Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-03-07 / 10. szám

< J 1976. III. 7. n í áSO A Közbiztonsági Testület közlekedésrendészeti felügyelőségé­nek dolgozói nagy gondot fordítanak arra, hogy a gyerekek ne játsszanak az Utcákon. E téren különösen kiváló munkát végzett /öze/ Lauko főtörzsőrmester, a Közbiztonsági Testület bratislavai városi parancsnokságának dolgozója. A Bánovce nad Bebravou i jtopolCanyi járás I Tatra Gyárban kibontakozott százezresek mozgalmának kilenc tagja tavaly csaknem 1,8 millió koronát takarított meg az üzem részére, Stejan Cavoj, a mozgalom egyik tagfa, uf módszert javasolt, a teherautó kerékjejek csavarmenetének vágására. Az újítási javaslat megvalósítása lényegesen lerövidítette a munkaidőt és megkönnyítette a munkát. Stejan Cavoj ezenkívül még több más újítást ts javasolt, amelyeknek megvalósításával 180 000 koronás megtakarítást értek el. Felvételünkön Stefan Cavoj a kerékfejekkel. (Felvétel J. Lofaj — CSTK) Gyarapodik a péikocsivezetők száma — Szlovákiában tavaly a Honvédelmi Szövetség gép kocsivezető-iskolában több mint 62 000 új gépkocsive­zető kapott szakmai kiképzést. Közülük több mint a fe­le gépkocsitulajdonos volt. A gépkocsivezető-iskola ok tatói egy és háromnegyed millió órát fordítottak a ve peták képzésére, emellett a gyakorlati kiképzés kereté ben több mint 26 millió kilométernyi utat tettek meg. A legtöbb új gépkocsivezető — 23 484 — tavaly a nyugat-szlovákiai kerületben volt. A közép szlovákiai kerületben több mint 18 000-el, a kelet-szlovákiai kerü letben több mint 16 000-el, és Bratislavában több mint 3800-al gyarapodott a gépkocsivezetők száma K'képzé sükről 521 állandó és körülbelül 1500 külső oktató gon doskodott. A .szükséges gépkocsikon kívül rendelkezé­sükre állt 22 trenazsér-tanterem, két gyakorlópálya Bra­tislavában és Nitrán. jelenleg befejezés előtt áll a 3. gyakorlópálya, a komérnói. Szlovákiában ez év végéig 12 gyakorlópályát létesítenek. Az SZSZK Honvédelmi Szövetsége gépkocsivezető-isko Iájának dolgozói az új gépkocsivezetők kiképzésén ki vül vállalták a gépkocsivezetők oktatását a 100/75 Tt. számú új közlekedési hirdetmény értelmében. Az elmúlt év decemberének végéig ilyen átképzésben 101000 gép­kocsivezetőt részesítenek, emellett az átképzést tovább folytatják. Az új Skoda 742-es Az idén ősszel szándékozik a Mladá Boleslav-i Skoda Autó­gyár beindítani az új Skoda személygépkocsik próbasoroza­tát. Az új típus az eddigi S 100 és 110 típusok változata. A leglényegesebb változtatást a karosszérián hajtották végre. Az év végéig legyártják az el­ső 8000 Skoda 742-t és 1977 második negyedévében teljesen beszüntetik a 100-as és a 110-es típusok gyártását. Pótalkatré­szeket azonban még tíz évig fognak ezekhez gyártani. Az új típusról még nem le­het sokat tudni. Ismeretes azonban, hogy újfajta hidrauli­kus fékei lesznek. Az első tár­csás fék és a hátsó kopásfék egyaránt nagyobb hatásfokú lesz. További újdonság: a mű­szerfalon külön lámpa fogja jelezni, ha valamelyik fék meg­hibásodik. Ugyancsak újdon­ságnak számít a csaknem tel­jesen törhetetlen szélvédő üveg, másféle lesz az ablak­törlő, azonkívül lényegesen na­gyobb lesz n voaqyásztér. — ír — Elektronikus