Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-10-17 / 42. szám

— Tessék megnézni ezt a szekrényt. Ez lesz az öné. — Ebben tarthatom a ruhái­mat? — Dehogyis-. Ebben fog lak­ni! .3. ■ _ — Mondja, Czibulkáné", meg szokta maga verni a fiát, ha rosszalkodik? — Nem merek hozzányúlni. Ő az egyetlen az egész csa­ládban, aki még' tudja javítani a televíziókészüléket, ha elrom­lik. . O A jósnö kártyát vet vendégé­nek: — Uram, pompás jövője lesz önnek ... Magas állás ... Gyor­sa mászik fölfelé a létrán ... fényes egyenruhát visel... — Bocsánat, asszonyom — szakítja félbe az illető —, mindezt magamtól is tudom, hiszen tűzoltó vagyok! Az egészen kiváló te­hetségek nem vetik meg az alattuk lévőt; a többiek azonban még a felettük lévőt is meg­vetik. FONTENELLE — Most, hogy már kitöltőd a büntetésedet, valamit be kell vallanom ... (lei Paris) Szeretem az erőt; de abból az eröböi, í ame­. .. ________ '-‘nti___ ly et szeretek, a hangya ugyanannyit mutathat, mint az elefántig; STENDHAL A drámaíró a darabja bemu­tatóján találkozik régi barátjá­val, s némi önhittséggel kér­di: — Hogyhogy egyedül? Hol hagytad a feleséged? — Otthon, mert csak egy je­gyet sikerült kapnunk. Sorsot húztunk. — És te nyertél? — Nem. Én vesztettem! NYIKOLAJ JELŰM - VLAGYIMIR KASAJEV: E gyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy üzemigazgató. Igen gyakran korholták őt a termékek rossz minősége miatt. Töprengett, gondolkodott, miként tudná mindezt feledni és jobb kedv­re derülni, elhatározta, tehát, hogy kiül a folyópartra halász­ni. Bedobta a horgot a vízbe, és kihalászott egy konzervdo­bozt. Még egyszer bedobta, ak­kor egy uborkásüveg akadt a horgára. Harmadszor is bedob­ta — hát egy aranyhalacskát húzott ki. A halacska eléggé megviselt állapotban volt, az arany, mely a testét beborítot­ta, igen rossz minőségűnek lát­szott. Megijedt az igazgató, és már vissza akarta dobni a halacskát a vízbe, amikor az megszólalt emberi hangon: — Ne dobj vissza a folyóba, s én megszabadítok végleg minden selejttől. Inkább tegyél bele egy félliteres üvegbe, csak legyen tiszta víz benne. Ha mindezt megteszed, én min­den kívánságodat teljesíteni fogom. _ ~­Megörült az igazgató, tiszta vizet öntött az uborkásüvegbe, beleengedte a halacskát, és azt mondta: ­— Azt akarom, hogy -üze műnk készáruraktáraiból tűn­jön el minden selejtes alkat­rész! / — Meglesz — felelte a" ha­lacska. — Eredj, győződj meg rólal Bemegy az igazgató a- rak­tárba, hát — mintha kisöpör­ték volna. Nem maradt egyet­len alkatrész sem. — Igen — gondolta magá­ban az igazgató —, nálunk a minőségi ellenőrök kiválóan dolgoznak. Mint ahogyan álta­lában nálunk mindenki. Nos, most már majd rendbe hozzuk a dolgokat. Visszament a halacskához; és azt mondta: — Azt akarom, hogy küldje­nek az üzemünkbe új ' főmér­nököt, aki majd helyreállítja ä termelést. Alighogy ezt kimondta, lát­ja, már jön is egy ember, bő­rönddel a kezében, és be is mutatkozik: — Én vagyok az új főmér­nök. Mikor láthatok munkához? — Akár azonnal isi — ör­vendezett az igazgató, és is­mét a halacskához fordult: — Azt akarom, hogy az általam irányított üzemből csak kiváló minőségű termékek kerüljenek ki, és hogy rólam cikket ír­janak az újságba. Honnan, honnan nem, odare­pült egy újság, benne a fő he lyen az igazgató fényképe, és egy hosszú cikk arról, hogy ő milyen kitűnően vezeti az üze met. Az igazgató elolvasta a cik­ket, méltóságteljes pózba vág­ta magát, megigazította