Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-08-08 / 32. szám

POTSDAMI JEGYZETEK - II II TÖRTÉNELMI KONFERENCIA VAROSÁBAN Három vázlat Cecilienhofban az amerikai küldöttség dolgozószobája érzé­kelteti talán a legjobban, mi­lyen nehéz út vezetett el ah­hoz, hogy létrejöjjön a Potsda­mi Egyezmény. A falon ott lát­ható az a három vázlat, ame­lyet az amerikai küldöttségek előbb Teheránban, majd Jaltá­ban, végül Potsdamban terjesz­tettek elő. Mindhárom terv — változó formában — három­négy német állam alakítását irányozta elő. Első terv: Roosevelt elnök az 1943 végén Teheránban meg­tartott első nagyhatalmi konfe­rencián Németország öt önálló kis államra való felosztását, va­lamint a Saar- és a Ruhr-vldé- ken, továbbá Hamburgban és a Kiéli csatornánál nemzetközi övezetek létesítését javasolta. A szovjet küldöttség azonnal el- ^ utasította ezt a tervet — csak­úgy, mint a Churchill-féle du­nai föderáció tervét. A Szovjet­unió elejétől ellenezte Német­ország felosztását. Második terv: Morgenthau amerikai pénzügyminiszter az A három szövetséges fél már a teheráni konferencián elv­ben az Odera—Neisse, határ­ban állapodott meg, és ezt a döntést azután a Potsdami Egyezményben rögzítették. Mint ismeretes, a nyugatnémet kor­mány e határt csak 1970-ben is­merte el, a Szovjetunióval és a Lengyel Népköztársasággal kötött szerződésekben. Más-más utakon Németország szétszakításának terveit a szovjet fél határozott és következetes fellépése kö­vetkeztében a nyugati hatal­maknak a potsdami konferen­ciával nem sikerült elfogadtat­niuk, de végül mégis megvaló­sították. Németország szétszakí­tásának, amiért a nyugati ha­talmakat terheli a teljes fele­lősség, semmi esetre sem ez az egyezmény volt az alapja, hi­szen egységes egészet alkotott. Potsdam után azonban más­más utakon jártak az egyez­mény aláírói. A szovjet övezet­ben — a haladó német erőkkel karöltve minden megtörtént, hogy az egyezmény valóra vál­Korszerű lakóházak a Havel partján 1944 szeptemberében tartott québeci angol—amerikai érte­kezleten terjesztette elő ezt a tervet, amely Németországot két államra és nyugati részén egy nagy nemzetközi övezetre osztotta fel. Ezenkívül e terv magában foglalta a Rajna bal partjának átadását Franciaor­szágnak, az összes bánya bezá­rását, minden jelentős ipari lé­tesítmény megsemmisítését és leszerelését. — A nyugati sajtó ezt a tervet találóan „kataszt­rófa-“ vagy „krumplitervnek“ nevezte. Amikor Churchill a Morgenthau-tervet 1944 októbe­rében előterjesztette, Sztálin és Molotov megvitatásra sem ér­demes, teljesen alkalmatlan ja­vaslatként elutasította. Harmadik terv: ezt Truman 1945 júliusának végén a Fehér­szalonban terjesztette a szovjet küldöttség elé. A javaslat értel­mében három államot kellett volna létrehozni, amelyek kö­zül csak a kis nyugati német ipari állam került volna a szö­vetségesek vagy az ENSZ el­lenőrzése alá. A fővárosok Berlin, Essen és Bécs lettek volna — Ausztriát és Magyar- országot egy délnémet állam­hoz csatolták volna. Trumannak azonban vissza kellett vonnia e tervet s ezért 0 egy másik változatot terjesz­tett elő, mely szerint Németor­szágot gazdasági és adminiszt­8- ratív egységként kezelték vol­na, de központi kormány nél­kül. Mint a háború utáni fejlő­dés bizonyította, az Egyesült Államok kezdettől fogva arra törekedett, hogy egész Német­országot saját befolyása alá vonja. Az angol küldöttség dolgozó- szobája és titkárságának helyi­sége ugyancsak arra emlékez­tet, hogy a Churchill-kormány is Németország felosztására törekedett. Terveit a szovjet fél elutasította éppúgy, mint Churchillnek azt a javaslatát, hogy a nyugati hatalmak a má­1 sodik frontot a Balkánon nyis­| sák meg. jék. A nyugati övezetekben pe-, dig a megszálló hatalmak a ha­dijog alapján szálltak szembe azokkal a tömegmozgalmakkal, amelyek