Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-15 / 33. szám
E gyetlen sínpár húzódik A§t61 nyugat felé. Néhány kilométeren szinte odasimul az országhatárhoz, majd egyre jobban északi irányba kanyarodik. Tizennégy kilométert kúszik a szerelvény — dombok és fenyvesek között —, amíg célba ér. A kis állomás- épület homlokzatán hatalmas betűk hirdetik: Hranice v Ce- chách. Végállomás. Dombvonuiaton húzódik meg a vasútállomás, a völgyben a település. Az út mellett családi házak és egyemeletes épületek sorakoznak. Valamennyi új köntösben. A völgyben egyetlen tér, két utca és egy új lakótelep. A tér egyik oldalán a Hraniőár bevásárlóközpont, a másik oldalon a fák mögött gyárkémény nyúlik a magasba. Dús lombkoszorú takarja el a további épületeket. Ezt a települést a házak számát tekintve falunak, jellegénél fogva városnak nevezném. A Chebi Kereskedelmi Kamara 1851 ben kelt jelentése szerint: Hranicében. a hajdan viflvegcsiszoló voltam, ma mester vagyok az egyik részlegen.“ A nemzeti bizottság képviselője, a vnb pártcsoportjának vezetője. Munkatársai szerint azok közé tartozik, akik mindennel törődnek ... önmagáról nem szívesen beszél, a nőket dicséri. „A dolgozók hetven százaléka nő, szorgalmasak, szókimondók, néha még a férfiakat is ők serkentik társadalmi munkára.-“ ' Ennek bizonyítására egészen „friss“ példával szolgál Ond- rej Gorőák, az üzem vezetője. A meredek lejtőkön, erdei tisztásokon ottvész a fű, a széna, pedig szükség van a takarmányra. A központi szerveit felhívására az üzem dolgozói vállalták, hogy 100 mázsát be- gyűjtenek. Kaszákat kölcsönzött az erdőgazdaság, de egyre többen mondogatták: még soha nem kaszáltam. S ekkor léptek akcióba az asszonyok: micsoda férfi az, aki nem tud megtanulni kaszálni? Kinek volna kedve nyilvánosan felelni ilyen kérdésre? Aki eddig nem az elnök. S mind több személyazonossági igazolványba került új bejegyzés: állandó lakhelye: Hranice. Valójában ekkor kezdett élni a város ... Most, amikor a választási program teljesítését értékelik, nem fukarkodnak a dicsérettel a választók. „Felépítettünk egy gyönyörű gyermekintézményt. Igaz, két évet elvettünk az elnök életéből“, mondja az egyik képviselő. A hét egyemeletes épületet — bölcsődét, óvodát — ott találjuk a park szomszédságában, alig egy hajításnyira a vnb épületétől. „Nálunk kevés a nagyszülő, a fiatal édesanyák Viszont dolgozni akarnak. Ezért kellett bölcsődét, óvodát építeni. Van öt kis üzemünk, s az 1150 dolgozó többsége nő. Az üzemektől 800 000 koronát kaptunk az induláshoz. 1973. október elsején kezdtük a munkát és 1975. április 17-én elkészült az épület.“ Arról az elnök nem szól, hogy ezalatt a másfél év alatt hány éjszakán dolgozott. „Zde- nék mindenről pontos kimutatást vezetett, ő szerezte be az anyagot, a cementtől az utolsó vízcsapig,“ mondják a képviselők. Valaki megjegyezte, hogy mikor a gyermekintézményt átadták, az elnök egy vállalattól „fényes“ ajánlatot kapott: menjen hozzájuk építésvezetőnek, vagy anyagbeszerzőnek, kétszer annyit kereshet, mint a jelenlegi fizetése. — Huszonnégy éve élek Itt, tizenhat éve vagyok elnök. Az utolsó öt évben már nem jelentett gondot a társadalmi munka. Csak szólni kellett, jöttek az emberek. Készítjük az új választási programot, eddig az üzemekkel hét, a társadalmi szervezetekkel tizenegy megállapodást kötöttünk. Ezek az egyezségek képezik a Nemzett Front új választási programjának gerincét. A képviselők szerint: ez „készpénz“, mivel az elmúlt választási időszakban már nem történt meg, hogy szervezet, vagy üzem nem teljesítette vállalását. A legnagyobb gondunk? A jövő héten kezdődik az üzemi szabadság, jönnek a rokonok, programot