Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-10-10 / 41. szám

■ ■ ____■■ Mi AZ EGYETEM A XXI. SZAZAD KÜSZÖBÉN Kérdések, kutatások, megoldások Két egyetemista, egy fiú és egy lány vizsgára készül. Előttük jegyzet: kép* letekkel zsúfolt szöveg. — Megjegyezted? — kérdi a fiú. — Igen... — feleli a lány meglehetősen bizonytalanul. Félreteszik a jegyzetet. Előkerül a toll, és mindketten az imént olvasottá* kát próbálják felidézni, egyik képletet a másik után. — Azt hiszem, ide nem x kell, hanem x1 — mondja a fiú. — Nézzük meg — kéri a lány, és már nyúlna is a jegyzet után. — Nem lehet! A vizsgán úgysem nézheted meg... Már mind a ketten belezavarodtak. Egy darabig még rágják a tollszárat, aztán mégis úgy határoznak, hogy belenéznek a jegyzetbe. — Tudtam én, hogy ez nem x1, hanem 1/1 + x2! Megint félreteszik a jegyzetet, és újra megpróbálják fejből. S ez a sziszi­fuszi munka egészen addig tart, ameddig csak be nem vágják, hogy l/l + x*... r 1978. X. 10. N m A z idézett részletet a Lityeratur- naja Gazeta egyik cikkéből vettük, amelynek témája a korszerű felsőoktatás. A lapnak az oktatás legújabb módszereiről indított vitájá­hoz már eddig is sokan hozzászól­tak, ami tökéletesen érthető. Hiszen évszázadok óta, amióta csak léteznek az egyetemek, jó néhányszor módo­sult a képzés tartalma, míg az okta­tás „technológiája“ csaknem válto­zatlan. A jelenlegi oktatási módsze­rek valójában alig különböznek a hajdanvoltaktól. Ma már mindenki előtt világos, hogy az egyetemi oktatás egész me­netét új alapokra kell helyezni: úgy, hogy a leendő szakember eligazod- hassék a rázúduló információáradat­ban, képes legyen a valóban szüksé­ges adatok kiválasztására és’ gyakor­lati alkalmazására. A szovjet népgazdaság 1976—80-as évekre szóló tizedik ötéves fejleszté­si tervének fő feladata a minőség erőteljes javítása és a hatékonyság növelése a népgazdaság valamennyi ágazatában. A felsőoktatásban ez mi­nőségileg újat, a képzésrendszer va­lamennyi területének szigorúan tudo­mányos megközelítését jelenti. Az oktatás tudománya A régmúlt korokban azt az embert tartották tudósnak, aki óriási en­ciklopédikus tudással rendelkezett. Egyfajta két lábon járó lexikonnak számított, hiszen igazi lexikonok még aligha készültek akkoriban, s az is­meretek összessége sem volt túlsá­gosan nagy. A helyzet azóta gyöke­resen megváltozott. A tudományos is­meretanyag még a szűkebb szakága­zatokban is olyannyira gyarapodott, hogy az már nem férhetett el egyet­len ember agyában. És a növekedés lankadatlanul folytatódik. Kiszámí­tották, hogy a tudományos informá­ciómennyiség minden hét-tíz évben megkétszereződik. Az oktatás problémája mindig is összetett volt. Dialektikus kettősség jellemzi: feladata egyfelől a birto­kunkban levő ismeretanyag továbba­dása a következő nemzedéknek, más­felől a tudásanyag elsajátítása nem öncél. Az oktatás legfontosabb fel­adata — az önálló gondokodásra ne­velés. A tudományos-technikai forra­dalom kibontakozásával tovább mé­lyült ez a belső ellentmondás, még összetettebbé vált az oktatás folya­mata. A tanulás ma nehezebb, mint öt­hét évvel korábban volt. Változtak a programok, a tankönyvek, a tantár­gyak. Végső soron mindez az egyre nagyobb információhalmaz bemagolá- sához vezet. Ezt elkerülendő, a szak­emberek olyan új oktatási módszere­ket dolgoznak ki, amelyek az okta­tás folyamatának korszerűbbé téte­lén alapulnak. Céljuk, hogy a tanu­lás a fiatalok