Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-03-21 / 12. szám

Peter Jiiemnicky: Odakünn illatoztak a rügybe borult fák. A levegő teli volt a tavasz leheletével, mely el­árasztotta az egész várost. Kurta szoknyás kislánykák mutogatták lábukat a napnak, kis­fiúk golyőcskáztak a sekély lyukak körül. A házak ablakai kitárultak, akár a szeretők kar­jai, beszíva a tavasz leheletét, mint az asszo­ny! test bődító illatát. A hölgyek és az urak hangosan kifújták az orrukat, hogy egész pom­pájában élvezhessék az illatözönt. A tavasz zöld üstöké annál kócosabb lett, minél magasabbra hágott a megifjodott nap a zenit felé Csak egyetlen épület zárkózott el e zöld ta­vaszi örömhullám elől. A törvényszék épületének ablakai egész nap zárva voltak. A bírák szürke hangulata és szürke agya nem tűrte az illatos izgató­szert, mely ugyanolyan könnyen eltünteti a ko­mor gondolatokat, mint a szomorú hófoszlá­nyokat a kertben vagy odakünn a mezőn a vízmosásokban. Már késő délután volt. Mafko ott állt a tárgyalóteremben, sápadtan a vérveszteségtől és a halálszagú kórházban való hosszú 'fek­véstől. Megrebbent a szeme, s az ajkai sut­togtak: Hát most aztán vége lesz. Vége min­dennek. Most mindörökre elbúcsúzom az élet­től. Csak ne legyen sok huzavona. Istenem, egy örökkévalóságig tartott, amíg fölolvasták a vádiratot. Mafko semmit sem ér­tett belőle. Tudta, hogy ott gyilkosságról van szó, s őt gyilkosnak nevezik. Mit törődött a világgal? Közömbösen hallgatta a hosszú litá­niát ... A védőügyvéd beszéde után, amely megin­dította a tárgyalás közönségét (Mafko oda sem hallgatott), felkeltek az esküdtek, hogy végre döntsenek Mafko sorsa íelől. És Mafko halálosan fáradt volt, szívesebben vette volna már, ha most mindjárt belekiabálnak a fülé­be: „Halált kapsz, kötelet a nyakadba, gazfickó! Életet életért!“ Szeméből könny sugárzott, noha ott állt a tekintetek kereszttüzében, amelyek úgy végig­tapogatták, mint kíváncsi kezek. A hölgyek kedvtelve nézegették a jóvágású legényét, és sehogyan sem tudták megérteni, miként le­het olyan kegyetlen szíve. A férfiak azonban, akik megszokták, hogy mindent üzleti szem­mel és számszerűleg fogjanak fel, egy csöpp rokonsaenvet sem éreztek a vádlott iránt. Mert csak természetes, hogy a rend megőrzése ér­dekében a jó erkölcs és az emberiség ellen elkövetett minden bűntettet szigorúan meg kell torolni. Az ő gondolataikban Mafko már * Részlet az író Győzelmes bukás című regé­nyéből. ott lógott a kötélen, vagy életfogytig börtön­ben ült. Ez volt szerintük a legenyhébb ítéleti A tárgyalóterem melletti helyiségben, ahol az esküdtek tanácsa szavazni készült, meleg volt, akár a kemencében. Aranyos por táncolt a levegőben. Egy fehér hajú esküdt odalépett az ablakhoz. A nap az üvegen keresztül is megcsiklandozta az orrát, úgyhogy nagyot tüsszentett. A csudába, hogy süt ez a nap ma! Kinyitotta az ablakot és akkor beszökött a tavasz illatos lehelete, körülölelte az esküdte­ket, mire mindjárt egészen más hangulat lett úrrá a komor falak között. A sok halott pa­pírból borzalomba dermedt gondolatok fölén-, gedtek. A tanács valamennyi tagja összekever­te a tavaszi nap hatását a rá váró ebéd gon­dolatával. De meg ez a tavasz is, mely a szí­vükbe lopakodott, valami egészen hasonló volt Mafkóhoz, ehhez a magas, kék szemű legény­hez, és igaza volt a védőnek, amikor azt mondta, hogy miként a tavasz mindenféle vál­tozásokat és erjedést hoz, a fiatalságnak is ki kell forrnia a önnön hibáiból tanulnia. Ta­lán ez a legény tudta, mit jelent a szerelem tavasszal, mit jelent az: szeretni. Szeretni úgy, hogy az ember képes legyen ölni is. Meg az a kényszer otthon, a csalódás és min­den együttvéve, kísiklott az egész élet a ke­ze közül, és hát mit várhatott még, minek kínlódott volna? Hiszen nem ölt garázda mó­don, ő maga is meg akart halni, talán azért, mert másként képzelte az életet, mint ahogy 'leélhető. Most niár bizonyosan tudná, ho­gyan kezdje újra. Tanult. Megjavult. A gyönyörű nap még ott sza'adgá’t a terem ben, diatos virágcsokorral a gomblyukában. És odasúgta az