tájékoztató A gépkocsiipar állandóan ér­dekesebbnél érdekesebb újdon­ságokkal lepi meg a nagykö­zönséget, különösen ami a gép­kocsik belső felszerelését, mű­szereit illeti. Így például a szak­emberek azt jósolják, hogy a legközelebbi 3—5 évben a gép­kocsivezető a műszerfalon meg­állapíthatja, hogy helyes irányban halad-e. A tervek sze­rint az elektronikus tájékoztató a gépkocsi vezetőjének utazás közben megmutatja a további irányt, az előírt vagy megfelelő sebességet, figyelmezteti őt a legközelebbi üzemanyagtöltő­állomásra és autócsárdára. A gépkocsivezetők tájékoztatásá­ra szolgáló rendszert a nyugat­német Blaupunkt vállalat fej­lesztette ki. A gépkocsi vezető­jének csak egyetlen dolga van, az, hogy mielőtt elindul, a mű­szerfal berendezésén „betáplál­ja“ az úticélját. Az autópályák és a fontosabb autóutak szélén elhelyezett készülékek majd felfogják a gépkocsi távközlő­berendezésébe betáplált adato­kat és „szállítják“ a szükséges informác'A’^' n­Új asztal mzasi módszer E. Cutler amerikai feltaláló kifejlesztett egy újfajta aszfal­tozó gépet, amely a recirkulá- ció elvének alapján dolgozik. Ez azt jelenti, hogy infravörös fénysugár megpuhítja a régi aszfaltterületet olyannyira, hogy össze lehet keverni az új aszfalttal és azután simítani. Egy négyzetméter útburkolat felújításához a gép 50 kg új aszfaltot használ fel. Ez ponto­san a fele annak a mennyiség­nek, amit a hagyományos mód­szerrel használnak fel. Ameny- nyiben az úttest alapja nem szorul javításra, az ily módon kezelt úttesten aszfaltozás után már 25 perccel megindulhat a forgalom. Tokiúban óvatosan közlekednek A több mint tizenegymillió lakosú Tokió a világ közleke- désileg legbiztonságosabb met­ropolisa. Ez derül ki a japán rendőrség telentéséből, amely szerint tavaly mindössze 382 halálos áldozata volt a tokiói közlekedésnek. Ez azt jelenti, hogy tízezer autóra jutott 1,4 ha­lálos közlekedést baleset, il­letve százezer lakosra 3,3 ha­láleset. Ez a statisztika lénye­gesen alatta marad az olyan világvárosok közlekedési bal­eseti statisztikájának, mint például New York, London vagy Párizs. A japán rendőrség az irigylésre méltó teljesít­ményt egyrészt a jelzőlámp :- hálózat kitűző működésével, másrészt a közlekedés túlzsú­foltságával, illetve az ebből adódó lassúsággal magyarázza. Mint ismeretes, a legújabb adatok szerint több mint két­millió gépkocsi közlekedik To­kióban. .Másnaposság1 és gépkocsivezetés „Ma még igyunk egy jót, holnap már úgyse tehetjük, mert utaznunk kell!“ — hallani nemegyszer a már szinte elcsépelt­nek ható frázist, különösen nyári szabadságok idején. Éspedig nemcsak akkor, amikor valaki „túrázik“, gyakran változtatja tartózkodási helyét. Mert hiszen milyen szabadság is lenne az olyan, ha az utolsó napon nem rendeznének még egy kiadós búcsúivászatot. Minden gépkocsivezető ismeri azt a tilalmat, hogy a veze­tőnek utazás előtt és gépjárművezetés közben nem szabad szeszes italt fogyasztania. Mivel azonban nincs pontosan rög­zítve, hogy mennyivel „előtte“, a tilalmat mindenki önkénye­sen magyarázza, úgy gondolva, hogy a megelőző este elfogyasz­tott szeszes italnak már nincsen hatása. Érdekes ebből a szempontból, hogy még azok közül a gépkocsivezetők