Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-09-19 / 38. szám
/ KOMOR 1 y i V .. LÁjkAí R M H. ;«iT fi @Jí> SZÖVEG NÉLKÜL Eulenspiegel A texasi olajmillíárdos egy előkelő londoni hotelban száll meg. Dühös, mert jóformán rá sem hederítenek. Hogy felhívja magára a figyelmet, jó hangosan odakiáltja a pincérnek: — Főúr, hozzon nekem száz dollárért sonkát és tojást! — Sajnálom, sir — válaszol a pincér szenvtelenüi —, nálunk nincsenek féladagok. Két nagy intézmény igazgatója beszélget: — Hogyan oldjátok meg nálatok a rengeteg névnapozást? — kérdezi az egyik vezető. — Nincs ennél egyszerűbb — legyint a másik. — Mi hosz- szú idő óta csak Margitokat és Ferenceket alkalmazunk, így hivatalunkban évenként mindösz- sze kétszer tartunk névnapot. © — Uram, adjon kölcsön nekem egy százast. — De jó ember, hiszen én nem is ismerem magát! — Ja, ha ismerne, akkor nem is kérnék magától. © — Magából jó űrhajós lenne — szól a vendég a pincérhez a kertvendéglőben. — Miből gondolja, uram? — Mert csak kering az asztalok körül, ahelyett, hogy az ebédemet hozná ... — Miért csavarog itt ilyen késő éjszaka?! — kérdezi a rendőrőrszem a magányos járókelőtől. — Nézze — feleli a megszólított —, ha én ezt meg tudnám magyarázni, már régen hazamentem volna a feleségemhez. — Pincér, ez az adag borjű- hús nagyon kicsit Es ráadásul még büdös is! — Gondolom, akkor jó, hogy kicsi. Nem? Egy kereskedő, aki sokra vit-, te az életben, meséli: — Amikor először érkeztem New Yorkba, a zsebemben csak egy dollár volt. így kezdtem! — No és mibe fektette azt az egy dollárt? — kérdezi a jelenlevő újságíró. — Táviratot küldtem rajta az apámnak, hogy küldjön pénzt. — Ön mit csinál szabad szombaton? — Dolgozom. Egyszer egy héten talán nem árt meg ... 1' © — Kisasszony, egy gyenge, rossz minőségű kávét kérek! — mondja egy férfi az eszpresszóban. — Megőrült? — kérdi megdöbbenve egy másik kuncsaft. — Nem őrültem meg, de ebben a presszóban soha nem azt hozzák, amit a vendég kér. — Papa, hogy nevezik azt az embert, aki hazudozik? — Hazugnak, kisfiam. — És azt, aki igazat mond? — Gorombának. X — Hallotta, hogy jó, ha egy nagy ember van mögötte... (Sztrsel) Egy skót fiatalember ül a vendéglőben és töltőtollával vonalakat húzogat az étlapra. Meglátja egy pincér, és erélyesen az illetőre szól: — Kérem, uram, ne tessék elcsúfítani az étlapunkatl — Bocsánat — válaszol a vendég-—, csupán a drága ételeket és italokat akarom kitörölni, mert néhány perc múlva érkezik a menyasszonyom. A papa és fia villanyvonatoznak a szobában. Cseng a telefon. A kisfiú felveszi a kagylót. — Ki az? — kérdezi az apa. — Az alattunk lakó szomszéd. Kérdezi, hogy mikor indul az utolsó vonat. SZÖVEG NÉLKÜL lei Paris 376 19. — Mik a tervei? — kérdezték a kezdő írótól. — Érettségi tétel szeretnék lenni. Tanya a vőlegényét két nyakkendővel lepte meg születésnapjára. Másnap a vőlegény az egyik ajándékba kapott nyakkendőben érkezett a találkozóra. A menyasszony meglátta, és sírva fakadt. — Mi a baj, édesem? »- kérdezte értetlenül a vőlegény. — Szinte tudtam, hogy az a másik nyakkendő nem fog tetszeni! — Mégis, milyennek kellene lenni annak a férfinak? — sürgettem őnagyságát, magam is csodálkozva kíváncsiságomon, mert hiszen egy csöppet se érdekelt, hogy mit fog felelni. * önagysága kinyitotta a szemét. mosolygott. — Azt hiszi, azt így el lehet mondani? Hála istennek, gondoltam, úgyse lehet elmondani, akkor hát beszéljünk