kell készíteni nekik ... A városka szélén egy fenyvesekkel körülölelt völgyben mesterséges tavat létesítettek. A vnb felépítette itt az első fa- házat. Késő délután, amikor ottjártunk, vidám gyermeksereg lubickolt a tóban. Az országút mellett a vendéglőnél tucatnyi . gépkocsi és motorkerékpár parkolt. Álltunk a tó mellett, s az elnök azt mondta: ide mindenki elhozza a messziről érkezett rokonokat, és megmutatja nekik, hogy ott — az úttól alig egy kilométernyire nyugat felé —, azon a dombon van a hármashatár ... S itt jutott eszembe, gyakorta mondjuk: de hiszen ezt Ág- csernyőtől A5ig már mindenki hallotta. A szállóige nem fejezi ki pontosan a valóságot. Azt a bizonyos képzeletbeli egyenest Ágcsernyőtől nem csupán ASig, hanem még tovább Hranicéig kell nyújtani, ha „össze akarjuk kapcsolni a köztársaság két legtávolabbi pontját“. Merész álom: de ha minden változik, miért ne változhatna, módosulhatna majd egy újkori szállóige is. CSETÖ JÁNOS Ezt a gyermekintézményt — óvodák, bölcsődék 200 gyermek számára — Z-akcióban építették, másfél év alatt. Értéke 10 millió korona (Jaroslav Rybycka felvétele) Zdenék Cabart, a vnb elnöke — a képen balról a második — gyakran felkeresi hajdani munkatársait az üzemben. Felvételünkön: Dana Svingalová, Jozet Knapík, az elnök és Jozef Oliva rágzó, háromezer lakosú textilipari kisvárosban, megrekedt a fejlődés. Elvesztették a hazai megrendelőket, csak külföldre szállítanak. Egymás után zárják le a fonó- és szövőműhelyeket, a legjobb mesterek A§- ba költöznek. Egy másik feljegyzés szerint a városka urai és gazdag polgárai elutasították a „kemény út“ építésére tett javaslatot, mivel „veszélyt rejt, háború idején erre vonul na a katonaság“. A levéltárban sárguló lapok őrzik a városka történetének számos eseményét. Én most azokat keresem, akik munkájukkal a legújabb kor történetét írják ... Évszázados fák között vezet az út a városka legrégibb üzemébe. Kétszintes épület, kívülről a hajdani majorok urasági magtáraihoz hasonló. Azt mondják, emberemlékezet óta szőnyegeket készítettek bennne, majd 1952 óta a teplicei SKLO- UNION üzemrészlegeként üvegipari termékeket gyártanak. Néhány szakember jött- Tepll- céből és Prágából, „beindították“ a termelést, s menet közben tanították munkatársaikat. „Ekkor többen elmentek, aki maradt, az megtanulta az üvegcsiszolást, a vágást, meg a többi műveletet. Termelni kellett, s bizony eltelt néhány év, amíg a betanított munkásokból üvegipari szakmunkások lettek.“ így emlékezik az indulásra Józef Knapík, aki szintén szenvedő alanya volt e folyamatnak Stará Eubovilából származik. Mikor 1948-ban a katonai szolgálat letöltése után hazatért, megismerkedett egy lánynyal, aki már két éve a szőnyeggyárban dolgozott. „Akkor a mi vidékünkön nem volt munkaalkalom. összeházasodtunk és Itt kezdtük a közös életet.“ Mindketten a szőnyeggyárban dolgoztak, majd elsajátították az új szakma* Nyolc évig tudott, most megtanul. „Naponta műszak után 20—30 tagú csoport dolgozik, a nők fordítják a rendet, meg gyűjtik a száraz szénát. Most már biztosan teljesítjük vállalásunkat, mondja Jozef Oliva raktáros, aki szintén képviselő. Jogosan dicsérik a nőket. „Huszonnyolcán kezdtük, ma szervezetünknek 170 tagja van, de ha úgy adódik, képesek vagyunk több száz nőre hatni, hangulatot teremteni...“ Ezt már Dana Svingalová mondja, a Nőszövetség városi bizottságának elnöke. Ö is itt dolgozik az üzemben, a szállítási osztály vezetője. Édesapja, a kladnói kommunista 1945 decemberében érkezett ide családjával, az első csoporttal. Az a 35 család jelentette itt az életet Dana ekkor csupán nyolcéves volt. „Édesapám — nyugodjon békében — annyiszor elmondta: emberek, mi ide nemcsak dolgozni jöttünk, a mi unokáinknak ez lesz a szülőföldjük. Ezért kell itt mindent újjáépíteni.