Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-11 / 2. szám
Ez q kék szemű férfi — gki angolul, németül, franciául, olaszul, spanyolul anyanyelvi szinten beszél és játszik - megdöntött jninden korábbi színészrekordot. Évelte átlag 3—4 filmbein szerepel, de vannak esztendők, mint 1969, amikor hatban, ám 1973- tól évente legalább ötbein. A múlt évben pedig nyolc filmet fejezett be! Nos, ez a férfi — világsztár. Alábbi beszélgetésünk a nyári moszkvai filmfesztivál ide- jén készült a Rosszija Szállóban. _________________ Franco Nero iZ. Minäcovä felv.) Hét éve nem láttam, de mit sem változott. Akkoriban Szarajevóban akadtunk össze, a Neretvai csata című Jugoszláv szuperfilm forgatásán. Lázas izgalomban élt, azokban a szeptember ele-, ji napokban gyermeke születését várta. Huszonnyolc éves volt, ruganyos moz gású atléta, s egyéniségében volt valami olyan egyszerűség, mely valósággal vonzotta köré az embereket, ismerkedni, barátkozni kívántak vele. Emlékszem, akkoriban sokat voltunk együtt, vártuk a telefonkapcsolásokat... Aztán megjött a hír: „Megszületett a gyerek, és fiú.“ A bolond öröm, ami akkor erőt vett rajta, máig is egyik legfantasztikusabb emlékem. Azután egyszer csak ott álltunk egymással -szemben a Rosszija keleti kapujában, Moszkvában. Alig ismertem meg. Egyszerű fekete bőrkabátot viselt, kék inget és markáns szakáll keretezte arcát. Csak a szeme volt a régi: hideg kék szemek, melyek különös figyelemmel szegeződnek az emberi arcokra. Örökké fürkésznek, figyelnek valamit. Van, akinek ez kellemetlen. Én bámulom érte. Ráköszöntem. — Évekkel ezelőtt már ismertük egymást — mondta, de láttam, keresi emlékeiben, hol, hogyan találkoztunk. — Naretvfti csata — emlékeztettem egyetlen mondattal —, persze, ön azóta igazi világsztár lett, a legnagyobbak egyike. Újra rámszegeződtek azok a hideg szemek — figyelmeztettek: A hízelgést nem szeretem. Álltam a tekintetét — erről valami eszébe juthatott. — Ugyanaz a pármai srác vagyok ma is, aki akkor voltam, Franco Spara- neta, a „Makacs". Igen, hét évvel ezelőtt is így hívták. Azt mesélte, már az iskolából hozta magával ezt a jelzőt. Szóval régen viseli, mert épp e makacssága révén felettébb megrövidültek iskolai évei. Még annak idején mesélte, hogy az élet poklának milyen tornácait járta meg, míg eljutott egy rövid színitanfolyamra, és míg megtanulta mindazt, amit az iskolában kellett volna. Mint annyi más, későbbi nagy olasz sztárt, őt is Carlo I,izzani fedezte fel, huszonhárom évesen, 1964-ben La Celes- tina című filmjében játszotta első szerepét. Világosan emlékszik rá, hogy noha azóta — 1975-ös beszélgetésünkig — negyvenhat másik filmet készítettek vele és legalább száz tévéjátékban szerepelt. Akárcsak az életben, a filmművészetben is minden szerepkört kipróbált. Volt hősszerelmes, vadnyugati hős, gyilkos, rendőrnyomozó, katona, maffioso, hadifogoly és tábornok, borbély és dekadens filozófus, testileg beteg, nyomorék ember és élettől duzzadó egyén, avantgardista festő és a napi realitásokban élő, sztrájkokban hős munkás, volt cigány- fiú és kékvérű főherceg és egy ízben megszemélyesítette az ördögöt is. Néhány rendezővel különösen sokat dolgozott. Carlo Lizzanival, Anthony Daw- sonnal, Sergio Corbuccival, Damiano Da- mianival, Enzo G. Gastellanval. Mindegyikükkel legalább négy öt f-ilmet fór-' gatott már, van köztük olyan is, akivel többet. — Most a producerséggel is kísérleteztem, néhány mozit is bérelek Olaszországban, tehát forgalmazó is vagyok, és rövidesen szeretnék rendezőként bemutatkozni. Ügy érzem, a kamera egyik, a látható oldalán már mindent meglettem amit lehetett, most a túloldalon is próbálkozom. Mindkét oldalon otthonosan mozogni, ez lenne az ideálom. Valóban az a pármai srác, aki hajdanán volt. Elve, életének vezérlő gondolata a „mindent megpróbálni“ sem változott. — Állandóan témákat keresek. Hiszem, csak annak a filmművészetnek van fövöfe, amely a mában gyökerezik, a ma problémáira és gondjaira felel. Olasz vagyok, az olasz problémák érdekelnek, izgatnak. Gond, bemutatni való van elég. Harcolok a maffia «llen, mert