Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-04-11 / 15. szám

ÚJ szú IS MERIK, BECSÜLIK Az autóbusz vezetőjét ol­dalnézetből figyeltem, és cso­dáltam munkáját, míg a vég­állomásra nem értünk. Itt is­merkedtem meg Szabó Zoltán­nal. a galántai CSAD nemzeti vállalat alkalmazottjával. 1956-ban került a vállalat­hoz. Először teherautóval járt. Az útviszonyok akkor még na­gyon mostohák voltak. Az au tópark sem volt megfelelő ál lapotban. A javításokhoz szült séges alkatrészek sem álltak úgy rendelkezésükre mint ma. Két év után autóbusz veze­tésével bízták meg. Nem csa latkoztak benne. Teltek az évek és Szabó Zoltán igazi mestere lett szak­májának. A siker nem hullott ölébe önmagától. Nehéz, fá­rasztó munka után érte el mindezt. A későbbiek során minden téren javult a hely­zet. Megjavultak az útviszo­nyok is. Ma már csak le­gyint, ha a múltra terelődik a fió. A vállalat vezetősége sem hagyta figyelmen kívül Szabó elvtárs helytállását. 1961-ben jó munkájáért a Szovjetunió­ba küldték jutalomüdülésre. 1965-ig 500 000 kilométert tett meg baleset nélkül. Napjaink­ban teszi meg az egymillio- modik kilométert. Az üzem vezetősége nagyra értékeli munkáját. A kollektívában és az utasok körében is nagy megtiszteltetésnek örvend. Szerény ember, és nem győzi hangoztatni, hogy az elért eredmény főleg a jó kollektí­vának köszönhető. Reszeli Ár­pád sofőrnek és Lóci Michal kalauznak is, kikkel a Ga- lánta—Alsóhatár közti útsza­kaszon közlekednek, teljesít- nek szolgálatot. Negyvennyolc órát szolgál egyfolytában, utána szabad. De sokszor, pár órai pihenő után már ismét szolgál, ha erre szükség van. F. SZABÓ BÉLA A púchovi Május 1 Gumigyár újítói termékeik minőségének javításával, valamint a behozott nyersanyagok és a szükséges energia megtakarításával már több millió koronát takarítottak meg. Az elmúlt évek egyik legjobb újítója Kamii Dolinsky gyártásvezető. A XV. kongresszus tiszteletére ígéretet tett, hogy u behozott nyersanyagok mennyiségének csökkentése érdeké­ben — a gumiabroncsok előírt paramétereinek megtartásával — két újítási javaslatot nyújt be. Felajánlását az év első két hónapjában teljesítette. Újítási javaslatai 300 000 koronás hasznot jelentenek Felvételünkön: Kamii,Dolinsky munka köz­ben. ■ (Felvétel: V. G'abőo — CSTK) A Grúz SZSZK fővárosában — Tbilisziben — már egy éve, hogy az autóbuszvezetők elekt­ronikus számítógép „engedélye“ alapján indulnak el útvonalaik­ra. Az új módszer eredménye­képpen több mint 25 százalék­kal csökkent a balesetek szá­ma. Az utazási engedély (vagy tiltás) kiadása során a kompu­ter a biológiai ritmusok elmé­lete figyelembevételével dönt. Az elmélet szerint — amelyet a kozmikus tér ritmusaival hoz­nak összefüggésbe — minden ember élete már születésétől kezdve bizonyos ciklusszabá­lyoknak van alávetve. A követ­kező ciklusról van szó: a fizi­kairól, amely 23 nap, az érzel­miről, amely 28 nap és az ér­telmiről. amely 33 nap. Mindhárom ciklus két részre osztható: az első rész a pozitív, a második a negatív periódus. A két időszak közti átmenet napját egyszerűen nullás, illet­ve kritikus napnak nevezik. Ezen a napon — a biológiai rit­musok elmélete szerint — az emberek különösen érzéke­nyek. Előfordulhat, hogy két, esetleg mindhárom ciklus nul­lás napja egybeesik — azaz kettős, illetve hármas kritikus nap esete áll fenn —. olyan­Acálkord — gumiabroncsokhoz A bohumíni Vas- és Drótgyár már harmadik éve gyárt acél­kordot. A gépjárművek gumiab­roncsai számára fontos termék­ből az idén 700 tonnát gyárta­nak, ami tizenhatszorosa az 1974. évi mennyiségnek. Az idei év első két hónapjában 105 ton­nát gyártottak. A acélkord alapanyaga svéd acél, s a kord szakítószilárdsága 250—280 ki­lopom! négyzetmillimiéteren- ként. A bohumíni gyár dolgozói a tfineci vasgyárral, a trineci NOSZF üzemmel és a Dobrá pri Fr^dku-i Vaskohászati Kutató Intézettel karöltve azon fára­doznak. x hogy külföldi helyett hazai nyersanyagot használhas­sanak az aoélkord gyártásához. kor ez az érzékenység foko zott — írja Dávid Imedasvili, az APN tudósítója. Két kritikus nap egybeesése évente legfeljebb hatszor, há­romé legfeljebb egyszer fordul- dulhat elő. A grúz közúti szállítási mi­nisztérium a biológiai ritmusok tudományos elméletének alap­ján bevezette a gépkocsiveze­tők előzetes figyelmeztetésének rendszerét, amelynek keretében a köztársaság 27 személyszállí­tó vállalata mellett orvosi ki­vizsgáló pontokat állítottak fel, ahol a gépjárművezetők fi­zikai és pszichológiai állapotát határozzák meg. Minden autó­vezetőről kartont állítanak ki, amelyet a minisztériumban egy Minszk—32 