Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-23 / 21. szám
Egy jeruzsáleml bíróság január 28-án olyan salamoninak egyáltalán nem nevezhető ítéletet hozott, hogy a Templom-hegyen ezentúl a zsidók is Imádkozhatnak. Kétségtelen, hogy a Dániából bevándorolt Harlof Cohen bírósági beadványának volt némi vallásos színezete. Valaha ugyanis az inkriminált helyen állt Salamon király temploma. Ma is itt áll azonban a mohamedán egyház sorban harmadik legszentebb kegynelye, az Al Aksza mecset. S tulajdonképpen ezért fiehéz elhinni. hogy csupán vallásos érzelmek motiválták a per kezdeményezőjének szándékait, mint ahogy nem lehet feltételezni azt sem, hogy a bírói döntés kizárólag vallásos megfontolásokból született. ÜTTORLASZ ÉS KÖZÁPOR A mohamedán lakosság szinte elemi erővel reagált. • Azok a ciszjordáníai palesztinok, akiket az ellenállási mozgalmak nem tudtak, vagy csak igen kis részben tudtak maguk mellé állítani az Izrael-ellenes fegyveres küzdelem évei alatt, ezentúl minden külső biztatás és szervezés nélkül akcióba léptek. Napokon és heteken át szinte valamennyi jelentősebb ciszjordáníai településen tüntetők vonultak fel, autóbuszokat gyújtottak fel, úttorlaszokat építettek és kövekkel dobálták meg a rendőröket. A fejlemények hatására hét arablakta nagyobb település polgármestere is lemondott. Magától értetődően az említett bírósági ítélet önmagában nem kavart volna olyan vihart, mint ami kihirdetését követte. Nem ez volt ugyanis az első eset, amikor az izraeliek nem tartották tiszteletben a megszállt lakosság jogait. szokásait, érzelmeit. Csakhogy a januárban támadt ciszjordáníai vihar valójában nem kezdet, hanem folytatás volt. Ha a forrást keressük, bármennyire is kézenfekvő lenne, nem 1967. júniusához, vagyis a terület izraeli megszállásának időpontjához kell visszakanyarodnunk. Ciszjordánia lakossága másként reagált a júniusi háború lezárásának körülményeire, mint azok, akik például a Jordán keleti partján éltek. Több ok is magyarázza, hogy a ciszjordáníai palesztinok többsége nem csatlakozott a palesztin ellenállási , mozgalmakhoz. Nem kétséges, közrejátszott a vezető réteg korábban hagyományos jó kapcsolata a hasemítn dinasztiával. MÉZESMADZAG POLITIKA Az izraeli vezetés a passzív rezisz tenciát a mézesmadzag-politikával igyekezett feloldani. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem önzetlen jóindulat vezérelte az izraeli mérnököket a megrongálódott öntözőberendezések megjavításakor, a Jordánon túli kereskedelem ösztönzésében. és a hagyományos arab kézműipar támogatásában, sőt, még az arab munkaerő foglalkoztatásakor sem. Ügy vélték, egyszerre több legyet ütnek egy csapásra. Részben felvevőpiacot biztosítanak így az izraeli áruknak. és olcsó munkaerőhöz jutnak. Másrészt arra számítottak, hogy a gazdasági élet normalizálása s a belőle származó anyagi haszon vonzóbbnak bizonyul a terület lakossága számára a bizonytalan gerillaakciók támogatásánál. Talán, ha az arab világnak a megszállt területek visszaszerzésére irányuló törekvése sikeresebb, mint amit a hatnapos háború után tapasztalhattunk. abban az esetben ez az izraeli manőver minden bizonnyal kudarcba fullad. Csakhogy a rendezési kísérletek elakadtak, s a fegyveresen harcoló palesztinok sem tudtak egyetlen négy- zetcentiméternyi területet sem visszahódítani. a mítosz megtört... Mindez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a legutóbbi, a háromszor hatnapos háborúban Izrael első ízben nem tudott abszolút katonai qyőzelmet aratni, vagyis megtört az a mítosz, amit Tel Aviv terjesztett saját katonai fölényéről. Ez a felismerés döntő fordulatot hozott a ciszjordáníai lakosság körében. A megszállt nyugati part városaiban egymást követték a tüntetések, sztrájkok. A karameho csata 6. évfordulóján, 1974. március 21-én kitűzték a palesztin zászlót Nabluszban, majd novemberben, az ENSZ palesztin vitája idején Kelet-jeruzsálemben is. A tüntetők főleg fiatalok voltak. Mindez arra utal, hogy a hagyományos. a Husszeinhez hű csendes ellenzék helyébe a véleményét nem titkoló, az arab olajembargó sikereitől és a Palesztin Felszabadítást Szervezet nemzetközi eredményeitől fellelkesült ifjú generáció lépett és kezébe is ragadta a kezdeményezést. Ez a periódus a megszállt területek lakóinak harcában több, lényeges következményhez vezetett. 