Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-22 / 8. szám
■> A fiatalember égő kíváncsisággal fordul a mátkájához: — Mit gondolsz, édeském, megtetszettem édesapádnak mint vőjelölt? — Egészen bizonyos — feleli a lány. — Az ő ízlése az enyémtől minden tekintetben különbözik! A skőt Mc Cormick a feleségét más férfi karjaiban találja. — Hűtlen bestia! — kiáltja, előhúzva revolverét. — Most mindketten meglakoltok! Állj a szeretőd háta mögé! — Ün kimentett engem a vízből! Megmentette az életemet! Hogyan háláljam meg ezt önnek? Szívesen adnék jutalmul egy ötvenest, de csak egy százasom van. — Talán tessék még egyszer beugrani... Az ötéves Tibiké megkérdezi az apját: — Igaz, hogy a gólyák melegebb vidékre költöznek télre? — Természetesen, fiacskám. — Akkor hogy lehet az, hogy én januárban születtem? SZÖVEG NÉLKÜL Kaján Tibor rajza — Végre megmenekültem attól a leprás matikátóll Az öregem megajándékozott egy zsebszámítógéppel. josef Molín rajza Egy újdonsült autótulajdonos' elmegy az óráshoz, aki felettébb elcsodálkozik: — Mit csinálhatnék én az ön autójával? — Nem tudom, csak tény, hogy körülbelül minden tíz percben megáll. — Főúr. ez a csirke csupa csont és bőr! — Ha parancsolja, hozhatom a tollát is. — Halló! Kijózanító? — Igen. Mit kíván? — Szíveskedjenek nekem ma éjjelre két helyet rezerválni. Ugyanis a barátommal megünnepeljük a születésnapomat... A gyenge jellemek szerfölött' oarcmcsolga- tók azokkal, akik történetesen még nálukná! is gyengébbek. ÉTI ENNE RÉV A cowboy kisfia háborúsdit játszik pajtásaival. Fordítva ül fel a ló hátára. Az apja megkérdi: — Miért ülsz fordítva a nyeregben? — Majd bolond leszek megmutatni az ellenségnek, hogy merre megyek! — Mondd, kérlek, mi az a kölcsönös szerelem? — Például az, amit Laci csinál. Megkérte a nővérem kezét, és a papától rögtön kért kölcsön egy ötszázast. * 1978. II. 22. Egy bajor faluban a látogató kérdezősködik, hogy jó-e az Ivóvíz. Az öreg paraszt azt feleli: — Hát nem a legtisztább! — És mit tesznek, hogy iható legyen? — Hát felforraljuk és átszűrjük ... — Nagyszerű! És aztán? — Aztán iszunk egy krigli Sört. A rendkívüli elmék nagyra becsülik a közönséges és hétköznapi dolgokat; a közönséges elmék csakis a rendkívüli dolgokat kedvelik és keresik. RIVAROL FARSANG — Nem látja, hogy itt tilos parkolni?!... Elek Tibor rajza A bíró megkérdezi a vádlottat, hogy van-e alibije, s egyúttal azt is megkérdi: — Tudja egyáltalán, hogy mi az alibi? — Hogyne, bíró , úr. Alibi az, ha be tudom bizonyítani, hogy nem voltam ott, ahol voltam. A férj beront a lakásba, futás közben ledobja a felöltőjét, odaugrik a televíziókészülékhez, s közben kikiált a konyhába a feleségének: — Drágám, mi lesz vacsorára, és mi van a gyerekekkel? — Töltött káposzta és kanyaró — hangzik a tömör válasz. — Árulja el, doktor úr, miért hízom ennyire? — kíváncsiskodik a páciens. — Az ön testében folyadékfölösleg van, monsieur. — Rendben van, ezentúl nem teszek többé jeget a whiskym- bel — Nem szégyelled magad, Pista? Szegény Gyurikának egyszer sem adtad oda a szánkót! — Már hogyne adtam volna. Fölfelé mindig ő húzza. 1 — Igen, most már boldog vagyok — mondta Pláne Jenő, és mert mindketten ráértünk, folytatta: —- Tudod, hogy két éve vagyok nős, és nem panasz- kodhatom. A feleségem, úgy ahogy mondom, beragyogja az életemet. Ismered Vilmát, rendes, kedves, intelligens, asszony, pont hozzám való, nem is csoda, hogy elvettem. Egyetlen hibája volt. — Éspedig? — Tele volt barátnőkkel. Nem akarok túlozni, de a város minden pontyán volt belőlük egy-kettő, és ezek a Verák, Katik, Évák és Erzsik megkeserítették az életemet. A hét minden napján találkoztam velük, ott voltak nálunk a lakásban, velünk a moziban, színházban, étteremben, autóbuszon, sétatéren. Egy lépést nem tudtunk tenni, szót sem tudtunk váltani nélkülük, és volt úgy, hogy egyik-másik még nálunk Is aludt, ha véletlenül vidéki volt. Már-már a boldogságomat veszélyeztették, és éreztem, hogy meg kell tőlük szabadulnom. — És elkezdted őket kiutálni? — Eltaláltad. Először figyelmetlen voltam velük szemben, később mogorva, majd legvégül goromba, mint a pokróc. — És a barátnők lassan kezdtek elmaradni! — Frászkarikátl Először csodálkoztak rajtam, de később megszokták a gorombaságomat, és maradtak, mert imádták Vilmát, ami nem is csoda, hiszen tényleg imád- nivaló. Ekkor taktikát változtattam. Elkezdtem őket dicsérni. — A szemükbe? — Dehogy. A hálük mögött, Vilmánál. — Nem értem! — Azonnal megérted. Első alkalommal Adélt fúrtam meg. Egyik este, amikor .11 óra után elment tőlünk, megkérdeztem Vilmát, hogy Adél hány évvel fiatalabb nála. Vilma felsikoltott: „Megőrültél? Adélnak húszéves fia van már!“ „Érdekes, pedig azt hittem, hogy két-há- rom évvel fiatalabb nálad“ — mondtam, és ezzel Adélt már e! is intéztem. Vilma ezek után többet nem hívta meg, sőt mi sem mentünk már hozzájuk. — Óriási! — Ez még semmi. A kövér Irénkét úgy fúrtam meg egy vacsora után, hogy azt mondtam Vilmának, Irénke legalább öt kilóval soványabb lehet nálad. Erre persze Irénke is ugrott. Következett á sovány Mézesné, azaz Klárika. — Róla mit mondtál? — Hogy jobb alakja van, mint Vilmának, és az ilyen fiús mozgású nők érik el a férfiaknál -a legnagyobb sikereket. — Persze, ö is ugrott. — Mint a szöcske. Ezután a butácska Lolácska jött sorra. Róla kijelentettem, hogv kellemes társalgó, és azt szeretem benne, hogy nem akarja a világot megváltani. Jucit azért dicsértem, mert olyan elvont és intellektuális, Jolit azért, mert jobban főzi a bablevest csülökkel, mint Vilma, Magdit ízléses öltözködéséért és Marikát a modoráért. Lassan az egész társaságra sor került, és a végén, hála az égnek, ketten maradtunk Vilmával. Azóta úgy élünk, mint a galambok. — Gratulálok, csak egyet mondj meg. Ezek a barátnők csinosabbak voltak a feleségednél? — 'kérdeztem. Pláne Jenő kacagni kezdett — Akkor te nem ismered Vilmát. Ő nálánál csinosabb nővel még soha életében nem volt barátságos! (mottó]
