Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-02 / 18. szám
9 Ezen az alapon szervezték meg a második világháború befejezésének 30. évfordulója alkalmából a megtévesztést szolgáló propagandahadjáratot. Pavel Minarík — maga is fiatal ember — felháborodva olvasta e „politikai irányelvek'* egyes fejezeteit, amelyek éppen a fiatalok ellen irányuló ideológiai diverzió céljaií szolgálták. A műsorokkal kellett nyomást gyakorolni a fiatalok tudatára, ugyanakkor az irányelvek hangsúlyozták, hogy a fiataloknak joguk van az individualitásra. A továbbiakban azt a célt tűzték ki, hogy a fiatal hallgatók tudatába becsempész- szék a nemzeti különbségekről szóló téveszméket és a nyugati kultúra imádatát. Világos, hogy milyen célokat' követ a Szabad Európa és a Szabadság leadó, amikor nacionalizmussal akarja megfertőzni a fiatal emberek tudatvilágát, így akarják felszámolni a szocializmust, előbb az egyes országokban, később pedig a Szovjetunióban is. Az ún. evolúció segítségével akarják belopni ezekbe az országokba a bomlást, az ellenforradalmat. Pavel Minarík a hozzá került irányelvekből meggyőződött arról, hogy a CIA müncheni le- adók segítségével akar bomlást előidézni egyrészt a szocialista országokban, az ún. belső párbeszéd ösztönzésével, az egyes országok állítólagos eltérő céljainak és érdekeinek a hangsúlyozásával, másrészt annak propagálásával, hogy ezek az érdekek azonosak a nyugati országok érdekeivel. A megtévesztésre felhasználják az ún. cross-riporting-ot, vagyis a szocialista országok helyzetéről szóló — tendenciózusan válogatott és szándékosan eltorzított jelentéseket. Taktikájukat egy példa szemlélteti: Csehszlovákiába valótlan híreket sugároznak Bulgáriáról, Bulgáriába pedig Csehszlovákiáról. $ ezt folytatják számtalan változatban, az egyes országok sajátságainak felhasználásával. Azt remélik, hogy ily módon sikerül megbontani a szocialista közösség népeinek egységét. Az az új politikai irányelveket tartalmazó tanulmány, ami Pavel Minarík kezébe került, tökéletesen megegyezett "a később szerzettekkel A tervet, amit 1968-ban a csehszlovákiai ellenforradalom előkészítése során teljes mértékben megvalósítottak. az amerikai kongresz- szus nemzetközi rádiós bizottsága [BIB) 1975. október 30-i évzáró jelentése is a Szabad Európa és a Szabadság adók feladatául jelölte ki. Ez az 1963-ban, tehát jóval a helsinki konferencia előtt kidolgozott terv világosan szól arról, hogy mit Is akarnak elérni a CIÁ emberei az ún. belső párbeszéddel ma a szocialista országokban. De vajon miért nevezik ilyen szerényen „belső párbeszédnek“? Egyebek között azért, mert végül is a szocialista országok nem olyanok, mint például Chile, vagy más államok, ahol a CIA más eszközökkel is eléri a célját. Ugye, hogy milyen „ártatlanok“ ezek a tájékoztatási eszközök, amelyek csak „ártatlan információkat“ közölnek? Időzített atombomba Európa közepén; de kinek dolgozik az idő? A barátságnak, a megértésnek, az együttműködésnek, a szabadságnak — Európának, vagy a Szabad Európának? Pavel Minarík utoljára nyomta le a fényképezőgép önkioldóját. Hányszor fogja még ezt a mozdulatot ismételni! Minden ilyen mozdulat időt jelentett, ami az ő javára, küldetése javára dolgozott. Tudta, hogy az álarc már régen lehullott, de meg kellett mutatni e visz- szataszító medúzafő újabb ráncait és undok kiütéseit. Azért, hogy hazája kellő időben védekezhessen az ellen a fertőzés ellen, amit ez a gennygóc a korszerű tájékoztatási technika segítségével terjeszt. Ez az az osztályharc, amit a volnék, jezdinskyk és társaik, az üres szójátékok útszéli, cinikus mesterei nevetségessé akarnak tenni. Ez az az osztályharc, amiben ők a barikád másik oldalán állnak, hűséges szövetségeseikkel: a gárdistákkal, a különféle árnyalatú fasisztákkal. Ez az az osztályharc, amit az imperializmus folytat ellenünk, kíméletlen konoksággal, nagy