azt szolgálták, hogy amit a Cecilienhof falai között elhatároztak, az egész Német­országban megvalósuljon. A nyugatiak így tették meg az el­ső, s ugyancsak meghatározó lépést Németország kettészakí- tására. ök azokra a rétegekre támaszkodtak, amelyeket a Potsdami Egyezmény értelmé­ben ki kellett volna iktatniuk Németország politikai életéből. Hagyomány és szocialista várostervezés Annak ellenére, hogy 1945. április 14-én, a Sanssouci kas­tély alapkőletételének 200. év­fordulóján egy angol légitáma­dás következtében az óváros magva elpusztult, Potsdam bel­városa még mindig egységes barokkváros benyomását kelti. A mai várostervezőknek ezért nem könnyű a feladatuk, hogy ezt a városépítészeti hagyo­mányt egybehangolják « szocia­lista várostervezés követelmé­nyeivel. A város egyik fő vonzóere­je a Sanssouci park híres kas­télyaival és kertjeivel. A mint­egy három négyzetkilométer te­rületű park két Időszakban épült ki. II. Frigyes porosz ki­rály — akit annak idején még „Nagy“ Frigyesként emlegettek — nem Berlint, hanem Potsda- mot választotta állandó székhe­lyéül. 1744-ben kezdte meg az akkor még a város kapui előtt fekvő terület kiépítését. Kiváló építészek, szobrászok. Lenné, a híres parkalkotó és mások al­kottak Itt egy műremeket. Mi­után a Sanssouci kastély 1747- ig felépült, a következő ne­gyedszázadban készültek el a további híres építmények: az Obeliszk díszkapu, az Obellszk, a Neptunbarlang, a Kínai Tea­ház, a Képtár és hétéves há­ború után az Oj Palota, az An­tik — templom és a Barátság — templom, a Belvedere, a Klaus­bergen és a Sárkányház. Ezt az Időszakot a Télikertnek az úgynevezett 0/ Kamrákká való átépítése zárta le. Ezzel olyan egyedülálló együttes jött létre, amely páratlan szépségével, a természet és az építészet össz­hangjával bámulatba ejti a lá­togatót, s a turisták millióit vonzza ide évente. Bár a porosz királyok voltak az építtetők, a kizsákmányolt nép szorgalma tette számukra lehetővé e műremekek elkészít­tetését. A kis múzeumban II. Frigyest már nem nevezik Nagynak, s a kiállítás nem az építtető dicsőségét, hanem az általa megbízott építészek, ker­tészek, kézművesek, művészek szorgalmát, ügyességét és te­hetségét hirdeti. Potsdam egykor az ostoba porosz gőg, a militarista szel­lem szimbóluma volt. A poro­szok királya, II. Frigyes sírjá­nál tett Hitler 1933. március 21- én, hatalomra lutása után es­küt: „a parasztok régi nagysá­gát“ egyesíti a „nemzetiszocia­listák friss erejével“. A helyőr­ségi templomban volt a sír, ott zajlott le a nagyszabású szín­játék. A templom 1945. április 14-én porig égett. Újjáépítését nem tartották szükségesnek, ma a helyén elektronikus adatfel­dolgozó központ áll. „Az ember legyőzi a világűrt" — olvasom a homlokzatát díszítő üvegmo­zaik feliratát. Sanssouci megmentői Azon az április 14-én harminc percig bombázta 490 angol re­pülőgép Potsdamot. Háromezer ember pusztult el a romok kö­zött, pótolhatatlan műemlékek váltak hamuvá és porrá. Ezen a napon volt éppen kétszáz éve annak, hogy 1745-ben elhelyez­ték a Sanssouci kastély alap­kövét. A szovjet csapatok már egészen közel voltak, s április 27-én elfoglalták a várost. A háború utolsó napjaiban, 1945 áprilisában a szovjet kato­nák hadvezetőségük parancsára az akkori gárda főhadnagya, Jevgenyii Fjodorovics Ludzsuvej vezetésével életük kockáztatá­sával védték a Sanssouci par­kot és műkincseit megóvták a pusztulástól. Ludzsuvej a német főpa­rancsnokságra rádiótáviratot küldött, melyben felajánlotta, hogy a Sanssouci parkot s a kastélyokat nem lövik, és min­den harci cselekményből kizár­ják. A szovjet városparancsnok­ság első ténykedései közé tar­tozott, hogy Ludzsuvejt, aki a háború előtt a leningrádi egye­tem tanára volt, Sanssouci pa­rancsnokává nevezte ki. Ebben a minőségében a háború utáni első években nagy érdemeket