Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-01 / 31. szám
A temető melletti utca nénike megmosolyogja kérdésemet. — Még ilyet kérdezni, hogy ki a mi képviselőnk? Hát Demko Icuka, ki más lenne! Kappan Jánosáénak ez természetes, nekem viszont titokzatos, hogy miért tzavaztak a temető melletti utca lakói Demko Ilonára, miért választották meg „szószólójuknak“. Hiszen ebben az utcában jobbára idősebb emberek élnek, és Ica mindössze huszonhárom éves? Húsz család gondja — Az úgy volt — kezdi Ica, —, hogy pótválasztások során jelöltek, mivel az elődöm nem felelt meg a követelményeknek. Hogy miért esett rám a választás, nem tudom, de nem is kuta tóm, inkább azon fáradozom, hogy ne kerüljek az elődöm sorsára. S hogy Ica nem jut az elődje sorsá ra, azt sok sok megmozdulása, választókörzetében végzett lelkiismeretes te vékenysége bizonyítja. — Hacsak egy kis szabad időm akad, megyek az utcámba, mert én nem ott lakom, bekopogok az egyik házba, a másikba, elbeszélgetek az emberekkel. Megesik, hogy az öregek helyett elmegyek bevásárolni, vagy mint a múltkor is megtörtént: az egyik bácsi a juhoknak hordta be a zöldet. Láttam, csak bajlódik vele. nehezére esik a munka, nem bírja, erővel. Megfogtam a- talicskát és behordtam az etetnivalót. Útközben meséli mindezt, amint munkahelyéről, a helyi állami gazdaság irodájából a temető mellett húzódó kis utca felé tartunk. Húsz ház az „övé“. Húsz család gondja, baja, öröme és bánata. — Tudod — mondja —, néha még az egész idős nénik is előállnak problémáikkal, tanácsot kérnek a fiuk, lányuk ügyében, elmondják, tegnap hasogatta a derekukat a reuma ... Megállunk az egyik ház előtt, mely. nek udvarán egy fiatalasszony, Oravec Demko Ilona Lászlóné mos. Ö a bölcsőde hiányát érzi égetőnek, ezt panaszolja el Icának. A következő udvarban egy idős néni fogad, aki a rossz állapotban lévő kútra panaszkodik. A külső része rozoga, rendbe kellene hozni. Ica megígéri, hogy intézkedik. De hogy ne csak az ígéreteket említsem, teljesített ő már kéréseket. Elhordatta az utca végéről az évek során felhalmozódott szemetet, rendbe hozatta a temető környékét. Jelenleg a temető bekerítése van folyamatban, és a ravatalozó építése a legközelebbi teendő. Többet, miint tegnap Icáról akárhol, akármit kérdezek, elismeréssel nyilatkoznak az emberek. Kedvelik, szeretik őt nemcsak a választókörzetben, hanem a falu többi lakói is. — Ezerkilencszázötvenháromban születtem, három testvérem van, Nagyka-' poson jártam mezőgazdasági iskolába, hetvenkettőben érettségiztem, utána egy évig voltam segédagronómus, jelenleg az igazgató titkárnője vagyok. Képviselőnek tavaly áprilisban választottak meg. Ennyi az életrajzom. Hát ezért ettől valamivel több, gondolom magamban, és folytatom a kér- dezősködést. így kiderül, hogy Ica tagja a Nagyidai Állami Gazdaság SZISZ- szervezete vezetőségének és a járási Ifjú Mezőgazdászok Klubja vezetőségének. S ha a sok-sok szervezeti munka mellett még marad szabad ideje, akkor segít a barátnőjének a falu könyvtárában. így arról is tud, kik olvasnak és milyen könyveket. Több társával együtt a múlt hónapban belépett a könyvtár mellett működő olvasókörbe, melynek keretén belül havonta találkoznak, és megvitatják az olvasásra kiadott könyveket. — A tétlenségtől már kislánykoromban is irtóztam. S az olvasás