Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-30 / 22. szám
formás keblei. Zi- :ha még mindig a A nő levette szenem adta vissza, kintetét a messze- ■on, mintha összeül láthatókkal. Az- gukkert. ninden érdekesebbel a beszélgetést [lepődött, mennyire íiogy nem tartozik j, akik a legszimp- ;i tudják színezni, t. Vagy csak azért sert munkahelyén :il senki sem érvé- rosszabb nyomdai •á sohasem figyel n szólal a jelenlé- ynák, hogy kifejtse st látnák, milyen már csaknem egy antak át az agyán, r mégis elfogta a vele ilyen ráérően valakire. Ezért így ásnak, ha meghív- a kórház melletti t főznek — tette puszta kérdés hanisnak az ajánlatot, melyet Zima Sánz embernek érthe- , jutott eszébe egy idornak. Ö ugyan pót, de ezt a meg- ne, a mai nap is éppen ma éjszaka ; megfogadta: vál- fagyis nemcsak a Ug. Tanulni ezután Sfc a többi fiatal, ienekelőtt a leg- e. Ezen a vizsgán már nem lehet pi- vizsgája kitűnőre ploma a levelező 5 ritkább. ak be egymásnak. - húzta ki magát ta a lány, lívnak — jegyezte najdnem hangosan virának első fiúja Sanyinak hívtak, a Sanyi az lónév. A fiú olykor haragudott ezért, s híres embereket sorolt fel, akiket szintén Sándornak hívtak. Elvirát ez mégsem győzte meg, s kitartott amellett, hogy a Sanyi az lónév. Igaz, akkor még fruska volt, s olyasmin is kuncognia kellett, amit ma már egyáltalán nem talál nevetségesnek. Most azonban csak nehezen tudta visszatartani kacagását. Tüstént meg is jegyezte: — Én inkább Sándornak szólítanám. Nekem így tetszik legjobban ez a név — s nyomban felsorolt néhányat a világhíres Sándorok közül. Nem volt nehéz dolga, hiszen első fiúja gyakran emlegette őket. Zima Sándornak jólesett, hogy az ő neve ilyen érdekes téma. Hát még mikor a foglalkozása került szóba! — Beszéljen a munkájáról! Fogalmam sincs róla, mi a korrektorok dolga — mondta Elvira. Zimának nemcsak a lány érdeklődése tetszett, hanem az is, hogy ilyen őszintén bevallja, milyen keveset tud a korrektori munkáról. Megszokta már, hogy mások is csak esetleg annyit sejtenek, hogy a nyomdában dolgoznak, de nem kíváncsiak a részletekre. Akadnak, akik összetévesztik őket a lektorokkal, vagy a gépszedőkkel. — Szóval maguk a géppel írt szöveget a nyomdában kiszedett sorokkal hasonlítják ösz- sze? — kérdezte Elvira. — Ügy van! — lelkesedett Zima, hogy Elvira Ilyen pontosan megértette magyarázatát. Aztán elmondott néhány különös sajtóhibát, s ezen Elvira hangosan nevetett. Ezek után Zima olyan tűzzel beszélt a munkájáról, mint még soha ezelőtt. — Bizony, a korrektorok nélkül aligha lehetne lapot készíteni — mondta végül tréfásan, de azért meggyőzően. Akkor örült meg á legjobban, amikor a lány így szólt: — Ezentúl azt a napilapot fogom olvasni, melyet ti korrigáltok. Zimát máris elfogta az izgalom, hogy ezután még jobban oda keli majd figyelnie az olvasásnál. Elvira is kedveli a munkáját. A városi kertészetben dolgozik, ahol virágokat termesztenek. Ez a szakmája, hiszen mezőgazdasági középiskolát végzett. — Szeretem a virágokat. És persze azt is, hogy tavasztól őszig a szabadban dolgozunk. Télen pedig az iivegházakban — mondta. Zima Sándor és Gonda Elvira útja a presz- szóból az egyik belvárosi étterembe vezetett. Sándor ebédre hívta meg Elvirát, akinek, akárcsak neki, szabadnapja volt. Előző nap este, amikor a húst vette, Sándor azt hitte, hogy gulyás lesz az ebédje, de lám, a sors közbelépett. így hát majd hétfőn főzi meg a gulyást, s csütörtökig lesz mit vacsoráznia, módosított elhatározásán, miközben átsétáltak az