közül Is jó néhányan, akik napközben sohasem nyúlnak a pohárhoz, este nemegyszer kirúgnak a hámból. Aztán másnap reggel „nyugodt lelkiismerettel“ ülnek a volánhoz, mondván — hi­szen tegnap este ittam és az éjszaka jól aludtam. Ha azonban őszinték akarnak lenni, el kell ismerniök, hogy nem tiszta a fejük: nyomott a hangulatuk, fáj a fejük, álmo­sak, esetleg kissé szédülnek s a gyormuk is kavarog. Vagyis: egyszóval — másnaposak. Nem tudnak kellőképpen összpon­tosítani, csökkent a reagáló képességük, nem képesek gyors döntésekre. Már maguknak ezeknek a tüneteknek a jelentke­zése arra kellene intse a józan gondolkodású embert, hogy ilyen állapotban ne vezessen gépjárművet. Ez azonban önmagában még nem minden. A kiadósabb ivá- szat után másnap még magas a vér alkoholszintje. S hogy ez mit jelent a gyakorlatban, milyen veszélyekkel jár, arra nézve álljanak itt a következő táblázat adatai. Véralkohol-tartalom: Balesetveszély: 0,3 %-ig 1 0,3—0,99 %-ig 7 1,0—1,49 %-ig 31 1,5 %-on felül 128 És így folytathatnánk tovább a sort. Mivel azonban a „más­napos“ gépkocsivezető esetleges véralkohol-tartaimáról beszé­lünk, remélhető, hogy ez nem haladja meg az 1,5 ezreléket. Még jegyezzük meg, hogy egészen világos legyen: egy ezre­lék véralkohol azt jelenti, hogy 1000 cm3 vérben 1 cm3 a tisz­ta alkohol mennyisége. Kutatásokkal beigazolódott, hogy az emberi szervezet egy óra lefolyása alatt mindössze 0,05—0,17 ezrelék alkoholt képes feldolgozni. A szemléletesség kedvéért: egy 70 kg súlyú férfi szervezete egy óra alatt 0,14 ezrelék alkoholt dolgoz fel, amely megfelel 7 gr tiszta etanolnak — ennyit tartalmaz 2 dcl 10°-os sör. Ha valaki ezt tudja, köny- nyen kiszámíthatja az elfogyasztott szeszes ital mennyiségé­ből, hogy szervezetének mennyi időre van szüksége e meny- nyiség feldolgozásához. Segítségképpen egy kis táblázaton mutatjuk meg, mennyi időre van szükség a szeszes ital fo­gyasztását követően az etanolmennyiség elégetéséhez: 1 liter bor Két féldeci 40 %-os rövidital Férfiak: (testsúly) (100 g etanolj: (33,4 g etanolj: 70 kg 14 óra 5,0 óra-100 kg 10 óra 3,5 óra Nők: (testsúly) 50 kg 20 óra 8,0 óra 60 kg 18 óra 7,0 óra Jól nézzük meg ezeket az időket. Vajon feltűnt-e, hogy ha valaki éjféltájban még társaságban van (s egy jó társaság oly­kor jóval éjfél után oszlik fel), megiszik egy liter bort (már­pedig mi az egy liter egy férfiember számára jó társaságban, 0870?), akkor ha ngm akar komoly szabálysértést elkövetni, csak délután két óra után ülhet a volánhoz! Azonban tudni kell, hogy az alkoholt a szervezet még ennél lassabban Is fel­dolgozhatja. Ez sok mindentől függ, hogy például valaki éh­gyomorra iszik, mennyi a testsúlya, de függ ugyanígy a pszi­chikai állapotától is, ha közben valaki testi' erőt fejt ki, vagy pihen (alvás közben lassabban történik az alkohol égése), ter­mészetesen befolyással van a fogyasztott szeszes ital etanol- tartalma is. Végezetül tehát, egy jó tanács: aki tudja, hogy másnap reg­gel gépkocsit kell vezetnie, már a megelőző este se igyon. —cha— A koSicei Városi Útkarbantartó igazgatóság aotgozoi meg­kezdték az új típusú forgalmi jelzések felszerelését. Felvétel A. HaSfák, CSTK *

Next

/
Thumbnails
Contents