ezt nagyon jól távol tartja. A szervezeti munkáról nem is beszélve. Mert egészben az a legjobb, ha látom, hogy ma többet tettem, mint tegnap. Számítunk rá Magda János, a hnb-titkár ügyfélfogadás között invitál be az irodájába. Demko Ica felől érdeklődöm. — Megválasztása első pillanatától — mondja a titkár — szorgalmasan dolgozik, jól végzi a munkáját, sokat segít a választási program teljesítésében. Igazi képviselő. Számítunk rá a jövőben is. A beszélgetés után még találkozom Demko Icával. Megismétlem neki az elnök szavait. Nem válaszol, csak a tőle megszokott kedvességgel mosolyog, és elindul előttem. A temető melletti utca felé tart.. < Szöveg és kép: ZOLCER IÁNOS NAGY MOLTO FORDdVAROS Gyors ütemben fejlődik Karlovy Vary • Egyre többen látogatják világhírű fürdővárosunkat # Oj szállók, üzletek, lakóházak A 13. század elején a mai nagyváros helyén levő falucskát a helyi és a környékbeli lakosság Vary néven ismerte. Tények bizonyítják, hogy Varyt IV. Károly emelte várost rangra. Károly király 1358-ban vadászkastélyt építtetett a mat források közelében. Ezzel kezdődik tulajdonképpen a világhírű fürdőváros története. Azóta a betegek és a turisták milliói fordultak meg a városban. Előnyös helyzeténél, mesébe illő környezeténél fogva egyre több látogatót vonz. Az „egészség“ városa hegyekkel körülvett katlanban fekszik a Teplá és az Ohre folyók összefolyásánál. Rudolf Véna, a vnb titkára A városba érkező beteg vagy turista az első pillanatra hirtelen nem is tudja, mire figyeljen előbb. Az új Gagarin sétányra, amelyet az 5. ötéves tervidőszakban építettek 80 millió korona költséggel, vagy a modern épületekre, rendezett terekre, utcákra, parkokra, az üzletek, büfék, éttermek, szállodák, az új iskolák és kultúrléte- sítmények, modern lakónegyedek vagy a történelmi emlékek egész sorára. Mindegyikből van itt elég, a városban és a környékén is. Megemlíthetjük az I. fürdő 1895 bői származó épületét, a Moszkva Grandhotelt, amelynek társalgója 1701-ből való, a Goethe kilátót, az 1886-ban épült Városi Színházat vagy a Teplá folyóparti sétányt 1881—1887-ből. Felsorolni valamennyit lehetetlen. A látogató viszont nemcsak történelmi emlékeket talál, van mit megcsodálnia a modern építészet remekeiből is. Karlovy Vary egyik büszkesége az 1970-ben épült Sanssouci Szanatórium, s nyilván a legattraktívabb épületeihez sorakozik fel a most épülő Thermal Szálló. Karlovy Vary-i kísérőnk, Rudolf Vá- fía, a vnb titkára kitünően ismeri a helyi viszonyokat, készségesen tájékoztat bennünket a városfejlesztés! terv megvalósított és jövőbeni feladatairól, valamint az NF választási programjának idevonatkozó pontjairól. Közben éppen a Thermál Szállóhoz érünk, amely a régi fürdősétány közelében épül. — A négyszáz millió koronás beruházási költségek — mondja Rudolf Váfia — azt hiszem, sokat elárulnak erről az építkezésről. A tervek szerint termálfürdő, étterem, szálloda, 1200 helyes moziterem, ülésterem, 3 klubhelyiség és más egyéb lesz itt. A cseh kormány nemrégiben határozatot hozott, miszerint a gyógyfürdő és a szálló a hazai és a külföldi betegeknek áll majd rendelkezésére, míq a kultúrközpont a nagy nyilvánosságnak, különböző politikai és kulturális akciók rendezésére szolgál majd. Az előbbi részlegeket a Csehszlovák Állami Fürdők, a kultúrrészleget