valami másról, például, hogy mikor hozzák az" uzsonnát. Önagysága kinyitotta a szemét, és elkomolyodott. — Azt his?l azt így el lehet mondani? — Persze hogy azt hiszem, miért ne? Magasnak, szőkének és kékszeműnek, mi? Önagysága legyintett. — Milyen ostobák maguk! Igazán azt hiszi, nálunk is az a fontos, mi maguknál — megjelenés, forma — testi szépség? ' — Igazán? Hát lehet csúnya is? — Csúnya? Azt nem. Azt nem mondom. Arról sző se lehet. Szépnek kell lenni, az természetes. Csakhogy a szépség magában nem elég. Az olyan természetes alapfeltétel, mint a levegő, ami nélkül úgyse lehet szó semmiről. De hol van még a szép férfi a férfiideáltól! Csak maguk őrülnek meg mindjárt, ha eg'y nő szép. Ne-- künk az kevés! Szépek lenni magunk is tudunk. Megint behunyta a szemét, nedves, kicsit nyitott szájjal mosolygott, hátradőlt, hosszú szempillái kéjesen remegtek. Rettentően csúnya volt. — Szóval — okosnak is kell lennie? Lángésznek — zseniálisnak — nagy gondolkodónak? — suttogtam rekedten. Nagyon szerettem volna uzsonnázni. Önagysága dallamosan felnevetett. Rémes hangja volt. — Csacsi! Mi közöm a gondolataihoz — ha nem énrám vonatkoznak! Mégha akkora lángész is, mint az a Shakespeare, vagy az az Edison! Az a férfi, akiről mi ábrándozunk, elsősorban férfi —■ nem világboldogító apostol! — Hát lehet buta is? — Hova gondol! Az természetes, hogy mellékesen világ- boldogító apostol. Csak nem gondolja, hogy engem például igazán érdekelni tudna egy buta férfi. De az, hogy okos és tehetséges legyen, hozzátartozik a dologhoz, abban semmi különös nincsen — hiszen különben nincs is mód rá, hogy megismerkedjünk. Egy buta férfival szemben mindig érezzük a szellemi fölényünket és az elviselhetetlen — mert mi nem szeretünk fölényben lenni, szellemileg. Kiegyenesedett, gúnyos szikra villant meg a szemében, hidegen, nyugodtan végigmért. Kimondhatatlanul ostoba képe volt. — Értem — mondottam lesütött szemmel, mert "mintha a szobalány lépteit hallottam volna, és nem akartam, hogy észrevegye, mennyire örülök az uzsonnának. Értem. Röviden szólva: olyannak kell lennie, hogy szerelmet keltsen. Az a bizonyos férfi, aki nem tudni, miért, tetszik a nőknek: valami rejtett fluidum van benne, sugárzó erő. Az arca szellemet, bátorságot, okosságot, önérzetet tündököl. Sajnálkozva nézett rám. Nagyon megsajnáltam. — És egyéb semmit? — Hát még mit? — Szellem! — bátorság! — okossági — önérzet? És hol a legfontosabb: a rajongás? — Rajongás? — A rajongástól és szerelemtől elboruló szemek, ahogy rám néz? A vak Imádat, az alázatos hódolat, amibe felolvad, ha meglát? Az ájult szerelem, amitől egész lénye remeg? A kétségbeesett zokogás, a leugrás a negyedik emeletről, a vad dühroham, amivel tört ragad, hogy leszúrja azt a másik férfit, akire ránézek.-yj)e miért nézne másra, ha egyszer... — Na hallja! Hát azt hiszi, tudnék szeretni olyan férfit, aki terrorizál engem, aki asza- badságomat akarja? Egy rab- szolgatartót? Pfuj! Undorodom a féltékeny férfiaktól — akik megalázzák önmagukat! — De hisz az előbb . . — Mit, előbb? Az én férfiideálom titokban szenved, nem szól, csak szenved, emészti magát értem — halálosan tudnék szeretni egy ilyen férfit! Megállapítottam, hogy őnagy- sága halálosan tudna szeretni egy olyan gyönyörű szép. zseniális, gazdag és tökéletes férfit, aki reménytelenül szereti őtet, és fájó szívvel lemondtam az uzsonnáról, mert már mennem kellett. — Magát kérik. Giorni
