Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-15 / 33. szám
SZÜVEG NÉLKÜL (Ogonyok) A szerelem örömei mindig arányban' vonnék az elvesztésüktől való félelemmel. Stendhal A hölgy megkérdezi a koldustól, nem szégyell-e az utcán alamizsnát kéregetni. — Igaza van, asszonyom — feleli a koldus. — Már régen fontolgatom, hogy adománygyűjtő irodát nyitok! — Mondd, drágám, ha nem volnánk házasok, akkor újra megkérnéd a kezemet? — Ne kezdd már megint a régi kötözködéstü! • Két férfi beszélget: — Hogy van a kedves felesége? — Pocsékul! Nefritisze. neu- ralgiája, neuraszténiája és kezdődő neurózisa van ... — Már megbocsásson: lehetetlen egyszerre ennyi tünetet észlelni I — De lehetséges! Az anyjától orvosi lexikont kapott ajándékba, és most az N kezdőbetűs szavakat böngészi benne ... V- V — Kérem, én itt három ember munkáját végzem egy ember fizetéséért. Fizetésemelést kérek! — Emelést sajnos nem adhatok, de ha megmondja ki az a másik két ember, szívesen elbocsátom őket. Késő este megszólal a telefon az orvos lakásán. Egyik kollégája keresi: negyedik játékosra van szükség a bridzs- partihoz. — Azonnal megyek — mondja a doktor. — Valami komoly eset? — érdeklődik a felesége. — Súlyos, igen súlyos: már együtt van a konzílium! Ha pofont kapsz, adö vissza % négyszeresen: akáiki is az, akinek az arcán csattan. Chateaubriand Egy asszony elviszi a fényképészhez megboldogult férjének az arcképét: — Meg tudná ezt nagyítani, kérem? — Természetesen, asszonyom. — És el tudná távolítani a férjem fejéről a kalapot? — Persze, asszonyom. Csak meg kell mondania, hogy milyen volt a megboldogult hajviselete. — Ugyan, minek? Hiszen maga is láthatja, hu majd leszé di róla a kalapot! • — Ön azt kérdi, bíró úr, m ért akarok elválni tőle? Hat azért, mert semmi közös nem maradt kettőnk között. Hiszen én tulajdonlevőleg a pénzéért mentem hozzá feles' >fll! — 8 mi ebben ■ probléma. — kérdi a bíró. — Hogy az a pénz már elf«gyott! „ — Az minden óhajom, hogy a fiam megtanuljon valamilyen fúvós hangszeren játszani! — Ügy gondolja, van hozzá tehetsége? — Persze. Három méterről «1 tudja fújni a gyertyát! A költemény tárgyának csők annyi s oly lé nyegtelen köze von a költeményhez, mint az embernek a nevéhez. Paul Valéty-r A magyar közönség körében Is népszerű olasz színész, Alberto Sordi egy rendkívül ostobáeska, de gyönyörűszép szájú hölggyel csevegett. Illetve nem is annyira csevegett, mint inkább szelíden tűrte, hogy a hölgy csevegjen vele. A szépszájű butuska valahogyan észrevette, hogy a színész nem figyel a beszédére, s neheztelve megjegyezte: — Hiszen maga ügyet sem vet arra, amit mondok... — Asszonyom — védekezett Sordi —, Igaz hogy nem hallgatom, amit mond, de gyönyörködve bámulom, ahogy mondja! ■ Az atomkutatás és haladás problémáiról beszélgettek egy társaságban. Cesare Zauattini, az olasz filmirodalom „nagy öregje“ megjegyezte: — Szerény véleményem szerint századunk minden nyavalyája abból a tényből ered, hogy előbb sikerült az atomot széthasítani, mint egyesíteni az embereket. A bécsi televízió Herbert von Karajannak nemzetközi újságírógárda részvételével tartott sajtókonferenciáját közvetítette. Záporoztak a szokvány-suta és szellemesen-okos kérdések; a vége felé egy nyugatnémet kereszténydemokrata lap munkatársa egy kis provokációval próbálkozott. — Olvasóink — mondotta — arra kíváncsiak, hogy milyen vallásos hatás érvényesül az ön