Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-14 / 11. szám
hogy nem elégszik meg a hősnő jellemének megértésével és filmbeli átélésével. A jellemet mindig a hétköznapi kapcsolatok, a társadalmi összefüggések sajátos láncszemének tekinti. Azt is érzékelteti, ami a szorosan vett cselekmény mögött van. A puskini hagyomány, hogy az írott kultúra ismeretét össze kell kapcsolni az egyszerű emberekkel való érintkezéssel, igen nagy eredményekhez vezetett a művészetben, és mindenkor jellemző volt az orosz értelmiség legjobbjaifa. Ez a hagyomány gazdagítja íja Szavvina, az OSZSZSZK érdemes művésze legjobb alakításait. — Mit érez most, tizenöt év A jellem igaza. Miből áll ösz- sze ez a belső igazság? Kaliny- nyikova szerepében például íja nagyon hasonlít az édesanyjára, aki több mint harminc éven át falusi orvosként dolgozott. Az orvosi pályát jól ismerő nézők elismerően írtak arról, hogy Szavvina milyen szakszerűen játszik, még a nézésében is van valami „doktoros“. Sőt. akadtak, akik segítséget kértek tőle. mert azt hitték, hogy Ka- linnyikova doktornő és a művésznő egy személy. Vajon a figura hitelességében nincs-e valami része az érzelmi emlékezetnek? Hiszen íja orvoscsa Iádban nőtt fel — Érzelmi emlékezete min M a este ráér, együtt ütünk a tv képernyője előtt. „A kutyás hölgy“ van műsoron, ez volt íja Szavvina első film- szerepe. Csehov a kedvenc írói közé tartozik diákkora óta. — Az ő stílusa talán a legkonkrétabb, legtömörebb valamennyi íróé közül. „Egész nap utaztak" — írja Csehov Gurov- röl és Anna Szergejevnáről, és máris annyit tudok kettőjükről, hogy az ebbe a három szóba sűrüsítve megbontja, de ugyanakkor meg is érzi a lélek bonyolultságának érzését az emberben. Vagy egy másik rész — folytatja a művésznő, és könyv nélkül idéz: „Anna Szer- gejevna már az előző este óta várta, sápadt volt, mosolytala- nul nézett, és mihelyt a jérji belépett, a mellére borult." A mondat első része hosszú időt ölel fel, az utána következő szavak azonban egyetlen pillanatba tömörítik ezt a hosszú időt. S ez a pillanat hosszan tartó szerelemmel telített. íja Szavvina tizenöt esztendővel ezelőtt — a moszkvai LoIja Szavvina — a szovjet film csillaga A Szerelmesek románcában az anya szerepét játszotta monoszov Egyetem újságírószakának végzős hallgatójaként — oly őszintén, annyi odaadással játszotta Anna Szergejevna szerepét, hogy a filmszakma felfigyelt rá. Ekkor megvált az újságírástól. A színészi pályafutást ettől fogva az egyedül lehetséges hivatásnak tartotta. A filmezéssel általában szerencséje volt. A Dosztojevszkij- kisregényekből készült „A szelíd teremtés“ című filmben a lelki szolgaságot elviselni nem tudó fiatal nő drámáját játssza (rendezte Boriszov). A Jevdoki- mov elbeszéléséből készült „Bűnös asszony“ (rendező Filippov) megpróbáltatásokban növekvő Kszenyijája, majd Zarhi rendező filmjének — Tolsztoj „Anna Karenina“ című regényéből készítette — tűrő, megbocsátó Dolly hercegnője: mindegyik szerep megannyi siker. Arra gondoltam, hogy alakjainak hitelessége összefügg a művésznő gazdag irodalmi műveltségével. a leliem alapos ismeretével. Később azonban, különösen miután láthattam őt Tyitov „Kalinnyikova doktornő hétköznapjai“ című filmjének címszerepében, meggyőződtem arról, hogy nem csupán a hős eredeti irodalmi ábrázolásának jó ismeretével van dolgunk. Szavvina ritka képessége, múltán, első filmszerepére emlékezve? — kérdezem, miközben a képernyőn „A kutyás hölgy“ első jelenetei peregnek. A fiatal színésznő naiv tapasztalatlansága és a filmezés szokatlan légköre ellenére sem tévesztette szem elől a lényeget, amikor Hejfic behívta próbaforgatásra. A lényeg pedig az volt, hogy feltárja a figurában a szeretet képességét, amely nem mindenkinek jut osztályrészül. Az. hogy megmutassa. miként hatja át ez az érzés a hétköznapokat, és hogyan töri meg azok megszo kottságát. Mégis, most, hogy Szavvina ismét láthatja önmagát a képernyőn, a homlokát ráncolja, és végül kikapcsolta a készíi’éket. Elégedetlen: ma biztosan másként játszana Anna Szereeievnát. — De az is lehet — mondja —, hogy el sem tudnám játszani. Meflesleq, én többet nyertem a filmmel, mint a film velem. Szeretem „A kutyás hölgy" -et a maga ritmikus von- tatottságával /Bergman írta így, akinek nagyon tetszett a film), szűkszavúságával, és főleg azért emlékszem rá vissza jó érzéssel, mert ekkor ismertem fel, hogy a színészi mesterség célja a jellem igazának megjelenítése. den embernek van — feleli —. és ez gyakran segít a színésznek. De amikor Kalinnyikovát játszottam, nem gondoltam arra, hogy az édesanyám is orvos. Bizonyára a gyermekkori emlékek között