Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1976-02-01 / 5. szám

i> f 1976. II. 1. KEZDETBEN VOLTA KÁOSZ... Kezdetben — így mondják — volt a káosz, aztán lett az ég és a nap, a föld és a víz. Utána következett az Ember, akinek formátlan gondolataiból megszületett az Isten. És Isten megteremtette a félelmet, szorongást, fájdalmat. Az Ember pedig, több millió napi munkával, megalkotta a bátorságot, büszkeséget, örömet, és harsogó jókedvéből megszületeti a dal. (Demetriosz Kasszolasz: Teremtés) Ezt a gondolatsort Demetriosz Kasszolasz gö­rög költő formálta meg. Nyilvánvalóan eddigi élettapasztalataiból leszűrt igazságot fogalmazott meg bennük. Útját a felismert igazságig nem is­merjük, de egy bizonyos: eljutott hozzá. Ezért lett nagy költő, mint ahogy igazi, nagy művész csak az lehet, aki nem habozik szellemi kapuit szélesre tárni a tudatát formáló felismerések előtt, majd azokat művészete egyéni jegyeivel illetve, továbbadni. Ezek a gondolatok ötlöttek fel bennem, ami­kor a Nagyvilág egyik számában Demetriosz Kasz- szolasznak, a görög polgárháború után, az ötve­nes években fellépett írónemzedék kiváló egyé­niségének verseit olvastam, jellemzésében csak annyit árulnak el róla, hogy 1936-ban született, angol irodalmat tanult egy londoni egyetemen, majd gyári munkásként dolgozott az Egyesült Államokban. A hatvanas években tért vissza ha­zájába. Nagy figyelmet keltett 1972-ben Athén­ban kiadott „Másik Amerika“ című könyve, amely­ben az amerikai életformáról mond kiábrándító véleményt. Szűkszavú ismertetés ez egy költőről, de sze­rencsére sokat elárulnak róla a versei. És bár a világmindenség és az ember, az ember és a lét közötti eredendő kapcsolat igazságát kutató mű vészekről szólva, általánosítottam, most az iro­dalomról, még szükebben véve a költészetről szól­ván is nagyon kitágulnak az ismérvek határai, hiszen világviszonylatban rokoníthatők azok a költők, akik Demetriosz Kasszaloszhoz hasonlóan perben álltak az idealista világnézettel. Nemrégiben Ladislav Stoll cseh teoretikus „Mű­vészet és Ideológia“ című esszégyűjteményében lapozgattam Sokat foglalkozik benne a tragiku­san fiatalon elhunyt Jirí Wolkerrel, és most fel­őliének bennem a költőről ott olvasott adatok. Stoll — aki Woiker költészetében nevelkedett — arról vall. hogyaq^vezette el öt és nemzedékét ez az irodalom a szocialista világnézethez a szocialista humáhizmushoz. világosan megkülön­böztetve azt az absztrakt és álhumanizmustól. „Woiker felfogta — írja —, hogy a szegény sorsú dolgozó, a proletár, az osztálytársadalom bán csak úgy képes megőrizni emberi méltóságát és emberségéi, ha nem haitfa igába a fejét, de megőrzi osztálya haragiát az elnyomás és ki­zsákmányolás iránt.“ Igen, Woiker ezt felfogta és saját ars poeticá­ja számára így fogalmazta meg: „A proletárköl­tő nem áll fölötte a tömegek mozgalmának, in­kább annak kellős közepén ... A kollektív világ­nézet számára nem művészi kísérlet, hanem éle­tének legsajátabb realitása“ Ami pedig Wolkérnék ezzel a világnézettel ösz- szefüggően a vallásról kialakult véleményét ille­ti, azt dokumentálják annak idején atyjának írt sorai: „Nem azért lépek ki az egyházból, mintha nem lenne hitem, hanem azért, mert van hitem1" Nyilvánvaló hogy ez alatt ő milyen hitet értett: megvalósítható általános emberi szabadságba, egyenlőségbe és boldogságba vetett hitet Az ilyen költők beszéljenek bár a legbensőbb érzéseikről, mindig képesek valami mások számára is jelen­tősét és felszabadítót nyújtani. JIRÍ WOLKEIR: Névtelenül A kórházi ágyra omlik a világ, kötések közt hallom: a riadót zengi. Harcba szállnak az elvtársak az igazságért; harcba szállnak az elvtársak, nem hiányzik senki. A kórházi ágyra omlik a világ, de sötét zugokból a halál szeme is rajtam. Miért nem mehetek veletek, elvtársak, miért halok meg, mikor elesni akartam? Sírfelirat Itt nyugszik Jirí Woiker, Költő volt. Szerette a világot, verekedni készült jogaiért. Meghalt, mielőtt kiránthatta volna szivét a harcban. Huszonnégy évet élt. József Attila fordítása Ez a világnézet és állásfoglalás nem Woiker találmánya volt, ez volt a tudományos szocializ­mus megalapítóinak, Marx és Engels humanizmu­sának lényege éppen úgy, mint Gorkijé, Maja­kovszkijé, St. K. Neumanné, Fuííké, József Atti­láé Kasszaloszé és továbbiaké, és ez éltette Ady forradalmiságát is. Azét az Adyét, akiről. Böiöni György „Az igazi Ady“ című művében egyértel- nűen megállapítja, hogy „Ady mégiscsak a há­borút élteké, a forradalmakat csináltaké jól tudjuk, hogy Adyért hányféle társadalmi réteg harcolt, belemagyarázva hányféle eszmei­séget próbáltak neki tulajdonítani. Hja Ehrenburg írta le, hogy „... Különbözők az utak, ahogyan űz európai intellektuel körök legjobb képviselői a proletariátushoz eljutottak. Némelyeket az igaz- sáqérzet vezetett, a vágy,, hogy véget vessenek a káosznak és anarchiának; ezek a forradalom építői és matematikusai. Másokat a küzdelem he­roikus látványa csábított. Ismét másokat, akik nem foglalkoznak konstruktív problémákkal, a burzsoázia gyűlölete sodort a proletariátushoz. Vannak fatalisták is: megértették és tudják, hogy kié a jövő “ Adyban valahogyan mindegyik indítékból ta­lálhattunk egy adagot, de tény, hogy soha nem volt a burzsoá rend maradandóságát hirdető em­ber és művész, nem volt az akkori uralkodó osz­tály költője. Nem kellett hosszú utat megtennie, hogy eljusson a forradalmi proletariátushoz. Er­ről tanúskodnak proletár-versei, nem is szólva prózai írásainak ironikus, leleplező hangjáról. ADY ENDRE: A vörös Nap Harcot és dögvészt aki hoztál Babonás, régi századokra, Kelj töl, óh kelj föl, szent, vörös Nap Reám ragyogva. Csupa gyászt és feketét látok, Amint halódva feltekintek: Éjszakás, gonosz, részeg balsors Üz, kerget minket. Sokáig lesz, sokáig tart még A régi sors, a régi átok? Késlekedő, tunya vörös Nap Hozzád kiáltok Nem akarok dühvei meghalni, Ajzott és visszatartott ívvel, Remény nélkül, fekete gyásszal, Fekete szívvel Kelj föl, óh kelj föl,,, szent vörös Nap, Míg gyűlölök, vagyok és élek: Hatalmasabb, pusztítóbb lennél. Hogyha nézlek. S ha te rám néznél, lángot küldnél, Amiként az meg vagyon írva, A gazokra, És én nyugodtan, Dőlnék a sírba. Az igazsághoz vezető utat a művészek még egy szempontból járják különbözőképpen: ez a saját osztályszármazásuk és helyük a társada­lomban. Határozottan nehezebb dolguk volt és van D. Zapjetal: MUNKÁSOK (kombinált technika) azoknak, akik jó anyagi körülmények között szü­lettek, mert ez felismeréseiket egy ideig ködösít­hette. Ugyanakkor szinte törvényszerűen jutottak el a valósághoz a proletárszármazású költők. Demetriosz Kasszolasz éppoly jól tudta, mint József Attila, hogy „Hosszú az Úristen, rövid a szalonna“, hogy a szegény proletár családokban csak a gyermekáldás sok, az isrteni gondviselés annál kevesebb. Mintha csak József Attila írta volna Kasszolasz „Könyörgés“-ét, és nyugodtan Kasszolasz kezébe adhatták volna a tollat azok a gondolatok, amelyeket a fiatal József Attila írt le „Tiszta szívvel“, vagy akár a „József Attila“ című verseiben, József Attila az igazság költője volt. „Hogy hazugság szép lehet, azt egyszerűen nem hitte el... Dogmatikusan ragaszkodott a való tényhez, egészen addig a fokig, ahol a ténynek a látszata is megszűnik, s kezdődik a sejtelem.“ Ignotus Pál jellemezte így József Attilát. De mi mindennek kellett vele történni, benne le­játszódni ahhoz, hogy az eredetileg istenhívő, val­lásos érzületű fiúból (Istenem című verse) előbb higgadtan tárgyilagos^ majd lázadón, szenvedé­lyesen ingerült férfivá, a „Tiszta szívvel“ költő­jévé érjen. Legjobban erre Móricz Zsigmondnak tett ön­vallomása ad magyarázatot, ami nála, a magán­életében zárkózott, szemérmes embernél ritka­ságszámba ment. „Az az én bajom — mondta Móricznak —, hogy... apátlan-anyátlan árva, a mélységből származom és emiatt nagyon nehéz is nekem űz élet, mert az ember soha le nem vetkezheti ön­magát, az ember haláláig egy és oszthatatlan marad és úgy viszi magán az életet, mint a csiga a házát, mert nincs más búvóhelye, csak az éle­te, másutt nem talál menedéket. Most már hogy találjon az, akinek semmi kemény anyagból ké szült fedele sincs, csak az utca gyermeke lett. ahol világra jött s az is marad örökké?" Micsoda szerencse, hogy annál nagyobb fel­oldást talált a költészetben! Micsoda szerencse számára és az Irodalom számára is, hogy úgy érezte „az ember azért ír verset, mert a szó szoros értelmében sürgős szüksége van rá!" JÓZSEF ATTILA: Tiszta szívvel Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfödőm, se csókom, se szeretőm. Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset. Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom. Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg. Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök. Elfognak és felkötnek, áldott földdel elfödnek s halált hozó fű terem gyönyörűszép szívemen. DEMETRIOSZ KASSZOLASZ: Könyörgés Amikor majd félig éberen örökkévalóságod kapuján kopogtatok, Uram, kérlek, mellőzzük a formaságokat, ha lehet. Nem hinném, hogy ujjlenyomatokat őriznél. Örülnék, ha illetékes angyalod haladék nélkül följegyezné: „otthontalan senkiházi érkezett." Azután elvezetne ahhoz a terebélyes fához és tövében ahhoz az ágyhoz. amelyet alvásra vetve kértem tőled, Uram, hogy végre amúgy istenigazában megpihentessem gyárban gyötrött testemet Keszthelyi Tibor fordítása Röviden, valóban csak dióhéjban próbáltam fel vázolni néhány igazán nagy költő indítékait az igazság kereséséhez és útjukat ehhez az igazság hoz. Az összeállított anyaghoz elég sok idézetet utalást használtam fel, amit elsősorban a doku mentáris hitelesség céljából tettem. Szeretném ha sikerült volna legalább valamelyest meggyőző tanúságát adni annak, hogy az igazi művész célja nem lehet más, mint az, hogy az életet és ön­maga belső világát az általa felismert igazság nak elkötelezetten ábrázolja. Ide pedig megint egy nagy gondolkodó, Ludwig Feuerbach, a né met írő-filőzófus szavai kínálkoznak: „Ha az ember célt tűz ki maga elé, ezzel szinte tör vényt hoz önmagáról, amely ezentúl tetteit irá­nyítja.“ L. GALY OLGA

Next

/
Thumbnails
Contents