művészetében? — Közölje, kérem — vágta fel a fejét Karajan —, hogy nekem csak egy istenein van: a zenei S3 Egy társaságbeli hölgy megkérte Jean-Paul Sartre-t, hogy magyarázza el neki néhány szóban Az ördög és a jóisten című művének tartalmát. — Az első felvonásban — felelte Sartre — a főszereplő a jóistent keresi. A második felvonásban az ördögöt. A harmadik felvonásban megtalálja az embert. — Hja — fanyalodott el csalódottan a jámbor dáma —, hiszen akkor ez egy ateista színdarab! BÉiaes ISTVÁN gyűjtése Éjfél után — ügy egy óra tájban — két férfi ült be egy taxiba: az egyik korosabb, a másik fiatal volt. Kis ideig csendben eregették a cigarettafüstöt, aztán _ az egyik félhangosan megszólalt: — Istenemre, az efféle munkához az embernek vasidegekre lenne szüksége ... —Te, Kolja — vágta rá rögtön a másik —, azt a Fe- doticsot nem kellett volna úgy elintéznünk, nem gondolod? % — Mondd már, az a barátunk lelkén szárad ... — Köszönöm szépen az ilyen barátot. Az Ilyennel nem lehet együtt dolgozni. Ö ma hányat intézett el? Várj, Fedoticsot, aztán Vorohovot, meg azt a két nővért... De nem kímélte még azt az isten háta mögötti apót sémi — Mi, hát azt Is elintézte? — Persze hogy. Pedig mennyire kértem, hogy akassza fel... — Persze, azt fel kellett volna akasztani, meg a két nővér közül az egyiknek Is lógnia kellett volna. Valami földijét akasztotta fel, ám amit elvettek tőle, az nem ért semmit. — Szinykint mindjárt Pav- lancov mellé kellett volna fölakasztani. Megérdemelte volna. — Feltétlenül. Én mondom neked, még néhány ilyen hajtővadászat, és lassan nem lesz kit akasztanunk. — Én is azt hiszem. De egyszer majd előfordulhat, hogy mindezért felelősségre vonnak bennünket... — Örülök, hogy legalább attól a szőke fiatalembertől annyi mindent elvettünk. Csudaszép dolgok! G. Riklin: — Ez ma volt. De mi lesz holnap? Öt ugyanúgy el fogják temetni, mint a többit. — Azt szeretném én látni! Azért a fiúért én harcolni fo gok. — Gondolod, érdemes lesz? — De hát azért ma mégis egy halom remek dolgot szedtünk össze. A taxi, amely kezdetben elég lassan haladt, egyre gyorsabban száguldott, csak úgy dobálta a benne ülőket. Aztán egyszerre hirtelen megállt, mintha valamilyen szakadék szélére került volna, a gépkocsivezető kiugrott, mint az űzött vad. — Rendőr elvtárs! — kiáltotta az éjszakába. — Tartóz tassa le őket! Akasztottak, lőttek, raboltak. Gyorsan, az Isten szerelmére! A rendőr bekísérte a kél utast, akik a fejük fölé emel ték a kezüket, mint az Igazi gonosztevők. — Majd bent elmondanak mindent Intette le a rendőr a klmagyarázkodásl kitérte telket. Benn a rendőrségen ugyan csak nagy volt az ámulat, amikor a két bekísért sze mély Igazolványaiból kiderült hogy mindketten Ismert festő művészek. — Engedje meg, hogy meg magyarázzam — kérte a fia talabb. — Mindketten egy zsűri tagjai vagyunk, amely ma egy készülő kiállításra válogatta ki a kortárs festő művészek képeit. Azokat a képeket, melyeket a zsűri el fogadott, azonnal a falra akasztották, tehát — valöban volt akasztásl Többet azon ban elutasítottunk, ezekre - mondtuk, hogy elintéztük, el temettük őket. Mi ezt így mondjuk ... A zsűri tanács kozása meglehetősen zajos volt, és nem minden ment úgy, ahogyan szerettük vol na. Ez egy kicsit lázba ho zott minket, ezért nem csoda hogy még a taxiban Is erről beszélgettünk. De a gépkocsivezető, úgy látszik, félre értette a beszélgetést... SÁGI TÖTH TIBOR fordítósa