elektronikus számí­tógép segítségével pillanatok alatt értékelhetnek. A kritikus napokon az autó­vezetőket előzetesen figyelmez­tetik a műszerészek és a mér­nökök. A kétszeresen és három­szorosan kritikus napokon pe­dig felmentik őket a munka alól. Az autók technikai ellen­őrzésének és javításának nap­jait úgy állapítják meg, hogy egybeesnek a kritikus napok­kal. A közúti szállítási válla­latok irányítóközpontjai minden gépkocsivezetőnek kritikus nap­jairól hivatalos iratot adnak, amelyet a sofőr köteles állan­dóan magával hordani. Ebben az évben ezt a kísér­letet kiterjesztik a grúz főváros taxisofőrjeire is. A miniszté­rium úgy tervezi, hogy a mód­szert a későbbiek folyamán a magánautósoknál is alkalmaz­zák majd. Közkedveltek a csehszlovák motorkerékpárok Az idén immár a milliomodik motorkerékpárt szállítja Cseh­szlovákia a Szovjetuniónak. Ez a motorkerékpár ]awa 350 már­kájú lesz, amelyet a Tynec nad Sázavou i Jawa nemzeti vállalat­ban állítanak elő. Ez a vállalat már 30 éve szállít motorkerék­párokat a Szovjetuniónak. A szovjet motorkerékpárosok számára ez évben 63 000 jawát gyártanak. A motorkerékpárok színe a fél évszázados hagyo­mányhoz híven bordóvörös és a szovjet piacon mindig közked­velt. Az idei újdonság az lesz, hogy 10 000 exportra szánt motor- kerékpárhoz oldalkocsit kapcsolhatnak. A következő évi Jawa modelleknek, amelyeket a Szovjetunió rendelt, néhány változata lesz. A tachométert például a reflektortól elkülönítve helyezik el, a motorja kevésbé lesz zajos, az ülésre biztonsági övét sze­relnek, sárfogóval látják el, s ezenkívül még néhány módosítás teszi kellemessé és biztonságossá e motorkerékpárokkal való utazást. Tynec nőd Sázavouban jelenleg a Jawa nemzeti vállalat éven­te 82 000 motorkerékpárt gyárt, ezeket a világ 67 országába szál­lítja. 30 millió rubel hasznot jelent A Szovjetunióban széles körű felkészülés kezdődött meg az autóközlekedés korszerűbb üzemanyagra történő áttérése érdeké­ben. A hagyományos benzint és dízel-üzemanyagot elsősorban gázzal kívánják helyettesíteni — írja az APN. Már folyamatban van a rjazanyi Gépkocsiberendezések Gyárának rekonstrukciója. Ez lesz az ország első olyan üzeme, ahol a gázjralackos felsze­relés gyártása elkezdődik. A gyár tervezett évi kapacitása töbti tízezer készlet. Gazdasági szempontból ez évente csaknem 30 millió rubel hasznot jelent. A gázüzemanyag alkalmazása több­szörösen csökkenti a kipufogón át távozó égéstermékben talál­ható mérgező anyagok mennyiségét. Lényeges szempont az is, hogy az új hatóanyag bevezetése nem követeli meg a motorok számottevő átalakítását. Csecsebecsék a kocsiban 1976. IV. 11. 17 Az NSZK autókonszernjei versenyre keltek egymással: melyikük tud több kényelmi berendezést szerelni a sze­mélygépkocsikba — ami per­sze az autók árának növelé­sével is jár. A reklám hatásé ra — és presztízs-okokból — sok nyugatnémet autós törek­szik arra, hogy valamilyen hajmeresztő újdonságot sze­reljen be autójába. Müller-Leimroth, a neves nyugatnémet munkapszicholó­gus a közelmúltban speciális tanulmányt tett közzé, amely­ben óva inti az autósokat at­tól. hogy kocsijukat „szuper- komfortossá“ tegyék. A tudós úgy vélekedik, hogy egy bizo­nyos határon túl az autóba szerelt kényelmi berendezé­sek veszélyeztetik a közleke­dés biztonságát. „A divatos zenés szolgáltató berendezé­sek és egyéb csecsebecsék a kocsiban lehetővé teszik a közlekedési balesetek számá­nak növekedését. Az autós ugyanis így könnyen megfe­ledkezik arról, hogy a volán mögött ülve tulajdonképpen a munkahelyén van“ — írja a professzor. A fényképen látható rádió boxba egy ügyes barkácsoló hasznos műszereket, kapcso­lókat és visszajelző lámpákat szerelt. Szándéka dicsérendő, de gondoljuk csak el, hogy a mind körülményesebbé váló közlekedésben — amikor fi­gyelmünket leköti, ami az úton történik — vajon kinek van ideje a műszerekre pil­lantani. Ma már az a törekvés, hogy minden műszer, szerke­zet lehetőleg úgy helyezked­jen el, hogy azt a vezető min­den nehézség nélkül lássa, illetve elérje. Véleményünk szerint azok a műszerek, ame­lyeket gyárilag szerelnek a kocsikba, többnyire elegendők autózás közben a tájékozódás­ra. Az SZKP XXV. kongresszusa tanácskozásai alatt érkezett Moszkvába a KAMAZ autógyárban készült első 7 teherautó. Az 1300 km hosszú út megtevő se után a gépkocsikat átadták a moszkvai Köz­ponti Tudományos-Műszaki Autógépipari Kutatóintézet dolgozóinak, hogy ellenőrizzék a járművek műszaki paramétereit. A próbák kitűnően sikerültek. (Felvétel: CSTK — TASZSZ) KRITIKUS NAPOK A KÖZLEKEDÉSBEN

Next

/
Thumbnails
Contents