étterembe. Roskoványi István illusztrációja — Szombaton ^rendszeresen vendéglőben ebédelek — jegyezte meg, hogy Elvira lássa, milyen nagy lábon él. Elvirának eszébe sem jutott, hogy a félszeg korrektor füllenteni is tud. Ez a tulajdonság nem is jellemző Zima Sándorra, ám most úgy érezte, mindent el kell követnie, hogy a lehető legnagyobb hatással legyen a lánvra. Ehhez erőt és bátorságot érzett. ' Angol bifszteket és csokoládés palacsintát ettek. Utána vörös bort ittak. Ebéd után a Duna partján sétáltak. Olykor meg-megáiltak, s némán nézték az egykedvűen hömpölygő folyamot. Elvira néhány lépést előresietett, s ráhajolt a kőkorlátra. Sándor megállt és szintén a korláthoz támaszkodott. Most úgy tűnt, mintha semmi közük sem lenne egymáshoz. Legalábbis Sándor erre gondolt. De vajon Elvirának mi jutott eszébe? Semmi. Mintha a tengernyi víz látványa elmosta volna minden gondolatát. Minden emlékét. Mir.tha múlt és jelen, álom és valóság egybefolyna. Mintha maga is sodródna az árral, mely nem kapaszkodik a partokba. Nem tudott betelni a hullámok ölelésének látványával. A sötét ár mélységesnek és szédítőnek tűnt. Hideg leheleté mégis üdítően hatott akár az a frisseség, melyet a meleg szobába toppanó ember visz be magával az utcáról. Aztán Sándor keze hidegét érezte, amint hátulról megsimította a haját, a nyakát. Érezte, amint Sándor arca az ő arcához ért. Közelebbről Sándor szeme is sötét és mélységes volt, akár az ár. Amikor ajkuk összetapadt, úgy érezte, mintha megbillenne a part, s velük együtt elindulna az árral. Mintha a hullámok ringatnák álom és ébrenlét között. Hiszen mindezt álmodhatná is, mint ahogy valóság is lehetne ez a csodálatos álom. A következő pillanatban mégis kiszabadította magát Sándor öleléséből. Védekező mozdulata olyan kétségbeesettnek tűnt, mintha attól riadt volna meg, hogy csakugyan elnyeli az ár. Most Sándor is megriadt. Egyszeriben minden megingott benne. Bár erősen fogta a lány kezét, mégis távolinak érezte. Olybá tűnt számára mindez, mintha a feltartóztathatatlanul hömpölygő folyam akarná szétválasztani őket. Elvira nem tudta, miért akar egyszeriben kiszabadulni Sándor karjaiból, jóllehet teljes lényével vágyta, hogy ölelje őt. Hallgattak. Hallgattak, hogyan nyeli el az óriás folyam a város odahallatszó, tompa moraját. — Mit tudunk egymásról? — kérdezte Elvira, miközben a folyamot nézte, mely a város morajával együtt az ő szavait is elnyelte. A sétányt elárasztók sokasága távolról színes áradatnak tűnt. Távcsővel azonban jól ki lehetett venni az egyes alakokat, házaspárokat gyerekekkel, szerelmes párokat, kutyákkal sétáló és magányos embereket. Nemsokára ők is ott ballagtak a nagy tarka áradatban i hatalmas, óriás öregem- a leikébe, legalább any- hogy megtudjam, sok ke- tapasztalata után mint lik az emberekről, de holdja meg azt akárki is? szeret nyilatkozni. Hiába, 3gít semmi más, csak a érdés. Hátha! ... sta bácsi volt országgyű- pviselő, éveken át a leg- bb pártszervek tagja, mit meg lehet változtatni az Jget? : embereket, fiam? Lehet. Isakhogy az emberek nem .