Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-10-03 / 40. szám
1378 X. 3. — Most pedig megfürdik — közli a börtönőr az újonnan érkezett fogollyal. — Megfürdöm?! A világ minden kincséért sem! Hiszen erről egyetlen szó sem volt az ítéletben! • — Ha újra kezdenéd az életedet, akkor mit tennél? — Ugyanazokat a hibákat követném el, csakhogy korábban kezdeném! — Az én orrom a mamámé, a szemem pedig a papámé — magyarázza egy kisfiú. — Az én homlokom szakasztott olyan, mint a nagyapámé, a fülem pedig, mint a nagybátyámé — lódítja a másik. — Én viszont a bátyám nadrágját viselem — jegyzi meg a harmadik. . — Nekem olyan rendkívül okos lovam van — dicsekedett az egyik farmer a másiknak —, hogy még számolni is tud! — Az én lovam pedig ostoba — válaszolta szomorúan a másik. — Tavaly leestem róla, ő meg elballagott a városba és elhozta hozzám az . .. — Orvost? — Éppen az a bökkenő, hogy nem az orvost, hanem az állat) orvost! C1 Két hölgy beszélget a vonat fülkéiében: — Mégis csodálatos, hogy a mozdonyvezetőnek mindig sikerül pontosan beletalálnia az alagútba. Én. bezzeg, nem tudok mindig pontosan behajtani a garázsba! — Ez bizonyára azért van, drágám, mert ő jól ismeri az utat! Mérges asszonyság állít be az állatkereskedésbe. — Monsieur — mondja haragosan az eladónak —, ön tegnap beszélő papagájt adott el nekem, de ha tudná, hogy miket beszél! Az ember valósággal beleszédül! — Igaz, madame, ez a madár nem túlságosan jól nevelt, viszont nem iszik és nem dohányzik! — Elérkezett az ideje, hogy bíráljuk őt... (Sztrsel) — Na, meséljen, hogy van, Vrabec úr? — Nézzen rám és kalkuláljon ... — Elég rosszul néz ki, hál istennek! — Igyekszik az ember ... — Már azt hittem, megint dicsekedni fog, és csupa jó híreket fecseg önmagáról összevissza. Őszintén megmondom, állandóan kerülöm magát, mert unom nézni azt az elégedett, kicsattanó ábrázatát. Remélem hogy most jó órában mondom: ugye nem boldog? — Boldog? . .. Még hogy én? ... Hogy mer ilyet feltételezni, Repeta úr? Röhögnöm kell... Boldog ... hm... milyen szó ez, tessék mondani? — Na, végre! Na, végre! Csakhogy ide jutott! Látja, most még a keblem is dagad. A jó érzéstől bizsereg a testem, mintha csak hájjal kenegetnék . . . Hogy kezdődött a szabadsága? — Hogy kezdődött? Ragyogóan, szamárköhögéssel. — Ez az, ez az, folytassa! — Akkorákat ugattam, hogy a szomszédok átdörömböltek: azonnal hagyjam abba, vagy költözzek el a lakásomból. — Nagyon igazuk volt! Hogy jön maga ahhoz hogy békésen alvó embereket éjszaka ilyen ricsajozással háborgasson?! Remélem, hogy csendháborításért feljelentették! Meg is fogja kapni példás büntetését, ne féljen! Még talán, ha jól kifogja az újságok is írni fognak magáról, akkor aztán ország-yilág előtt szé gyenkezhet. A felesége hogy tűri ezt a randa- lírozást? — A feleségem? Csacsi ember, maga Má ria Antóniáról beszél? — Persze, ki másról? Ki az a nő, aki eltűrné magától, hogy minden szépet, jót ráaggasson, és még a csillagokat is lehozza neki az égről... — Ez már a múlté, Repeta úr. Mária Antónia szilveszterkor, éjfél előtt egy perccel megszökött egy káposztásnyéki állat- gondozóval . .. — Miért? — A létszámstop miatt. Mária Antónia adminisztratív dolgozó volt, és kevesellte a fizetését. Tudta, hogy január elsejétől nem nagyon ug ráihat. Az állatgondozónak nagybátyja a szövetkezeti elnök. Felvette magához titkárnőnek, dupla annyiért. — Most sírjak, vagy nevessek? — Várjon, még ne nevessen! Történt velem más baj is. Elütötte a kocsimat egy részeg gyalogos. — Remélem, jól tönkretette. — Totál kár volt. Ilyenkor a biztosító Casco alapján mindent kifizet, sőt a kárösszegből egy új kocsit is vehet az ember. — Na, de talán magánál mégis talált valami kibúvót a biztosító, nem? 0 Kesztyűs Ferenc rajza — Talált bizony. Ugyanis a kocsimat a hároméves |akab fiam vezette, méghozzá jogo sítvány néikül Egy fitying sem sok de any- nyi