szüntelen, alkotó szel­lemi tornájává váljék. A tanulmányi idő, a hallgatók óraszám-, illetve tan­anyagterhelése azonban már tovább nem növelhető; ebben a tekintetben elérkeztünk lehetőségeink határához. Ne magolj - következtess! Vajon lehetetlen arra nevelni a diákot, hogy idejét az egyes kiraga­dott jelenségek tanulmányozása he­lyett azok összefüggéseinek elemzésé­re fordítsa? P. Galperin szovjet pszi­chológust és követőit már több mint húsz esztendővel ezelőtt foglalkoztat­ta ez a téma. Kísérleteik bebizonyí­tották, nemcsak elkerülhető a hall­gatók túlterhelése, hanem egyúttal lehetőség nyílik az oktatás hatékony­ságának növelésére is. Mi szükséges ehhez? A leendő szakembert arra kell megtanítani, hogy ne szűk kategóriákban, hanem azoktól elvonatkoztatva gondolkod­jék. Vagyis, legyen képes a különál­ló jelenségek egységes rendszerbe foglalására. És ez még nem minden. A következő lépés egy olyan mód­szer kidolgozása, amely alkalmas az új szisztéma elsajátítására. Ennek eredményeképpen a nagyszámú Jelen­ség „bevágása“ helyett elég néhányat megjegyezni. Ez utóbbiakat sem kü­lön tananyagként. Csak annyiban, amennyiben nélkülözhetetlenek a rendszer megértésében, elsajátításá­ban. A néhány kiemelt jelenséget is mindössze annyi ideig kell tanulmá­nyoznia, amennyi a módszer megis­meréséhez szükséges, egy perccel se tovább. Jó példa — amely, igaz, nem any- nyira a felső-, mint inkább a közép­fokú oktatásra vonatkozik — az orosz írásjelek használatának oktatá­sa. Több mint száz szabályt kell el­sajátítani. Bonyolult és- terméketlen munka. Hogyan tegyük egyszerűbbé? A tudósok a nyelvtani szabályokat egy bizonyos rendszerbe foglalták, és felhívták a figyelmet arra, hogy há­rom rendeltetésük van: vagy össze­kötnek (szavakat, illetve mondato­kat), vagy kiemelnek (szavakat, illet­ve mondatokat), vagy pedig elválasz­tanak (szavakat, illetve mondatokat). Más szóval a száz szabályt egy rend­szer három alcsoportjaként is be le­het mutatni. Ha a- diák megtanul kü­lönbséget tenni a három rendeltetés között, akkor már hibátlanul alkal­mazza a kettőspontot, a vesszőt és a gondolatjelet, anélkül, hogy akár egyetlen konkrét szabályt is ismerne. A matematikai elemzésben is min­den funkciót külön-külön tanulnak a hallgatók. Mint kiderült, erre se len­ne szükség. Elegendő megtalálni azt a bizonyos változatlan alapot, amely az adott kategória valamennyi funk­ciójában fellelhető. S ezt nem is ne­héz az emlékezetbe vésni, csupán né­hány idevágó példát kell alaposan elemezni. Szovjet tudósok Dmitri) Mengyele- )eo, orosz kémikus táblázatának ana­lógiájára, amely a periodikus rend­szer még ismeretlen elemei számára is előre kijelöli a helyet, egy új mód­szer modelljét alkották meg. A tanu­lók, akik jól ismerik ezt a rendszert, az órán maguk is újra „felfedezik“ a Mengyelejev táblázatot. A legúfjabb kutatási eredmények al­kalmazása az egyetemi oktatásban a hatékonyság nagyfokú növelését te­szi lehetővé. A probléma végleges megoldása természetesen a rendszer- elemzők, pszichológusok és az adott tantárgyak szakértői együttes erőfe­szítését igényli. 