Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-04-04 / 14. szám

ÚJ szó 'I i n A szocialista országok üfordItóink MŰHíLYÉBŐL KECSUA NÉPKÖLTÉSZET életéről A szocialista országokban az utóbbi években igen sok értekezleten foglalkoznak az amatőr művészeti mozgalom fejlesztésének kérdéseivel. A Szovjetunióban több mint 130 ezer kerületi, városi, falusi klub és művelődési ház mű­ködik, ahol az öntevékeny művészeti csoportokban, szín­játszó- tánc- és énekszakkörökben 24 millió felnőtt és gyermek vesz részt. Az amatőr együttesek évente másfél millió előadást tartanak, több mint 300 millió néző előtt. Az amatőrök lelkesedését az állam komoly összegekkel támogatja, és a szakkörök vezetésére tizenkét intézetben, valamint a pedagógiai és művészeti főiskolák 14 karán képezik ki a szakembereket. Iván Moszkvin és Valerija Barszova még 1938-ban felhívást intéztek a művészeti dol­gozókhoz, hogy vállaljanak védnökséget az amatőr szín­játszás fölött. E kezdeményezés eredménye, hogy ma — például — a rigai zenés vidám színpad patronálja a Ventspils városban (Lett SZSZK) működő stúdiót, ahová kikötői munkások s a város ipari üzemeinek dolgozói siet­nek munka után. Szoros alkotói barátság fűzi a rjazanyi terület fiatal munkásainak népi együttesét a világhírű Pjatnyickij-kórushoz. A Kurgani (Urál) Drámr' Színház művészei a kargopoli járási népszínházát pa^om.iják. Az amatőrök álláspontját két véleménnyel szeretnénk láttatni. Alekszej fvíerescsagin, a taganrogi kombájngyár la­katosa: „A színjátszás számomra nem foglalkozás, mind­össze lehetőség, hogy alaposabban megértsem a művésze­tet, az életet, az embereket...“ Alekszandr Prutov, a szverdlovszki fémkohászati üzem villanyszerelője: „Az utóbbi évtizedben műkedvelő színhá­zunk több mint tíz operát mutatott be. Mi vonz minket az operaházba? Próbára akarjuk tenni az erőnket, felfedez­ni az alkotókedvet, játék nélkül már el se tudjuk képíelni az életünket.“ A berlini Komische Oper ismét az ún. „Ballettogram- meii“ című műsorával aratott megérdemelt sikert. A mű­sor nyolc rövid balettjelenetből áll, amelyek részben de­rűsek, részben komoly mondanivalójuk van, egyaránt tar­talmaznak groteszk és lírai elemeket. A jelek szerint ma ismét érvényes az a — sokszor cá­folt és sokszor elismert — tétel, miszerint „minden zene megtúncolható.“ Ez az előadás ugyanis ezt látszik bizo­nyítani. így például az egyik jelenetben (Komödianten­streich) két ripacskodó bohóc furfangja megadásra kény­szeríti a hatalmas, robusztus cirkuszigazgatót. Udo Wandt- ke koreográfiája nem mindenben fedi Csajkovszkij II. szvitjének szikrázó humorát, de a kompozíció ennek elle­nére lendületes, vérbő és kifejező erejű. Egy másik jelenetben (Spektakel) Joachim Ahne és Ha­rald Wandtke ötletesen persziflálja a tévénézők, múzeum- látogatók és a szurkolók rossz szokásait. A kritikus (dr. Eberhard Rebling professzor) szerint a koreográfia azo­nos értékű Wilhelm Neef zenéjével. Ezt követően a harmadik jelenet szereplői (Varianten) Vivaldi zenéjére vallanak a szerelemről, a szép, lelkesítő emberi érzelmekről, a tánc a mozgásművészet eszközeivel. Joachim Ahne, a nemzetközileg is elismert Tom Schil­ling koreográfiája, Hannelore Bey, Roland Gawlik és Hans Dieter Scheibel táncművészete tette értékessé ezt a hagyományos és új irányokat művészi érzékkel egybeötvö­ző műsort. Egyidejűleg azt is bizonyította, hogy a forma­bontás nem formarombolást jelent, hanem az adott elemek bővítését, előrelendítő gazdagítását. P. Gy. A kecsua (quechua) a legszámottevőbb indián nép Dél-Amerika nyugati részén Peru és Bolívia te­rületén. Az indián nyelvek közül a kecsua a legelterjedtebb. A 11—12. században ez a nyelv a ha­talmas és erős inka birodalomnak (megközelítőleg 2 millió négyzetkilométeren terült el és 10 millió lakosa volt) jelentett nyelvi egységet, miközben fokozatosan bekebelezte a legyőzött népek nyelveit is. A kecsuák, akárcsak a múltban, most is jórészt írástudatlanok, de a szájhagyomány máig is kimeríthetetlen forrása a népköltészetnek és mítosz-kincsnek, amely olyan gazdag, hogy Eu­rópában kevés a hozzá fogható. ms Füves pampák vikunyája, öt forrásvíz oltja szomjadat. Khasu pampák vikunyája, öt forrásod édes vize, öt forrásod hűvös vize csillapítja szomjadat. Szomjúhozzuk, vikunyácska, szomjúhozzuk kedvesemmel forrásaidnak édességét vizeidnek hűvösségét Adj egy forrást, vikunyácska, adj vizedből kevesemnek, szomjúhozzuk édességét, édes vized tisztaságát. mmm tINOA A hegy oldalárul száz juhocska térül, ki megkopaszítva ki meg füle nélkül. A fekete hegyre nagy ködök hullanak, a te két szemedből harmatok hullanak. LWh-MLOm De jó láma az én lámám, de szép láma az én lámám, hosszú, sudár a nyaka platángyümölcs a füle. De szép láma az én lámám, haj, de fürge az én lámám, két csillag a két szeme és selyem a gyapja. 1976. IV. 4. Marian J. Minaroviü illusztrációja imÚ-TA&ALAMm Hegyek vikunyája, rengeteg szarvasa, nem láttatok erre szállni egy galambot, ki elhagyta fészkét, elhagyta kedvesét? Hegyek vikunyája, rengeteg szarvasa, jertek ide hozzám, látni szemeimet, szemeimből hulló sűrű könnyeimet hulló könnyeimet, megsebzett szivemet. 0 bárcsak röptében igen megszomjazna és ne lelne vizet a tikkadt tenyéren, egy csepp harmatot sem a zizegő szalmán szomjúság kísérje végig minden útján a galambot, aki nem ült meg a fészken. tm Ékes Nap, már felgyűlt hajad aranyló rendje és betakargatta a kukoricaföldeket. Pirulni kezd a gyenge cső, lélegzeted tüze elapasztja tejét. Árassz el nyilaid özönével, nyisd meg szemeid kapuját, ó Nap, jótevő fény kútja. liM&ESt Éfij£K. Hová, hová, apám, merre visz az utad? Megyek az erdőbe a vadonerdőbe. Minek mész te oda, mi húz téged oda? Le kell már aratnom a kokalevelet. Ne maradj ott soká, ne időzz ott soká, sítva várlak vissza, sírva várlak vissza. Amott fenn a hegyen, ahol át kell meruied, fúj, fúj a szél, fekete zászlót fúj. A hegyszoros tövén, ahol át kell menned, hajladpzik a fű, derékig eltemet. Haj, nehéz a szíve, haj, keserű annak, akit búcsúztatnak. Akit búcsúztatnak Pacuartam bábán, ki az erdőbe megy, s vissza se jő többé. * MIKOLA ANIKÓ fordításai Susil Weerarathna felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents