Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-18 / 3. szám

UJSZO JO BBAT, KORSZERŰBBET légy újító eredményei és tervei [ Délceg termetű, negyven év körüli férfi Bodon Zsigmond, a Rimavská So bota-i [Rimaszombati) Megtermesztő | Állami Gazdaság gépesítési csoportjá­nak vezetője. Másfél évtizede irányítja a csoport harminc dolgozójának a munkáját. Már letelt a munkaidő, de ő még két fiatalemberrel egy gép körül tesz-vesz. Ezt a napi egy-két órát tár­sadalmi jelentőségű kedvtelésének, az újításnak szenteli. — Először a hatvanas évek elején éreztem azt, hogy sok mindent nem úgy csinálunk, ahogy kellene. Egy al­kalommal például megfigyeltem, amint tizenöt dolgos kezű asszony naponta 30 mázsa uborkából szedte ki a magot. Ügy gondoltam, hogy itt tenni kellene valamit, hiszen a munkaerővel való cél­szerű gazdálkodásnak a vállalat és az egész társadalom szempontjából nagy a jelentősége. Első újításom egy uborka- mag-cséplőgéip volt, amely az asszo­nyok teljesítményét fele munkaerővel is az ötszörösére növelte — emlékezett vissza Bodon elvtárs újítói pályafutásá­nak kezdeti éveire. I A megkezdett úton azonban tovább kell haladni. 19ü6—1967-ben a gazda Ságban ismét probléma lett a munka­erőhiány. Bodon elvtárs újítása ekkor tizenkét emberrel tétette le a lapátot. A használatban levő magtisztító beren­dezést félig automatizálta, a gép örök­ké éhes gyomra ezután egy pótkocsi te­lítette tartályból kapta a magot. A 140 ezer korona értékű berendezés beindítá­sakor az újító együtt örülhetett társaival: bevált a gép. A bratislavai vállalati igazgatóság az újítók versenyében har­madik díjjal jutalmazta Bodon Zsig- mondot, aki zsebében az újítók vado­natúj igazolványával elsősorban annak örült, hogy munkaerőt szabadított fel, s évi 59 000 korona összeget takarított meg a vállalatnak. Januárban próbálják ki az általa szerkesztett csávázógépet. Ezt a telje­sen automatizált gépet ö tervezte, munkatársai kivitelezik, s egyes alkat­részeinek megmunkálásában más üze­mek is segítettek. A 70 ezer korona ér­tékű gép szerelésének ideje alatt az üzemgazdász kételkedve kérdezte: — Ml lesz, ha nem fogadják el or­szágos viszonylatban? Az időt és fáradozást nem sajnáló ember így válaszolt: — örülni fogok, hogy legalább ná­lunk megszűnik a kézzel végzett csá- vázás, s az ezzel járó veszély. Az üzem vezetői megbíznak benne, támogatják tevékenységében. Mivel azonban a csoportvezető munka után „újít“, segítő kézre mindig szüksége van. Főleg a SZISZ-szervezet és a szo­cialista munkabrigád tagjai segítenek neki szívesen. Tudja, hogy a fiatalok­ban több a lelkesedés az új dolgok iránt, mint az idősebbekben. Az ifjúsági szervezetben két párttag van és két tagjelölt. Egyik jótállójuk Bodon Zsigmomd, az egykori pártelnök, aki meggyőződéssel mondja, hogf ha­marosan a többiek is felzárkóznak a sorba. A fiatalok többsége az ő keze alatt nőtt fel. Legszívesebben Ondrej I2dinsk?, a szocialista munkabrigád ve­zetője, valamint Nagy István SZISZ-el- nök dolgoznak vele, akár este ötig is. — Bodon elvtárs szerint mi annak az oka, hogy a szükségletekhez mérten aránylag még mindig kevés az újító? — Elsősorban abban, hogy számos vállalat vezetősége nincs tisztában az újítók anyagi támogatásának lehetősé­geivel, ez pedig fékezi a mozgalom erőteljesebb kibontakozását. Nálunk kedvező a helyzet. Vállalatunk például segítőtársaimat is jutalmazza. Ebben az évben egy milliós értékű, központi irányítású tisztító-szárító rendszert kezdek szerkeszteni, amely körülbelül két évig tartó munkát igé­nyel. Az elképzelésem már megvan. Az egész automatizált berendezést egy személy üzemelteti. Bodon Zsigmond agya a munka után sem pihen. Azon gondolkozik, hogy mit, s hogyan fog holnap csinálni. A köz­vetlenül előtte álló nagy feladat mel­lett újabb gondolatok foglalkoztatják. Ilyen például a cukorrépát négyzetesen vető gép terve. Egy ember, aki tele van ambícióval, elképzelésekkel. Ter­vez, s dolgozik. Embertársai munkáját akarja megkönnyíteni. BORZI LÁSZLŰ I SZAKMA MESTEREI A Nitra—Párovské Háje-1 Kö­zös Szövetkezeti Keltetőválla­latot a nyugat-szlovákiai kerü­let tojástermelő mezőgazdasági vállalatai 1969-ben alapították. Ez a közös