szerzett e pótolhatatlan műem­lékek ápolásával és megőrzésé­vel. „Csak a kötelességemet tél­iesítettem — mondotta később —, mint ahogy ezt a szoviet hadsereg minden katonája meg­tette volna. Potsdam városa díszpolgárává, a hallei egyetem pedig díszdoktorává avatta őt. Ludzsuvej 1966-ban bekövetke­zett haláláig a Lomonoszov Egyetem tanáraként dolgozott. A rendbe hozott s a látogatók előtt megnyitott kastélyban ma ott áll Ludzsuvej mellszobra, a Zöld Rácsnál, a park bejáratá­nál pedig bronztábla hirdeti azoknak a szovjet katonáknak az emlékét, akik annyit tettek Sanssouci megmentéséért. Szov­jet utászok mindjárt a harcok befejeztével különböző műszaki intézkedéseket tettek, hogy a sérült épületek további romlá­sát megakadályozzák. Egyéb­ként Ludzsuvej nevét viseli az egyik utca is, amely a Sans­souci parkhoz vezet. A város napjainkban Poroszország egykori főváro­sában mindörökre kiirtották a A Sanssouci kastély keni oldala porosz szellemet. A Berlintől mintegy ötven kilométerre fek­vő Potsdam ma kerületi szék­hely, közel 115 000 lakossal. Nemcsak a történelmi műemlé­kek, hanem az ipar, a tudo­mány és a kultúra városa is. Utcáin haladva lépten-nyo- mon meggyőződhetik az ember, hogy az ó és az új összefonó­dása harmonikus városképpé formálódik. Korszerű üzemek, mint a potsdami építőipari kombinát, a „Karl Marx“ Gép­gyár, a RAW vasúti javító üze­mek, a Deutche Schallplatten hanglemezgyár, a DEFA film­műtermei, valamint a főiskolák: az NDK jogi és államtudomá­nyi főiskolája, a Karl Lieb­knecht nevet viselő pedagógiai főiskola, mind a város szocia­lista jelenének élő tanúbizony­ságai. A város múltja szorosan ösz- szefügg a német munkásosz­tálynak a kizsákmányolás és az elnyomás elleni forradalmi har­cával is. Erről tanúskodik töb­bek között a Hegelallée 38. számú házának falán elhelye­zett Karl Liebknecht emléktáb­la. Mint ismeretes, Hindenburg, Hitler és Göring azon a bizo­nyos 1933. március 21-én a potsdami helyőrségi templom­ban a Reichstag, a birodalmi gyűlés demonstratív megnyitá­sával pecsételte meg a német imperializmus és a fasizmus egyesítéséi, aminek következ­ménye háború és pusztulás lett. A potsdami kommunisták 1944. novemberében Kari Lieb- knechtet bízták meg az említett házban, hogy a birodalmi gyű­lésben a hadikölcsönök ellen szavazzon. Ű volt az egyedüli képviselő, aki a Reichstagban felemelte szavát e kölcsönök el len. Potsdam és környéke pro­letariátusának legjobb képvise­lői a fasizmus, a második vi­lágháború legsötétebb idején is folytatták küzdelmüket Kari Liebknechtnek, a forradalmi munkásmozgalom harcosának szellemében, s legtöbbjük a Gestapo börtöneiben áldozta életét az új szocialista Potsda- mért. Nem volna azonban teljes a városkép, ha nem vetnénk leg­alább egy futó pillantást az új, korszerű lakónegyedekre, a Ha­vel tórendszer szép környezeté­ben kiépült üdülőhelyekre, a modern uszodára, a városköz­pont irodaházaira és áruházai­ra. Időnkből sajnos már nem futja, hogy a Weisse Flotte (Fe­hér Flotta) valamelyik szép ha­jóján a meseszép környékre is kiránduljunk, pedig a járatok sűrűn indulnak a Barátság-szi­geten 1969-ben épült, s a leg­korszerűbb kényelemmel beren­dezett „Interhotel Potsdam“ ha­talmas épületének közvetlen közeléből. A látogatás rövid volt — hisz hetekbe tellene, ha a város minden nevezetességével beha­tóan meg akarnánk ismerked­ni — de azzal a jóleső tudat­tal indulunk vissza Berlinbe, hogy Potsdam, a történelmi konferencia városa, felbecsül­hetetlen történelmi műemlékei­vel, valamint a szabad élet több mint három évtizedes eredmé­nyeivel a szocializmus útján ha­ladó német nép szorgalmát, te­hetségét hirdeti, s a porosz mi- litarizmus egykori bástyája ma a virágzó Német Demokratikus . Köztársaság békés építőmunká- iának egyik jelképe. PROTICS JOLÁN

Next

/
Thumbnails
Contents