a nyak­kendőjét. Aztán lehiggadt, és újabb kívánsággal állt elő: — Tűnjenek el az általam irányított üzemből mindazok a rossz dolgozók, akik a munká­jukért semmiféle fizetést sem érdemelnek. Az aranyhalacska nem szólt semmit, csak sóhajtott egy na­gyot, és szomorúan nézett ar­ra a helyre, ahol röviddel az­előtt még ott állt az igazgató. Most már nem állt ott előtte, eltűnt nyomtalanul.., SÁGI TÓTH TIBOR fordítása KÖLTŐ ÉS KRITIKUS KISKÁTÉ IRODALOM BARÁTOK ÉS IRODALOM- TÖRTÉNETÍRÓK SZÁMÁRA Mi a költő? A költő olyan ember, aki má­sok gyönyörködtetésére és oku­lására verseket ír. Miért ír verseket a költő? Mivel érzékeny lelkének húr­jait hagy mértékben megrezeg- teti az élet, és érzelmeinek kénytelen kifejezést adat Mi rezegteti leginkább a köt. tő lelkét? A költő lelkét leginkább a fájdalom rezegteti. Mi fáj a költőnek? A költőnek fáj, hogy nem boldog. Miért nem boldog a költő? Mivel nincsen része azokba« a földi javakban, melyeknek birtokában boldog lehetne. Miért hiányoznak e földi fa­vak a költő életéből? Mivel a költő nem földi ja­vak gyűjtésére szenteli életét, hanem érzelmeinek versekben való kifejezésére. Ha földi favak gyűjtésére szentelné életét a költő, mi lenne? Akkor nem lenne költő, ha­nem vezérigazgató vagy föld» birtokos. Írna-e akkor verseket a köl­tő? A költő akkor nem írna ver­seket. Tehát akkor mi a költészet? A költészet a költő afölött érzett fájdalmának kifejezése, hogy ő miért nem vezérigazga­tó. Mit szólna ehhez eredetileg a vezérigazgató? Eredetileg a vezérigazgató erről azt mondaná, hogy hát persze. Mi az, hogy hát persze? Hogy hát persze, igaza van a költőnek, bizony neki Jobb dolga van. Az új titkárnő vidáman fo­gadja az igazgatót: — Telefonált egy ' Nagyvára­di, vagy talán Kisvárodl neve­zetű ember. Honnan is? Talán Szentendréről, de meglehet, hogy Gödöllőről. Mindenesetre kéri az igazgató elvtáraat, azonnal hívja vissza! Sajnálná a vezérigazgató a költőt, hogy ilyen boldogtalan? Sajnálná, sajnálná, de hát mit csináljon. Legfeljebb azt ajánlaná, hogy hagyja abba a panaszt, és lépjen be hozzá: tá­lán ő is viszi valamire. De mit tesz a kritikus7 A kritikus azt teszi, hogy el­olvassa a költő versét és mél­tatja. Hogy méltatja a kritikus a költő versét? — Ügy, hogy felfedezi és ki­mutatja róla, hogy a versek gyönyörűségek, és a költő nagy. Miért tartja sí épeknek a kri­tikus a költő verseit? Mert gyönyörűen fejezik ki a költő fájdalmát. Es miért nagy a költő? Mert nagyon fájt neki, hogy olyan boldogtalan. Tehát mi tetszik a kritikus­nak? A kritikusnak az tetszik, hogy a költő boldogtalan. Tehát mit ajánl a kritikus a költőnek? A kritikus ' a költőnek azt ajánlja, hogy legyen minél boldogtalanabb. Es mit ajánl a kritikus a vezérigazgatónak? A kritikus a vezérigazgató­nak azt ajánlja, hogy tisztelje a költőt és a költő fájdalmát. Mit tesz erre a vezérigazga­tó? A vezérigazgató kijelenti, hogy tiszteli, és nem tesz neki többé olyan tiszteletlen aján­latot, hogy lépjen be hozzá, és műveljen valamit. Tehát ki az oka mindennek? Mindennek a kritikus az oka. KARINTHY FRIGYZS Á kígyó, a béka és a százlá­bú randevút beszélt meg. A százlábú nagy késéssel érkezik meg. — Hol az ördögbe voltál eny- nyi ideig? — kérdezik. — Hol? — zihál a százlábú. — Kint az áll, hogy „tessék a lábakat letörölni!“ SZÖVEG NÉLKÜL (Weltwoche I — A csapból adok, ez is van olyan fekete, mint a ká­vé ... Kesztyűs Ferenc rajza

Next

/
Thumbnails
Contents