Új Szó, 1976. december (29. évfolyam, 286-311. szám)
1976-12-30 / 310. szám, csütörtök
„mi a Senyéi“ SZÄZ ÉVE SZÜLETETT PABLO CASALS „Nálad a zene sosem szűnt meg. Játékod nem volt játék, hanem élet. Szakadatlan élő ének. A világrend harmóniája szólalt meg benne“. Ezeket a sorokat Kodály Zoltán írta korunk egyik legnagyobb gordonkaművészének, Pablo Casals- nak. A világ zeneértő közönsége ezekben a napokban emlékezik meg a felejthetetlen művész és kiváló ember születésének 100. évfordulójáról. Pablo Casals, akinek nevét a katalán nyelvjárás szerint gyakran írják Pau-nak Is, a spanyolországi katalán községből. Vendrellből származott. Itt tanult zenét a szüleitől, akikről mindig a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel nyilatkozott. A világhírű művéé# később is szive mélyéig a kis Vendrell polgára maradt, kapcsolatai szülőhelyével sohasem szűntek meg. Tanulmányait Barcelonában folytatta; itt nyűgözte őt le Wagner és Brahms, később Richard Strauss művészete. Casals élete döntő eseményének tartotta, amikor 13 éves korában véletlenül rábukkant /. S. Bach hat gordonkaszvitjére és elragadtatva kezdett tanulmányozásukhoz. Ezek a tanulmányok több mint 12 évig tartottak és csak aztán határozta el magát a szvitek első nyilvános előadására. Előtte még sem hegedűs, sem gordonkás nem játszott el nyilvánosan egy teljes szonátát vagy szvitet Bach- tól, attól a művésztől, akit Cabals a mesterek mesterének tartott. Mindig Bachhoz vonzódott a legjobban, csellómíí- veit olyanok számára Is érthetővé és élvezhetővé tette, akiknek előtte ezek a művek nem jelentettek semmit. „Bach minden idők legmagasabb és legtisztább zenei pillanata — nyilatkozta róla a nagy gordonkaművész. Barcelonából Madridba került, majd később Párizsban telepedett le. Itt a legnagyobb nélkülözések között folytatta tanulmányait, de hamarosan ismertté lett, s az akkori legnagyobb művészek vették őt pártfogásukba. Eredeti művészete a hallgatók ezreit vonzotta a hangversenytermekbe, sokan a legnagyobb élő zenésznek tartották. Zenei tehetségét gyakran gyümölcsöztette a karmesteri dobogón is. Az első világháború éveiben Casals gyakran vendégszerepeit az Egyesült Államokban. A „korlátlan“ lehetőségek hazája Casalsnak felbecsülhetetlen vagyont és gazdaságot ígért, de a művész a hazáját és a művészetet óhajtotta szolgálni, ezért visszatért Spanyol- országba. Ezekben az időkben hazájában a zeneművészet lehetőségei, körülményei elégtelenek voltak. Casals visszatérte után saját költségén szerződtette egy új zenekar tagjait, amely OrijjTestra Pau Casals néven vált népszerűvé Barcelona zenei életében. Casals kiváló karmester is volt. „A zongoránál vagy a karmesteri pálcával a kezemben éppúgy elememben érzem magam, mint a gordonka mellett. Muzsikálni, ez az, ami érdekel és ami any- nyira kell a szellememnek, mint a mindennapi kenyér“ — mondta a nagy művész életrajzírójának, Corredornak. Pablo Casals a zenekar helyzetének megszilárdulása után belekezdett egyik legmerészebb vállalkozásába, mellyel meglepő eredményeket ért el. Megalapította a régen tervezett Munkás Zeneegyesületet, melynek vezetését és ügykezelését is maguk a tagok látták el. Röviddel az egyesület megalakulása után zenekara közreműködésével sor került az első hangversenyre 2500 hallgató előtt. Később Casals segítségével könyvtár, énekkar és zeneisko la is létesült. A spanyol polgárháborúban kinyilvánította szimpátiáját a köztársaság mellett