Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-18 / 16. szám
JlRÍ STANO: a Rendkívüli figyelemmel nézte a filmet, sok mindent ellenőrzött és konfrontáló A Jelenlevők közül senki nem sejtette, hogy a bemutatott film mennyire fontos egy egyszerű cseh bemondó számára, akit néhány újabb konkrét tettre buzdított és aki Czechowicz nyilatkozatából ellenőrizte saját módszerei hatékonyságát. Nagyszerűen csináltad — gondolta magában, amikor már a film utolsó méterei peregtek. A helyiségben kitört a kötelező felháborodás. „Az a disznói“ —, csattant több nyelven, és végül persze elhangzott az önnyugtató megállapítás: „Nem mondott semmi újat.“ Ez viszont magától értetődő, hiszen az egész világ tudja, hogy a Szabad Európa a CIA leányvállalata. Ezzel kapcsolatban valóban senki nem mondhat újat és Pavel Minafík sem mond. De az ^ egyre újabb bizonyítékok fényében láthatóvá ' válik a kémkedés szennyes módszereinek egyre újabb változata, a saját hazájukat eláruló konfi- densek aljassága. — Ez istálló — mondta az előadás után komoran Slávo Voln?, és karon fogta Pavel Mi- nafíkot, hogy a kantinba vonszolja. Italba akarta fojtani afeletti bánatát, hogy ezen a nyomorult világon senki sem bízhat a másikban. A kantin, amely közvetlenül az S. D. jackson-room mellett működik, a leglátogatottabb helyiség a Szabad Európa épületében. És érdekes, hogy éppen itt, ahol nem bízhatnak egymásban, itt kotyognak a legtöbbet. Ennek nyilván az az oka, hogy a gyomor mindennapi alapos fertőtlenítése kedvezőtlenül hat a szürkeagyra, megbénítja az ellenőrzést, s megoldja az itt gyülekező, letört kalandorok nyelvét. Hangsúlyozni kell, hogy ezek a kalandorok távolról sem élnek olyan barátságban, eszmei egységben, mint amilyenről az amerikaiak által átdolgozott műsoraikban hazudnak. Ezért a kantin e minden hájjal megkent besúgók eldorádó- ja, akik mindenre hajlandók, hogy bizonyítsák megbízhatóságukat a biztonsági osztály — a Security — előtt. Ez az osztály mindjárt a kantin közelében van, hogy az informátorok — ez a besúgók hivatalos neve — mindig szem előtt legyenek. A CIA müncheni vállalatának ezt a legfontosabb osztályát az utóbbi időben elnevezték védelmi szolgálatnak (Protection service). Példákkal szemléltetjük, hogy milyen információk kerülnek erre az osztályra. Amikor a Szabad Európa alkalmazni akarta Ivan Divis költőt, Josef Jedlicka megriadt. Ugyanis helyesen értékelte saját műveltségét, értelmi képességét és rájött, hogy Divis veszélyes konkurrenciát jelent a számára. Jedlicka 1968-ban valamilyen brosúrát írt, és ez a tény saját magát is annyira meglepte, hogy ettől kezdve írónak tartotta magát. A Szabad Európában az a vélemény alakult ki róla, hogy sokkal inkább notórius alkoholista. Egyébként maga Ludvík Vesely, a Literární noviny egykori fő- szerkesztője jelentette ki, hogy Jedlicka az első, aki az írói tevékenységből hivatalos címet fabrikált magának. Amikor ugyanis Münchenbe érkezett, finoman így mutatkozott be: „Guten Tag! Schriftsteller Jed- liőka“. („Jó napotl Jedlicka író.“ — A szerk. megjegyzése.) Amikor ez az „író“, aki műsoraiban előszeretettel prédikál a humanizmusról, és a tisztességről, tudomást szerzett Diviá- ről, tanácskozott tulajdon érzékeny írói lelkivilágával, és azonnal rohant Pechácekhez, a főnökhöz, majd a Security-ra, hogy kitörje Divis nyakát. Felsorolta DiviS minden funkcióját, hangsúlyozta kommunista múltját, és tapintatosan közölte, hogy Diviá szenvedélyes alkoholista, ami a jövőben súlyos — biztonsági jellegű — problémákat okozhat. Divis tehát Jed- liöka jóvoltából, akivel egyébként több mint harminc éven át barátkozott, soha nem került be a csehszlovák szerkesztőségbe, hanem a mai napig is ollóval a kezében harcol a kommunizmus ellen: a levéltárban ollózza ki a cikkeket és a-képeket a lapokból. Egy másik eset. Köztudomású, hogy Petr Pfibík, a csehszlovák osztály szerkesztője, akit Petr Langer álnéven ismernek, a Security legfőbb besúgója, a biztonsági osztály spiclije a csehszlovák szerkesztőségben. Slávo Voln?, amikor tudomást szerzett Pavel Minarík távozásáról, a következőket üzente a Szabad Európa hullámhosz- szán: „Nem lett belőle kém, hírszerző, ahogy azt kenyéradó gazdái állítják, hanem csak spicli, besúgó.