Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-21 / 12. szám
V— Mit gondol, miért van sokkal több szerencsétlenség az utakon, mint a vasúton? — Két okból kifolyólag. Először: egyetlen mozdony sem próbálta soha megelőzni a másikat. Másodszor pedig: látott-e valaha is olyat, hogy a mozdonyvezető menet közben cső- kolózott volna a fűtővel? — Képzeld, anyuka, ma, amikor vendégek jöttek hozzánk, én jót tettem! — Ugyan mit? — Az öcsikém észrevétlenül rajzszöget dugott signor Da- nutti székére. — És te mit csináltál? — Én megvártam, hogy signor Danutti le akarjon ülni — és abban a pillanatban kirántottam alóla a széket! — Kapitány — kérdi a tengerészfeleség —, igaz, hogy a tengerészt minden kikötőben más-más lány várja? — Nem. A hajó nem áll meg minden kikötőben — hangzik a kapitány megnyugtató válasza. — Én igazán nem szívesen mondok rosszat Ikszről. — Tudom. Nem szívesen bár, de rosszat mondasz. ■ A villamosvezető erélyesen rászól egy kamaszra: — Micsoda dolog ez?! Miért nem adod át a helyedet annak az idős úrnak? — Azért — hangzik a kimért válasz —, mert olyan rozzant lábakon még épp eleget fogok ácsorogni. ■ A feleség meglátogatja börtönben ülő férjét és halkan megkérdezi: — Mondd, hasznát tudod venni a kis reszelőnek, amelyet kenyérbe sütve küldtem be neked? — Magam sem tudom. Holnap operálnak. TAKARÉKOSSÁG A MŰVÉSZETBEN — Erről a szerelmi jelenetről több kópia kell! Más filmekben is fel tudjuk használni! Sajdik Ferenc rajza A nők nem lennének annyira kétségbeesve, ha a természet olyanoknak alkotta volna őket, mint amilyenek á divat jóvoltából. ■ t ' DELESPINÁSS SZÍVRÖNTGENEN lirPKS — Nyugodjék meg, kedves barátom, amit ön kórtünetnek vél — közönséges kortünet. Miktis Sándor rajza Az estélyt adó háziasszony megkérdi az egyik vendégtől, aki muzsikus: — ön csak hegedűn játszik? — Nem, asszonyom, zongorázom is. — Nagyszerű! Akkor saját magát kísérheti! Az étteremben az egyik vendég odahívja a pincért: — Már néhány éve járok ide, gyakran rendeltem magától ezt az ételt, és mindig két darab húst kaptam. Miért adtak ma csak egyet? — Elnézést kérek, uram, a szakács nyilván elfelejtette két részre vágni! Két hölgy beszélget: — Kíváncsi vagyok, mi érdekeset találtak a nők a férfiakban azelőtt?! — Mikor azelőtt? — Amikor még nem volt pénz! — Azt mondják, még kétszer elváltál, mióta utoljára találkoztunk. — Mitévő legyek? Mindig olyan remek nőket választok élettársul, hogy mások is feleségül akarják venni őket!!! :FELSZOLGÁLÁS Eulenspiegel Anotol Potemkowski Nagy általánossagoan mucin az emberekben. Ha az ember kerékpárt szerkeszt, vagy felfedez egy országot, feltalál egy gyümölcs- és főzelékhámozó automatát, számomra nem meglepette, mert az ember sokat tud. Azonban — sajnos — az ember az intelligencián és a műszaki adottságokon kívül más tulajdonságokkal is rendelkezik, egyebek között eléggé utálatos vonásokkal. Például: az ember egoista. Hogy ez nem puszta rágalom,.azt — nevelő célzattal — egy olyan történettel bizonyítom, amelynek én is szereplője vagyok. A járda szélén egy öreg néni álldogált. Szeretett volna átmenni a túlsó oldalra, néhányszor le is lépett a járdáról, de azonnal visszatért a biztonságos járdaszegélyre, mert az úttesten száguldó autók között nem merte megkockáztatni az utat. — Igazán segíthetne valaki ennek a néninek! Hát nem akad ember, aki átvezetné a túlsó oldalra? — sóhajtott