apparátussal, a rendelkezésére álló minden felforgató eszközzel és az olyan típusú hazaárulókkal, mint Voln£, Jezdinsky, Nosko- viö, Stefan és mások, akik erre készségesen és busás jutalomért mindenkor vállalkoznak, és akik az amerikai hírszerzők zsoldjában saját népük ellen fenekednek. Emellett olyan ártatlan, sőt megdöbbent képet vágnak, mintha nem látták volna, hogy milyen osztályharcot folytattak kenyléradó gazdáik Vietnamban, milyen osztályharcot vívott és vív a CIA — ahová ők is tartoznak — világszerte, hány államcsíny, ellenforradalom és mennyi hulla terheli a lelkiismeretűket. Pavel Minarík ismét leleplezte ezt az egész vérszomjas társaságot, amely az Angol Kert fehér épületében fészkel. Csak megismételhetnék mindazt, ami 1968-ban történt Csehszlovákiában! Akkor majd megmutatnák, hogy mit jelentenek a valóságban a Münchenből hirdetett „ártatlan“ szavak és „ártatlan“ mondatoki Ezzel kapcsolatban elegendő idézni a prágai második központ egyik vezetőjének azokat a szavait, amelyek a vereség után hangzottak el: „Azzal követtük el a hibát, hogy mindjárt a kezdet kezdetén nem lőttük őket halomra.“ Végül emlékezzünk Cern^ profesz- szor és ján Procházka „ártatlan“ beszélgetésére, különösen az akasztófáról elhangzottakra. A Szabad Európa 1963-ból származó dokumentumát minden bizonnyal érdemes aprólékosan és elemző módszerrel összehasonlítani az 1968. évi „megújhodás“ tanaival, politikájával és gyakorlatával, és a dokumentumban rögzített célokkal egybevetve vizsgálni a válságos évek következményeit. Sem a pejskaroknak, ni2nan- sk^knak, sem az őket irányító és fizető gépezetnek nincs ereje arra, hogy az 1968. évi eseményeket megismételjék. Viszont makacs kísérletezésük éberségre kötelez bennünket. A Textügy Voln^, amint Münchenbe érkezett, máris hősi pózban tet- szelgett. Minden eszközt megragadott, hogy hősi mivoltát megerősítse. Egy bizonyos Ja- roslav Kucera, aki karikatúrákat küldözgetett a Dikobrazba, 1969 elején érkezett Münchenbe és azonnal felfedezte Voln^ becsvágyát Ezért javasolta, hogy alapítson emigráns folyóiratot. Pontosabban — az augusztus utáni harcosok folyóiratát, mivel ebben az időben még különbözni akartak a február utáni emigrációtól. Természetesen Kuöera rajzoló ötletét saját anyagi gondiai diktálták. Amikor Münchenbe érkezett, ő is szeretett volna, a többiekhez hasonlóan, bekerülni a Szabad Európába, mivel az biztos fizetést, megbízható létalapot jelentett. Bungalóról (hétvégi ház) álmodozott, természetesen úszómedencével, de igen hamar letört, és a pompás ábrándok szertefoszlottak. Azonban Kuéera értelmes ember, és mint „művész“, bizonyos fantáziával is rendelkezik. Meggyötört agya ezért szülte a folyóirat gondolatát. Ez gyógyírt jelentene, ez lenne az aranyat potyogtató csodaszamár. Mivel ismerte emigráns kollégáit, tudta, hogy kihez kell fordulnia. Voln^ lelkesedett a gondolatért fékezhetet- len csapongó lelke szinte ujjongott. Csak éppen ezzel a szabad csapongással — amint majd látjuk — ismét túllőt a célon. Ugyanis még mindig nem vette észre, hogy ki az emigránsok valódi ura és parancso- lója, és hogy ennek a szigorú gazdának más elképzelése van az emigráció útjairól és feladatairól. A jóságos Slávo még a kenyéradóinak sem jelentette be a nagyszabású vállalkozást, pedig azok nagyon éberen figyelték embereik életmódját és maguk döntötték el, hogy mit szabad nekik, és mit nem. Kucera ötlete imponált Volnának, mert kifejezte azt a saját háztáji ábrándját, hogy független kiadó lehessen, kiemelhesse saját személyét, s természetesen néhány garasra is szert tegyen. Ezért és így alakult meg 1969-ben a Bohemia cégjegyzett egyesület a Text című folyóirat kiadási jogával Kucera és Vol- n^ nem is sejtették, hogy ezzel a tettükkel mennyire komplikálják a Szabad Európában ügyködő amerikaiak életét^ és szándékait. Olyan volt ez számukra, mint az övön