ódnak. Nem szeretnek :odni. Legelnek. Fut ki-ki érdekei után. Mintha az n is élet, hanem számuk- lett levegő volna. Aki pe-, ukba kerül, letapossák, t, mindenkit letaposnak, tem sziklaszírt homlokát, 'üggőleges ránc hasította szemöldöke között, hát? relni terelhetők, de vál- csak belülről lehet raj- maguk is akarják. Lám, ez az Erzsus is. Hát nem iák? A saját gyerekei, jó órai vonatozás után eztem a kis ipartelepre, ácsi azt mondta, itt dol- iz Erzsus menye. Közép- [özéptermetű, meggyötört szony. Hajában sok már hajszál. A szülésektől iltak a fogai. Elöl egy is hullott. A legjobb úton hoz, hogy maga is az idős sorsára jusson. Erősen :odott az anyósára, ilyen yan, nemhogy segítene, irhére van a családnak, ogy beteg. Az orvos azt súlyos érelmeszesedése agyni kell. Majd csak alahogy, míg meghal, meghal... Aztán majd 1 a nyári konyha, atalok, és még azoknál is bak! Magam se vettem logy Pista bácsi módján ikva fiatalokra. Sőt ki- lan szavaimmal csaknem ?y adtam kifejezést belső isomnak. A. ínyin — L Oszadcsuk: Telefonbeszélgetés Csrrl Csrrrr! — Halló! Halló! Tessék? — Fiacskám? Igen, én vagyok! — Anyuka? Halló, halló! Anyuka, nagyon rosszul hallom! — Én viszont téged kitűnően! Szervusz! — Csókollak! Halló! Folyton megszakad ... Anyu, hányszor kértelek már, hogy ne telefonál) telefonfülkéből! — Igen, igen .. De jól tudod, hogy az interurbán beszélgetésre mennyit kell várni ... Nincs türelmem! — Jól van, no. Mi újság? — Hát mi újság lehet nálam? Ti hogy vagytok? —- Jól. Minden rendben van. — Persze. Az is rendben van, hogy nincs időd levelet írni az anyádnak? — Anyu, de miről írnék? Hiszen már egyszer elmondtam neked, ha nem írunk, az azt jelenti, hogy jól vagyunk. Ha pedig valami baj lenne, azt úgyis megírnánk. — Köszönöm, megvigasztaltál! — Anyu, de igazán nincs miről írni... — Jól tudod, hogy nem kell nekem sokat írni... Néhány szól, én annak is örülök! — Igen, ha pedig valóban csak néhány szót írok, akkor mindig megsértődsz! — Jól van, jól! De múlik az idő! Hogy van a kisfiad? — A tanítónő azt mondta, hogy nagyon tehetséges, de az órákon nem figyel... — Jársz vele sétálni? — Igen ... Néha. De hiszen tudod, hogy rengeteg munkám van .. nem futja az időmből, még az újság- olvasásra sóm! — Azt tudom. Neked az újság kedvesebb, mint a saját gyereked' A kisfiúnak szüksége van az apjára. Ha te ezt nem érted, legalább a feleséged meggyőzhetne róla... — Anyu, de hiszen ő is olyan fáradt .. És munka után még otthon is sürög-fo- rog ... — Persze, mert én talán soha nem dolgoztam! Én nem sürögtem-forogtam, nem mostam, nem főztem... De a fodrásznőnél annyit nem üldögéltem! — Anyu, hányszor kértelek már, hogy ne sértegesd a feleségemet! — Istenkém, én sértege tem? Jól van, mindenről csak az anyád tehet! —■ Most meg te... — Jó, jó, hagyjuk ... Csak fáj egy kicsit a szívem ... Ja, tényleg, kötöttem a fele ségednek egy szvettert... egy olyat, ami tetszett neki. Szombaton elküldtem. — Köszönöm, még nem kaptuk meg. — Akkor hát majd megkapjátok. Mit is akartam még mondani? Valami fontosat ... Mindig így vagyok veled: felizgatsz, aztán valami fontos dologról megfeledkezem ... — Jól van, majd eszediw jut, aztán megírod. — Jó, de te is írj nekem! — Írok, egészen biztosan. — No, jól van, de ne htr ragudj, hogy..i — Ugyan, anyu, te ne haragudj, kérlek... — Jó, jó... Csókolok mindenkit ... fa, a csomagban van még egy olyan nagy tank is... — Anyu, de hiszen már annyi tankja van! — Nem baj. Amikor a szünidőben nálam volt, egyre csak azt kérte. Csak mondd meg neki: „Ezt, Kol- ka, a nagymami küldi azért, hogy az órákon figyelj!" — Micsoda Kolka?! — Istenkém ez egy apa! Az ú/ságok miatt már azt is elfelejtetted, hogy hívják a gyerekedet! — Bocsánat... Milyen számot hívott? — Hetvenhét, harminc- nyolc, huszonöt... —, De az én számom huszonhat ... — Óh, bocsánatot kérek! — Én is elnézést kérek! Tu-tu-tu. Bumm! —- Az irgalmát, ezerszer mondtam: nem jó telefonfülkéből telefonálni! SÁGI TÓTH TIBOR fordítása