vállalat tehát még fiatal de egyre több elismerő szó hangzik el róla. Évente 80 000 darab egyna­pos szaporítóállományt vásárol­nak Magyarországról, ezeket 20 hetes korig a Veik? Cetín-i, Veiké Zálu2ie-i és a sládeckov- cei farmokon tartják. A szülő­párokat a jaroki és a Lukov Dvor-i farmokon tenyésztik to­vább itt termelik ki a tojáso­kat a 43 millió koronás beru­házással épített Párovské Háje-i keltetőbe. A Közös Szövetkezeti Keltető­vállalat fő feladata az egyna­pos szexált csibék szállítása 70 tojástermelő üzembe az egész ország területén. A megrende­lők részéről eddig még nem fordultak elő reklamációk. Ez­zel kapcsolatban megemlíthet­jük, hogy a szexált csibéket a kelés után 24 órán belül szál­lítják speciális gépkocsikkal rendeltetési helyükre. Egy hét alatt százezer dara­bot tudnak szállítani. A válla­lat garantálja, hogy a felnevelt csibék 95 százalékából lesz to­jó, tehát az elhullás 20 hetes korig nem haladja meg az 5 százalékot, a 20 hetes jércék elérik az 1,45 kg-os súlyt, s ehhez nem fogyasztanak el töb­bet 9,50 kg takarmánynál. A vállalat azt is garantálja, hogy a tojók 540 napos korukig 250—270 darab tojást tojnak, s a tojás átlagsúlya eléri a 60 grammot. Ezek világszínvonalat jelentő garanciák, ami annak köszönhető, hogy a szaporítás­hoz a Shaver Starcross 288-as hibrideket használják. A Párov ské Háje-i Közös Szövetkezeti Keltetővállalat pontos munkája eredményeként Szlovákia az egy tojóra eső tojástermelésben európai és világviszonylatban is előkelő helyre került. A vállalat évente több mint 14 400 000 tojást termel, s a 6. ötéves terv első évében több mint 4 200 000 szexált csibét szállít a megrendelőknek. A vállalat dolgozói szakmai fel- készültségüket azzal is bizo­nyították, hogy az 5. ötéves terv feladatait már az elmúlt év július elsejéig teljesítették. A vállalat vezetősége az üzemi pártszervezettel és az FSZM üzemi bizottságával együttmű­ködve értékelte az elért ered­ményeket és az ötéves tervfel­adatok túlszárnyalásának lehe­tőségeit, s a vállalat munkakol­lektívái kötelezettséget vállal­tak, hogy az év végéig terven felül 2 900 000 naposcsibét, 2 300 000 konzumtojást és 380 mázsa baromfihúst termelnek. Ez a kötelezettségvállalás ér­tékben kifejezve 31 800 000 ko rónát jelentett, s a vállalat dói gozői maradéktalanul teljesí tették Ezek a sikerek annak kö­szönhetők. hogy a vállalatban széles területen kibontakozott a szocialista munkaverseny, amit öt szocialista munkabri­gád kezdeményezése éltet. Kü­lönösen a Stefan Frano vezette szocialista munkabrigád érde­mel elismerést. Ez a kollektí­va elnyerte a vállalati igazgató és az FSZM üzemi bizottsága vándorzászlaját a tojók magas hozamáért és a keltetőtojások kiváló minőségéért. A dolgo­zók példás hozzáállása garan­cia arra, hogy a vállalat sike­resen kezdi el a hatodik ötéves tervidőszakot, s további ered­ményeket ér el a szlovákiai to­jástermelés színvonalának eme­lésében, s a lakosság racioná­lis táplálkozásának biztosításá­ban. PAVEL MATIS Az egyik legfontosabb feladat a tojások átrakása az előkeltetőből a keltetőbe, s egyúttal az elhalt és a termékenyítetlen tojások ki- selejtezése. Ezt a műveletet képünkön Zuzana Ivánková, Mária Láteéková és Anna Fodorová végzi. A szerző felvétele J 1976. I. 18. A MUNKA SZERETETE A falu feletti dombon, a Méhi Egy­séges Földművesszövetkezet lénkéi gazdasági udvarán egyenes tekintetű, őszülő férfi nyűit kezet a bemutatko­záskor. — Járdánházi Elemér vagyok — mondja, aztán betessékel az irodába. — Itt ugyan nincs nagy meleg — magyarázkodik, amikor lenyomja a ki­lincset. — Már biztosan kihűlt a kályha. Napközben keveset vagyok itt. Kora reggeltől késő estig mindig sok a tennivaló az udvarban. Most is az egyik istállóból hívtak ki.. Járdánházi Elemér zootechnikus a társult szövetkezetben. Ötvenéves, sokat tapasztalt szakember. Akit a fa­lu változásai érdekelnek, az Lenkén keresve sem találhatna jobb riport­alanyt. Többen elmondták róla, hogy élete régen összeforrott a falu sorsá­val. Lenkén a felszabadulás óta szin­te nem is volt olyan fontosabb ese­mény, amellyel kapcsolatban nem kellene megemlíteni a nevét. Az el­múlt évek folyamán nemcsak részese, hanem szervezője