1974 augusztusában 896 palesztint tartóztattak le, mégpedig annak a Palesztin Nemzeti Frontnak a tagjait, amely Ciszjordánia 1967-ben történt elfoglalása óta az első komoly, szervezett mozgalom a térségben. Amíg korábban a .palesztin ellenállási mozgalmak nem tudták maguk mellé állítani a megszállt területek lakosságát, az októberi háborút követően az izraeli hatóságok a letartóztatások zömét azért foganatosították, mert a gyanúsított vagy a Fatah, vagy más ellenállási szervezet tagja volt. A palesztin gerillák növekvő népszerűsége, amelyet általánossá tett a PFSZ elismerése az ENSZ-ben, abban is megmutatkozott, hogy a ciszjordáníai vezetők, kai tevékenység, valamifajta polgári közigazgatás lehetőségét. Ennek kapcsán egy, az egész nyugati partért felelős palesztin főkormányzó kinevezése is szóba került. Bar Lev kereskedelmi miniszter pedig azt javasolta: tegyék lehetővé, hogy az arab szakemberek kereskedelmi attasékként tevékenykedjenek az izraeli követségeken. Még tovább ment elképzeléseivel egy amerikai televíziós társaságnak adott nyilatkozatában Simon Perez hadügyminiszter. Nyilvánvalóan a PFSZ növekvő befolyásának ellensúlyozására olyan izraeli—palesztin föderáció felállítását javasolta a Jordán nyugati partján, amelyben „minden polgár, arab és zsidó egyenlő jogokkal rendelkezne ... Amikor két nép ugyanazon a földön él — mondotta Perez — akkor vagy a területet osztja fel, vagy a kormányzatot és ez utóbbi esetben föderációt hoz létre. Én a föderáció mellett vagyok.“ A rövid ideig tartú viszonylagos nyugalom után ismét kirobbant a Jordán folyó nyugati partján élő arab lakosságnak az izraeli megszállók elleni harca. A terület egyik legnagyobb városában, Ramallahban megtartott tüntetés során az izraeli rendőrség megölt egy nyolcéves fiút, többet pedig megsebesített. Képünkön: Izraeli katonák páncélkocsiból figyelik a gyászolókat a megölt kisfiú temetésén , (CSTK—AP felvétel) akik korábban nem azonosították magukat a partizánszervezetekkel, s ellenzékiségükben legfeljebb Husszein támogatásúié/ merészkedtek el, aktívan bekapcsolódtak az ellenállási mozgalmak tevékenységébe. A LETARTÓZTATOTT PÜSPÖK Ennek kapcsán Capucci görögkatolikus püspököt tizenkét esztendei börtönre ítélte egy izraeli bíróság, mert fegyvert csempészett a megszállt területre. Bíróság elé került a ghazai imám két fia is, mivel mindketten csatlakoztak Fatah-hoz. Jellemző, hogy hasonló váddal tartóztatták le dr. Anion Szanszurt is, a betlehemi Uegi- lious College rektorát. A megszállt területeken kívül szervezkedő palesztin ellenállás és az izraeli területen élő palesztin politikusok összefonódását jelzi az a tény is, hogy 1974 júniusában a Palesztin Nemzeti Tanács kairói ülésén első ízben választottak ciszior- dániai személyiséget a PFSZ végrehajtó bizottságába. Az izraeliek letartóztatásokkal, kemény bírósági ítéletekkel és a szokásos házrombolásokkal reagáltak a megszállt területek lakosságának növekvő aktivitására. Több izraeli miniszter ugyanakkor amellett szólt, hogy adják meg a palesztin lakosságnak a politiKÉTIRÁNYÜ MOZGÁS Vagyis lényegében kétirányú mozgás bontakozott ki. A megszállt terület lakossága kilépett passzivitásából, a tevékenységét összehangolta a palesztinok jogaiért és érdekeiért küzdő mozgalom vezető testületé, a PFSZ akció- programjával. A fejlemények hatására azok az izraeli politikusok, akik józa- nabbul figyelik az eseményeket, a „mentsük, ami menthető“ álláspontról igyekeztek a későbbi együttműködés normáit kialakítani, az ultrák viszont még dühödtebben próbálták akadályozni, ami történelmileg és politikailag egyre kevésbé megakadályozható. A bevezetőben említett bírósági indítvány s ennek irreális szentesítése, így az izraeli szélsőjobboldal drasztikus ellenlépése, vagy talán pontosabb az a megfogalmazás, hogy brutális utóvédharca volt. Ezt látszik igazolni, hogy az ítéletet két héttel később, február 14-én a legfelsőbb bíróság, a józanabb körök közbelépésére, megsemmisítette. Az izraeli hatóságok bizonyára azt várták, hogy ez az elégtételadás lecsendesíti az arab tömegeket. S ha egyedi esetről lett volna