — mondtam. — Ebben biztos vagyok. — A nénikéjévei nagyképűsködjék. pipi.. Na, szóval kitaláltam hogy minden este hattól nyolcig vetélkedőt rendezek. Aki két óra leforgása alatt több féldecit képes lenyelni, az nyeri el a kegyeimet Ez, ugyebár, jő az üzletnek is. meg nekem is. Van, amelyik tizenöt-húsz féldecit is megharap, mert azbesztből van a gyomra, Hát azóta aranybánya a Szemétláda. Már harmadszor nyertem el a vállalati vándorzászlót. — Azt mesélje magának miért jó? — Miért, miért? Mert amire a díjkiosztásra kerülne a sor, tökrészeg az egész banda. Mozdulni sem tudnak, mindig gondoskodnom kell, hogy a sárga angyalt hívjam-e vagy mindjárt a Hulladékgyűjtővel szállíttassam el őket. — Mostanáig hány vetélkedő nyerte el a hőn óhajtott nagydíjat? Csípőre tette a kezét. Szívesen követtem volna a példáját. — Természetesen egy sem. Minek j néz maga engem? Csak nem képzeli, hogy leállók ilyen szőrös pofájú ; szeszkasznikkal? Tudja, nyuszi, én í válogatós vagyok. Nem győztem csodálkozni a láp karcsú virágának elmésségét. Aztán szíven ütött egy gondolat. — Mondja, drága ... úgy húsz harminc év múlva, amikor ezekre a vonzásokra rátenyerel az idő, amikor ezek a peckes bájak egy cseppet , megereszkednek . .. akkor hogyan lesz majd továbbra is válogatós? Villant a szeme. — Hogyan, okos madár, hogyan T Megfordítom a vetélkedőt, és kész! — Megfordítja? — Persze. Csak az kap pálinkái aki előbb hajlandó tiszteségesen megölelni és megcsókolni, értjük? Nézze, a férfiakat két dolog érdekli. És hogy akármelyikhez hozzájussa nak. mindig vállalják a másikat is. Kifordultam a csehóból. és inkább a Szemétláda előtt vártam tovább Ci kora Gézát. Nincs elviselhetetlenebb egy okos nőnél. PETERDI PÄL g .