is volt minden köz­hasznú megmozdulásnak. Az egységes földművesszövetkezetek alakulása ide­jén a közös gazdálkodás egyik leg­aktívabb szorgalmazójaként ismerték. Azóta több fontos tisztséget töltött be. A■ szövetkezetnek a legnehezebb idő­szakban volt az elnöke. Eveken át ki­vette részét a helyi nemzeti bizottság munkájából és a tömegszervezetek te­vékenységének irányításából is. Ma sem hiányzik onnan, ahol a falu ér­dekében történik valami. Munkaszere­tetét és mindenkori kommunista helytállását Lénkén és a környéken egyaránt sokan nagyra becsülik. — Kevés ilyen fáradhatatlan, lel­kes embert ismerek — bizonygatta egy régebbi beszélgetésünk alkalmá­val Korda István, a szövetkezet egyik fiatal gépjavítója. — Nálunk már megszokott, és mindig biztosra vehe­tő, hogy sikerül az, amit Járdánházi elvtárs szervez a faluban. Bármilyen akcióról, községfejlesztési brigádmun­káról lehet szó Lenkén, az ő szavára szívesen eljönnek az itteniek. Bíznak benne, hallgatnak rá a faluban. Ügy hiszem, hogy mi itt valamennyien so­kat köszönhetünk neki. En magam gyermekkorom óta az igazi kommu­nista módon gondolkodó és cselekvő embert tisztelem személyében. Példa­képemnek tartom. Korda István nem az egyedüli fia­tal, aki így vélekedik Járdánházi elv­társról. — Nem csináltam én semmi különö­set — szabadkozik, amikor erre tere­lődik a szó. — Csak azt mondhatom, hogy a legjobb tudásom szerint együtt dolgoztam a többiekkel. Itt születtem, itt nevelkedtem ebben a faluban. A munkát ugyanúgy kötelességemnek tartom, mint mások. Szerintem nincs ebben semmi különös. A legnagyobb természetességgel mondja ezt. A hangjából azonban ha­mar kiérződik, hogy ritkán volt köny- nyű, problémáktól mentes a dolga. — Alig háromszáz lakosú kisközség a miénk. A nyolcvanas az utolsó ház­szám. A gondokból, a problémákból azonban itt sem volt hiány szinte so­hasem. A munka nehezén persze már mi is túl vagyunk. Főleq az utóbbi években történt sok változás nálunk. Nagyot fejlődött, megszépült a falu. Lassan már rá sem lehet ismerni a régi utcákra. Sok az új ház, a korsze­rűen berendezett, kényelmes lakás. Húszegynéhány évvel ezelőtt még bi­zony aligha mert volna itt ilyesmire gondolni valaki. Ma már persze mind­ez magától értetődőnek, természetes­nek számít. Nem kevés örömmel és elégedett­séggel beszél erről. Valamivel később aztán így folytatja: — Az elmúlt évek folyamán azon­ban nemcsak családi házak épültek nálunk. Minden tekintetben sok a másféle változás, gyarapodás is. Jól haladunk a választási program telje­sítésével. Hogy csak a legfontosabba­kat említsem: már portalanítottuk az utakat, esténként korszerű neonlám­pák világítanak a falu utcáin, a kö­zelmúltban a mai követelményeknek megfelelő háztartási boltot, egy új vendéglőt, valamint egy óvodát építet­tünk. A falufejlesztési akciókból, az építkezési munkákból úgyszólván min­denki kivette a részét. Az óvodánk mintegy 270 000 koronába került. Va­lódi értéke azonban jóval nagyobb en­nél. A munka javát ugyanis magunk végeztük el. Átlagosan negyven órai önkéntes társadalmi munkát vállaltak a község lakosai. Néhányan azonban ötszáz órát is ledolgoztak. Elsősorban Gólián István, Süttő Sándor, Korda István, Csizmadia István, Bacsko Lász­ló és Fükő László segített különösen sokat az építkezés során. Jó munkát végeztek a többiek is. Ennek igazolá­sára talán elég azt megemlíteni, hogy az alapozás kezdetétől számítva alig kilenc hónap múlott el az átadásig. Az épületet és a sokat érő berende­zést karácsony előtt vették birtokukba a gyerekek. Az óvoda építése Járdánházi elvtárs számára sem jelentett kevés többlet- munkát. A brigádakciók megszervezé­se és a szokásos hétköznapi tenniva­lók végzésén kívül rengeteget utazga­tott a szükséges építőanyagok beszer­zése érdekében és szakembereket ke­resve a munka mielőbbi befejezésé­hez. Az ilyen elfoglaltság magában sem könnyű feladat. Járdánházi elv­társ azonban huszonkét éve, amióta tagja Csehszlovákia Kommunista Párt­jának, természetesnek tartja, hogy töb­bet tesz annál, amit a kötelesség dik­tál. Akaratlanul is erre kell gondolnom, amikor — leérve a főútra — elköszön egy kézszirítással. LALO KAROLT

Next

/
Thumbnails
Contents