s az első naptól kezdve kiállt érte. Megingathatatlan meggyőződése volt, hogy a polgárháborúért a legsúlyosabb felelősséget azok viselik, akik meg akarták dönteni a népszavazással, törvényes módon megválasztott kormányt és akik felkelésük meghiúsulásakor a fasiszta Olaszországot és a náci Németországot hívták segítségül. Ezekben a válságos időkben Barcelonában és külföldön gyakran adott hangversenyt a kórházak és nélkülöző gyermekek javára. A köztársaság bukása után Casals jó ideig nem szerepelt, többé nem is járt Franco Spanyolországában. Casals kötelességének tartotta azt Is, hogy tiltakozzon az ellen, hogy Einsteinnek, Thomas Mannak, Bruno Walternak valamint a tudomány és művészet még sok más kiváló alakjának „faji okokból“ vagy eszméjük miatt el kellett hagynia hazáját. Kijelentette, hogy nem lép Németország földjére, amíg ott a művészi és szellemi szabadság helyre nem áll. Mussolini Olaszországával szemben is ugyanezt a magatartást tanúsította. A második világháború válságos éveiben a mester végleg a dél-franciaországi Pradesben telepedett le, a Pireneusok vidékén, ahol az 1950-es Bach-év óta, amikor a világ a zseniális német zeneszerző halálának 200. évfordulójáról emlékezett meg, magas színvonalú fesztiválokat rendezett. Casals a pra- desi zenei ünnepségeknek kettős jelleget adott, az alkotássért és a titakozásért. A zene berkeiben az alkotásé a szó, amely tiltakozás az igazságtalanság, az embertelenség és a jogtalanság elleni harcban. Pablo Casals kapcsolatban volt korunk számos kiváló egyéniségével. Hosszú, tartalmas élete folyamán sok művésszel, tudóssal és politikussal találkozott. Magyarországi utazásai során megismerkedett Molnár Antallal, Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal. „Ez idő szerint Bartók nagy és kétségkívül megérdemelt sikerei folytán Kodály kissé a háttérbe került, nem kétetke- dem azonban abban, hogy az ő művei is azon alkolásoic közé tartoznak, amelyek maradandók lesznek. Nagyon tisztelem Kodályt, aki maga az egyszerűség, és aki mint ember is végtelenül rokonszenves" — nyilatkozta Pablo Casals magyarországi látogatása után. Casals kötelezte a zene humánus értelme, számára az élet és a művészet szétválaszt- hatatlan egységet jelentett. A mester 1973-ban hunyt el, örökségül hagyva tanítványainak és tisztelőinek a zene erkölcsi erejébe vetett lángoló hitét, tántoríthatatlan igazságszerete- tét és emberségét. Egyik tisztelője találóan így jellemezte őt: „Soha még ember nem tudta a zenei zsenialitást olyan mértékben egyesíteni az erkölcsi nagysággal, mint Pablo Casals.“ SCHLOSSER KLÁRA Sokszínű vallomások Orest Dubay tárlata a Dunamenti Múzeumban Grafikusaink népes gárdájában Orest Dubay a derékhadhoz tartozik. Díjakkal, kitüntetések 3l jutalmazott képzőművész. Örömünkre szolgál, hagy a komáromi Dunamenti Múzeumban is láthatjuk alkotásait. A tárlat anyagát gaz ’.ag terméséből válogatták ki, szükségképpen inkább csak ízelítőt, mint sem teljes képet adva a széles skálájú művész oeuvre- jéről, melynek szerves egysége, egész eddigi munkásságának, több évtizedes alkotói tevékenységének ismeretében válhatlk majd nyilvánvalóvá. Ugyanis g dfikai műveit, mint festészete elválaszthatatlan kiegészítőjét kell tekintenünk. Másrészt tudomásul kell vennünk, hogy az itt kiállított müvek — esetleg szokatlan változatosságuk ellenőre — grafikai munkáinak csak kisebbik részét képviselik. A kiállított metszetek, vegyes eljárással készült