Új Szó, 1976. december (29. évfolyam, 286-311. szám)
1976-12-04 / 289. szám, szombat
MEGJELENT Ä PÁRTELET 24. SZÁMA A lap újabb száma is gazdag tartalommal jelent meg. Bevezetőben röviden ismerteti a CSKP KB ötödik ülését, majd közli az ülés határozatának szövegét. A lap vezércikke ezúttal a nemzeti bizottságok munkájának szentel figyelmet, különös tekintettel a nemrégen megtartott képviselő-testületi választásokra. Időszerű és fontos problémákkal foglalkoznak a pártpolitikai, illetve pártgazdasági cikkek. A figyelmet Az irányító mnnka színvonalának emelése, Aki keres — az talál, a Magasabb követelmények az FSZM-ben dolgozó kommunisták munkájával szemben, A szolgáltatások szerepe az életszínvonal emelkedésében, A párt a mezőgazdasági termelés «lén, valamint A dolgozókkal közösen teljesítsük a gazda- «*«»1 fejlődés programjait c. cikkekre hívjuk fel. A lap új számában A CSKP formálása és megalakulása címmel Jan Galandauer, A szociáldemokrácia ideológiai válsága (2. rész) címmel Milan Matouš és A szocializmus és a nemzeti felszabadító harc címmel pedig Milada Sigmundová írt figyelemreméltó tanulmányt. A testvérpártok életébe Az SZKP politikájának alkotó ereje, illetve A Szovjetunió Szocialista Alkotmányának történelmi jelentősége címmel két szovjet, valamint Időszerűen és mélyen az ideológiai munkáról címmel egy magyar vonatkozású cikk nyújt bepillantást. A külpolitikai kérdések iránt érdeklődő olvasók a Mi lesz tovább? c. cikkben az USA- beli elnökválasztások következményeivel ismerkedhetnek meg. (kj) Harc az alkoholizmus ellen Az utóbbi tíz esztendőben hazánkban megkétszereződött a szeszes Italok fogyasztása. Bebizonyosodott, hogy a lakosság erre a célra élelmiszerkiadásainak egyötödét fordítja. Emelkedett az alkohol hatása alatt elkövetett bűncselekmények száma. Míg 1962-ben emiatt kb. 9600, 1975-ben már 25 000 személy került összeütközésbe a törvénnyel. A közlekedési balesetek jelentős részét is ittas kocsivezetők okozzák. Az alkoholizmus káros következményeként emelkedett az élősködők, a munkából távolmaradók és a fluktuánsok száma, nem beszélve a házasságok gyakori felbomlásáról és a gyermekek, illetve az ifjúság egészséges fejlődésének veszélyeztetéséről. A csütörtöki prágai sajtóértekezleten a CSSZK Egészség- ügyi Minisztériumának dolgozói a társadalomnak az iszákosság elleni harcát ismertették. Az alkoholistákat az alkoholellenes tanácsadókon kívül a kórházak pszichiátriai osztályain és a kijózanító állomásokon gyógykezelik. Míg 1949-ben összesen tíz alkoholellenes tanácsadó működött, számuk ma a CSSZK-ban meghaladja a 170- et. Az ezekben az intézményekben nyilvántartott személyek száma 100 ezerről 1975-ben több mint 120 ezerre, a gyógykezeltek száma pedig 5 ezerről 5500- ra emelkedett. Az utóbbi években a toxikománia — a különböző káros anyagok gyakran halált okozó használata — is gyorsan terjed. Gyakori a bizonyos gyógyszerekkel való visszaélés is. E káros társadalmi jelenségek megakadályozása a 120/62. sz. törvény módosítását teszi szükségessé. Az előírások megszegőit — beleértve a szervezeteket — az új törvény szigorú büntetéssel fogja sújtani. ■ —km— VÁLASZ OLVASÓINKNAK NYUGDÍJÜGYEKBEN M. A.: Az özvegyi járadékra ez év december 17-ig van igénye. Ezután, mivel nem rokkant és nem is gondoskodik már ellátatlan gyermekről s csak 43 éves, megszűnik az özvegyi járadékra szóló igénye. V. I.: Anyósa valószínűleg szociális járadékot kap. Kettőjük nyugdíját az 1975/121 sz. törvény 42. §-a alapján havi 1100 koronáig emelheti a járási nemzeti bizottság, ha a nyugdíj megélhetésük egyetlen forrása, és saját munkájukkal nem képesek életszínvonalukon javítani. Anyósa egyébként nehézségeire való tekintettel a jnb járadékosztályán az 1975/121 sz. törvény 47. §-a értelmében a 200—400 korona összeg közötti magatehetetlenségi pótlék iránt folyamodhat. F. J.: Mivel a nyugdíjigényének megnyíltakor és előtte két évvel nem dolgozott, 65. életévének betöltésével nem szerzett az új törvény értelmében igényt aránylagos nyugdíjra. Az új, 1975/121 sz. társadalombiztosítási törvény 43, §-a értelmében a járási nemzeti