Új Szó, 1976. december (29. évfolyam, 286-311. szám)
1976-12-02 / 287. szám, csütörtök
»Csak élni mit sem ér« NYIKOLAJ TYIHONOV 80 ÉVES Nyikolaj Szemjonovics Tyihonov életműve, közéleti tevékenysége. életútja oly gazdag, oly sokrétű, hogy korunk, világirodalmában is alig találunk rá- példát. 1896 decemberében született Pétervárott, abban a városban, amelyet később nem egyszer védelmezett fegyverrel és tollal egyaránt. Iparoscsaládból származik. A környezet, amelyben nevelkedett nem volt éppen alkalmas arra, hogy felkeltse érdeklődését a művészet és az irodalom iránt. Szülei csak nagy nehezen tudták ösz- szekuporgatni a gyermekeik középlsikolai taníttatásához szükséges pénzt. A könyvek keltették fel érdeklődését a művészet, a történelem és a régészet iránt. Életrajzában írja: „A könyv serkentett gondolkodásra afelett, milyennek is kellene lennie az életnek ... Az olyan könyveket szerettem, amelyeknek hősei hősök voltak: tudtak lót tenni, embertársaiknak segíteni, az igazságért harcoltak..." Ez lett életkrédója, ahogy azt egyik versében is kifejezte: De sohasem hazugság A vérző vers, a dal. Költőként indult. Első versei az első világháborúban szerzett megrendítő élményeit őrzik. Nemzedéke egy irtózatos vágóhídon töltötte fiatal éveit. Sorsa azonban nem hasonló az „elveszett nemzedékinek nevezett irodalmi csoportéhoz. A háború végén történt politikai események, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom merőben más távlatokat nyitott Oroszországban a fiatal költők és írók előtt. Tyihonov azok közé a költők közé tartozik, akik a forradalom után kapcsolódtak be az irodalmi életbe, magukkal hozva az első világháború, valamint a polgárháború élményeit. Az új társadalmi renddel együtt sa|átos hangú orosz művész — költő, prózaíró születik. Első versei annak a kornak lírai dokumentumai, amikor „meghalni kevés volt, és csak élni mit sem ért“. Lírikusként mutatkozott be a Horda és a Braga című kötetekben is, amelyek 1922-ben jelentek meg. A vöröskatonák hőstetteinek állít bennük emléket. Küzd a vers tisztaságáért, száműzi a fölösleges díszítő elemeket, és szigorú balladikus formában keserű, kegyetlen, de csodaszép szavakkal szólal meg. Tisztán látó, józan, eredeti költő, bátorság és szikárság jellemzi verseit, különösen az elsőket. Ezért Mathesius cseh irodalomtörténész és irodalomkritikus ürömillatúnak nevezi Tyihonov költészetét, és Robert Burns skót balladaköltőben véli felfedezni elődjét, a cseh irodalomban meg Nerudához hasonlítja. Tyihonov szerencsés csillagzat alatt született. Szerencséje egyrészt abban rejlik, hogy egy nagyszerű kor küszöbén kapcsolódott be az irodalomba, másrészt minden ifjúkori vágya teljesült: mindig azt csinálta és úgy alkotott, ahogy az tehetségéből eredt. Kelet távoli egzotikus országairól, Pamír eget verő csúcsairól álmodozott. S lám, a harmincas években már a kaukázusi ösvényeket rója. a Kura és az Araksŕ partján mereng, a Kara-Kum sivatagban meg az afgán és az iráni határ mellett küzd a homokkal. És mindaz, amit látott, átélt, tapasztalt, verseiben, elbeszéléseiben kel ismét életre. A hős keresése és a Jurga című kötetekben összegyűjtött versei már kiforrott költői stílusról tanúskodnak. Nyugat-Európába 1935-ben látogatott el először. Benyomásait A barát árnyéka című kötet őrzi, amelyben felemeli szavát az Európát fenyegető fasiszta veszély ellen. Remélte, hogy az európai haladó erők megakadályozzák