lapok zöme, kiérlelt, kerek munkák. Olykor játékos fantázia-világba vezetnek, máskor fájdalmukban is derűs hangulatú etűdjei, vagy irodalmi-ihletei, zenei hangulatai, illusztrációi, utazási álmai, szinte minden változatukban a gyermek, a család, a béke és a szabadság , vágyát, s azok szépségét sugallják. Egvedi grafikái mellett több ciklus is szerepel ezen a kiállításon. Minden szempontból korszerű alkotások ezek a gyakran színes nyomatok, amelyekben ha valós is a kiindulási alap, olykor a jelképesség is fontos szerepet tölt be. Gyakran népművészeti elemeket, dekoratív és_ más díszítő formákat Is felhasznál egyik- másik témaköréhez, főleg amikor tájakat, vagy falusi embereket akar közelünkbe hozni, amikor az egyén és a tömeg összevetését, vagy a nagyváros árnyékában sínylődő kisembert próbálja megmutatni a maga környezetében, eszmei világában. Témafelvetéselnek kiindulópontja mindig az élet. Az embert körül/áró valóság, és nem ennek a külső megjelenítése, egyszeri divatozó bemutatása. Amit csinál, az egy eredendőben tehetséges grafikus egyéni hangú megnyilvánulása. Megragadja a nézőt és igazolja, hogy csakis a felszín alá hatoló, lényeget kutató művészi törekvésnek van létjogosultsága, jövője. Dubay alkotásaiban az örökölt, a megtanult, a továbbfejlesztett és önállóan kialakított formai megoldások változatos sora éppen ezért nem válik öncélúvá. Alkotó módszere egyszerűen fogalmi és világnézeti kelléktárt Jelent. Innen meríti mondanivalójának, szándékának leginkább megfelelő jelzőit, témáinak tárgyát, tartalmát. Nem ismer egyedüli üdvözítő stílust. Művészetének sajátos arculatát a formai gazdagságon átsütő egyénisége, és átfogó gondolati tartalma határozza meg minden vonatkozásban. Dubay legszívesebben linóleumba és fába dolgozik. Ezek az anyagok döntő módon határozzák meg művészetének adottságait. Kedveli a vegyes, főleg a lino- és monotípia technikájú munkákat. Itt inkább a színeket, mint a vonalakat hangsúlyozza, mivel biztos rajztudása, kolorisztikus hajlamával párosul. Metszetein a formák parancsa nyomán figyelmeztetések vibrálnak. Itt jut szóhoz a balladák, a madárvilág, a flóra és a fauna kavargó misztikuma, a nyugtalanság ritmusa, a világűr és a béke csendje és a virágok illata. Sajátos kifejezésmód kap erőre, amelynek formai lényege a „jelentésgócok és jelentésvákuumok“, a felismerhető, megérthető elemek és fogalmak váltakozó használata, amely hagyományt tisztel és bensőséges hangulatot teremt a néző értelmi-érzelmi világában. Mégis, mintha újabb alkotásaiban ritkulnának a korábban egymást takaró motívumok, vaskoskodnának a körvonalak. Mintha az apró rajzok is monumentális kompozíciókká változnának és halványodnának a gyermekkori, diákköri, olykor talán didaktikus sejtelmei, amelyek helyébe immár az összefüggéseket megvilágító telitalálatok kerülnek. A humánum diadala és a szocialista eszmeiség győzelme kap egyre erőteljesebb hangsúlyt a grafika és a grafikusművész előnyére. Mert bár bonyolult a valóság, és fontos ennek a bonyolultságnak az érzékeltetése, mégiscsak a művészet dolga, hogy az értelmet mozgósítva eligazítson bennünket. SZUCHY M. EMIL A lírai prózo szlovák mestere Andrej Chudoba: isten veled, Cyrano Tizenkét esztendővel ezelőtt, 1964 őszén ismerhettük meg először Andrej Chudoba munkásságát, amikor az Európa könyvkiadó és a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó közös kiadásában egy kötetben megjelent két kisregénye, A