Új Szó, 1976. december (29. évfolyam, 286-311. szám)
1976-12-30 / 310. szám, csütörtök
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. december 30. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • 310. szám XXIX. ÉVFOLYAM Ára 50 fillér A közép-csehországi kerület küldöttsége jelenti Gustáv Husák elvtársnak: Tel jesítettük ez évi tervet (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, tegnap a prágai várban fogadta a közép csehországi kerület párt- és állami szerveinek, társadalmi szervezeteinek és dolgozóinak küldöttségét, amelyet Václav Há- jek, a CSKP KB tagja a kerületi pártbizottság vezető titkára vezetett. Bevezető beszédében Hájek elvtárs elmondotta, hogy a dolgozóknak a városokban és a falvakban tanúsított nagyfokú «iktivitása és kezdeményezése, valamint a gazdasági feladatok iránti felelős hozzáállás azt bizonyítja hogy a kerület dolgozói teljes mértékben támogatják a párt politikáját és magukévá tették a CSKP XV. kongresszusának programját. Hájek elvtárs köszönetét mondott azért a gondoskodásért és figyelemért, amelyben a párt- és az állam vezetősége és személy szerint Husák elvtárs részesíti a közép-csehországi kerületet, s biztosította Husák elvtársat arról, hogy a közép-csehországi kerület pártszervezete, valamint a kerületben élő összes munkás, földműves, értelmiségi, s minden dolgozó teljes erejével a jövő évi feladatok megvalósításán fog fáradozni. Ezután Hájek elvtárs átadta Husák elvtársnak a CSKP Központi Bizottságához írt levelet, amely megállapítja, hogy december 28-ig a kerület ipari és építőipari vállalatai teljesítették a bruttó termelés tervét, s az év végéig 200 millió korona értékben termelnek terven leiül. A túlteljesítést főképp a szocialista munkaverseny fejlőHusák elvtárs szívélyes szavakkal fogadja a delegáció tagjait (K. Mevald — CSTK telefoto) EEYÉUIABD OHM - IHNEN FELBE Josef Kempný fogadta a CSSZK vegy- és könnyűipari tárcája dolgozóinak küldöttségét (ČSTK) — Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, tegnap Prágában Josef Koröaknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Cseh Szocialista Köztársaság miniszterelnökének jelenlétében fogadta a cseh vegy- és könnyűipari tárca dolgozóinak küldöttségét, amelyet Olcinch Sva- čina, cseh iparügyi miniszter vezetett. A reszort dolgozói december 28-án, kedden határidő előtt teljesítették idei bruttó termeKelet-Szlovákia ipara határidő előtt (ČSTK) — A Kelet-szlovákiai Kerületi Pártbizottság elnöksége tegnap táviratban jelentette Josef Kempnýnek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának és Miloslav Hruškovič- nak, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, az SZLKP KB titkárának, hogy a kelet-szlovákiai kerület ipara kedden a délutáni órákban 100,1 százalékra teljesítette idei termelési tervét. Az év végéig a kerület iparvállalatai és üzemei csaknem 400 millió korona értékben termelnek még terven felül. A távirat megállapítja, hogy a kerület a szép eredményt a dolgozók munkakezdeményezésének, valamint a pártv és a gazdasági szervek sikeres irányító és szervező munkájának köszönhetően érte el. lési tervüket, s az év végéig egymilliárd korona értékben termelnek lerven felül. A tavalyi évhez képest a reszort termelése 5,1 százalékkal növekedett. Josef Kempný elvtárs nagyra értékelte a cseh iparügyi tárca dolgozóinak erőfeszítését, kezdeményezését, és idei eredményeit. Rámutatott a*könnyűipar fontosságára, valamint a vegyipar növekvő jelentőségére is, s hangsúlyozta, mennyire szükséges következetesen kihasználni a hazai nyersanyagtartalékokat. Rámutatott arra, hogy az idei terv határidő előtti teljesítése fontos feltétele a jövő év sikeres megkezdésének, mert 1977-ben a tárcára még nagyobb és igényesebb feladatok várnak. Több mint két éve alkalmazzák a Púchovi Május 1 gumigyárban a gyártmányok minősége javításának szaratovi módszerét. E mozgalomba a termelési részlegek dolgozóinak 80 százaléka bekapcsolódott. Az idei év tíz hónapja alatt elért jó eredményeket igazolja az 1 470 000 koronás megtakarítás. Felvételünkön: Miroslav Fojtu a tehergépkocsik radiálabroncsaira poliamid vásznat szab. (Felvétel: V. Gabco — ČSTK) dése segítette elő. A verseny fő célja a minőség javítása és a termelés hatékonyságának növelése. A Mladá Boleslav-i Autógyár felhívásához a kerület több mint száz vállalata és üzeme csatlakozott. A küldöttség tagjai ezt követően a munkában szerzett tapasztalataikról beszéltek. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, szívélyesen üdvözölte a prágai várban a találkozó résztvevőit. Ürömmel állapította meg, hogy a kerület járásaiban kedvező a munka légköre, hogy az emberek megértik és támogatják pártunk politikáját, amelynek fő célja, hogy jó feltételeket teremtsünk a dolgozók életének szebbé és gazdagabbá tételéhez. Egyre igényesebb feladatokat ^tűzünk ki minden téren munkánk szüntelen javítására, az (Folytatás a 2. oldalon j Miroslav Žák, a karlíni Tesla vállalat racionalizációs osztályának dolgozója kifejlesztette az R—65- ös keresztkapcsoló és relé kontaktusai hegesztésének új módszerét. Ez a kapcsoló és relé a második korosztályhoz tartozó telefon- központok egyik legfontosabb alkotóeleme. A horizontális hegesztés bevezetésével az idén 150,6 kg ezüst- és palá- diumöntvényt takarítanak meg 4 479 000 korona értékben. Képünkön: Miroslav Žák a hegesztést végző gépsornál. (Felvétel: ČTK — J. Šourek) MID BBEZSHYtV: A csúcstalálkozók folytatásának hívei vagyunk Az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának válaszai Joseph Kingsbury-Smith amerikai politikai hírmagyarázó kérdéseire LßONYH) BREZSNYEV, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára nyilatkozatot adott JOSEPH KINGSBURY-SMITH amerikai polilikai hírmagyarázónak és válaszolt kérdéseire. KÉRDÉS: Mit kíván mondani az amerikai népnek az új esztendő küszöbén? VÁLASZ: A szovjet emberek számára jubileumi lesz a kezdődő év. A híres lenini Békedekrétum jegyében született szovjet állam fennállásának a 00. évé lesz. Természetesen azt szeretnénk, ha ez az év további jelentős lépéseket eredményezne a béke megőrzésére és megszilárdítására, a békés egymás mellett élésnek mint az államok közötti kapcsolatok egyetlen ésszerű, egyetlen elfogadható szabályának további érvényesítésére. A történelmi tapasztalatok igazolják, hogy országaink jelentősen hozzájárulhatnak a békéhez és a kölcsönösen előnyös együttműködés kibontakozásához, ha a józan ész szerint járnak el és tekintetbe veszik felelősségteljes helyzetüket a mai világban. Ürömmel ragadom meg az alkalmat, hogy a magam és a Szovjetunió összes népei nevében őszinte újévi jókívánságunkat tolmácsoljam az amerikaiaknak. KÉRDÉS: Nézete szerint a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönös együttműködése során 1977-ben milyen nagyon fontos lépéseket tehetne a világbéke és a szovjet-amerikai kapcsolatok szilárdulása érdekében? VÁLASZ: Úgy vélem, hogy államaink ebben az értelemben nagyon sokat tehetnének. Csak a legfontosabbat említem meg: amellett vagyunk, hogy mielőbb fejeződjék be a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló szovjet-amerikai egyezmény kidolgozása az 1974-ben Vlagyivosztokban elért megállapodás alapján. Ebben az egész emberiséget érintő ügyben részünkről nem támasztottunk, nem támasztunk és nem is fogunk támasztani semmilyen akadályokat. A szovjet—amerikai megállapodás most kétségtelenül nagyon fontos lépés volna a lázas fegyverkezés hatékony beszüntetésére. E feladat megoldása szorosan összefügg a jelen legfontosabb feladatával — az atomháború elhárításával. Ellenkezőleg, a megállapodással űzött huzavona ma, amikor még borzasztóbb fegyver- faitákat és fegyverrendszereket fejlesztenek ki, újabb veszélyt Idézhetne elő a békére, a nemzetközi stabilitásra és a biztonságra nézve. James Carter- nak, az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnökének nemrégen elhangzott kijelentéséből kitűnik, hogy az amerikai fél is tudatosítja e kérdés időszerűségét. Reméljük, hogy ez mielőbbi sikerrel kecsegtet. Meg kell mondanom, hogy bennünket a Szovjetunióban meglep egyes nyugati körök — az Egyesült Államok és további NATO-országok köreinek a magatartása. Úgy viselkednek, mintha az utóbbi években semmi sem történt, semmi sem változott volna, mintha a világban még mindig tartana a hidegháború. Egyik látványos kampányt a másik után indítják a Szovjetunió részéről állítólag erősödő „katonai veszély“ ürügyén, újabb és újabb katonai kiadásokat követelnek és lázas fegyverkezést szorgalmaznak. Nézetünk szerint ezt nem szabad csTnálni. A politikai enyhülés elérésével utat nyitottunk arra is, hogy komolyan foglalkozzunk alapvető kérdésekkel — a fegyverkezés korlátozásával és a leszereléssel. Szeretném újra határozottan hangsúlyozni: a Szovjetunió senkit sem veszélyeztet és senkit sem Kíván megtámadni. Senki se riasztgassa magát kitalált fenyegetésekkel, hanem tárgyszerűen és konstruktívan ítélje meg a fennálló problémákat és lehetőségeket. *A folytatódó lázas fegyverkezés nem igazolható azzal, hogy a fegyverkezés korlátozása nemzetbiztonsági szempontból kockázatos. Az egyetemes biztonság szempontjából sokkal nagyobb kockázat rejlik ma a tétlenségben, abban, ha megengednénk a féktelen lázas fegyverkezés folytatódását. Nagyon szeretnénk, ha 1977 valóban visszafordíthatatlanná (Folytatás a 2. oldalon)