Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-02-22 / 8. szám

Nővé Zámky /Érsekújvár) az utóbbi években teljesen új arcot ölt. Régi, szűk utcáiból, jellegzetes mezővárosi földszintes épületeiből már alig marad mutatóba, helyükön több emeletes lakótömbök, korszerű családi házak épülnek. Hogyan élnek ebben a rohamosan fejlődő városban az idősebbek, a régi idők emlékezői, jut-e idő és erő gondjaik orvoslására, helyzetük javítására az építőmunka lendületében? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ, amikor ellátogattunk a városba.

A lakosság egyötöde

— Az utóbbi időben sokat javult az Idősebbekről való gondoskodás. A városi nemzeti bizottság funkcionáriusai nagy megértést tanúsítanak problémáik iránt, de a járási nemzeti bizottság, a Nöszövetség és a Vörös- kereszt szervezetei, valamint a polgári bizottságok is hathatós segítséget nyújtanak. Közös összefogásból született meg a nyugdíjasok háza is — mondja Allbeta Dubnická, a Szövetségi Gyűlés képviselője, az újvári nyugdíjasok életének kitűnő ismerője.

— Szlovákiában elsőként nálunk szerveztük meg a gondoskodásnak ezt a formáját. Nagyon jól bevált, a nyugdíjasok házának lakói kitünően érzik magukat, egyszobás otthonaikban megőrizték függetlenségüket, nem kellett megválniuk régi megszokott tárgyaiktól, bútoraiktól, s mégis állandó gondoskodásban részesülnek, bármikor segítségért fordulhatnak a gondozónőkhöz. Szinte hihetetlen, milyen hatással van az öregekre a jő környezet, többen szemlátomást megfiatalodtak, új erőre kaptak, miután átköltöztek ű( hajlékukba. Ma még csak kevesen részesülhetnek ilyen gondozásban, de mivel nagy az érdeklődés iránta, a város vezetői már foglalkoznak egy új, nagyobb ház felépítésének tervével.

A nyugdíjasok háza csak egyik bizonyítéka annak, hogy az illetékesek valóban szívükön viselik az idősek gondjait, állandóan keresik, hogyan javíthatnák, bővíthetnék a róluk . való gondoskodást. A legjelentősebb eredmény az, hogy ma már egy idős újvári lakos sem marad magára, a szomszédok, az ismerősök véletlenszerű segítségére utalva. Mindenkit számon tartanak, és ha kell, azonnal segítségére sietnek. Pedig nem kis feladat ez, hiszen ma a város lakosainak egyötöde nyugdíjas, szám szerint öt- ezerhatszázötven ember. A postások havonta 4,5 millió koronát kézbesítenek — egymillióval többet, mint a nyugdíjrendezés előtt. Egy kis összehasonlítás: 1945-ben nyolcszázhúsz

nyugdíjas volt a városban, akik a mai árfolyamértékben kifejezve együttesen 446 000 korona nyugdíjat kaptak havonta.

Ha szükséges, különböző kiegészítő segélyekkel pótolják a nyugdíjat. Tavaly 237 000 koronát fizettek ki ilyen célokra. A városfejlesztés következtében a lebontott régi házakból / sok

— ;v agyra erieKeijux, amit társadalmunktól kapunk — állapítja meg Bajtko Károly, a nyugdíjasok klubjának elnöke. (Tóthpál Gyula, felvételei)

nyugdíjas kerül új lakásba. A korszerű lakások bére természetesen magasabb. mint a régieké, s ez sokaknak nagy gondot okoz. De róluk sem feledkeznek meg. Akik nem tudnák kifizetni a magasabb lakbért, azoknak pótolják a régi és az új lakbér közti különbözetet. Tavaly a járási nemzeti bizottság szociális osztálya ezen a címen 55 polgárnak 78 420 koronát fizetett.

Több éve foglalkoznak már a nyugdíjasok étkeztetésének megoldásával, de jelenleg csak nyolcán használják ki a kedvezményes ebédelési lehetőséget. Szívesebben veszik, ha élelmi- szerutalványt vagy egyéb segélyt kapnak. A12beta Dubnická úgy véli, hogy a helyzeten mielőbb változtatni kell.

— Igaz, hogy sokuknak messze van az ebédlő, de ez nem lehet ok a kedvezmény mellőzésére. Még nem tudatosítja mindenki, milyen Jelentős a helyes, változatos táplálkozás. Nyugdíjasaink közül többen csak tejen élnek, vagy csak a legegyszerűbben elkészíthető ételeket eszik. Talán megváltozik a helyzet, ha sikerül kibővítenünk a nyugdíjasok klubját és az ott létesítendő konyhában az idősebbek igényeinek megfelelő ételeket főzik majd.