a maffia nemcsak bűnszövetkezet, hanem egyfajta élet- és társadalmi forma is. Harcolok az olasz igazságszolgáltatás zsákutcái ellen, mely képtelen szembenézni a korrupcióval, a mindent halogató tehetetlenséggel. Harcolok a mezőgazdasági elmaradottság ellen, harcolok a rossz, az ócska, a semmitmondó filmek ellen, mert ezek is a halogatás, a semmit meg nem oldás szolgálatában állnak. Nem paitetikus, nem is szenvedélyes, nem magyaráz, nem gesztikulál. Szenvedélyek nélkül mondja ezt, azokkal a rezdületlen hideg kék szemekkel, melyek indulatok nélkül is mélyebb elszántságot jeleznek, mint a legnagyobb szenvedélyek. Itt a szavak mögött nemcsak akarások, tettek is vannak. Amit mond, szóról szóra igaz. Franco Sparanate, művésznéven Franco Nero, csak azt mond, amit meg is tesz. Sőt, inkább csak azt, amit meg is tett. Itt Moszkvában hirtelen eszembe jut egy hét év előtti este, amikor egy töredezett fényképet húzott elő a zsebéből. Megmutatta és megkérdezte: — Megismer? , Ez vagyok itt, többről a harmadik... A kép egy rendőrséggel megütköző munkástömaget ábrázolt Párriiq egyik utcáján. A középkori lovagok álarcában támadó rendőrökkel, a sisakrostélyos, rohamkalapos, gumibotos rendőrökkel hármas csoportokba verődve szállnak szembe a munkások. Jobbról a harmadik egy huszonegy éves fiatalember, akkoriban szövőmunkás. Éppen két rendőrt fog le, és előtte már rés keletkezett a rendőrsorban ... Azóta sok-sok év telt el. De Franco Nero ma is ,az a pármai srác“, akt „akkoriban“ volt: ma is megküzd azzal, amivel érzése szerint meg kell küzde>- nie. Csak ma már többet dolgozik észszel, mint erővel. De nehogy azt higgye valaki, hogy a más eszközökkel vívott harc kevésbé hevesebb. Nem az, sőt Gondoljanak csak olyan filmjeire, mint az Igazságügyi Palota korrupciói, a Lázadó polgárok. Miért öltek meg egy elöljárót?, A rendőrség vádol, a Mattei- ügy, az Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek címűekre. Igen, ez az a régi pármai srác és előtte — mint azon a töredezett fényképen — már rés támadt az elnyomók sorában. De a sor még áll. Franco Nero pontosan tudja, ha a falon nagyobbítják a rést — és egyre nagyobbftják Néróval együtt sokan má sok is — előbb-utőbb leomljk a régi épület. És akkor helyére lehet állítani valami gyönyörű újat. Olyat, amit még meg kell álmodni •« • FENYVES GYÖRGY □ Tina Aumont az egyik főszereplőié az Élettartam című tudományos-fantasztikus filmnek, amelyet nagy sikerrel mutattak be a trieszti fesztiválon. A film középpontjában az életet meghosszabbító gyógyszer titka áll, amellyel különben a valóságban is sokat foglalkoznak a tudósok. □ A Menetelj, vagy meghalsz című film az idegenlégióba került katonák sorsával foglalkozik. Jean-Paul Betmondo és Robert Mit- chum alakítja a két főszerepet, partnernőjük szerepére Dick Richards rendező Dominique Sandát szerződtette, aki egyebek között a Megalkuvó című filmben nyújtott kitűnő alakítást. □ A Leonore című film története a XIII. században játszódik. Leonore, a földesúr felesége hirtelen meghal, férje még a temetés napján új asszonyt hoz a házhoz. Egy nap azonban váratlan események kezdődnek. A filmet fedn Luis Bufíuel rendezte, Luis Bufíuel fia. Leonóra szerepét Liv Ulmann, az ifjú feleséget Ornella Mu- ti alakítja. □ Bermunda-szigetek közelében az Atlanti-óceán egy részét a Sátán háromszögének nevezték el, mert e területen feltűnően sok hajó járt szerencsétlenül. A helyszínen forgatták a Satan’s Triangle című filmet, amelyben Kim Novak egy hajókatasztrófa egyetlen életben maradt utasát alakítja. □ Szergej Bondarcsuk játssza a Zöld Hegy csúcsa című jugoszláv film főszerepét. A film, amelynek Zdrav- ko Vilmirovics a rendezője, 1943-ban játszódik, amikor ádáz küzdelmet vívtak a jugoszláv hazafiak a hitleristák elten. Szergej Bondarcsuk falusi tanítót alakít a filmben. 1 ° 3 ü V C Is M O r-. 00 A :S J=f E®. re « 5 co 5^ <o B c« ^ 'to m E ® *5 «.2 > E 00 O i§ •C I >o « ns Q 8 £ * t» § S *5 & »Ä* Ti 1976. I. 11. =3 E 8 •S, tT 09 wH 8 UH 4-T 3 B 'S | 09 ® 8 'S g ff« S3 CU > £ s ca n CÄ Q 5® V ^ 2 s O UH a 8 M § £ s-i j2 Q