“ Nálunk ma már minden gyermek tudja, hogy ki Pavel Minafík, és mindenki csodálja ezt a becsületes embert. De nézzük meg közelebbről a túlsó partról hőbörgő Slávo Volnyt! Amikor egyszer Jezdínsky ittas állapotban azzal dicsekedett, hogy kapcsolatai vannak Csehszlovákia Kommunista Pártjában, hogy a vysoöanyi gyűlésre is delegálták, sőt képviselő is volt — ami egyébként hazugság —, Slávo Volny, a barát, a harcostárs gyors léptekkel ügetett a Securíty-re, hogy ott mirident beköpjön. De hát, ugye, nem minden spicli egyforma?! Minden attól függ, hogy ki is a spicli, milyen ügyet szolgál és mennyit kap érte a gazdától?! Pavel Minafík fokozatosan megismerte az egész házat és azokat, akik falai között arcuk verejtékével harcolnak a júdás- pénzért. Azonban olyan embereket is megismert, akiknek saját véleményük van a júdások társaságáról. Ezek többnyire a Szabad Európa német alkalmazottai, akik nem szeretik, sőt sokan egyenesen gyűlölik az előbbieket. Egyrészt azért, mert sokkal jobb fizetést kapnak, másrészt azért, mert hazaárulóknak tartják őket. Megvetik őket, mint az amerikaiak fizetett szolgáit. Ezért a német alkalmazottak és a menekültek között soha nem volt és nincs is baráti kaposolat. Pavel bizonyos idő után megbarátkozott néhány némettel. Sok mindent megtudott tőlük. Például azt is, hogy mivel kezdődött az Angol Kertben emelkedő fehér ház története, és mit remélnek ezzel kapcsolatban a jövőben. A kezdet kimondottan konspiratív jellegű volt, de olyan naivan és bután csinálták, mintha valami ócska ponyvaregényből vették volna a mintát. A Szabad Európa alkalmazottai akkoriban — 1952- ben — parancsot kaptak, hogy az esetleges érdeklődőknek azt válaszolják: az épület kórház. Kabátjuk gallérját felhajtották, kalapjukat a szemükbe húzták. A város lakói nem szerették őket, és csakhamar megszületett a megvetést kifejező elnevezés: szabadeurópások. Minden étteremben felismerték őket, mert két kézzel szórták a pénzt: Münchenben akkor még érezték a háború katasztrofális következményeit, és a szabadeurópások vagánykodása haragot és gyűlöletet ébresztett. A menekültek csak a hatvanas években kezdték megbecsülni az amerikaiaktól kapott pénzt és kezdtek óvatosabban gazdálkodni. A német alkalmazottak megegyeznek abban, hogy a Szabad Európa épülete valóban szép, és ideális kórház lenne belőle. Egyébként ilyen hírek már hosszabb idő óta keringenek a szabadeurópások között. Azt suttogják, hogy az épületet egyszer majd eladják a bajor államnak, és egészségügyi célokat fog szolgálni. Ez a hír természetesen riadalmat kelt, hiszen nagyon reálisan sejteti az árulók várható jövőjét. Kétségtelen, hogy a hír összefügg a helsinki tanácskozás eredményeivel, amelyeket a Szabad Európa Rádióban, különösen a csehszlovák osztályon, olyan gyűlölettel fogadtak. És éppen ebben a bizonytalan jövőtől, az állandó elbocsátásoktól és a további elbocsátások kilátásba helyezésétől feszült légkörben mondta egyszer Pavel az egyik német barátjának: — Ennek az épületnek a történetében az lesz a legszebb pillanat, amikor valóban kórházzá alakul át. Talán erre számít Ralph Wal- ter úr is, aki Washingtonban, a CIA egyik osztályán verejtékezve körmöli meglepő című tanulmányát: „Mi történjen a Szabad Európával?" Egyelőre azonban az épület az eredeti célokat szolgálja: nyugtalanságot terjeszt, bomlasztani akar, kutat mérgezni, kémkedni