esküdteknek: Ha megmentik és visszaadják az életbe vetett hitét, újra megfogja a legény az eke szarvát és magot vet, mely konkoly nélkül fog nőni a mosoly­gós ég felé. Oj kunyhót épít magának (mert már erről a szerencsétlenségről is tudnak), és asszonyt hoz a házhoz, aki hű lesz hoz­zá, és gyermekeknek gd életet. És ez kigyó­gyít ia. A szavazásnál _ megmutatkozott, hogy az örömteli nap valóban jó hatással volt az es­küdtek szívére. Az első kérdésre nemmel feleitek. Matkót nagy szótöbbséggel kéthavi (egyház­ra ítélték. De a rabkórházban töltött időt be­leszámították a büntetésbe. És Mafko éppen két és fél hónapig fe­küdt. Még mindig sápadtan és közönyösen állt, amikor az esküdtek tanácsa visszatért a tár­gyalóterembe. A közönséget elfogta az izgalom. Nem so­káig tartott az egész tárgyalás, mégis mind­nyájan, akik szórakozni jöttek a nem közön­séges eset tárgyalására, úgy számlálták a várakozás perceit, akár a sebesült, akihez ké­sőn érkezik az orvosi segítség. Mindenki felállt. Csak Mafko ült volna le a legszívesebben. Szemében a nagy tömeg em­ber, árnyék és fény, közöny és rettegés tük­röződik. Sötét és fürgén vibráló körök — s lába megroggyan. Jézusom, atyám, csak gyor­san, gyorsan, mert összerogy .. És megint hosszú felolvasás, megint para­grafusok, számok, a törvények és rendeletek tárának évfolyamai... Miért kerülgetik a dol­got annyit, amikor régen megfonták a köte­let a nyakára? — gondolja Mafko. Végre: — ... ítéljük ... —-... büntetésébe beleszámíttatik ... Hideg zuhanyként hatottak a szavak min­denkire, aki halálos ítéletet kívánt hallani, aki szerette volna az összeroskadt elítélt fö­lött kimondani a szentenciát: „Igazságos bün­tetés!“ „Hová jutnánk, ha nem ítélnénk el a gyilkosokat?!“ — és hasonló erkölcsi igazsá­gokat. Mafko azonban nem adott nekik alkalmat, hogy belenézzenek az arcába. Mert abban a pillanatba^, amint meghallotta a hihetetlen ítéletet, megingott körülötte a világ, és ő vé­gigzuhant a földön. Fehéren, mint a fal. És zúg a feje — így süvít a Kicsera fölött a Lengyelország, felől fújó jeges szél... Ki terí­tette földre? A szemek... az erkölcscsősz csordának azok a szörnyű szemei, az idegen vértől elöntött, tompa nézésű szemek? Vagy talán ... És aztán ... legjobban fáj a jövendő! Fájdalmasan hasít a szemébe éles sugará­val a nap is, mely ott izzik a harangként fö­lébe boruló égen, miként a csók a szerető keblén. A vonat fölverte dübörgésével az éjszakai táj csendjét. A Vág ezüst szalagja felfogta a zöld hold hideg mosolyát. A közeli kunyhók felől kutyaugatás hallatszott a vasúti kocsiba. És aztán itt volt még néhány ember. Zsolna megvillantotta a szemét, akár a ka­cér eladó lány. Ki kellett szállni a fagyos levegőre. Helyet keresni a batyuk között, me­lyek ott himbálóztak a jajgató asszonyok há­tán. Olykor olykor riadtan megszólalt a piros sapkás forgalmi tisztet hívó csengő a forgal­mi iroda ajtaja felett. A toronyóra számlapján egyre születtek a negyedórák, fájdalom nél­kül és monoton szabályossággal. A dermedt reggelben, mely a Vág sűrű ködében mosako­dott, dühösen prüszkölve befutott egy vonat. Míg Cadcába ért, Mafko már egészen megbé­kélt a dolgok állásával. Szeme alá fekete ka­rikák telepedtek. De bennük a rózsás nap­kelte kacagott. TARR JÁNOS fordítása a feltűnő cím állt nagy be­tűkkel a plakáton s alatta kisebb betűkkel a 'következő: szenzációs előadás négylábú köz­reműködésével. Meggyőzni alkalmazottainkat, hogy hallgassanak meg valami­lyen előadást? Hajaj! Ehhez néha emberfeletti erőfeszítésre van szükség. Az említett előadás vi­szont soha nem látott érdeklődést keltett, sokan ismerőseiket is meg­hívták rá. Hétre úgy megtelt a terem, hogy egy tűt se lehetett volna leejteni. Úgy öt perccel hét után Artúr kiment a színpadra és meg kérte a közönséget, csendesedjen el. Nyomban azután bekocogott a színpad mögül egy ló, hátán az előadóval. A ló felnyerített, az előadó leszállt róla és minden bevezetés nélkül elkezdte: — Kedves jelenlevők, felelőssé­gem teljes x tudatában kijelentem önöknek, hogy a dohányzás egyál­talán nem