Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-28 / 13. szám
— Hát... a leghamarabb egy női nevet... Nem gondolod? — De Igenl Pontosan erre gondolok, öregem... — Csakhogy Yuma Így mondta valahogyan: nala, nalala nalalala, lalaln- la... és így tovább, míg csak meg nem szakadt az adás. — Az első szavak a fontosak, öregem, az első megdöbbent, őszintén kibuggyanó szavak... — Van valamilyen elméleted? — Elméletem? Csak a sejtés megsejtéséről beszélhetnénk... Mindegy... Vállalom! A vezérkar előtt Ecker kijelentette, hogy hajlandó azonnal útra kelni. — A Tejútra, Bob, te vagy az utolsó reményünk! — mondta Gerd. amikor kezet szorított Eckerrel. — Kemény leszek — mondta a kibernetikus, és enyhén elmosolyodott. legnagyobb elővigyázatossággal látott hozzá a felderítéshez, de két nap múlva ők is elnémultak. Wernert ott hagyták ugyan a kompban, de ő sem jelentkezett többé. Senki sem értette a dolgot. Az Agy teljes erőbedobással működött. Minden felderítő a bolygó csodálatos. kimondhatatlan szépségéről áradozott és egyszer csak, minden magyarázat nélkül elhallgatott. Odalett további három mentőrakéta is. Már csak a legnagyobb, a tízszemélyes volt meg. A vezérkar némán várta, hogy a kapitány megkezdje a tanácskozást. Végül Tuschi, a pilóta fogta meg a merengő kapitány karját. — Gerd, már mind a hárman itt vagyunk .... A kapitány megrázkódott, majd nagyot sóhajtott. Aztán néhány szóval megnyitotta a tanácskozást és összefogszem, tudok egy önkéntesről... — szólalt meg jasin. — Te?? — Nem. Eckerre gondolok'.;. Szüntelenül a felvételeket bújja, és többször is hallottam tőle, hogy szívesen lenézne már arra a veszélyes bolygóra ... — A legjobb kibernetikusomat nem adom! — emelte fel tiltakozóan a kezét Zombori. — Várjatok, ne vesszetek össze! Remélem, elhiszitek, hogy a legszívesebben magam mennék, de sajos közülünk senki sem jöhet számításba. Ha viszont meghirdetitek az önkéntességet — és ezt kell cselekednünk —, akkor nem tehetünk kivételt. Nincs helye a tiltakozásodnak, Rudolf! Rendben van, Viktor, beszélj Eckerrel... Máris mehetsz, itt fogunk várni rád... jasin bólintott és szó nélkül elhagyta a vezérlőtermet. " Mészáros László: lalta a kialakult helyzet problémáit. — Már csak néhány napot várhatunk ... Mivel a Magellánnal nem szállhatunk le, már csak egyetlen lehetőségünk maradt a titok felderítésére: az utolsó mentőrakéta. Arról kell tehát most döntenünk; hogy éljünk-e ezzel az utolsó lehetőséggel, vagy sem. Nos, várom a véleményeteket! — Hány embert szándékozol lekül- deni? — kérdezte Zombori, ,a főmérnök. — Ne felejtsd el, hogy már tizenöt embert elvesztettünk ... — Tudom, megnyugtatlak, hogy pontosan tudom, még a hajuk színére is pontosan emlékszem... — hadarta idegesen a kapitány. — Azt hiszem, már csak önkénteseké két küldhetnénk le, mert az emberek bizony nyugtalanok egy kicsit — szólalt meg Tuschi. — Már csak egyetlen embert kockáztathatunk meg — mondta keményen Gerd. — Először azonban arról kell döntenünk, hogy érdemes-e még? Tessék, Tuschi! — Igen — mondta a pilóta. — Igen — bólintott Zombori is. — Mindig élni kell az utolsó lehetőséggel — mondta a filozófus Jasin. — Akkor hát felhívást intézek az emberekhez... — Várj egy pillanatot, Gerd! Azt hiEckerre a laboratóriumban akadt rá, amint éppen hevesen vitatkozott az egyik vegyésszel. — A fene a konkrét tudománytokba! Ha már egyszer nem tudod szintetizálni, akkor legalább mond meg valamilyen általános fogalommal, hogy mi a nyavalyáról van szó! — Miről, miről.... szagról, illatról, virágillatról! Liliom és jázmin! Megfelel? Jasin világosan látta, hogy Ecker elfehéredett. Amikor hirtelen megfordult, beleütközött a filozófusba. — Téged