aluli ütés. A Text pedig megjelent, mint az augusztus utáni emigráció egyedüli szószólója, sőt mint az ún. baloldali irányzat lapja, ami végképp nem illett az amerikaiak koncepciójába. Nem engedhették meg, hogy valami új hangvétel törjön be az emigrációba és szembeállítsa egymással a február utáni és az augusztus utáni vitézeket. A CIA már az ötvenes években megalapította az ún. Cseh Szó című ostoba, rágalmazó szennylapot, aminek vezetésével a Szabad Európa egyik nemzetiszocialista beállítottságú alkalmazottját bízta meg, miért is semmiféle új Textre nem volt szükség. Az augusztus utániaknak is meg kellett elégedniük a Cseh Szóval. Tehát 1969 júliusában — szinte az amerikaiak háta mögött — jelent meg a Text első száma. Megközelítőleg ugyanabban az időben, egy nyári nap alko- nyi órájában Pavel Minarík Stolzingstrassei lakásában megszólalt a telefon. Amikor Pavel kezébe vette a hallgatót, azt hitte, hogy a szokásos „néma ellenőrzés“ jelentkezik, ezért meglepődött, amikor Firt hangját hallotta: — Mondja, mit csinál ma este? Semmit? Akkor jöjjön a Goldene Stadtba, meghívom vacsorára. Ha a zsugori Firt vacsorára hív, akkor valami korszakalkotó eseménynek kellett történnie — gondolta magában mérsékelt kíváncsisággal Pavel. Gyalogszerrel igyekezett a cél felé, és megpróbálta eltalálni, hogy mi késztette Firtet a nagyúri gesztusra. Nem találta ki. Csak Hubácek úr Arany városhoz címzett cseh vendéglőjében tudta meg: — Van egy feladat a maga számára — mondta higgadtan Firt, és felemelte poharát. — A Textben van magára szükségem, majd elintézem, hogy odakerüljön. Ha Firtnek szüksége volt valamire, akkor az annyit jelentett, hogy az amerikaiak parancsát kell teljesíteni. És ezt nem is leplezte, mert átadta Pa- velnak Walter és Cook urak szívélyes üdvözletét. Majd minden teketória- nélkül megmagyarázta a dolgokat, hogy Pavel pontosan ismerje' a feladatát: — Voln? ezzel a Texttel keresztezte az amerikaiak tervét. Űk ugyanis bizonyos okokból Pelikánnak ígértek lapot. Hát ki ez a Voln?? Az amerikaiak Pelikánt preferálják, számukra ő a személyiség, akit arra választottak ki, hogy az emigrá- ciós csoportban a balszárny szerepét játssza. Maga pedig, kedves fiam, mindent ellenőrizni fog, ami a Textben történik. Elsősorban a -megjelenésre szánt szövegekre van szükségünk, és jelentést tesz az óhazából érkezett minden levélről, minden csehszlovákiai kapcsolatról. Igaz, hogy Voln^ mindezt egyedül intézi, de nincs kizárva, hogy valamiről néha megfeledkezik. És ami a legfontosabb, segítenie kell, hogy a Textet bizonyos idő után csendesen felszámolhassuk. Ez világos beszéd volt, és a feladat Pavelnak — küldetése szempontjából — nagyon jól jött. Később kiderült, az amerikaiak attól is félnek, hogy Vol- n^ Pelikán közelébe kerül és rábeszéli, hogy közösen csinálják a lapot. Kétségtelen, hogy voltak ilyen törekvések, de ezeket gyorsan megbénították. Ekkor Pavel már a Text szerkesztő bizottságának a titkára volt, tehát döntő fontosságú személyiség. A jelentéseket előbb Firtnek, később pedig egyenesen Róbert Knaufnak adta át. Az akció legfelsőbb védnöke Walter és Cook volt. Az amerikaiakat különösen Voln^ magánélete érdekelte, és Paveltől azt kérték, hogy a lehető legnagyobb mértékben járuljon hozzá a lap bukásához. Természetesen a megsemmisítés legfőbb eszköze a kezükben volt. A folyóirat egyetlen centet sem kapott az amerikaiaktól, ezért kezdettől fogva anyagi nehézségekkel küzdött. Végül is Voln? és Kucera a szu- détáktól koldult össze valami könyöradományt. Viszont a Text pénzügyeiben soha senki nem igazodott el. Ez a zűrzavar szándékos volt, hogy Voln? és Kucera észrevétlenül fosztogathassa a szerkesztőség pénztárát. Kuőera gyorsan rájött, hogyan lehet leküzdeni a pénztárban dühöngő szárazságot. Hatalmas előfizetési hadjáratot indítottak. Ez fontos volt, mert pénzt jelentett. Az olvasókkal nem sokat törődtek. Megtévesztő „kettős“ számokat jelentettek meg, tehát az olvasók az előfizetés összegének a felét elvesztették. Igaz, később, amikor a Text megszűnt — rádöbbentek, hogy pénzüket az ablakon dobták ki. Voln^ és Kucera kiadó urak nem csináltak lelkiismereti kérdést az olvasók megkárosításából. Efelett az amerikaiak is nagyvonalúan napirendre tértek. Elégedettek voltak, mert céljukat elérték. A Text haláltusájának utolsó szakaszában jelentős szerepe volt Bellus úrnak is. Pavelra azonban még egy fontos feladat várt. 1970 június közepén az amerikaiak Rómába küldték. Pelikánhoz. Az amerikaiak megbízásából felajánlotta Pelikánnak a Text előfizetőinek telíes névsorát, ami egy emigráns lan életének, létének alfáia és ómegája. Ezen kívül közölte vele, hogy a Text nemsokára megszűnik, és akkor Pelikán megindíthatja a Listy című lapot, úgy, ahogy kívánta — az első szám 1970 augusztusában megjelenhet. Pavel a szabad idejében a múzeumokat látogatta,-hogy saját szemével láthassa mindazt, amiről otthon olvasott. Michelangelo Pietáját és Mózesét, megmossa arcát a TrP”> kút vizében, a Trinita de! Monti lépcsőin járhasson, este nedig megcsodálhassa a Piazza Navo- nát, ahol a járdán több festmény volt, mint a Montmartre, vagy a müncheni Schwabing kövezetén. Azonban a Listy című lap kezdetben még az amerikaiaknak is nehézséget okozott. Liehm és Vesel? ellene voltak, mert önmagukat tartották a lap hivatott vezetőinek, nem pedig Pelikánt. Liehm dühös lett: — Erről elsősorban az otthoniaknak kell véleményt mondaniuk. Pelikán pedig ne gondolja, hogy amiért pénzt szerzett az első számra, már övé a lap. Afelől, hogy kié valójában a Listy, az amerikaiak sem Liehmet, sem Vesel^t nem hagyták kétségben. A Listyt Pelikán adta ki — és kész! Pelikán pedig tekintet nélkül az „otthoniakra“ és a Literární No- viny árváinak a kifogásaira, nagy lendülettel kezdett hozzá a kiadói munkához. Egyébként a Listyt — a CIA forgatókönyve alapján — az ún. hazai szocialista ellenzék harsonájaként adja ki. Nos, ez a hazai ellenzék, a hazánkba kerülő néhány számból csak azt láthatja, ami az amerikaiak parancsára jelent meg. Ugyanis az parancsol, aki fizet. A feladat, amit Pavel a Textben teljesített, megerősítette helyzetét az amerikaiak előtt. Nemcsak Knauf, hanem Cook ajtója is kitárult előtte. És a „kollégáiról“ szóló jelentések, hírek előtt is. Mivel elterjedt, hogy az amerikaiaknál „jól fekszik“, hamarosan új barátokra tett szert. Tudták, hogy jól informált és tanácsokat kértek tőle. Cserébe viszont érdekes információkat kapott. A szerzett információkat Pavel kiértékelte, átszűrte, néhányat koncként dobott az amerikaiaknak, de a legfontosabbak mindig eljutottak haza. Egy példa szemlélteti, hogyan szerzett információkat. Amikor Eidlint Prágában letartóztatták, elfogtak egy cseh diákot is, aki a munkatársa volt a hírszerzésben. Amikor a diák kiszabadult, azonnal levelet írt Péter Pfibík- nek a Szabad Európába. A levélben ismét felajánlotta szolgálatait és kérte, hogy teremtsék meg a kapcsolatot. Pribík a levelet megmutatta dr. Pechá- őeknek, a Securitynak és Pavelnak, akinek — pénzért — azt is megengedte, hogy a levélről fényképmásolatot készítsen. A levél annyira fontos volt, hogy a Security azonnal elkobozta Pribíktől, a levél másolatát pedig dr. Pechácektől. Pri- bíknek viszont kötelező erővel ki kellett jelentenie, hogy harmadik személynek a levélről nincs tudomása. Félelmében nem vallota be, hogy Pavel is rendelkezik egy másolattal. Ugyanis félt elárulni, hogy a baksisért ezek az emigránsok még az édesanyjukat is eladják. Tehát miért kárhoztassuk ezért éppen Pfibiket, amikor valamennyi így csinálja?! Ilyen esetekben Pavel köny- nyen, megerőltetés és főleg minden kockázat nélkül jutott az információhoz, másutt viszont a veszély több volt a kelleténél. /Folytatjukj 1976 v. : s JIRÍ STANO:
