Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-25 / 4. szám

Várjuk »kaversenyben Már egy évtizede állo­másfőnök volt Komáromi Viliam elvtárs Nővé Zám­Az utóbbi években fel­lendült Hrhovon (Torna­görgőn) a Vöröskereszt he­lyi szervezetének tevé­kenysége, mert az akció­ba a lakosság túlnyomó többsége bekapcsolódott. Tavaly ötvenötén adtak vért, közülük Zsebik Ilona 26, Korán Júlia 24, Kanesz Lajos 20, Demeter Piroska és Adorján János 10—10 alkalommal. Nemrég kezd­te meg tevékenységét a 30-tagú egészségügyi cso­port, melynek tagjai az efsz-ben dolgozó lányok és asszonyok. A szervezet te­vékenysége jónak mondha­tó. Várjuk a sikeres foly­tatást is. öveges Rozália Tanulságos volt Érdekes és tanulságos értekezletet rendeztek Du­na jská Stredán (Dunaszer- dahelyen) a Duna-szálló tanácstermében a Nőszö­vetség és a Parasztszövet­ség járási bizottságai a mezőgazdaságban dolgozó nők számára. Paksi elv- társ, a járási párttitkár a CSKP KB levelét elemezte. Dunai elvtárs pedig a 6. ötéves terv feladatait is­mertette. Kocsis elvtársnő színvonalas, érdekes be­számolót tartott az ifjúság neveléséről, majd Gdovin mérnöknő a Parasztszövet­ség feladatairól beszélt. Végezetül a Nőszövetség Járási Bizottságának elnö­ke rövid beszámolóban méltatta a dolgozó nők helyzetét szocialista tár­sadalmunkban. A résztve­vők élénk érdeklődéssel, figyelemmel hallgatták vé­gig az előadásokat és a beszámolókat, mert mind­egyik érdekes, tanulságos volt. Lukács Téréz kyban (Érsekújváron), amikor átadták rendelteté­sének az új állomást. A legilletékesebbként adott választ néhány kérdésem­re, miután az új állomás átlagosan négy hónappal előbb teljesítette az ötödik ötéves terv feladatait. — Milyen a Jorgalom? — Minden ötödik perc­ben átmegy állomásunk vá­gányain egy vonat. Sze­mélyszállító, vagy tehervo­nat. — Hogyan alakul a munkaverseny? — Állomásunk 750 dol­gozója nevezett be. A kez­deményezés 62 munkabri­gád érdeme. Közülük tíz már a büszke cím viselője. — Kitüntetést kaptak-e? — Eddig kettőt. 1972- ben az első osztályú állo­mások kategóriájában meg­kaptuk a vörös zászlót. Az idén pedig 13 versenyző állomás versenyében, má­sodik helyezettként, becsü­letbeli elismerést szerez­tünk. — Mit terveznek? — Azonos helytállással köszönteni pártunk XV. kongresszusát. Gábris József Terven felül A Rimavská Sobota-i (ri­maszombati) járás földmű- vesszövetkezétei 16 millió 564 ezer korona értékű vállalás bejelentésével vá­laszoltak a központi szer­vek felhívására. Számba vették a tartalékokat, s azok felhasználására egyé­ni és kollektív vállalásokat tettek. A Hosticei (Geszte- tei) Efsz dolgozói például 300 q sertéshús, 150 q hü­velyes és 600 q kukorica beadását vállalták terven felül. Következetes anyag- és energiagazdálkodással 120 ezer korona értéket ta­karítanak meg. A Rimavská Sobota-i (rimaszombati) Haladás Efsz dolgozói ter­ven felül 200 q gabona, 100 q sertéshús és 30 000 tojás beadását vállalták. A Rimavská Seö-i (Rimaszé- csi) Efsz-ben Murányi La­jos szocialista munkabri­gádja 320 fejőstehenet gon­dozva, évi 3000 literes fe- jésátlagot ér majd el. Ugyanebben a szövetkezet­ben Perjési József vezeté­sével a kertészetben dolgo­zó szocialista munkabrigád tagjai térven felül 100 000 korona értékű zöldség ter­mesztését vállalták. Kovács Zoltán Naszvadon a CSEMADOK helyi szervezetének közel 700 tagja van, s a szervezet tevékenységét 34 tagú vezetőség irányítja. A tagtoborzásban elért eredménye­kért Dobosi Mária, Dobosi Irén, Bencsik László mind­hárman fiatalok, a járási konferencián könyvjutalmat kaptak. A szervezet ifjúsága részt vett a „30 év szabad hazában“ vetélkedőn, melyre Hanzelík Kálmán, az alap­iskola igazgatója jól felkészítette őket: az országos elődöntőbe is bejutottak. Országos hírnévre tett szert a felvételen látható citerazenekar is, melynek vezetője Kelemen Sándor. A „Tavaszi szél vizet áraszt“ verseny döntőjében is szép sikert arattak, s tavaly márciusban a Csehszlovák Televízió képernyőjén is láthattuk őket. Fellépésükről Ágh Tibor az elismerés hangján írt: „A naszvadiak szereplése üde színfoltja volt a műsornak“. Minden dicséretet megérdemel a Polgár Boldizsár ve­zette énekkar is. ök például még a rádió által közvetí­tett „Megbékélés“ c. dokumentumjátékban is szerepel­tek. Az irodalmi színpadok nyolcadik járási fesztiválján pedig ]ól szerepelt a Németh Gyula vezette Lilla Iro­dalmi Színpad. Most a „Naszvadi fonó“ átdolgozott változatát szeretnék színpadra vinni. A szervezet volt elnöke, Haris Gáspár érdeme, hogy a fiatalok számára klubot rendeztek be, s ott tevékeny művelődési életet élnek a fiatalok. Az utóbbi időben értékes előadásokat hallgattak itt a fiatalok. Interkozmosz címen Pintér István mérnök, geofizikus tartott előadást, s dr. Szé- nássy Zoltán tanár Jókai Mórról beszélgetett a fiatalok­kal. Moravcsík Géza tanító, a szervezet kultúrfelelőse gondoskodik időről 'időre a MATESZ vendégszereplésé­ről, s az utóbbi időben Fekete Zoltán tanító vezetésével a színjátszó csoport is felújította tevékenységét. Siposs Jenő Majomszeretet című vígjátékát mutatták be. A szer­vezet legutóbbi évzáró taggyűlésén új és fiatal vezető­séget választottak. Köszönet illeti az eddigi elnököt, a vezetőséget: példásan dolgoztak. Az ő tapasztalataik­ra támaszkodva fog fiatalos lendülettel dolgozni az új vezetőség. IJj. Lalák Sándor lett az elnök, Bencftk Ti­bor a kultúrfelelős, Bencsik László az irodalmi színpad vezetője, Németh Gyula a tánccsoport vezetője, Haris Pál és Csuport János vezetőségi tagok — mind harminc éven aluliak. Mindenki bízik a lelkes, fiatal vezetőség­ben. Tóth Erika A mi Örzsi nénink ímelyen, 87 esztendővel ezelőtt, 1889-ben születettt Bojtos Erzsébet, régi kommunista. A faluban 1932-ben alakult meg a párt helyi szervezete, 32 tagja volt. kö- , zöttük két asszony és kilenc lány. A gyűléseket az ő házában tartották, rendszerint vasárnaponként. Szemé­lyesen ismerte Steiner Gábor elvtársat. Mező István elv­társat, az akkori kommunista szenátort. Major István elvtársat, s a többieket is. Örzsi néni annak idején több helyen és több alkalommal szervezett sztrájkot is. ter­jesztette a kommunista sajtót. JComáromban több tünte­tésen is részt vett. Egyébként a kommunista sajtó ter­jesztéséért 1960-ban dicsérő oklevelet kapott. Ut első­sorban az illegális sajtó terjesztéséért tüntették ki, megkésve bár, de nem megfeledkezve róla. Mindezt^ mosolyogva mondta el legutóbbi születésnapján, amikor a Nőszövetség, valamint a Vöröskereszt helyi szerveze­tének vezetősége felköszöntötte. Kissé már gyönge a látása. Mi persze büszkék vagyunk Örzsi nénire, s mindig úgy emlegetjük őt, mint községünk legidősebb kommunista asszonyát. Dr. Ragyil Józselné Jubilálnak Negyven esztendővel ezelőtt, a burzsöá köztársaság ideién féktelen nyomor és nélkülözés volt a dolgozók osztályrésze. A CSKP szímői szervezete már látta a ve­szélyt, ezért megalakították a Szovjetbarátok Egyesüle­tét. 120 taggal indult ez a fiatal szervezet arra az útra, amely erősítette az osztályharcot, a fasizmus gyűlöletét. Az akkori 17—20 évesek ma már mint szép emlé­kekre tekintenek vissza a Szovjetbarátok Egyesületében végzett eredményes munkára. A Kiss, Takács és Rapca- féle kocsmák szűk helyiségeiben rögtönzött, pár négy­zetméternyi színpadot raktak össze, és azon szocialista tartalmú színdarabokat adtak elő. Zenekart alakítottak, melynek az volt a feladata, hogy mozgalmi és munkás­indulókat játsszon. Most is a fülünkben cseng az egyik nóta: „Szovjetoroszország, dicső Oroszország, dolgozók hazája. Ügy örül a szívem, kommunista szívem, ha né­zek reája, ha nézek reája.“ A szervezetnek egy ifjú kommunista volt az elnöke, aki a tagokból kiválasztot­ta a legmegbízhatóbbakat plakátot ragasztani, tünte­tésre, sztrájkra szólítani a dolgozókat. A korabeli felvételen a szovjetbarátok zenekara lát­ható. Búkor József Elégedettek Az illetékesek és a szülők is elégedettek a őalovói (nagymegyeri) bölcsődében dolgozó nevelők és alkal­mazottak munkájával. Nagy Albertné már nyolcadik éve vezeti a bölcsődét. Az 55 férőhelyes bölcsődében tizenhét dolgozóra lenne szükség, de kevesebben van­nak, így az idősebb nevelőnőkre több gond, nagyobb felelősség hárul. Megérdemlik, hogy név szerint is meg­említsük őket: Benedikné, a gyermekek és a fiatal szü­lök szeretett Micike nénije, Mikóciné, Zakálné. A bölcső­de egészségügyi ellátása kitűnő. Erről dr. Krupicáné gyermekorvos gondoskodik. Hetenként háromszor tart szemlét, s ha szükséges, vizsgálatot is. A konyha sze­mélyzete is gondos, körültekintő munkát végez. Na­gyon )ó ötletet valósítottak meg a gyermekek bölcső­débe való szoktatása terén: a kismamák három héttel munkába lépésük előtt napi 2—3 órára behozhatják gyermeküket, hogy idejében megszokhassak a környe­zetet, az ottani szokásokat. Jól dolgoznak a bölcsőde alkalmazottai. Joggal elégedettek a szülők. Öllé Ferenc A jobb »ságéri A Nővé- Zámky-i (érsekújvári) NOVODEV ipari ter­melőszövetkezet öttagú kárpitos brigádja tavaly októ­berben kapta meg a szocialista brigádok bronzérmét. Vezetőjük Mészáros Mária. A brigád 1972. május 1. óta versenyez. A brigád mindegyik tagja a háztartásból ke­rült a kárpitos szakmába. Kovács Sándor irányítása mellett azonban megtanulták a kárpitos szakmát. 1973- ben a minőségi munka ötszázalékos emelésére vállal­koztak. Később a brigád fokozatósan fejlődött mind szakmai téren, mind pedig a minőségi munka terén. A tavalyi tervüket jóval túlteljesítették és több mint 7 százalék anyagot megtakarítottak. Mintadarabokat kezd­tek készíteni. Ilyen a „Kleo“ készlet: két fotel és egy heverő, a „Perla“ készlet: két fotel és egy modern heverő. Stejan Strapec elnök elismerése után kivívták a vásárlók elismerését is. Az utolsó két évben egyetlen reklamációt sem kaptak. Dr. Hofer Lajos Ajlóí nyitott a könyvtár Több mint kétéves szünetelés után ismét ajtót nyitott a kameníni (kéméndi) községi könyvtár. Kiss Mag­dolna, a könyvtár vezetője fáradságos munkával rendbe hozta a polcokat. Kérdésemre elmondta, hogy jelenleg 2710 kötettel rendelkezik a könyvtár, de a könyvállo­mányhoz viszonyítva, kevés az olvasók száma. Nem is csoda, hiszen az utóbbi két évben a zárt ajtók miatt a lakosok elszoktak a könyvtár látogatásától. Remél­jük. hamarosan másképpen lesz. Csepregi Zoltán Fiatalos leÄtifo

Next

/
Thumbnails
Contents