“ Kommunista családban nevelkedett, beleoltották az akaraterőt, az Igazságérzetet, a közösség szeretetét. „Kevesen voltunk. örültünk a segítségnek. Közülük az telepedett le végleg, akt férjhez ment vagy megnősült.“ Évről évre növekedett a városka lakosainak száma, ma a városi nemzeti bizottság 3000 lakosról gondoskodik, üzemek létesítése, a kereseti lehetőség jávulása jelentette a távlatot, a létbiztonságot az emberek számára. Meglepő, de Hranicében a „fordulat éve“, majd a további fejlődés egy ember nevéhez kapcsolódik. Mielőtt ide jöttem, a chebi járás egyik vezetőjétől hallottam: találkozik majd a vnb-elnökkkel, nem átlagember. maga a megtestesült szorgalom. Beszélgettem az üzemben (A szerző felvételei] volt munkatársaival, képviselőkkel, parkban üldögélő nyugdíjasokkal, játszadozó gyermekeikre vigyázó fiatal édesanyákkal. A hallottak alapján kirajzolódott képzeletemben egy végtelenül szorgalmas, igazságos, a közösséget szerető kommunista profilja. Délután az irodában beszélgettem Zdenék Cabarttal, a vnb elnökével. Az indulásról, a kezdetről kérdezem. —• Prágából jöttem 14 napra, hogy segítsek „beindítani“ a termelést. Futottak a hetek, ittragadtam ... Már tizenkét éves az unokára... Azok közé tartozott, akik nemcsak megállapították, hogy „olyan ez a város, mint egy nagy munkásszállás“, hanem megpróbáltak ezen változtatni is. Évek teltek el, amíg kialakult egy kis csoport, amely képes volt felkelteni az emberek érdeklődését a környezetük iránt. Sokan voltak, akik jól dolgoztak az üzemben, de csak legyintettek, amikor arról beszéltek nekik, hogy hull a házukról a külső vakolat. A városkában a felszabadulást követő másfél évtizedben semmi nem épült, csupán a kis üzemekben kezdődött meg a termelés. Üzemi szabadságok idején szinte mindenki hazautazott, s „kihalt“ a város. — 1960-ban megválasztottak a vnb elnökévé Nem szakadtam el az üzemtől, csupán „kölcsönvett“ a Jnb. Ha gondom, problémám volt, a hajdani munkatársaimhoz fordultam. Közülük többen képviselők, ők segítettek, biztattak. Még fülemben csengenek a délelőtti beszélgetésen elhangzott vélemények. A képviselők szerint: Zdenék volt a változások elindítója. Ekkor „ugrott ki“ a lakáskérdős. Megnőtt a foglalkoztatottak száma, új lakásokat kellett építeni, ha azt akarták, hogy letelepett jenek az emberek. Elhangzott az ígéret, 1962-ben megkezdjük egy lakótelep — 117 lakás — építését. Jöttek a geológusok, a képviselők, biztatták az embereket: elröppen az a két év. Nagyon kevesen hittek az ígéret megvalósításában. Aztán 1962 tavaszán megérkeztek a gépek, kezdték kiásni az alapokat. Másnap megszakadt a munka, sziklára bukkantak. Módosítani kellett a terveket. „Azt a 25 napot soha nem feledem el“. Ennyit mond csupán az elnök. Másoktól tudom, hogy ez volt életének legkritikusabb időszaka. Ügy érezte, ha a vállalkozás nem sikerül, akkor megbukott. Mert milyen ember az, aki nem tart ja meg az ígéretét?! Megtartotta. Huszonöt napi kényszerpihenő után megkezdődött a munka, és két évig az elnök volt a „mindenes“ az építők között. Ezt az egész város látta, ö szerényen csak annyit mond: „Segítettem, ahogy lehetett.“ Két év alatt elkészült a 117 lakás és a boldog tulajdonosok beköltöztek a Cabart-telepre. Hivatalosan első lakótelep a neve, de a város csak Cabart-telepnek hívja. Az elnök azt gondolta, majd feledésbe merül a becenév is, mint annyi más. Tévedett. — A lakótelep építése volt a „fordulat éve“ — emlékezik Vérosrószlet, bal oldalon ac új lakótelep 1978 Vili 15 flHHHi Hi iBHÜ