volt egy sajátos „negatív“, amelyet azonban csak az érzés hívhatott elő. Ez valóban hozzájárulhatott a figu ra kialakításához. Ám az érzelmi emlékezet csak erősíti a művészetet. A jellem igaza ennél tágabb, bonyolultabb fogalom Benne van a vizsgálódás *s az értékelés, a lélektani hnnosúlyok elosztása, a törek' 07. érzelmek megfelelő kife- tezéiére, a válasz sok elméleti miértre, amit mind a hős alakja hivatott érzékeltetni. Mindez nem kevés' — Emlékszem egy film forgatására. Parasztlányt alakítottam, aki a kolhoz mezei szállásán szakácsnő. A filmben sok, nem hivatásos színész játszott: helybeliek. Először megpróbáltam utánozni őket, aztán szerencsére rájöttem, hogy az utánzás mindig hamis. Helyesebb nek bizonyult az, hogy igyekszem mindent megérteni és ugyanakkor keresni a magam útját. Ettől az emberek iránti érdeklődés megújhodást hozó érzése alakult ki bennem. — De hát a jellemek, amc lyeket alakít, különbözők. Hogyan tudja egyeztetni az igazukat és azt a képességét, hogy mégis mindig önmaga marad? Nem fenyeget-e itt az egyhan- gúsóo. az egyszer bevált fogás ismétlődésének veszélye? — Néha magam is úgy érzem. hogy hősnőim túlságoson hasonlítanak egymáshoz. Ez a hoson’ósóq azonban mély, be'só azonossógon alapszik, azov amit kedvenc íróm, Andrej Pia tonov „belső boldogságnak“, a harmónia keresésének nevez. Nekpm megvan a magam ked véne típusa. Miért ne lehetne? Ahogyan az írónál sajátos stí tusról beszélhetünk, ugyanúgy megvan a színésznek is a ma ga arculata. A típus azonos, ám a hösök eltérőek. Lehet, hogy ez egyszerűsítés, de szerintem például Anna Szergejevna és „A szelíd teremtés" között talán így magyarázhatnám meg a különbséget: azt a mondatot, hogy „két rubel nekem nem elég“ az első mint puszta tényt közölte volna, a másodiknál viszont létkérdés. Arra törekszem. bár nem mindig sikerül úgy, ahogyan szeretném, hogy minden hősnőmnek meg legyen a maga tónusa, jellembeli egyéíja Szavvina nisége. Ezért nem tulajdonítok különösen nagy jelentőséget a különbségeknek: gyakran játszom smink nélkül, a hétköznapi frizurámban. Szavvina még a színházban is ritkán használ sminket, mindig könnyen felismerhető. A Moszszovjet Színházban különböző szerepekben lép fel: Ibsen „A/<5r<J"-jának címszerepében. Mását alakítja I. Stok „Lenin- grádi sugárút“-jában, Fairy „A különös Mrs. Savage" című darabban és Szónya Marmeladova a „Bűn és bűnhődés“ című Dosztojevszkíj-regényből készült színműben, amelyet „Pé- tervári látomások“ címmel mutattak be. Szónya alakját naponta újra meg újra meg kell formálnia. Mert Dosztojevszkij kimeríthetetlen. mint az óceán. íja kezdetben megriadt a feladat nagyságától. „Most még csak azt tudom, hogy nem tudok róla semmit" — mondta szerepéről a premier után De már akkor megtalálta azt a figurát, amelyről Dosztojevszkij így írt: „Megrándult a szája és az álla, de erőt vett magán, visszafojtotta a sírást . .." A művésznő számára ez a mondat vált az alakítás vezérfonalává; a Raszkolnyikov írán- .ti részvét motívumát egyre tökéletesebbre csiszolta minden előadással Szónya igazi Szav- vina-hősnővé vált színpadon és filmen egyaránt. Kedvelt nőalakká, aki természetes az érzelmek kifejezésében, és akiben a jóság a lelkiismeretességgel ötvöződik. A szerepével kapcsolatos ötletek a legkülönbözőbb foglalatosságok közepette jutnak a művésznő eszébe: kedvelt hanglemezeit hallgatva, a konyhában szorgoskodva (igazi orosz vendégszeretet jellemzi), virágai gondozása közben, vagy amikor cikket ír és a tv-nek dolgozik. A szovjet iskolatelevízió nézői már régen megkedvelték íja Szavvina irodalmi témájú előadásait. A képernyőn együttesen érvényesül újságírói vénája és színészi képessége. Olyan jelenség ez, amely nagyon is megfelel művészi hitvallásának: a gondolatokat, érzéseket meg kell másokkal osztani, az embereket meg kell győzni, meg kell nyerni. Egy idős irodalomtapárnő nemrég így írt erről: „Hosszú éveken át tanítottam iskolában, most azonban, hogy Szavvinát láttam, hirtelen egészen új oldaláról ismertem meg Turqenyev életművét." Sok néző osztja a véleményét. Én arról kérdezem íját, hogy amikor A Osztrov- szkij „Sznyegurocská“-járól beszél, és elér ahhoz a részhez, ahol — a mese szerint — Sznyegurocska szíve dobog a forrásban, miért hajol le hirtelen és mossa meg arcát a forrás vizében? — Magam se tudom. A forgatókönyvben ez a jelenet nem szerepel. Csak rájöttem, hogy ezt kell tennem. Ha úgy tetszik, improvizáció. Az ihlet pedig... hogy is mondja Hegel? „Az ihlet a tárgy teljes birtokbavétele.“ N. GRIGOR)EVA (APN) Jelenet a Kalinnyikova doktornő hétköznapjai című filmből; jobbra íja Szavvina V I iiípl MIÉI