kereslek, Bob! — Nem érek rá ... — Gerd hivat! — Fütyülök rá! — önkéntes kellene az utolsó rakétához ... Eckert megfordult. Összevont szemöldökkel mérte végig a filozófust. Megértette, hogy az nem tréfál. — Rendben van, mehetünk — mondta rekedten. A folyosón Ecker megállította a filozófust. — Ide figyelj! Mit jelent neked első hallásra ez a szó: nala Vagy így: nalala! — Yuma felvételére gondolsz? — Ne törődj most a mexikóival! Mit jelenthet ez a szó?! — Bob, legalább a sejtéseid közöld velünk — mondta Jasin. — Ha lesznek, közlöm... Azt hiszem, a rakétába nem érdemes újabb műszereket szerelni, hiszen minden elérhető adat a rendelkezésünkre áll már... — Kivéve a titok nyitját! — szúrta közbe valaki. — Mindenre felkészültem! Barátaim, béke veletek... Amikor Ecker eltávozott, a vezérkar néhány pillanatig még némán és tétlenül nézett a semmibe. Aztán felharsant a kapitány hangja. — Munkára fel! Három óra múlva a rakéta indulásra készen állt. A kapitány az egész megmaradt legénységet riadóztatta. Mindenki feszült figyelemmel követte az utolsó mentőrakéta útját. A start után minden a legnagyobb rendben ment. Már a felderítők bőbeszédűségét is megszokták a hajón. Ekkor színes szavakkal ecsetelte az előbukkanó földöv szépségét. Majd a leszállás műveletei után szinte minden lépésről, gondolatáról, sejtéséről számot adott. — Gyerekek, a vidék valóban gyönyörű ... Tahiti, a Hawai-szigetek, Polinézia ... Yumának igaza volt, van valami bódító a levegőben, a fény is furcsán éles, csupa élet minden, még nem látok semmit se, de hallom a madarak csivitelését, rikoltozását... ide figyelj Wagner! Amikor meglibben a szél, úgy érzem, valóban jázminillat csap az orromba ... Hallod! Életed végéig próbálkozz annak az illatnak a szintetizálásával... — Bob, hallod, Bob! ■— Mit akartok?! — Hol vagy most, merre jársz? — Már nem látom a rakétát... Pokoli melegem van ... Lent, jobbról enyhe kis völgy van, a közepén tó csillog ... Meg kellene mártanom magam . .. — Bob, ne, ne, ne tedd! — kiáltozta a kapitány, de választ már nem kapott Hosszú, hosszú szünet következett. De tudták, hogy Ecker még adásban van, mert a szinte maximumig felerősített hang magával hozta az erdő ezernyi zaját Egyszer aztán halkan, fáradtan Ecker hangja suttogta: — Gerd. Gerd ... nem bírom ... nem tudok ... menjetek... hagyjatok itt... Aztán már minden hiábavaló volt. Ecker adója először begerjedt, majd végképp elhallgatott. A tizenhatodik felderítő is ott maradt az ismeretlen veszélyekkel teli bolygón . Ecker kínzó szomjúságra riadt fel. Tántorogva felállt. Elindult a tó felé. Ütközően egyre tépte magáról az öltözéke utolsó maradványait. Többször is felbukott, felsebezte magát, de egyre határozottabban csörtetett a víz felé. Ügy érezte, hogy az élete függ a tó mielőbbi elérésétől. Aztán végre odaért. Belevetette magát a vízbe és mohón nyelte az éltető folyadékot. Majd beljebb gázolt. Érezte, hogy visszatér az ereje. Oszott egyet. Tettre kész és éhes állatként gázolt ki a tóból. Elindult az erdő felé... Már csak néhány lépésnyire volt a fáktól, amikor megelevenedtek az árnyak és egy csoport fiatal barna bőrű fiú és lány indult el szembe vele. Meztelenségüket csupán néhány virágfüzér takarta. Mosolyogtak, kedvesek voltak. Kicsit furcsák, kicsit esetlenek. Az egyik lány odalépett Eckerhez és valamilyen gyümölcsöt nyújtott át neki. A kezével jelezte, hogy egyen. — Nala ... nalalala ... — mondta a férfi szinte kiáltva. A lány felnevetett. Valamilyen ének- féle volt rá a visszhang. Ecker egyre csak a lányt nézte, majd lat,, m beleharapott az ismeretlen gyümölcsbe. Az ízét még sohasem érezte, de jó volt, csodálatosan jó.. Fel-feltörő emlékeit nem volt nehéz