bizottság járadékosztályán feleségjáradék folyósítása iránt adhat be kérelmet. Ez önkéntes járadék, amelyre senkinek sincs perelhető igénye. I. S. B.: Betöltötte 70. életévét, és mint özvegyi nyugdíjat élvező [nyugdíjának összege magasabb 1100 koronánál) szolgáltatóüzemben dolgozik azzal, hogy havi keresete nem haladja meg a bruttó 800 koronát és ezért eddig rendesen folyósították teljes özvegyi nyugdíját. Olvasott, illetve hallott arról, hogy az új nyugdíjtörvény 39. §-ának 2. bek. érteimében nem csökkentik az özvegyi járadékot élvező s munkaviszonyban dolgozó özvegyek járadékát, akiknek férjük halála után a járadékot egy évig folyósítják, továbbá azok esetében, akik már betöltötték 70. életévüket. Olvasott arról is, hogy az említett eseteken kívül teljes nyugdíj (özvegyi járadék is) jár azoknak, akik rövid ideig tartó (egy-egy naptári évben 180 munkanap, vagy 1200 munkaóra) munkaviszonyban dolgoznak, tekintet nélkül a végzett munka jellegére, azaz, hogy fizikai, vagy hivatali munkát végezne-e. Ha nyugdíja tisztán özvegyi járadék és nem egyesített öregségi és özvegyi járadék, akkor nem vonatkozik önre, mert betöltötte már 70. életévét. Az 1975/121 sz. törvény fentebb idézett 39. §-ának első bekezdése szerint az özvegyi járadék és a bruttó-kereset egyesített összegéből a havi 1500 koronát meghaladó összeg felével kell csökkenteni a tartós munkaviszony idejére az özvegyi nyugdíjat. Ha egyesített öregségi és özvegyi járadékot élvez, akkor az öregségi járadékát illetően érvényes az 1975/135 sz. kormányrendelet korlátozó intézkedése, hogy kiemelt munkakörben, tartós munkaviszony esetében havi 1100 korona ösz- szegig folyósítanák nyugdíját. A havi 800 korona bruttó-keresetig akármilyen munkakörben dolgozhatna, de a „kiemelt“ munkakör esetében az említett kedvezmény nem vonatkozik a hivatali — adminisztratív — munkakörre. S. O.: A munkába menet és onnan jövet elszenvedett baleset nem számít üzemi balesetnek és ezért nem érvényesíthet a munkaadó vállalattal szemben sem fájdalomdíjat, sem elesett keresetének megtérítését. A balesetbiztosítás alapján a megkötött társas balesetbiztosítása és a biztosítási feltételek szerint van igénye a szerződésben megállapított térítésre. A betegbiztosítás és a szociális biztosítás szempontjából a munkába menet, ill. jövet ideje alatt elszenvedett balesetet is üzemi balesetnek kell tekinteni, de ezért fájdalomdíj és keresetmegtérítés nem jár. Dr. F. J. A Köztársasági és a Klement Gottwald Érdemrenddel kitüntetett bratislavai Georgi Dimitrov Vegyiművek FELVESZ: @ 16. életévüket betöltött nőket a csévéző-műhelybe (két műszakra) 18. életévüket betöltött nőket o polipropilén szálat gyártó üzem nyomásmosó-részlegébé (három műszakra) SZOCIÁLIS LÉTESÍTMÉNYEINKBE: ® felszolgálónőket, szakácsokat, konyhai kisegítő munkaerőket a termelőüzemekbe, a munkásotthonokba és az irodákba (nyugdíjasokat is) 9 gépírónőket 0 titkárnőket termelési vezetők mellé; követelmény: teljes szakközépiskolai végzettség + gyakorlat 6 gyakorlatot szerzett bérelszámolókat (nőket) # lyukkártyakezelőket (nőket) AZ ÉPÍTÉSI OSZTÁLYBA: 9 kőműveseket, ácsokat, segédmunkásokat (különélésl pótlékot fizetünk és megtérítjük az útiköltséget) FELVESZÜNK MÉG MUNKÁSOKAT A KŐVETKEZŐ SZAKMÁKRA: # lakatos, esztergályos marós, szerszámköszörűs, víz- és gázszerelő, gépkarbantartó, villanyszerelő, famodellező, asztalos, telefon-, telefonvezeték-, rádiószerelő és fűtő a viszkózaszálat a polipropilén-vágatot és kábelt gyártó üzembe, valamint a növényvédőszereket, a gumiipari vegyi készítményeket és a műtrágyákat gyártó üzembe: 9 segédmunkásokat a vegyipari és a mellékágazati termelésbe # műszálszövőket (betanításra is) # dolgozókat vasúti kocsik ki- és berakására A téli Időszakbon megfelelő munkalehetőséget biztosítunk az állami gazdaságok és oz efsz-ek mezőgazdasági dolgozóinak, valamint a magángazdáknak is. FELVESZÜNK MÉG: $ titkárnőt a tervelőkészítési és szakvéleményezési osztály vezetője mellé. Követelmény- teljes szakközépiskolai végzettség, gépírói gyakorlat Q önálló műszaki-gazdasági dolgozót a tervelőkészítési és