ártalmas az emberi szervezetre. Sőt egészséges és hasznos! A teremben sustorgás támadt, de nemsokára ismét csend lett. — Valamennyi szánalmas elő­adás, amelyet e témáról tartottak, abból a megállapításból indult ki, hogy egyetlen csepp nikotin még a lovat is leteríti. Nos, kérem, jól figyeljenek! Az előadó fogott egy üveget. kihúzta belőle a dugót, egy csepp nikotint cseppentett egy darabka fekete kenyérre, megsózta kicsit és a ló szájába adta. És ez jó ét­vággyal megette. — Amint láthatták, a lónak be­adtam égy csepp tömény nikotint, és semmi baja se lett tőle. Pedig valódi nikotin, bárki meggyőződ­het róla. Ismétlem, az üvegcsében valódi nikotin van! Körbe adta a kisüveget. Egye­sek megrázták, megszagolták, de senki sem merte megízlelni a tar­talmát. — Most megcáfolunk egy újabb téves felfogást. A halandó dohá­nyost ezzel próbálják megfélem­líteni, hogy ötven cigaretta niko­tintartalma halálos lehet az em­beri szervezetre nézve, kérem fi­gyeljenek jól! Az előadó beleszórt egy tálba ötven cigarettát, valamennyit szét­morzsolta, kivonta belőle a niko­tint, majd előhúzott egy újabb kenyérdarabot, ráöntötte a niko­tint, megette és vízzel leöblítette. — Megint kevesebb van egy té­ves feltevéssel. Folytassuk! Nos! Az orvosok azt állítják, hogy a dohányzás kimeríti az embert, megfosztja energiáitól és szellemi képességeitől s tompítja az értel­mét. Nemsokára meggyőződhetnek, kérem, az ellenkezőjéről. Az előadó könnyedén csinált ötven fekvőtámaszt, azután fel­szólította a jelenlevőket, hogy ad­janak fel neki néhány igényes számtanpéldát. Játszva elvégezte egy héttagú számjegy gyökvoná­sát és kapásból megmondta két öttagú számjegy szorzás! eredmé­nyét. — Kedves hölgyeim és uraim, tehát meggyőződhettek róla, hogy a dohányzás nemcsak hogy nem ár­talmas, hanem hasznossága a nap­nál világosabb. E pillanatban azonban az előadó elsápadt, megtántorodott és össze­esett. A terem nyugtalanul felme rajlott. A lónak hirtelen megrogy- gyant a lába és nagy robajjal el­terült a színpadon. — Hívják a mentőket! Csinálja-1 nak valamit! — kiáltozták a né- zőtéren. Artúr elment mentőkért telefo- : nálni. Az asszonyok közben ammó- > niákos üveggel futkostak a félholt fej előadó körül. A mentő villám- * gyorsan megérkezett. Azután egy barna öltönyös férfi | lépett a színpadra. Levette a ({ szemüvegét, gondosan megtörül- h gette és beszélni kezdett: — Barátaim, az imént világosan k meggyőződhettek róla, hogy egy | csepp nikotin csakugyan leterít- § hét egy lovat is és hogy a méreg. 1 melyet ötven cigaretta tartalmaz, fe kis híján megölte az előadót, aki jj megpróbálta önöket félrevezetni. | Miféle jótékony hatása lehet a do- 1 hányzásnak?! A közönség egyetértőén tombolt. I — Engedjék meg, hogy köszö- S netet mondjak szíves türelmükért I és figyelmükért. Ezennel befeje- I zem mai előadásunkat. Az előadásnak rendkívüli hatása g volt. A vállalat hétszázhetvenhét | jelenlévő alkalmazottja közül he- t ten leszoktak a dohányzásról ... KÖVESDI JÁNOS fordítása A. Kucsajev: AZ ARTAIMATLAN NIKOTIN / elent gm ni a ve lesen a i értéssel bán elme nem egy lelő okm gam a KRESZ-t követkéz gyakorta gabiztos vagy ser Első h intéző m kodtam, testvizsg szer áte: akkor ki vetnem adásul e eszem ti ben volt fájt a f tengeren az ügyi) az nem rendű te divatos musa. Si már m.ei oka mir volt. Az elég eqt, a szabói a vészéi kát a'jtfi dolgaTl az elme gamban ott is r báh/os h ra kiült ben csa, sőt föléi gára vá körül. ( ♦ látszott, férkőzlu de meqi Név : két a v nyoma , megfoge a töméi akik mi vizsgáló Lorenz, Lorenz M született E tartómén Veit an d daktia író, nek szerepl Egy regény megjelent, ; mel. A szá szélesének mann stirbt Képzeljed olyan hatal dei fenyőfí mintha kére moha az á — és máris révész. Hév ságszagú d deje sípol, tója, mindéi fehér szem ben, és ma motoz. Feje fa, mennye: egy halott fenyő falai sugarait. Fial és 1 nek, kérész hüvelykujju kukat és e radtan mór a mennyek árnyékában A lába úg mint a kidi re. — örege orvos, és ss Nescha be jébe. Janes — Igen, —, igen, ij

Next

/
Thumbnails
Contents