és ideológiai diverziót végezni — az a célja tehát, hogy bizonytalanná tegye a jövőt és megakadályozza Európa népeinek kölcsönös megértését, együttműködését és barátságát. Még a helyükön ülnek mindazok, akik ebben az aljas szolgálatban beváltak. A főnökök szépen berendezett irodákból irányítják a szolgákat, figyelmesen elolvassák a kéziratokat, és rányomják a pecsétet: „Oké“. Mindent pontosan úgy, ahogy a legfőbb gazda, a CIA parancsolja. Akik beváltak — és különösen akik vezető funkcióba kerültek — elégedettek. Tudják, hogy a távozás sem üt mély sebet, márkával, dollárral köny- nyen gyógyítható a lázas tevékenységre késztető honfibú. Sámuel fiellus úr is elégedett. Szép irodája van, íróasztallal, két krómozott fotellel, iratszekrénnyel és két trezorral. A fontosabbik jelszóra nyílik, a másikat két kulcs nyitja. Két ablaka van a helyiségnek. Az egyikből az épület szárnyára nyílik kilátás, a másikból a teniszpályát láthatja Samo Bellus, ahol a CIA öregedő dolgozói szaladgálnak a teniszütővel. A további lépés Amikor Pavelt a Szabad Európa Rádió alkalmazta, előbb három- majd kétszobás szol- gálatf lakást kapott, ami jóval meghaladta az igényeit. Pavel egyébként bemondó maradt, bár Firt mindenáron szerkesztőt akart csinálni belőle, de ezt sikerült ügyesen elhárítania, amiért Firt mindvégig neheztelt. A sok rossz közül ugyanis Pavel a legkisebb rosszat választotta. Igaz, néha neki is kellett valamit írnia, de olyankor mindig semleges témákhoz nyúlt, vagy kulturális híreket közölt. Petr Pfibík. Mielőtt nyugatra szökött, Fred Eidlin közvetítésével együttműködött a Szabad Európa Rádióval és a CIA-val. A Szabad Európa szolgálati lakásaiban tökéletes berendezés van. Megtalálható minden, a vasalótól a lehallgató-készülékig. Pavel nagyon hamar megismerhette a „szabadságnak“ ezt a vonását. A CIA, a különleges osztály, a Security révén kiépítette azt a rendszert, amelyben mindenki figyel mindenkit s a szerzett információkat eljuttatja az illetékes helyre, jelenleg Russel Pool úrhoz, mindkét rádióállomás biztonsági osztálya főnökéhez, aki a CIA washingtoni központjának közvetlen alárendeltje. Emellett kialakították minden alkalmazott életrendjét és ellenőrzésének rendszerét is. E rendszerhez tartozik a szolgálati lakások titkos átkutatása, a zárt ajtók mögötti hallgatózás, az íróasztal, a szekrény átkutatása, a szemétkosár tartalmának vizsgálata, vagy a levelek, fényképek eltulajdonítása. Amikor Pavel rájött, hogy CIA-betörők szimatolnak a lakásában, olyan módszert alkalmazott, amelyből mindenkor megállapíthatta, ha távollétében látogatói voltak. A Security azt is rendszeresen ellenőrzi, hogy az alkalmazottak hol tartózkodnak, főleg, hogy otthon vannak-e, mert amint elhagyják otthonukat, már gyanút ébresztenek. Az ellenőrzési rendszer nagyon primitív. Pél-, dául cseng a telefon, de senki nem jelentkezik. Ilyenkor elég, ha az ellenőrzött felemeli a kagylót, s a vonal túlsó végén máris elégedettek. A telefon akármelyik %stí vagy éjszakai órában is csörögni kezd, és ez, mivel a hívó fél nem jelentkezik, idegesíti az embereket. Az alkalmazott tehát elmegy a Se- curity-re, és jelenti ezeket a titokzatos telefonhívásokat. Olyankor Pool úr elégedett, mert az alkalmazott bejelentette a történteket. Különösen az erősíti a bizalmat, ha ezek a hívások rendszeresen otthon találják a hívottat. De ezen túlmenően, ilyen esetekben Pool úr felvilágosítja az esetet jelentő alkalmazottat, hogy ez is a kommunista hírszerzők trükkje, így akarják az illetőt nyugtalanítani, megkeseríteni az életét. Egyébként abban igaza van, hogy ez a telefonálgatás még jobban megkeseríti! a szabadság védelmezőinek amúgy is elég keserves életét. Ugyancsak az ellenőrzési rendszerhez tartozik, hogy felnyitják a leveleket, továbbá, hogy a szocialista