pedig a Járási Kultúrközpont igazgatása alá helyezik. Hogy mennyit nyer a város ezen a létesítményen, azt koronában szinte lehetetlen kifejezni. A Thermálnál kisebb építkezések száma a városban több tucatra tehető, szinte minden lépésen látható valami üj. Ezek közül sokat a negyedik, legtöbbjüket viszont az ötödik ötéves tervidőszakban építették. Természetes ez a fejlődés, hisz Karlovy Vary nemcsak fürdőváros, járási székhely is egyben, ezenkívül számos kereskedelmi szervezet, üzem, szolgáltatóház stb. található a városban. S ez magával vonja a komplex lakásépítkezés fejlesztését. Megnéztük a drahovcei, bohaticei, da- lovicei, doubyi, poőeranyi lakónegyedeket. Mindenütt modern lakóházak, új Iskolák, üzletek, egészségügyi létesítmények, óvodák, bölcsőd'ék, szolgáltatóházak. Megtudtuk, hogy az utóbbi ötéves időszakban 2483 lakásegységet adtak át a városban. A járulékos létesítmények is hatalmas fejlődésnek indultak. Peter HavlíCeknek, a knb elnökének szavai szerint az utóbbi ötéves tervidőszakban a komplex lakás- építkezés szakaszán 1,5 milliárd koronát fordítottak Karlovy Varyra. A feladatok — elsősorban a környe- zetszépítési feladatok — megvalósításában nagy szerepet játszott az emberek elkötelezett munkája. 1972—1975- ben a Z-akcióban 52 076 000 korona értékű mű megalkotását tervezték. A valóságban a dolgozók több mint 100 millió korona értéket hoztak létre. — Hirtelen nem is tudnám összeszámolni, mi mindent építettünk az önsegélyes akciók keretében — mondja Rudolf Váüa. Játszóterek, tornatermek, klubhelységek, szociális intézmények egész sorát. Járdákat, vízvezetékhálózatot, parkokat, egyszóval sok mindent, ami egyre növeli városunk vonzerejét. Ez meg is mutatkozik a látogatók számában. 1971 ben 7181 ágyunk volt, s 210 715 beteget és turistát fogadtunk, a múlt évben a kapacitás már 7559 re nőtt, és a látogatók száma 259 114-re. Összesen 2176 034 napot töltöttek nálunk, tehát 190 744 el többet, mint 1971-ben. ■ A vnb tisztségviselői és képviselői még távolról sem oldották meg a városfejlesztésre vonatkozó összes elképzelésüket. — Az 1976—1980-as időszakra vonatkozó terveink nagyon merészek — idézzük Peter HavlíCek, a knb elnökének szavait —, szeretnénk, ha városunk még szebb „ruhát öltene". Befejezés előtt állanak a Thermal Szálló építkezései, továbbá tervünkben szerepel 1000 lakás átadása. A városban kiszélesedik az üzlethálózat, ugyanis a lakóházak földszintjeit általában üzlethelyiségként használjuk majd ki. A terv sok mindent magába foglal még, hosszú lenne ezt fölsorolni. A XV. kongresszus és a CSKP megalakulása 55. évfordulójának tiszteletére elfogadott szocialista kötelezettségvállalás a Karlovy Vary-i lakosok és dolgozók elszántságát tükrözi, az élet- és munkafeltételeket szeretnék úgy alakítani, hogy azok egyre jobban megfeleljenek a szocialista társadalom jelenlegi követelményeinek. A Z- akció beruházási része keretében csaknem öt millió korona értéket kívánnak létrehozni, s ennek érdekében a lakosság 17 356 órát dolgozik le önkéntes társadalmi munkában. A nem beruházási jellegű építkezések szakaszán 8,2 millió korona értékű művet alkotnak. Egyéb akciókra 800 ezer óra társadalmi munkát fordítanak. Mindezt annak érdekében, hogy Karlovy Vary még vonzóbb, szebb legyen: Kép és szöveg: JOZEF SLUKA A Gagarin sétány • j