szó, talán be is válik számításuk. Csakhogy a kényszerű együttélés naponta szüli az olyan újabb és újabb eseteket, amelyek az elnyomást, a megszállás tényét, súlyát nem hagyják felejteni. A GALILÉAI KÖCSATÄK Még el sem ült a Templom-hegy körül támadt vihar és már Galileában épültek úttorlaszok, hullottak a kövek az izraeli rendőrökre, és lengtek a palesztinok zászlai. Galilea nem megszállt, hanem az 1948-as ENSZ-határozattal Izraelnek ítélt terület. Ezeken a részeken .az ország fennállása óta nem kellett rendkívüli állapotot elrendelni rendkívüli események miatt. Á jelenlegi tüntetéssorozat közvetlen kiváltója pedig egyrf olyan rendelkezés volt, amelynek során arab földeket sajátítottak ki, később felépítendő izraeli települések céljára. Természetesen, nem egyszerű ipar- telepítésről van szó. Az építkezés tulajdonképpeni célja, hogy a túlnyomó- részt arablakta területek összetételét megváltoztassák. Az izraeli hatóságok korábban számos hasonló akciót hajtottak végre. Akkor semmi sem történt. Hogy a lakosság ezúttal fel merte emelni szavát a látszólag jelentéktelen. alig kétezer hektáros föld kisajátítása ellen, ez minden bizonnyal ősz- - szefügg a ciszjordáníai lakosság rendkívül határozott és eredményes megmozdulásával. Ez a harc magától értetődően nem teljesen ösztönös s nem egyszerűen az „iskolás gyerekek forradalma“, mint ahogy a részvevők kora miatt a Tel Aviv-i kormány szeretné beállítani. Még 1973-ban alakult meg az összes » politikai csoport, a különböző gerillaszervezetek, a szakmai, kulturális és vallási szövetségek képviselőiből a már említett Palesztin Nemzeti Front. A megalakulást a Jordániái Kommunista Párt kezdeményezte s mindmáig jelentős szerepet játszik a szervezet irányításában, programjának célkitűzéseinek megvalósításában. Hogy a haladó erők szerepe, befolyása nőtt a megszállt területen, az arra vezethető vissza, hogy az időközben felnőtt generáció egyértelműen elutasítja mind a jordániai dinasztiához kötődő konzervativizmus mozdulatlanságát, mind a kétes értékű együttműködést az izraeliekkel, s ezek helyett a célravezető politikai cselekvés alternatíváját keresi. (Nem véletlen az sem, hogy az Izraeli Kommunista Párt még a parlamentben is rendkívül keményen és következetesen kiállt az arab tömegek követelése mellett.) E mozgalom erejére nemcsak abból következtethetünk, hogy fellépése meghátrálásra késztette a megszálló hatóságokat, ennél sokkal jelentősebb tényező, a mozgalom jelentőségére utal az április 12-i helyhatósági választásokon aratott átütő siker VÁLASZTÁSI GYŐZELEM A nemzeti front jelöltjei — bár Husszein a választásokat megelőzően óriási összegeket áldozott a hasemita dinasztiához hű ciszjordáníai notabili- tások támogatására — a 205 városi és községtanácsi mandátum 75 százalékát megszerezték. Husszein hívei csupán Jerichóban és Betlehemben szereztek többséget. Olyan kulcsfontosságú városokban, mint Hebron, Nablusz és Ramallah annak a nemzeti frontnak a kezébe jutott a közigazgatás irányítása, amely a PFSZ képviseleti jogát elismeri és szoros együttműködést tart fenn a Jordániai Kommunista Párttal is. Az események menete magától értetődően nem tekinthető lezártnak. Nemcsak az a Rabin-interjú utal erre, amely készséget árul el a tárgyalások elindítására Husszein jordániai uralkodóval. Ezt jelzi az a menet is, amelyen 40 000 izraeli szélsőséges vonult fel, hogy kikényszerítse Ciszjordánia formális bekebelezését. A másik oldalon viszont felnőtt és első politikai csatáit már meg is vívta a palesztinoknak egy olyan csoportja, amely a haladás oldaláról keresi a szövetséget a palesztinok eddigi irányító testületével, a PFSZ szel. S hogy a hatnapos háború óta első ízben bontakozott ki együttműködés és messzemenő egyetértés a fegyveres harcot vívó menekültek és a megszállt terület palesztin lakói közt, az mindenképpen nagy jelentőségű fejlemény. Ciszjordá- niában szinte ismétlődni látszik a ghazai ébredés, amely az 1956-os háború után a fiatalságot az álmodozás helyett a cselekvésre ösztönözte. Egymásra találásuk nélkül a célok elérése túlságosan távolinak és kétségesnek tűnt fel. Egymásra találásuk, mint az izraeli reagálás is jelzi, a harc új dimenzióit nyitja meg. ŐNODY GYÖRGY 3