országokból érkezett leveleket mindenki köteles bemutatni, és azt is köteles jelenteni mindenki, hogy milyen kapcsolatai vannak Csehszlovákiában. Az Ausztriába vagy Nyugat-Berlinbe tervezett látogatásokat írásban, előre kell jelenteni. Közkedvelt módszer, hogy spiclik faggatják az embereket, hogy töltötte a szabadságát, mi tetszett Olaszországban vagy Franciaországban, kivel találkozott, miről beszéltek. Pavelt is így kérdezgették úgynevezett barátai, valahányszor visszatért valamelyik európai országból. És Így vallatják egymást mindnyájan, minden szót alaposan agyukba vésve, hogy pontosan reprodukálhassák. Ezen a területen különösen a már említett Pfibík tevékenykedik nagyon szorgalmasan. Igazán meglepő, hogy miért van szükség ilyen szigorú, a rendkívüli állapotnak megfelelő katonai intézkedésekre, ha a Szabad Európa csak ártatlan tájékoztató eszköz?! Tudomásunk szerint a világon egyetlen rádióállomás sem foganatosít ilyen biztonsági intézkedéseket. Pavel kezdett beilleszkedni az idegen környezetbe. Mindenekelőtt alkalmazkodnia kellett a Szabad Európa alkalmazottainak az életviteléhez. Nehogy gyanússá váljék, egész éjszakákat kellett velük eltöltenie a borospohár mellett. A hírszerzés szempontjából ez nagyon jelentős volt, de az életrend szempontjából nagy áldozatokat követelt. Szerencsére életkora minden terhelést kibírt. Annak ellenére, hogy Pavelt hivatalosan csak novembertől alkalmazták, már októberben is rendesen dolgozott. Azonban már az első naptól kezdve teljesítenie kellett azt a küldetést, amiért elszakadt hazájától. A Szabad Európa Rádi# 1968 őszétől nagy lendülettel vetette magát azokra a menekültekre, akik hajlandók voltak mindent eladni, azt is, amit tudtak, de azt is, amiről sejtelmük sem volt. Ravelnek nem volt semmi összeköttetése, és nem is tehetett semmit ilyen irányban, mert amíg Pavel tábornok állt a Belügyminisztérium élén, minden érintkezés kockázatos lett volna. Csak később, a konszolidáció idején, amikor a minisztérium és a hírszerzés szerveit megtisztították, alakultak ki a kapcsolatteremtés feltételei. De ■kezdetben még ekkor is csak bizonyos korlátozott lehetőség volt arra, hogy Pavel összeköttetésbe lépjen a hazával, közölhesse észrevételeit és átvehesse az utasításokat. 1969 nyarán Sláva Voln^ megbízást kapott az amerikaiaktól és dr. Pechácektől, lépjen összeköttetésbe Oto 5í,kkal, és adja át az arra vonatkozó utasításokat, hogy mit csináljon Csehszlovákiában, ha úgy határoz, hogy visszatér az országba. Sík már nem volt a CSKP KB tagja, és nagyon nehezen szánta el magát a visz- szatérésre, bár a Szabad Európa egyes embereinek véleménye szerint ott hasznosabb volt, mint az emigrációban. Ezért a CIA emberei úgy határoztak, hogy Voln? augusztusban Svájcba utazik, és felkeresi az ideges professzort. A nagyon kényes és konspiratív akcióba bekapcsolták Pavel Minafíkot is. A találkozás színhelyéül a festői szépségű Bázelt jelölték ki. Ez mindkét fél számára előnyös volt, mert a város az NSZK és Svájc határán fekszik. Sláva Voln? elégedett volt, hiszen a megbízás a CIA részéről a legnagyobb bizalom jele volt. Óriásnak érezte magát. Végre, a nagyképű hiúság kielégítése, elégtétel, amiért éveken át, amikor a prágai rádióban dolgozott, nem értékelték személyi adottságait. Most már „valaki“! Pavelt szórakoztatta az útitársa. Voln^ elégedetten és halkan fütyült egy melódiát a Híd a Kwai folyón című filmből. Micsoda hasonlóság! A hazájába vezető hidat felégette maga mögött, és Caesarral mondta: a kocka el van vetve. És ott száguldott a demokrácia, a szabadság, a humanizmus, a tisztesség és megvesztegethetetlenség bajnoka — Slávo Volnál A megbízható férfi, akit az amerikaiak éppen a legnagyobb bizalmukkal tüntettek ki. Szinte csordult belőle az önimádat és a hiúság. (Folytatjuk)
