Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-30 / 22. szám
1976. V. 30. N Az utüisi szolgalati nap BORISZ VASZILJEV ÜJ KISREGÉNYE Borisz Vasziljev bemutatkozása ritkaságszámba menően sikeres volt. A hajnalok itt csendesek című kisregényét az olvasók és a kritikusok egyaránt a legnagyobb Jóindulattal fogadták. A művet színpadra is átdolgozták, és ott is sikert aratott. Megérdemelten: a háború napjainak hősiességét és szomorúságát valami különös — gyötrelmes és dühös — gyöngédséggel formálta meg az Író a hat fiatal lány és a törzsőrmester történetében. Merre, milyen úton haladt tovább Vasziljev? Borisz Vasziljev új kisregényének, A legutolsó napnak a hőse, a rendőrség alhadnagya, Szemjon Mitrofano- vics Kovaljov már idős ember. Szolgálatának utolsó napján ismerkedünk meg vele — másnap már nyugdíjas lesz. De ez a másnap nem jön el. A nap folyamán bűnözők után nyomoz, bár ezzel senki nem bízta meg; késő este elcsípi a bandavezért, s a rendőrségre igyekszik vele, amikor útközben megölik a vezér cinkosai. Be a bandát nem menti meg ez a gyilkosság. Szemjon Mitrofanovics ugyanis nem csupán nyomozott, hanem annak a módját Is kereste egész nap, hogyan mentse meg azt a meg- Dévedt fiatal lányt, aki könnyelműen letért a helyes útról, és belekerült ebbe a bűnöző bandába. S miután megölték az öreget, ez a — már teljesen züllöttnek látszó — lány maga megy el a rendőrségre, és jelenti fel a gyilkosokat, pedig közöttük ott van a hozzá tartozó férfi Is, akit tegnap még bármilyen áron megmentett vol- sa a bajtól. Kovaljov halála életre hívott egy erős, a dolgokra már más szemmel néző embert. Remekül megírt kisregény. Az utca jellegzetes képét, egyik vagy másik lakásának a hangulatát, a tolongást a buszon nemcsak jelzi az író, mint ahogy gyakorta szokás a krimikben, hanem a hétköznapi és — az események, jellemek, sorsok összefonódásában — bonyolult élettel teli város eleven atmoszférája vesz körül bennünket. » „A jóság — erő, a gonoszság pedig — erőtlen ...“ — ez Szemjon Mitrofanovics hitvallása. A jó nevében életét áldozza a gonosszal folytatott harcban. S kisregény problematikája kétségtelenül Jelentős, de van benne valami belső befejezetlen- ség. A „Jóság“ és a „gonoszság“ fogalma túl bizonytalan, homályos. S ezek a fogalmak, Kovaljov pusztulásával összekapcsolva, valamiféle ál- dozatiság atmoszféráját teremtik meg a műben. Valóban, ahogy Kovaljövot követjük szolgálatának utolsó napján (s mint a későbbiekben kiderül, egész életét is!), egy derék, együttérző, cselekvőén jóságos, megértő embert látunk, s Vasziljev egészen elérzékenyülve ír bőséről. így például a kisregény befejezésében is, a hős határtalanul naivan és szépelgőén viselkedik. Valamilyen oknál fogva azt hiszi, hogy a férfiak, akik őt és bűnözőt követik, „nyilvánvalóan munkásfiúk, a mi embereink ..Amikor pedig rámérik a halálos ütést, „valami különös keserűséggel kezdett gondolni ezekre a legényekre, hogy kár volt nekik megütni őt, jaj, de kár, hiszen ő még nincs nyugdíjban, még szolgálatban van, s ezért őket majd ...“ Az igazi — emberileg ás társadalmilag értékes — jóság, amelyet Kovaljov nemegyszer tanúsított a történet során (igazságtalanság lenne erről elfeled- keznil), átváltozik valami hisztérikus, hamis lemondássá, és mindent megbocsájtássá. Marx szavai Jutnak eszünkbe a rideg rembrandti színek értékéről. Marx ugyan a nagy történelmi személyiség ábrázolására gondolt, de igazságát manapság bizonyára átvihetjük a társadalmi építésben részt vevő emberek összehasonlíthatatlanul tágabb körére. A szigorú színek, amelyek kerülik a túlzott érzelmességet, érzelgőséget, finomkodást — egyedül ezek lehetnek hasznosak akkor is, amikor egyszerű dolgozókról van szó, olyan ügyekről és gondokról, amelyeket mindennapinak szoktunk nevezni. N. NAUMOVA — I. GRINBERG Mikola Anikó új versei Variációk egy Garam menti mítosz témájára Szólalj kis kövi kígyó merre van lakozásod? Lakozom fában kőben guruló koponyában Szólalj kis kövi kígyó merre esik járásod? Kelőre fű közt járok pitvarban nyugovóra Kígyó markos a markom nézzed éles a késem Csontsíp hívogatóra asszony riogatóra jöttem állok elébe Hétrét hajtom a tested megszakasztom a hátad. Inkább magadat szánjad Kígyó most eltemetlek kő alá hengerítlek Madárnak lenni ülni fehérben ágon csontig emésztő tűzben földig leérő tűzben sorvadt idegen ágon madárnak lenni könnyű vizekre szállni csendben fészken lapulni csendben madárnak lenni könnyű madárnak lenni átok tövig lekopott csőrrel ülni lekopott csőrrel s tudni mi az az átok bóbita tollú ékes szikkadt levegős csonton toll - furulyázó csonton madárnak lenni ékes teli napra kiteszlek parazsán megaszallak tövisre tűzlek madárnak adlak étkül úgyis megunod végül jönne kis kövi kígyó csontsíp - hívogatóra jönne kis kövi kígyó asszony - riogatóra de nem jön éjfélt ütött az óra Elsőszülöttet anyja karja másodszülöttet víz takarja haját tarolja békateknő húsát harapják étkes halfiak csontját reszelik dombos nagy fejét gyökerek leszakítják Hr kövek s én lakozom üreges koponyában kicsike ablakán kitekintek úgy heverek nyoszolyámon Marián J. Minarovié illusztrációja Egy költő halálára IN MEMÓRIÁIM VICTOR JARA Sós vizének habja felkél, tiszta kútnak öble mélyül, felragyog a csillagokra, ahány árny az beleszédül. Gitár húrja hangolatlan, csonka kéz a porba mélyed. Nyirkot facsar kőfalakból a bennrekedt harci ének. Tiszta kútnak könnye árad, ahány csillag, belelábol, de sok tépett sebre futja enyhület az italábóll De sok szomjú oltja szomját, de sok árnyék fürdik ottan / dob veretlen, húr eloldva, pásztorsípja sípolatlan /. Tiszta kútnak kelyhe mélyül Anyaföld őt befogadja, hogy ott teljen, teljesedjen, s majdan újra felfakassza.
