Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-09 / 19. szám
ÚJ szó — N agyságos asszonyom, nagyon ]ó hírem van a maga számára — mondja a nőorvos a páciensnek. — Én még lány vagyok. — Kisasszony, akkor egy nagyon rossz hírem van a maga számára. y Kezdő író regényt írt. A barátja kíváncsian érdeklődik: — Nos, mi van a regényeddel? — Olvasott mű — feleli amaz —, szinte kézről kézre jár. Most olvass.a a huszonkettedik szerkesztő! — Drágám, én halálosan szeretlek téged. — Beszéltél már a mamával? — Igen, és ennek ellenére is feleségül kérlek! — Mondd meg, Karcsi, miért akarsz feleségül venni? — Szeretnélek már festék nélkül is látni. Az anya keserűen szidalmazza könnyűvérű lányát: , — Amálka, neked hiába beszél az ember! Az egyik füleden bemegy, a másikon kijön. Amálka durcásan vállat von: — Anyu, hát tehetek én róla, hogy két fülem van?! Két orvos beszélget: — Ma egészen különös napom volt, kolléga. — Mi történt? — Egy szalmaözvegy keresett fel a szénanáthájával... Az ember még nem elmés ember otíól, hogy sok oz ötlete, mint ahogy a tábornok sem jó tábornok attól, hogy sok a katonája. 1 . c Kámfort A skót kísértetre bukkan a könyvtárában. — Hogy kerülsz te ide? — kérdi meglepetve. — A kéményen keresztül — feleli a kísértet. A skót a telefonhoz ugrik. — Állj! — parancsolja a gonosz lélek. — Ne hívj papot! — Eszem ágában sincs! Csak a kéményseprővel szeretném tudatni, hogy ebben a hónapban ' Az ember az egyetlen, élőlény, ak| el tud pirulni, és szintén az egyetlen élőlény, akinek erre. vari .is oka. IÉÉ£:#Í\ MARK TWAIN SZÖVEG NÉLKÜL Nrfbelspalter ■ Korompai így szól a főnökéhez: — Kérem, főnök elvtárs, holnap lesz az ezüstlakodalmam, ezért egy nap fizetés nélküli szabadságra volna szükségem. — Hogyisne — felel ingerülten a főnök. — Hogy aztán minden huszonöt évben hasonló kívánságokkal álljon elő! ... Kovácsék színházba készülnek. Már a kapuban vannak, amikor Kovácsné ránéz a férjére, és azt mondja: — Lali, olyan szőrös vagy, mint egy majom. Miért nem borotválkoztál? — Én borotválkoztam — szabadkozik Kovács. — Mikor? — Amikor te öltözködni kezdték — Hogy hívják? — kérdi az orvos új páciensétől, egy fiatal nőtől. — Suhatag Ica. — És a jövendő kisgyerek papáját? — Azt nem tudom. Nem voltam vele bizalmas viszonyban. 1976 — Segíts, drágám, szól a feleség a férjhez. — Olyan tanácstalan vagyok. Nem tudom, melyik kalapot vegyem megj! — Segítek — feleli a férj. — Nem veszünk semmiféle kalapot, s ezzel megszűnik a tanácstalanságod! Két jó barát találkozik az utcán, akik rég nem látták egymást. — Na, hogy tetszik a házasélet? — kérdi az egyik. — Egész jó lenne, ha a feleségem nem beszélne folyton az első uráról. — Hagyd el, az én esetem még rosszabb? Az én feleségem folyton a jövendőbeli férjéről lieszéL 19 V:kfapjanidze: — Szeretem magát, Szvetlána — mondta Miskin, é. a füle hegyéig elpirult. — Ugyan! — intette le őt Szvetlána. — Ha valaki iga zán szerelmes, az szinte szárnyra kap. Jdiskin meglebegtette a két karját, és felszállt a mennyezetig. — Szeretem magát, Szvetlána — ismételte onnan fentről. — Az igazi szerelem nem ilyen — csücsörítette pici száját Szvetlána. — Ha valaki igazán szeret, az olyan mintha el akarna olvadni. Miskin leszállt és olvadni kezdett. — Szeretem magát, Szvetlána — mondta csendesen, és szemmel láthatóan tovább olvadt. — Ez még nem bizonyíték! — dobbantott egyet formás lábával Szvetlána. — Ha valaki igazán szeret, az olyan, mintha égne. Miskin sóhajtott egyet, aztán sűrű füstbe burkolódzva égni kezdett, miközben lángnyelvek ugráltak rajta. — Ez nem igazi lángolás! — háborodott fel Szvetla na. — Ilyen lángon még egy levest sem lehetne megmelegíteni. — Szeretem magát, Szvetlána — már csak ennyit tu dott mondani Miskin, mert szerelemtől lángoló szívének tüzétől hamuvá égett. — Ezekkel a férfiakkal örökké bíbelődhet az ember — fintorgatta az orrát Szvetlána, miközben összesuper- te a hamut. Lév Korszunszkij: Imádom a romantikát Megérkeztem a messzi észak hóborította városába, é^ máris rohantam a személyzeti osztályra. — Ajánlhatunk jönnek munkát — mondták ott — a hatodik részlegünkben. Azonnal kiutalunk önnek kü lön szobát is. — Mi a fenének nekem a szoba? Nem azért jöttén ide. Kempingjük vagy munkásszállójuk nincs? — Munkásszállónk nincs. — Ejnye — sóhajtottam —, talán bizony még melej. víz meg gáz is van? — Minden van — felelték büszkén. — De hát én nem azért jöttem ilyen messzire, hog zuhanyozzak. Fürdőszobám Moszkvában is volt. Engen éppen az itteni nehéz életkörülmények vonzottak ide. D- étkezdéjük bizonyára nincs? — édeklődtem reménykedvf — Bizony van — tárták szét a kezüket tanácstalant1 a személyzeti osztályon. Felnéztem a mennyezetre — villanyégő ontotta a fény1 De hisz ezek úgy élnek, mint az urak. Mit bolondítjái akkor az újságok az embereket, hogy itt ilyen me olyan nehéz életkörülmények vannak? — No, de balesetek, karambolok gyakran előfordu nak, igaz? — Nem. egyáltalán. Már nagyon régen semmi ilyesti nincs. Egészen elszomorodtam. Akkor hát nekem itt sémit keresnivalóm nincs. Kimentem az utcára — 40 fokos b deg volt, pedig hatvanat ígértek. Nem mindenki ért meg en?em, azt hiszik, hogy cs« vargó vagyok. Pedig csak a romantikát imádom. Mos Közép-Ázsiába 'utazom. Követelni fogom, hogy legalábi földrengések legyenek ... SÁGI TÓTH TIBOR FORDÍTÁSAI Semmi sem jellemzi jobbam az err)j>ert, mint az, hogy miképpen viselkedik az ostobákkal. HENRI FRÉDÉRIC AMIEL A bíró így szól a vádlotthoz: — A károsult felismerte magát, amikor zsebre dugott kéz- -s. zel járkált az ő hálószobájában. — Közönséges hazugság! — háborodik fel a vádlott. — Hiszen egész idő alatt a ' falnak fordulva aludt!