1975-ben Moszkvában rendezték meg a Nemzetközi Egyetemi Szövet­ség VI. közgyűlését. A világ 89 or­szágában működő 466 felsőoktatási intézmény képviselői vettek részt a „Felsőfokú oktatás a XXI. század kü­szöbén" címmel megtartott tanácsko­záson. A kérdések igen széles skálán mozogtak. Szó esett a diákság össze­tételéről, az oktatás új módszereiről, a szakmai továbbképzésről, a felső­fokú képzés integrációjáról, hogy csak a legfontosabbat említsük. Valameny- nyi itt érintett téma annak a fiatal­nak a sorsával kapcsolatos, aki, mi­után befejezte az egyetemet, egyene­sen a XXI. századba lép. Rem Hohlov, a Moszkvai Állalmi Egyetem rektora a tanácskozáson elhangzott felszólalásában így fogal­mazott: — A felsőoktatási intézmények nem is annyira konkrét tudásanyagot adnak majd hallgatóiknak, mint in­kább módszert é& alapot az új jelen­ségek megismeréséhez és az alkotó munkához. Nagy szerepet kap ebben az önálló alkotó munkára való kész­ség elsajátítása. — Mi az egyetemen a hallgatók képzésének elmélyítésére törekszünk például azzal, hogy a természettudo­mányi karon humán tárgyakra is ok­tatjuk hallgatóinkat. Ügy véljük, hogy a szakbarbárság károsan befo­lyásolja a személyiség általános ki­bontakozását, a humanista törekvé­seket, amelyek az emberiség javát, a társadalmi haladást szolgálják. — A humán nevelés fejleszti vaz ember érzelmi világát, esztétikai gon­dolkodásmódját; arra készteti, hogy más szemmel nézze a szakmáját, s az őt körülvevő világot általában. * ANDREAS REIMANN: Most, mit, miképp 1 Most, ennyi év után, mikben a készséges tej lassan megálvadt, én, a tüske, megtértem ide, hordom a kölcsön bőrzekét, csínján kell bánnom a sörrel, s közben gyér dicsőségem kizöldül: nem tudom, tavasz vagy patina. De egyet fölfogok: még egyszer, nagyra, kivirulok. Persze, kérdem magam: miért nem tűntél el sosem?, Egyik-másik, mint a tavalyi hó. Kettőnkkel így hát valami különös lehet, csak ott maradok hű magamhoz, ahol szeretek: a tejet most, sosem alvadót, magasra tartom, bár mindig tutaj volt s nem törzs, mi ennyi sós vízen átalsodort. 2 . > . Emlék netán: virít a rododendron, ez vidámmá teszi a temetőt, de ha a mozgékony menet lélegezni kezd, a lélegzés újra nehéz lesz. Most azonban bort töltünk hasunkba, mely szintúgy töltse fejünkbe, méltó az enyém, most hirtelen tudom, hogy van a szerelemmel: szeretjük a másikban önmagunk lehetőségét, amit e rövidke életben már végképp meg nem valósíthatunk. 3 Persze, belőlünk valami más lett, keverék tejből s epéből, a nevetés, bánkódás vonásai láthatóvá váltak, de megőriztük, remélem, a megbocsátás művészetét. S így, ha a szerelem meggyötör, mert engem mindig elér, bizonyosan, hogy szeresselek, még meg is tudsz bocsátani... HEINZ CZECHOWSKI; Jelenlét Bárhonnan jövök, bárhova megyek — Az eső bőre alatt Megázom. Dohányzom, étetem szívemet. Verjen gyorsabban, mohón Nyelem magamba ezt a kevéske hazát. A legelső Zölddel már utcán vagyok, telenként azonbaQ Tübingenbe vagy Prágába utazom, Adyval s losfif Vulcannal beszélgetek A kis szalonban Nagyváradon Egy plüsspamlagon A jövőről Fesztelenül s kedélyesen, Rabszolgája a cseresznyefáknak S szófogadója a mályváknak, Megsötétedem, akár a folyó, Akit a vérforrás megesz, Mikor a hét Tengeren át a halál jön felém: lélekzete Borzolja a vizet, alighogy bemártod Lábad a folyóba, elkap, a szemed előtt Látod végtére még Gyermekeid haláltusáját. Ö aztán nem áltat. Vigyorogva Sorolja mondását: Legtovább Tart a becsület. Én Elfogadhatnám őt, elég kevés Szerencse jutott osztályul nekem. De ahol változtatni kell, megjelenek. Csupán a földalatti mozdulatoknak. Az alattomosan tépő folyóknak. Amik majd álmomban megkeresnek, Vagyok kiszolgáltatva, védtelenül. Csótó László rajza

Next

/
Thumbnails
Contents