fel Zyzió, akivel együtt indultunk sétára. — Figyeljük meg, hogy akad-e becsületes ember, aki ezt megteszi! — válaszoltam. A néni közelében megálltunk, és türelmetlenül vártuk a jótét lelket. Az öregasszony olybá tűnt, mint a nagyvárosban eltévedt gyermek, és reménykedve nézegette a járókelőket. Azok azonban közönyösen elmentek mellette, egyiket sem érdekelte a néni tanácstalansága. Igaz, hogy nagyon korán volt, az emberek a munkahelyükre igyekeztek, de ez azért nem mentség. Több mint egy órán át figyeltük, és ezalatt sok olyan ember ment el mellette, akinek bőven volt ideje. Sokáig reménykedtünk, hogy mégis akad valaki. De aztán folytattuk a sétát, és bánatosak voltunk az em béri közönyösség miatt. Ami pedig az öreg nénit illeti — valószínűleg még mindig ott álldogál a járdaszélen. PÉTERFI GYULA fordítása 1976. III. 21. A Beadványszemlélő hivatalban valakinek eszébe jutott, hogy mi lenne, ha pontosan járnánk be a munkahelyünkre. — Lehetséges — mondogattuk. — Miért ne? Kötelezettségvállalás keretéiben, személyes példamutatásként. Egyhangúlag elfogadtuk a felajánlást. — Nyolc óra nulla nulla perckor aláírjuk a jelenléti ívet — jelentete ki Szczawni- ca, az elnök. — Világos? — Világos — mondta Zyzio. — Nem -ügy. Elég, ha egy órával korábban lépünk ki a házból. Természetesen reggel találkoztunk az autóbuszmegállónál. — Mennyi az idő? — kérdezte magiszter Kakulczynianski. — Tizenöt j>erc múlva nyolc — felelte Pataszonszki. Öt percig különböző dolgokról csevegtünk. Utána Qucia úr azt javasolta, hogy menjünk taxival. — Ha az autóbuszra várunk, elkésünk. Hallottuk, amint épperU egy tax: fékezett, de egy nő, szemében a téboly fényével, egy méterrel megelőzött bennünket. — Rohanás! — kiáltotta Zyzio. — Futva még elérjük. Futottunk. A járókelők érdeklődéssel figyeltek bennünket. — Gázt! — harsogtuk. — Munkába sietünk! Száz méteren belül Kakulczynianski megelőzte a járművet és a taxi elé dobta magát, de BEianE^aagssBSHauaHB&s 9 vezető kikerülte, és cinikusan továbbhajtott. De mi folytattuk a vadászatot, egészen a Beadványszemlélő kapujáig, és húsz másodperccel nyolc óra előtt aláírtuk a jelenléti ívet. — Most mi lesz? — lihegte Pataszonszki. — Várj egy kicsit, amíg lélegzethez jutok — válaszolt magiszter Kakulczynianski. — Gyertek be hozzám! — javasolta Szczawnica, az elnök. — Előbb borbélyhoz megyek — mondta Zyzio. — Aztán benézek hozzád. Zyzio eltűnt, mi pedig eleget tettünk az elnök meghívásának. — Kávét vagy teát? — kérdezte Lunia kisasszony. — Kávét — válaszolt Szczawnica. — És egy-egy pohár konyakot is. Igazán jólesett a vendéglátás, és végül is — jobban megilletett bennünket, mint akkor, amikor még nem jártunk pontosan munkába. PÉTERFI GYULA fordítása ■' -■ \' SZÖVEG NÉLKÜL Smolmen rajza A házaspár a legközelebbi gépkocsiját ’ ó műhely felé tolja az új kocsit. A férj megjegyzi: — Nem gondolod, drágám, hogy igaza volt annak az alaknak, aki eladta nekünk ezt a kocsit? — Milyen tekintetben’ — Hát amikor azt mondta, hogy alig fogyaszt benzint! — Én elszánt, tántoríthatatlan híve vagyok az egyszemélyi felelősségnek. Minden kimondott szavamért helytállók. — Gratulálunk. Szabad a nevét? — Egy vagyok a sok közül. A nevem nem fontos . . . a A kényeskedéséről híres fiatalasszony megkérdezi a sebész főor vost: — És látható lesz az operáció helye? — Az teljesen öntől függ asszonyom — hangzik a felelet.
