Új Szó, 1976. december (29. évfolyam, 286-311. szám)
1976-12-07 / 291. szám, jkedd
KÉT KÉRDÉS HÁROM NÉPMŰVELŐHÖZ A bratislavai Népművelési Intézet a közelmúltban a Kassa melletti Sacán szemináriumot rendezett az önkéntes és hivatásos politikai nevelő munkát végző dolgozók számára. A szeminárium tartalmas és sikeres volt. Időszerűségét bizonyítja az a tény is, hogy az előadásokat követő vita sokrétű, izgalmas volt. A hivatásos, illetve az önkéntes népművelők az elért eredményeik elemzésén túl azokról az objektív nehézségekről is szóltak, amelyek megítélésük szerint napjainkban még sokszor fékezik a köz- művelődés minőségi fejlesztését. Hazánk magyarlakta járásaiból ezen a szemináriumon 58 népművelő vett részt. A szünetekben közülük háromnak teltem fel a következő két kérdést: Munkaterületéről milyen eredmények megemlítését tartja érdemlegesnek? A közművelődés hatékonyabbá tétele érdekében milyen segítségre lenne szüksége? Nagy Dezső, a Komáromi járási Nemzeti Bizottság kulturális osztályának dolgozója: — Járásunk területén rangos rendezvények egész sorát valósítjuk meg, ami amatőr színjátszóink, irodalmi színpadaink, énekkaraink, tánc- és éneklő csoportjaink kiváló munkáját dicséri. A jó eredmények elérése persze lehetetlen volna megfelelő feltételek nélkül. Járásunkban az utóbbi tíz évben megnövekedett a művelődési otthonok száma. A községeknek és városoknak több mint a felében új, vagy felújított kulturális létesítmény szolgálja a művelődést és a szórakozást, továbbá 10 szövetkezeti, illetve szakszervezeti klub is működik járásunkban, lelenleg Gútán, Bátorkeszin, 1 mely ben és Šrobárovou építenek új művelődési otthont. Ebben az ötéves tervidőszakban Komárom is kap egy új kultúrpalotát. Természetesen mindezek ellenére nem lehetünk még egészen elégedettek, mert tennivaló bőven akad. Közismert, hogy hazánkban törvény biztosítja a köz- művelődést. Ez a fontos tevékenység azonban elképzelhetetlen jól felkészült, sokoldalúan, művelL népművelők nélkül. Sajnos az ilyenekből — meg kell mondanom őszintén — még hiányt szenvedünk. Véleményem szerint nincs kellőképpen megoldva a népművelők képzése — gondolok itt elsősorban a magyar nyelvterületeken tevékenykedőkre. Ugyancsak kevésnek találom a magyar nyelven megjelenő népművelési, módszertani és egyéb anyagokat, műsorösszeállítósokat, a korszerű politikai és világnézeti neveléshez szükséges dokumentumokat. Dudás Katalin, a Kassai Városi Népművelődési Központ Nagy Dezső Holubek László önálló módszertani dolgozója, akiknek munkakörébe az ideológiai nevelés, valamint a nemzetiségi kulturális szövetségek tartoznak: — Eredményeinkről röviden nehéz §zólni. Nagyon lényegesnek tartom, hogy népművelési intézményeink megkülönböztetett figyelmet szentelnek a dolgozók eszmei-politikai nevelésének. Mi is állandó, fontos feladatunknak tartjuk haladó forradalmi hagyományaink ápolását, a proletár nemzetköziség tudatának elmélyítését, gyakorlati érvényesítését. Szeminárium keretében foglalkoztunk például a Kassai Munkás szerepével, emlékesten idéztük fel Schönherz Zoltán forradalmi tetteit. A CSEMADOK városi bizottságával és az Ukrán Dolgozók Szövetségével együttműködve műsoros estet rendezünk. Folytathatnám tovább e felsorolást, de megragadva az alkalmat, inkább azt szeretném elmondani, hogy véleményem szerint mik azok a gátló körülmények, amelyek munkánkat itt-ott még fékezik. Egyik legfontosabb problémánk véleményem szerint az, hogy falvainkDudás Katalin ban — sőt városainkban is — nincs kellőképpen összehangolva a kulturális intézmények és szövetségek munkája. Ez a módszertani koordináló munka véleményem szerint a nemzeti bizottságok illetékeseinek a feladata. Segítségükkel eredményesebb munkát végezhetünk. Holubek László, a Gútai Városi Népművelési Központ igazgatója: — Jő kollektívában dolgozom és ami a legfontosabb: korszerű kultúrpalotával rendelkezünk, melyet három évvel ezelőtt adták át rendeltetésének, üt évvel ezelőtt Gútán évente kétszer lépett föl hivatalos szín- társulat, az idén viszont már 30 hivatásos művészegyüttes szerepelt nálunk. Újdonságnak számít, hogy komolyzenei hangversenyeket is műsorunkba iktattunk. Ezen kívül számos kiállítást és 108 politikai előadást is szerveztünk. Van több hagyományos rendezvényünk is. Egyik legkedvesebb szórakoztató-nevelő műsorunk a „Ki mit tud?“, amelyet a szomszédos városokban és községekben is nagy érdeklődés kísér. Rendkívül népszerű az immár kilencedik évfolyamába lépő „Gútai Líra“, ahol már sok hazai és külföldi amatőr énekessel ismerkedhetett meg a közönség. A közelmúltban Anton Krištof vezetésével egy énekkart is alakítottunk. Mindezek után lehet, úgy tűnik, hogy Gútán minden jól megy, semmi problémánk nincs. Ez természetesen nem egészen így van. Nagyon is fájó pontunk, hogy a lakosok egy része, de az ifjúság közül is sokan indokolatlan érdektelenséget tanúsítanak a kultúrával, művelődéssel szemben. Ezt azonban nem panaszként mondom, mert tudjuk, hogy ezt a problémát nekünk népművelőknek kell megoldani, még jobb, vonzóbb munkával. Ogy vélem, hogy nyolctagú munkaközösségünknek lesz is hozzá ereje. SZÁSZAK GYÖRGY Hangversenykörúton Ausztriában A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának újabb sikere Jól tudjuk: 1971 májusában a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának női kara I. díjat nyert a corki nemzetközi kórusfesztiválon. Azt viszont már legtöbben elfelejtették, hogy ugyanezen a versenyen a CSMTKÉ vegyeskara negyedik helyezést ért el. Méghozzá úgy, hogy a nemzetközi zsűri megosztotta a CSMTKÉ és az ausztriai gumpoldskircheni „Vox Humana“ Kamarakórus (Gum- poldskirchner Kammerchor „Vox Humana“) között. Mi sem természetesebb, mint hogy a két kórus még a verseny folyamán, Corkban felvette egymással a kapcsolatot, azaz: barátságot kötött. A kezdeményező Josef Wolfgang Ziegler professzor volt, a „Vox Humana“ karmestere, aki — éppen a CSMTKÉ női karának győztes hangversenye előtt — kórusa tagjaival együtt eljött a délutáni főpróbára és a kamarakórus nagylemezét ajándékozta kórusunknak... Telt-múlt az idő, és most öt évvel a corki ismerkedés után végre kézzelfoghatóvá vált a barátság. A CSMTKÉ ausztriai hangversenykörúton vett részt — a Gumpoldskircheni Kam- merchor „Vox Humana“ vendégeként. A négy nap folyamán három koncertet adott kórusunk. A hangversenyeket ugyan Mé-> ty Gabriella, a CSMTKÉ »Kistája konferálta, de rajta kívül l/ess Lajos — kórusunk állandó vendégkarnagya — is szívesen szólt néhány eligazító mondatot, különösen a magyar népdalfeldolgozásokról. Szavait olyan élénk érdeklődés követte, hogy a közönséget szinte játékostársává —- a kórus játékostársává — tudta változtatni. A kialakult kedélyes, fesztelen hangulatot mi sem jellemezte jobban, mint hogy Ziegler professzor, aki a CSMTKÉ mindhárom hangversenyén részt vett, többször szót is kért, hol a közönség nevében, hol ő is útbaigazítást adott a hallgatóságnak egy-egy kórusmü megértéséhez, élvezéséhez. Az első hangversenyre Bern- dorfban került sor. Meglepően szép színháza van a városnak, amelyet még Ferenc József császár adott át rendeltetésének a múlt század végén. Másnap Traisklrchenben lépett fel az együttes. Itt egy korszerű kultúrpalota nagyterme volt a hangverseny színhelye. A hangversenykörút harmadik napján lépett fel kórusunk Gumpoldskirchenben. A hang- versenyterem annyira megtelt műsorkezdésig, hogy a nézőtéren szinte egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. A hangverseny után búcsúestet rendeztek vendéglátóink, s az osztrák kórus tagjai ajándékot adtak át a CSMTKÉ tagjainak, illetve vezetőségének... A városnak egyébként több énekkara van, ezek közül a „Vox Humana“ Kamarakórust és a Gyermekkórust (mindkettőnek 35—35 tagja van) vezeti J. W. Ziegler professzor. Ez a két kórus viszonozza majd ez év december 3—5. között a CSMTKÉ látogatását ... A hangversenyeken és a próbákon kívül persze más egyébre is futotta a kórus idejéből. Mindjárt a Gumpoldskirchenbe való érkezés után fogadást adott a polgármester a CSMTKÉ részére. Másnap — lévén a vidék bortermő — a városka patinás borpincéjébe voltak „hivatalosak“ a kórus tagjai. „Megtekintettük“ a várostól mintegy tíz kilométerre fekvő — ki tudná, hány hektár alapterületű? — „bevásárlóközpontot“, ahol a gombostűtől kezdve az autóbuszig minden kapható, fantasztikus választékban és — fantasztikus áron ... Jártunk a bécsi Burgban, s városnézés közben eljutottunk a Schön- brunni Kastélyig... A legemlékezetesebb azonban a „művészek temetőjének“ megtekintése marad mindnyájunk számára, ahol fejet hajthattunk Beethoven, Schubert, Schumann és a Straussok — a korszakalkotó zeneszerzők emlékének. Kmeczkó Mihály ÚJ FIL MEK TÍZ SZÁZALÉK REMÉNY (szlovák) Néhány évvel ezelőtt az alábbi hír jelent meg az újságok- bart: A Podbrezovái Vasmű egyik olvasztárát. munka közben súlyos baleset érte. Ennek következtében a munkás harmadfokú égési sebeket szenvedett. Ez a szomorú esemény egy filmforgatókönyv alapjául szolgált. Štefan M. Sokol író a történteket, persze, nemcsak egyszerűen rögzítette, hanem művészi szintre emelve kissé stilizálta és sűrítette, a drámai feszültség fokozása érdekében. A szerencsétlenül járt olvasztárnak csekély esélye van az életben maradásra. Megmentéséért óriási küzdelem folyik, megmozdulnak a, munkabrigád tagjai is: nemcsak vért adományoznak, hanem ki-ki a saját bőréből is ad egy darabot, hogy dező érzékeltesse: a munkások miként teszik magukévá a szocialista erkölcs elveit, hogyan azonosulnak az emberi együttélés normáival. Az alkotók érdeme, hogy — egy-két hibától eltekintve — hitelesen ábrázolták a munkahelyi viszonyokat és meggyőző képet festettek a brigád tagjainak kapcsolatairól. Helyenként, persze, van egy- egy felesleges „kitérő“, amely csökkenti a film hatását és nincs szerepe a mondanivaló szempontjából sem. f Kissé érthetetlen, hogy mit kei esnek a zenés belétek és énekszámok ebben a szomorú történetében. Talán ezzel akarták ellensúlyozni a film komor hangvételét?) Túlrészletezett és indokolatlan a szerelmi háromszög bemutatása is és az ezzel kapcsolatos nézeteltérések feszeJelenet a szlovák filmből ezzel pótolják szerencsétlen társuk megégett bőrfelülelét. A történet fontos motívuma a szerencsétlenség okainak felderítése is. A brigád egyik tagját — akinek viszonya volt a balesetet szenvedett olvasztár feleségével — azzal gyanúsítják, hogy ő okozta a szerencsétlenséget. Később azonban kiderül, hogy a vád alaptalan. Az alkotók legfőbb célja az volt, hogy a brigád tagjainak magatartásán keresztül a nézők elé tárják egy munkáskollektíva dolgozóinak őszinte, elvtársias kapcsolatait, s a közösség együvé tartozásának, összeforrottságának szép példáját adják. A filmben az emberek magánéletének problémái a munkahelyi gondokkal, nehézségekkel elegyednek s ez az ábrázolási módszer lehetővé tette, hogy Jozef Zachar rengi'tése; a megoldás viszont erősen megkérdőjelezhető. Mivel a film alapgondolata a balesetet szenvedett munkás életének megmentéséért vívott harc, az említett kitérők Valóban zavarólag hatnak. A fogyatékosságok ellenére az alkotóknak sikerült életközeibe hozniok napjaink munkáskollektíváit, eleven embereket bemutatva, reálisan rajzolták meg hétköznapjaink építőinek, formálóinak arculatát. Vállalkozásuk figyelmet érdemlő, annál is inkább, mert filmeseink nem túl gyakran nyúlnak ún. munkástémához. A főbb szerepeket ismert cseh és szlovák színészek játsszák: Bronislav Križan, Božidara Turzonovová, Radoslav Brzobohatý, Ján Greššo, Július Pántik, Kvetu Lukošiková és mások. Távoli időkbe, távoli tájakra vezeti nézőit Vlagyimir Szavel- jev filmje. Olyan nép történetébe, hagyományaiba, művészetébe enged bepillantást, amelyről meglehetősen keveset tudunk, legfeljebb annyit, hogy a Kaukázus hagylábánál, az Ab- ház ASZSZK-ban él. A film Ab- házia legendássá nőtt hőséről, Hadzsarat Kjahbáról szól. Az alkotás érdekessége, hogy alaphogy szemtanúja legyen a nagy látványnak. A versengés Hadzsarat győzelmével ér véget, de az ünneplő népet a hercegek zsarnoki utasítására a katonaság szétkergeti, mert a faluban buzdító röplapokat terjesztettek. Hadzsarat sorstársainak élére áll; összecsapások, véres csatározások követik egymást a szakadékos hegyi tájakon. A kis közösség hősiesen küzd, de a A fehér csuklya egyik kockája jául Bagrat Sinkuba költeménye, epikai-lírai hősdala szolgált. A történet 1905-ben, a cári Oroszország forrongó évében játszódik, egy abház településen. Itt, a hegyek között nőtt fel Hadzsarat, megőrizve a szülők és a falu kegyetlen pusztulásának emlékét. Életének első igazi próbatétele — egy lovas vetélkedő — is itt várja. >Az ünnepre gazdag hercegek érkeznek, összesereglik a nép, túlerővel szemben nem állja a harcot. Hadzsarat meghal, de bátorsága és a nép hősiessége tovább él az emberek emlékezetében. A rendező, Vlagyimir Szavel- jev a történetet népi szokásokkal és hagyományokkal vonja körül, hitelesen elevenítve fel a folklórt. Ábrázolásmódjára a romantikus-patetikus népiesség, lírai szemlélet jellemző. A főszerepet Tornász Kokoszkir játssza. —ym— 1971 XII. 7. A FEHÉíR CSUKLYA (szovjet)