galagonyás és a Szivárványok kútja. A Dél-Szlovákiában élő Andrej Chudoba először versekkel jelentkezett a szlovák irodalomban, majd áttért a prózára, és már első elbeszéléseiben megkapó balladás hangütéssel, lírai ihlettel ragadta meg szőkébb pátriája hegyi világának szépségét, gyakorta felhős hangulatait. Körülötte még éltek az emberi kéz munkájának tradíciói, betérhetett fazekasok és fafaragók műhelyeibe, emberközelből megismerhette a hegyi pásztorok, a fakenyéren élők világát, s nem el- zsongító, romantikus idillt festett róluk, hanem az igazságra, jobb életre, boldogságra vágyódók vergődését írta meg, a könnyen sebezhető szívek bánatát. Hőseinek apró tragédiái nem hatottak leverően, mert bennük érzékeltetni tudta a jóra, a tiszta emberi kapcsolatokra való törekvést. Chudoba ma is a lakója és szerelmese ennek a kies erdős tájnak, ahol városkája házainak öreg, múlt századi jellegét még nem törölte el végképp az iparosodás, s az emberek magatartásában, jellemében és beszédében megmaradt még a tájtól, a természettől megszabott jelleg. Azért emelem ki olyan hangsúlyozottan mindezt, mert Chudobára ily termékenyítően hatott az otthon, hogy nehéz elképzelni, vajon ilyen bennfentes beleéléssel eligazodna-e a nagyváros más ütemű, rohanó életében? (Zárójelben szeretném itt megjegyezni, hogy ugyanezt érzem a néhány évvel fiatalabb társa, a modori szelíd dombokra kapaszkodó szőlősök közt élő Vincent Šikulánál, hasonlóan lírai prózájának színeiben, természet- és emberábrázolásában.) A ndrej Chudoba első magyar kötete kötelező ígéretet jelentett, és ma, a nemrég megjelent Isten veled, Cyrano című alapján a szlovák széppróza középnemzedéke élére állítható. Azok a kvalitások, amelyek A szivárványok kútját értékessé tették, új kötete hat elbeszélésében meg; kettőződtek. A három esztendő múlva ötvenedik életévébe lépő író európai mértékkel mérhető írásművésszé ért. Mindaz, ami előző prózáiban lebilincselt, a megszakadó szerelemnek borongós hangulata tragikus színeivel megejtőbben cseng fel, a táj szépsége varázslatosabbá válik, ám újabb vonással is gazdagodott lírai ihletésű prózája: a remény hite kapott hangot benne, hogy az ember végül is nem szenvedésre és boldogtalanságra termett. A kötet címadó írása egy diákszerelmet mesél el köny- nyed, olykor irónlkus hangvétellel. A kitelepítések idején lejátszódó történetnek a hangulatok finom váltásai adnak a szokványost meghaladó egyéni jelleget. Chudoba jól gazdálkodik fiatalsága emlékeivel, megtanulta azt a lényeget, hogy a torlódó eseményekből mindig a korra jellemzőt kell kiemelni. Nem adatok és tények halmaza adja nála a társadalmi hátteret, még kevésbé valami publicisztikai magyarázakodás, néhány szerencsés mondattal él, amelyek amellett, hogy hősei sorsát megvilágítják, a korra, a társadalomra is fényt vetnek. Ismerve a sűrítés parancsát, a felesleges kiküszöbölésével érdekessé teszi mondanivalóját és drámaivá a cselekményt. Leírásaiban és alakjai jellemzésében bármennyire konkrét és realitásra törekvőén pontos, a lírai alaphang a domináló. Rövidre fogott, csattanós párbeszédeiben, jól kibontott konfliktusaiban drá- maiság lüktet, és szinte sürgeti, hogy elbeszélő talentumát a dráma felé irányítsa. A kötet legrövidebb novellájának, a Hóviharnak tragikus a kicsengése, a nagyobb terjedelmű Az apa című írása példázat arról, mennyi jóság, emberi nemesség él a múlt bűnözőjében. A Szomjúságnak, az Aga halálának,- valamint