Az életben, sajnos, sokszor előfordul, hogy az ember öregkorában teljesen magára marad, hozzátartozói meghalnak vagy távolra kerülnek. A városi nemzeti bizottság szociális osztályának dolgozói a társadalmi szervezetekkel együttműködve azonnal felkeresik azokat, akik ilyen helyzetbe kerültek, és ha nincs más megoldás, gondozónőt szereznek az idős, magatehetetlen lakók mellé.

Nincsenek egyedül

A kis asztal mellett bogárszemű kislány játszik, előtte tükör, kezében fésű. A karosszékben idős néni, tekintete meg-megpihen a kislányon, jólesik neki, hogy megoszthatja valakivel magányát. A kis Mónika szívesen szalad fel az emeleten lakó öreg nénihez, nem is tudja, milyen örömet visz az idős asszony egyhangú életébe. Mónikán kívül Csányi Anna, a szomszéd- asszony és az időnként vizitelő orvos jelenti az egyedüli kapcsolatot a külvilággal a hetvenkét éves Csöndür Mária számára.

— Nem is tudom, mihez kezdenék a szomszédasszonyom nélkül — szól könnyes szemmel. — jó érzés, hogy itt van a közelemben, törődik velem, van kire támaszkodnom.

— öt éve betegeskedik már, és én úgy éreztem, emberi kötelességem segíteni rajta. Nem a havonta kapott összegért teszem, hiszen azelőtt is gondoztam már. Rendet tartok a szó bájában, főzök, s ha kell, beadom a gyógyszereket akár éjjel is. Nem rég nagyon beteg volt, tüdőgyulladást kapott, de szerencsére jobban lett — mondja Csányi Anna. aki valóban szívesen segít a rászorulókon, hiszen a házban lakó másik idős nénihez. Gogh Margithoz is be szokott nézni, megkérdi, nincs-e valamire szüksége, míg eljönnek a gondozói. Margit néni, akit távoli \rokonai, a Pisinger-házaspár gondoz, maga vezette kis háztartását, mígnem négy éve elesett, és eltörte a lábát. A csont nehezen forradt össze, kilenc hónapig kórházban feküdt. Jobban lett, de a lába nem jött egészen rendbe, nehézkesen mozog, csak székre támaszkodva tud néhány lépést tenni a szobában.

— El sem tudom képzelni, milyen a városunk. Hallom, hogy sok épületet bontanak a mi régi házunk sem áll már. Kár hogy az ablakom az ud varra nyílik, még az utcára sem látok

Így Margit néni valóban csak gon dozói és a készséges szomszédasszony által szerezhet tudomást arról, mi tör lénik a közvetlen környéken, a vá rosban. A távolabbi eseményekről a rá dió tájékoztatja, amely a rojtosra lapozott újságokkal, folyóiratokkal együtt a legkedvesebb szórakozást lelenti számára. Magára maradt, férje és fia már régen meghaltok, de még sincs egye-' dűl, társadalmunk gondoskodása kis szobájába is eljut, csakúgy, mint u város többi, egyedülálló idős polgáré1 hoz.

Jól szervezett klubélet

— Négy éve nyitottuk meg a nyugdíjasok klubját, s így lehetővé tettük, hogy idős polgáraink összejöjjenek, szép környezetben, hasznosan töltsék idejüket — tájékoztatott bennünket

Szigeti Pál, a vnb szociális osztályának vezetője.

Megnéztük a klubot. Hétköznap délután volt, de a szépen berendezett terem csaknem teljesen megtelt. Asztaltársaságok alakultak ki, kártyáztak, beszélgettek, csattogtak a biliárdgo lyók. Csatlakoztunk az egyik társasághoz. Megtudtuk, hogy a klubnak kétszáztíz. tagja van, naponta vagy fél- százan fordulnak meg benne. Gyakran szerveznek előadásokat, megemlékeznek a nevezetes évfordulókról, meghívják maguk közé a fiatalokat, ötszáz kötetes könyvtáruk, televíziókészülékük, lemezjátszójuk, társasjátékaik vannak, több újságot és folyóiratot járatnak.

Amint beléptünk a terembe, mindjárt feltűnt, hogy csak férfiak ültek az asztaloknál. A nők talán nem igénylik a társas életet?

— Ritkább vendégek, de azért — főleg vasárnap délután — ők is eljönnek. Hetente kétszer azonban övék az irodahelyiségünk, kézimunkakört. szerveztek maguknak, egy-egy találkozóra húszán is eljönnek — világosít fel Bajtko Károly, a klub ideiglenes elnöke.

