Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-11 / 2. szám
Bratislava, 1976. január 11. <£ IX. évfolyam, 2. sitim Ara 1 korona SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A hatodik ötéves terv igényes feladatainak teljesítéséhez nagy lendülettel láttak hozzá a CKD dolgozói is. Szükség van minden szorgos munkáskézre, hogy a gyár kollektívája kiállja a próbát, fis ebben nagy segítséget nyújthatnak nyugdíjasaink is, akiknek gazdag tapasztalataival feltétlenül számolunk. (A CSTK felvétele) H osszú esztendők szorgos mumra ját követően elérkezik életünkben egy pillanat, a nyugdíjbame- nés napja. Bizony nem könnyű utoljára felszállni a tárna mélyéről, megválni az annyira megszokott munkapadtól kedves szerszámoktól — amelyek „szinte már a kezünkhöz nőttek“ —, felállni az íróasztal mellől, az utolsó métereket megtenni a traktor nyergében. Búcsúzni mindig nehéz. Nagyot dobban az ember szíve, amikor kilép a gyár kapuján, vissza-visszanéz — életének egy sza kasza zárul le, a nyugalom, a pihenés évei következnek. Szocialista társadalmunk valóban sokoldalúan gondoskodik nyugdíjasainkról. (Hol már a letűnt korok lidércnyomása, a rettegés, a félelem: mi is lesz velem, ha megöregszem, ha már nem bírom tovább? ..) És mégis ... Amikor a postás meg- hőzza az első nyugdijat, amikor reggelenként felbúg a gyár szirénája, szívünkbe hasít a fájdalom, egyszeriben „feleslegesnek“ érezzük magunkat. Furcsa nosztalgiák ébrednek bennünk, szeretnénk menni, elindulni ki, a sarjadó mezőre, a műhelybe, vissza a gépkocsi kormánykereke mögé. Aztán egyszer csak elindulunk. Talán kissé elszorul a torkunk, amikor a jól ismert folyosókon a személyzeti osztály ajtaja felé tartunk. És nagy-nagy kő esik le szívünkről, amikor mosolygó arccal fogadnak. „Persze, természetesen, számítottunk is rá, hogy az elvtárs nem hagy el bennünket végképp, hiszen nagy szükségünk van gazdag tapasztalataira, tudására, életismeretére.“ Emberi szó, szívet-lelket melengető emberi szavak ezek. Értelemmel teli célokat sugároznak magukból. És lám, a fiatalok mennyi szeretettel, milyen örömmel veszik körül az „öreg szakit“, tanácsait kérik, lesik kezének minden mozdulatát. Deres halántékú emberek üldögélnek a tó partján. Halászgatnak, de ma valahogyan „nem kapnak a halak“. A víz sima tükrét kémlelem, és hallgatom beszélgetésüket. Hűvös őszi szellő motoszkál a fák sárguló lombjai között. „Olvastad már?“ „Igen. januártól másképp lesz... többet kapunk.“ „És több napot is dolgozhatunk.“ „Visszamégy?“ „Vissza háti“ „Jómagam is. Halászatra, kertre azután is futja az időből bőven.“ „Persze, már hogyne futnál“ A tó tükrét most finom jéghártya borítja. Búcsút intettünk az óeszten dőnek, január első munkanapján mintha sürgetőbben hasítottak volna a reggeli félhomályba a gyárak szirénái. Zsúfolásig megteltek a vonatok buszok, villamosok, ki-ki igyekezett munkája után. Köztük nyugdíjasaink is. jóleső érzéssel, szilárd elhatározással. Tudják ők, jól tudják, hogy az elkövetkező fél évtized feladatai nem csekélyek. A végtelennek tűnő téli estéken már meghányták-vetet- ték, mit lehetne majd jobban, mit miért, mit hogyan? Az évek számával nőtt felelősségtudatuk is, jelent, jövőt féltő körültekintő gondoskodásuk. Ember, munka — jelen, jövő: életünk párhuzamai, távlataink geometriája. Geometria, amelynek vonalain életbölcsességük biztonságával haladnak édesapáink, nagyapáink. Nemcsak azok a nyugdíjasok, akik még ma is biztos kézzel bánnak a szerszámmal, kezelik a bonyolult gépeket, hanem azok is, akik már szerető gondoskodásra szorulnak, akiknek a rohanó-szaladó évekkel egviitt egészségük is megroppan' Tiszteljük, szeretjük őket, haliga tünk okos szavukra, csodáljuk törhetetlen akaratukat, fiatalos lendületüket, megbecsüljük munkájukat. Ennek a megbecsülésnek egyik kézzelfogható megnyilvánulása az új nyugdíjtörvény, amely a párt legutóbbi kongresszusának szellemében született, és amely valóban derűs, nyugodalmas öregkort biztosít nyugdíjasaink számára, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy saját belátásuk, erejük szerint vegyenek részt a szocialista társadalom építésében. Ezekben a napokban nyugdíjasaink tízezrei állnak ismét a munkapadok, gépsorok, tervezőasztalok mellé. Munkájuk sokat, rengeteget jelent számunkra. Hozzájárulásuk erkölcsi értéke felbecsülhetetlen. BALOGH P. IMRE ÉLET-MUNKA