a már kisregénynek minősíthető Barikának a férfi és a nők közti ellentét szorítása a vezérmotívuma, és Chudoba itt mint lélekelemző is megállja a próbát: a hűség és hűtlenség közt vezető ingatag pallón merész biztonsággal mozog. Alakjai benső világában erősen él a pesszimuzmusra való hajlam, valami állandó izgalom vibrái bennük, vajon szerelmüket nem töri derékba a könyörtelenül múló idő, egy elkerülhet- tetlen és váratlan esemény? Többnyire kisember hősei munkájukkal, érzés- és gondolatvilágukkal a mában élnek, hétköznapi szürke külsejük mögött igen eleven, mozgalmas belső világ él veszedelmes szenvedélyekkel és megmagyarázhatatlan zavarokkal. Chudoba érzékeny szondával kitapintja ennek a belső világnak sebeit; szinte minden alakja sérülé- kény, könnyen sebezhető, sok bennük az eredendően rossz, kevesebb az életet megtartó és értelmessé tévő jó. A szlovák modern szépprózában Margita Figulinál, főleg A három pejló {Tri gaštanové kone) című regényében figyelhettük meg először azt a sajátos lírai hangot, amelyet Chudoba prózáiban megüt. Míg Figuli — bár a valóságtól sohasem fordul el — hajlamos a romantikára, a negyed évszázaddal fiatalabb Chudoba lírai prózája egy fokkal keményebb és valóságosabb. Épp így mint elődjénél, talán csak a groteszk elem hiányzik belőle, teljesen távol áll tőle a fiatalabbakat jellemző gúny, a már- már fekete humornak nevezhető csúfondároskodás. I rásmodorának hasonmá* sát, prózájának lírai beütését a mi irodalmunkban Bábi Tibor Patak és forrás című kötetében lelhetjük fel, abban a gyermekkori emlékeket megszépítő hajlamában, visszapillantásai költői érzékenységében, amely minden emléket szivárványzatóan áthevít. Az Isten veled, Cyrano írója abba az érett férfikorba lépett, amelyben a gyakorlott tollú novellista utat talál a regény felé, és népesebb embergalériával teljesebb társadalmi képet törekszik adni. Óhatatlanul felvetődik a kérdés, vajon Chudobánál az eddigi kisvárosi elszigeteltsége, amely lehetővé tette az elmélyülést, a befelé fordulását és megsegítette önmaga tisztázását, nem bizonyul-e a jövőben hátránynak, kerékkötőnek? Margita Figuli itt a fővárosban vált rangos regényíróvá, itt kapta meg a szükséges ösztönzést, a fejlődés előfeltételeit. A Modoron élő Šikula érezheti a nagyváros közelségét, a jó értelemben vett éltető erejét. Chudoba utolsó könyvében (Obklúčenie, Slovenský spisovateľ) — a középnemzedék nagyjainak példájára — a Szlovák Nemzeti Felkelés tárgykörét érinti. Nem kétséges, hogy minden szlovák alkotó, író, képzőművész, zeneszerző szemében forróan izgalmas a Felkelés tematikája. Azoknak is, akik gyerekfejjel élték át vagy akik a Felkelés után születtek és csak olvasmányokból, hallottakból, a másodkézből kapottak alapján van tudomásuk sorsfordító, országszabadító hatalmáról. Érthetően Chudobának is érintenie kellett a modern szlovák szépprózának és költészetnek ezt a témakörét, ami az ő esetében azonban az elkésettség jelével terhes. Ezek után csaknem kötelezőnek érezzük a fentebb körvonalazott további lépést. A most magyar nyelven megjelent hat elbeszélése alapján megítélhető, hogy ezt a lépést képes lesz megtenni. Még néhány szót a fordításokról. A szivárványok kútját Hosszú Ferenc ültette át magyarra kitűnően, az új kötet fordítói munkája az árnyaltabbá és dinamikusabbá válť nyelvezet miatt nagyobb feladatot jelentett. Körtvélyessy Klára szerencsésen meg tudott birkózni vele. EGRI VIKTOR 1976. XII. 3Q.