— Terveik célkitűzéseik?

— A legfontosabb, hogy az épület másik feléből kiköltöztessék a vendéglőt. Kis büfét rendezhetnénk be, és talán a nyugdíjas-étkezde sem lenne elérhetetlen álom. Filmeket is szeretnénk vetíteni, és nyáron rendbe hozzuk a kerthelyiséget, ahol tekepályát

építünk.

Szigeti Pál közben áthívott bennünket a klubhelyiséggel szomszédos két kisebb szobába. A szobákból, amelyekben ágyak és heverők sorakoznak példás rendben, fürdSszoba nyílik. Hetente kétszer áll a nyugdíjasok rendelkezésére ez a tisztálkodási lehetőség. Akik nehezebben járnak, azokat személygépkocsin hozzák el ide Szakképzett ápoló felügyeletével megfürödhetnek, hajat moshatnak, hogy rövid pihenő után felüdülve térhessenek vissza otthonaikba.

— Eleinte idegenkedtek ettől a szolgálattól, de ma már egyre több a rendszeres látogató. Lapozzanak bele a vendégkönyvbe, egy-egy alkalommal tízen is megfordulnak itt — nyújtja felénk Szigeti Pál a pontosan vezetett kimutatást.

Mielőtt elbúcsúznánk a klub tagjaitól, Bajtko Károly a lelkünkre köti, említsük meg, milyen hálásak a nyugdíjasok államunknak azért a sokoldalú gondoskodásért, amelyben részesülnek.

— Nagyobb meglepetés nem is érhetett volna — mondja Mária néni

— Ml saját tapasztalataink alapján ismerjük a kapitalista társadalmat, ezért nagyra becsüljük azt. amit ma kapunk.

Jóleső megemlékezés

— Nemegyszer láttam a televízióban, hogy felköszöntenek idősebb polgárokat, de hogy én is eszébe jutok valakinek, arra sohasem gondoltam — emlékezik vissza a nyolcvanéves Izsák Mária arra a napra, amikor a polgári ügyek testületé, és a polgári bizottság tagjai felkeresték őt születésnapja alkalmából. — Nagyobb meglepetés nem is érhetett volna, nagyon jólesett — törölgeti a szeméből előtörő könnyeket.

Mária néni korét meghazudtoló frisseséggel tesz-vesz asszonylánya házában. Bármennyire is kérik, nem tud tétlenül ülni. Cinkos mosollyal meséli, hogy tavasszal milyen nagy riadalmat okozott, amikor „megszökött“, és a piacra ment káposztapalántát vásárolni.

— Bár csak mindenütt olyan jól megférnének egymással az idősek és a fiatalok, mint nálunk —■ mondja búcsúzóul.

Czére Gizella, a vnb képviselője, a 16-os számú polgári bizottság elnöke és Decst Károly, a polgári ügyek testületének tagja látogatott el a múlt év végén Izsák Mária nénihez. Felkeresték, virággal köszöntötték a körzet összes nyolcvanéves lakóját.

A többi körzetben már régebben szokás ez. A felköszöntött idős lakosok nagyon hálásak a figyelmességért — tudjuk meg Decst Károlytól. A nőnapról, az arany- és az ezüstlakodalmakról sem feledkezünk meg.

— Polgári bizottságunk is figyelemmel kíséri az idősek életét — veszi át a szót Czére Gizella. — Sokszor fordulnak hozzánk kisebb-nagyobb gondjainkkal. Ha tudunk, szívesen segítünk. Közbenjárásunkra egy régi üzlethelyiségben fiókkönyvtárt rendeztek be nemrég, mert az idősebbeknek messze van a városi könyvtár. A közeli iskola pionírcsapatával most arról tárgyalunk, hogy a pionírok bevásároljanak azoknak az idősebb néniknek és bácsiknak, akiknek már problémát okoz az üzletbe járás. Remélem, tervünk sikerül.

Nem írhatunk mindenről, amit Érsekújváron az idősebb polgárokért, életkörülményeik javításáért tesznek, látogatásunk alatt meggyőződhettünk arról, hogy a város vezetői és mindenki, aki kapcsolatban áll a nyugdíjasokkal, kötelességének érzi, hogy békés, nyugodt életfeltételeket teremtsenek azoknak, akik a szorgalmas munkában eltöltött évek után megérdemlik a társadalmi megbecsülést és gondoskodást.

CS1ZMÁR ESZTER

s ' ■ »ív; - < <*><? i—li ■mi ■■

Csöndür Mária csak gondozónőjétől tudhatja meg, mi ti té

nt a környéken, a városban