kártérítést sem kaptam Most örül? — Örülök, de még nem vagyok egészen nyu godt Mi lett a kisfiával, melyik kórházban fekszik? — Fogja meg itt, elől a hajam szálát! Megfogta? Na látja, ez nem sok. de ennyi sem görhült meg a kis picimnek — |ő, jó, de maga . . egy ilyen megrázkódtatást csak nem viselt el simán? A maga korában már az idegek fel kell hogy mondják a szolgálatot. Elvégre a részegnek is történhet baja. * — Pici horzsolások a homlokán, két helyen elszakadt a nadrágtartója, no meg az ijedtségtől egy kicsit dadogott. Más semmi. — Megáll az ember esze, Vrabec úr! Magát még a rosszban is csupa jó éri. Naftát, ezt nem lehet kibírni! Tudja mit? Máskor ne is ismerjük meg egymást. Alászolgálja! ZOLTAI Z. ANDRÁS NurJankt bajsierfojeirAz állami gazdaság ú] igazgatójához bement a szépséges Szalima. Alig lépte át a küszöböt elmosolyodott és ezt csicseregte— Ön a tiszteletreméltó új igazgató? — Igen. én vagyok! Kihez van szerencsém? — £n a szépséges Szalima vagyok! — Hallgatom önt, szépséges Szalima! — Árulja el nekem, tiszteletre méltó új igazgató, kinek a felesége leszek én holnap? Az igazgató levette a szemüvegét: — Tessék? — Kinek a felesége leszek én holnap? — Elnézést kérek, de azt hiszem, ez nem rajtam múlik ... — Ellenkezőleg! — mondta élénken Szalima. — Éppen hogy minden önön múlik! — Nem értem — Ö, ezek a férfiak! — kiáltott fel Szalima. — Valamikor én voltam az állami gazdaság igazgatójának a felesége! Az volt a szép idő! Mindenhová a szolgálati Volgán jártam. Mindenki tisztelt és becsült. „Nézzétek, jön az igazgatónál“ — mondták irigykedve az asszonyok, és előre köszöntek, amikor összetalálkoztunk S a férjem, az igazgató, a lábam elé rakta a fél állami gazdaságot! A szépséges Szalima sóhajtott egyet. — Aztán a gondnok felesége voltam, ő egy farmot ajándékozott nekem! Telt-múlt az idő. s én a zootechnikus felesége lettem. Őszintén szólva, ekkor még jól meg lehetett élni. Az én zootechnikusom kisbárányokat adott nekem, és tetőtől- talpig karakülszörmébe öltöztetett... Aztán brigádvezető felesége voltam — Elnézést kérek, és pillanatnyilag ön kinek a felesége? — Őszintén szólva majdnem senkinek! — húzta el a száját a szépséges Szalima. — Én, a volt igazgatónő, egy raktárosnak lettem a felesége, aki csak csalással tud nekem beutalót szerezni Szocsiba. Ö, Allah! — És miért váltogatja ön olyan sűrűn a férjeit? — Mit képzel, tiszteletreméltó igazgató?! — háborodott fel a szépséges Szalima. — Nekem a férjem mindig ugyanaz! Csak a beosztása változik. Most is azt beszélik, hogy egyszerű állatgondozót akarnak belőle csinálni. Hát én ebből legfeljebb csak egy kis friss húst meg takarmányt látok! — Nos, ön tehát... — Hát kinek a felesége leszek én holnap? — csicseregte a szépséges Szalima, és egy káprázatos mosollyal ajándékozta meg az igazgatót. — jöjjön el holnap — felelte az igazgató. — Attól tartok, hogy ezt meg kell beszélnem az utódommal... SÁGI TÓTH TIBOR fordítása KÖZÚTI ELLENŐRZÉS (Jezs) Az Ivóba belép egy elegánsan öltözött férfi, fogai között drága szivar. Körülnéz és így szól a vendégekhez: — Húsz éve már, hogy eltávoztam ebből a kisvárosból. Amikor elmentem, a zsebemben csupán az az ötven cent csörgött, amelyet [im Connolly adott kölcsön. Erről jut eszembe: él ő még? — Él. persze hogy él — motyogja az öreg lim Connolly, s előfurakodik. — Örülök hogy látlak, jimmy — szól a szivaros férfi. — Adj kölcsön még ötven centet, akkor éppen egy dollárral tartozom! Az őrszem rákiált a katonai támaszponthoz közeledő férfira. — Jones őrnagy vagyok — feleli az. — Bocsásson meg, sir, de belépő nélkül nem engedhetem be. — Ne játszd a bolondot, hiszen nagyon 161 ismersz! Csupán arról van szó, hogy otthon felejtettem a belépőmet. Az őrszem azonban nem tágít: — Sajnos, sir, nincs jogom . Ekkor egy hang harsan az őrszobából: — Talán egész éjszaka vitatkozni akarsz vele? Puffantsd te — és punktum!