elűzni egy jó futással, úszással, egy csónakkal, öleléssel. Társaival egyelőre nem találkozott. Az egyik nap belebotlottak a második kompba. A bennszülöttek nem merték megközelíteni. A férfit megrázta a látvány és megpróbált végre gondolkodni. Tudta, hogy a Magellán már a Föld felé száguld. A katalógusokba majd bejegyzik, hogy a CX-48 negyedik bolygója veszélyes, nem tanácsos megközelíteni. Ezer év is eltelik, míg valaki ismét ide merészkedik. Esetleg újabb ezer, ha majd azjk is úgy járnak, mint mi, mosolygott a férfi, aki valamikor a Magellán kibernetikusa volt. A mellette szendergő lány felriadt. — Nala ululala kala — énekelte, és szorosabban hozzábújt a férfihoz. — Jól van, kicsikém, jól van... Nekem is vannak néha rossz álmaim..» Már mindenki aludt, amikor a szálloda folyosóján felhangzott egy férfi hangja: — Halló! Vlagyimir Alek- szandrovics? Én, igen én... Születésnapja alkalmából nagyon sok szerencsét és boldogságot kívánok, Vlagyimir Alek- szandrovics! Minden jót, amit magamnak is kívánnék, Vlagyimir Alekszandrovicsl Tiszta szívből kívánok jó egészséget és sok sikert a nehéz és felelősségteljes munkájához. Énrám mindig számíthat, Vlagyimir Alekszandro- vics, mint az édesanyjára, minden kívánságát teljesítem, sőt túlteljesítem. Ebben ne kételkedjen ... De valami zenét hallok, beszédet... Legyen is magánál mindig sok vendég és vidámság. Majd én is elviszem az ajándékomat, Vlagyimir Alekszandrovicsl.... Nem, nem! Már eldöntöttem a dolgot. Ehhez jogom van, ebben én határozok, Vlagyimir Alekszandro- vics... Hogy hol szálltam meg? A szállodában. Hatan vagyunk egy szobában ... minden férfiszoba ennyire zsúfolt.Nem, az nem baj. Emiatt ne zavartassa magát, Vlagyimir Alek- szandrovics. Önnek megvannak a saját nagy gondjai és problémái ... Milyen nép? ...A, nem. Nekem mindegy, ki horkol és ki esinál egyebet, amikor alszik. Ilyen kicsiségre ne is gondoljon, ne vesztegesse drá- qa idejét, Vlagyimir Alekszand- rovics... Fő, hogy önnek jó legyen. Különben is vannak itt nagyon jó frotír törülközők is, nagyobbak 3,70-ért, kisebbek 2,30-ért., Hogy mit? ... Igen igen, Vlagyimir AlekszandroSzergej Voronyiin: MINDENKI ELÉGEDETT ÖNMAGÁVAL vics. Természetes, természetes. Rövid leszek... Igen ... igen, elintézem ezt is, azt is. Ez önnek ne okozzon gondot, Vlagyimir Alekszandrovics. Mihelyt találkozom önnel, mindenről beszámolok... Igen, igen. Világos, Vlagyimir Alek szandrovics, befejeztem. Még egyszer kívánok önnek nagyon- nagyon sok jót, főleg jő egészséget, önnek is és kedves nejének, Nyina Nyikolajevnának, Jurocskának és Szvetocskának is, hogy mindig boldogság lakozzék az ön házában és siker övezze a munkahelyén, egész évben, Vlagyimir Alekszandrovicsl Sok-sok szerencsét, úgy, mintha magamnak kívánnám, Vlagyimir Alekszandrovics, tiszta szívből, csak önnek kétszeresen, drága Vlagyimir Alekszandrovicsl A viszonthallásra' Mindenki felébredt. Az emberek káromkodták a szobájukban, sokan készültek, hogy jól odamondogatnak neki, de végül is mindenki ágyban maradt. Senkinek sem akaródzott kimenni a portára. Eltűrték. Eltűrtem én is. Ha nem is mindjárt, de elaludtam. Reggel, amint felébredtem, elhatároztam: megtudom, ki az a talpnyaló telefonáló. Siettem fölkelni, és kiálltam a szálloda lépcsőjére. Egymás után haladtak el előttem az emberek, magasak és alacsonyak, kövérek és soványak, fiatalok és idősebbek. Figyelmesen belenéztem mindegyik szemébe, de egyiket sem mertem gyanúsítani, hogy pont ő volna a kétszínű talpnyaló. Kezében kitömött táskával mindenki méltóságteljesen ballagott. Senki sem sietett, senki nem nézegetett vissza. Mindenki komoly volt. Mindenki elégedett volt önmagával. BELLUS IMRE fordítása