szakvéleményezési osztályba. fizetés T-5 (1250—1600 korona) -f- prémium. Hajadonok és nőtlenek már belépéskor szállást kapnak a munkásszállóban. Kiváló dolgozóinknak lakást utalunk ki. Étkezni lehet az egyes munkahelyeken az üzemi éttermekben, valamint a meleg- és hidegkonyhós büfékben. A dolgozók egészségéről poliklinikánk orvosai és egészségügyi dolgozói gondoskodnak, s minden évben biztosítjuk hazai vagy külföldi üdülés lehetőségét. Belépéskor hozzák magukkal: —- a ledolgozott évekről szóló elismervényt o szabadságok és a betegségi ügyek elintézése miatt. — személyazonossági igazolványukat, katonakönyvüket és egészségügyi lapjukat, — o dolgozók adatainak nyilvántartásához szükséges egyéb okmányokat Bővebb tájékoztatás a vállalat személyzeti osztályán kapható. Telefon: 177 24-76-os és 20-41-es mellék. A jelentkezés színhelyére a bratislavai Főpályaudvarról a hármas, a város központjából pedig az ötös és a hetes villamossal lehet eljutni. OF • 143 KÖSZÖN ETNYILVÄNÍTÄS ÄLLÄS KÖSZÖNTŐ ■ A Domáce potreby vállalat 08 — 63-as üzemébe (Bratislava, Stará Vajnorská cesta) azonnali belépéssel felvesz: — raktári munkásokat (nőket is), — szakelőadót (nőt). Toborzási terület: Bratislava. ÜF-165 ISMERKEDÉS ■ 165/36 nőtlen munkás ezúton szeretne megismerkedni korban hozzá Illő leánnyal vagy özvegyasszonnyal, aki hozzáköltözne falura. Egy gyermek nem akadály. Jelige: Csallóköz. 0-1373 ■ 61 éves, Józan életű, egyedül élő özvegyember egyedül élő szolid nővel, vagy özvegyasszonnyal szeretne megismerkedni. Jelige: Lakáskérdés megoldott. 0-1390 ADÁSVÉTEL fSt Eladó 2 éves garázsolt, Jó állapotban levő Moszkvics 408-as. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni lehet szombaton és vasárnap. Zsemlye Lajos, Baka 313, duna- szerdahelyi Járás. 0-1372 Sí Eladó R 16-os személygépkocsi. Tel.: Bratislava 349-73. 0-1377 EH Eladó 19 hónapos magyar drótszőrű szuka. Varga Arpád II., 930 38 Nový Život, Ellášovce 295, dunaszerdahelyi iárás. 0-1380 ■ Sürgősen eladó kétszobás családi ház 20 ár telekkel az Ister szomszédságában, özv. Pápayné Karolina, Dunajská Streda, Nová Osada 755. 0-1382 ■P Forró szívvel és őszinte tisztelettel köszöntjük a drága édesapát, Schweiger Ferencet (Gabííkovo). Névnapja alkalmából szívből gratulál, Jó egészséget, sok boldogságot kíván szerető felesége, 3 lánya 2 veje és unokái: Évike, Juditka és Ivetka. Ú-1340 ■ Sok szeretettel köszöntjük a drága jó férjet, édesapát és nagyapát, Méry Tibort (Kisfalud), aki november 26-án ünnepelte 50. születésnapját. További boldog, derűs életet, erőt és egészséget kíván szerető felesége, fial, menyei, lányai és a két kisunoka: Ro- bika és Katlka. 0-1379 H Dlahoviü Andrásnak és feleségének (Bálorkeszi). A drága jó szülőknek házasság- kötésük 55. évfordulója, édes- ápánk 80. születésnapja és édesanyánk 76. születésnapja alkalmából szívből gratulálnak, jó egészséget, sok örömöt, boldogságot és még számos nyugodt, örömteli évet kíván lányuk, vejtik, fiaik, menyeik, nyolc unokájuk, három unoka- vejük, egy unokamenyük, valamint hét dédunokájuk. 0-1393 la Potocska Andrásnak névnapja és 70. születésnapja alkalmából sok erőt, egészséget és még hosszú életet kíván szerető felesége és Laci, aki ezúton köszöni a huszonhét évi gondos nevelést. Ű-1375 H Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik a rövid betegség után 54 éves korában elhunyt szeretett feleséget, drága édesanyát, nagymamát, Fekete Gyorgyné Nagyvendégi Irmát 1976. november 1-én elkísérték utolsó útjára a dunaszerdahelyi temetőbe. Köszönet a sok-sok virágért és a részvétnyilvánításo- kőrt, amelyekkel enyhíteni Igyekeztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család 0-1387 ——--------- — HA LÁLOZÁS ——■ i m .11 08 Mély gyásszal tudatjuk a rokonokkal és ismerősökkel, hogy a szeretett feleség, anya és nagymama, Z I R 1 G JÚLIA 1976. december 1-én, 70 éves korában örökre eltávozott közülünk. Drága halottunk földi maradványait 1976. december 7-én 13.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a bratislavai Márton-temető- ben. A gyászoló család Ü-1400 Hirdessen Ön is « z • ÚJ SZÖ-ban!