a fasizmus térhódítását. Sajnos, tévedett. A fegyverek megszólaltak, és Tyihonov újra felölti a katonai egyenruhát, hogy a németek ellen védelmezze szülővárosát. Leningrádot. Harcol vers- sei és prózával. Tyihonov ugyanis éppúgy prózaíró, mint költő. Ö maga vallja: „Ha érzem, hogy verseim nem elég élethűek, akadémiai zsírpárna rakódik rájuk, eldobom a költő tollat, mert akkor a próza hívebben, jobban szolgál". Prózával még az első világA publicisztikáró1 és az irodalmi riportról Magyar és szovjet szakemberek tanácskozása A publicisztika és az irodalmi riport a valóság megismerésében, a jelenkor tanulmányozásában — ez a címe annak a magyar—szovjet alkotói eszmecserének, amelyet Dobo- zy Imre, a Magyar írók Szövetségének elnöke nyitott meg kedden Budapesten. A tanácskozáson ismert magyar és szovjet publicisták folytatnak eszmecserét. A szovjet delegációt Jurij Oklanszkij, a Szovjet írók Szövetsége publicisztikai szakosztályának elnökhelyettese, a Sági című almanach főszerkesztője vezeti. Bor Ambrus író tartott vitaindító előadást. Bevezetőben arról szólt, hogy a társadalomért dolgozó írók korunkban sokkal inkább érzékelik az idő múlását, a társadalom világot változtató cselekvésének sebességét, semhogy ne igyekezne maga is gyorsulni, minél hamarabb beleszólni a társadalom ügyeibe a maga eszközével. A riportot, a dokumentumot, a szociográfiát és a publicisztikát a társadalmi gyorsulás parancsa is emeltette be az irodalomba az írókkal. Kitért arra, hogy részben arisztokratikusak, részben pedig esztéti- zálók és konzervatívok, ugyanakkor alapvetően tévesek azok a nézetek, amelyeket egy sor műfaj íróinak, szépíróinak minősítenek. más kifejezési formákat pedig az újságírás kor- látai mögé utalnak. Rámuta- trttt: az eszköz, a művelt műfaj senkit sem tesz íróvá. író az, akinek tehetsége van. Aki rossz novellákat ír, az nem az. Aki írói tehetséggel és eszközökkel szociográfiát, riportot, publicisztikát alkot, az író, és amit írt, az irodalom, nem a szó megszokott értelmében meghatározott — zsurnalisztika. E’zt követően Anatolij Bocsa- rov szovjet kritikus adott áttekintést a szovjet publiciszti* ka helyzetéről. Hangsúlyozta, hogy mindinkább az élesebb probléma felvetésére, a valóság szélesebb kitekintésű vizsgálatára helyezik a súlyt. A műfaj művelői egyaránt érdeklődnek a város és a falu élete iránt, s törekednek a pozitív hagyományok őrzésére. Sokáig azt hangoztattuk — mondotta —, hogy dolgozni jó dolog. Ez kétségtelenül igaz, azonban munka közben, a min dennapi életben a munkakapcsolatok egyúttal olyan emberi kapcsolatokká is válnak, amelynek ábrázolása, megragadása a publicisták szép és méltó feladata. Nagy hangsúly- lyal szólt arról, hogy az irodalommal szemben — ahol a szerzőt a hősök különböző álláspontot képviselő figurái képviselik — a publicistának nyilvánvalóan egyértelműen kell állást foglalnia. Utalt arra is, hogy a szovjet publicisztika céljának tartja a helyenként még felbukkanó oktatómagyarázó hangnem megszüntetését és sokszínűségre tö rekszik. E. Fehér Pál a magyar és a szovjet publicisztika műfaji különbözőségeit vetette össze, M. Muladzsanov tádzsik író, a Pamír főszerkesztője a publicisztika • gyakorlati hasznáról, s ennek tényében az írói felelősségről szolt. A beszámolókat tartalmas vita követte. —H— háború huszárjaként próbálkozik. Vidám történeteket mesél el * katonaéletből IVidám lovak, Beethoven j. Tolsztojt és Lermontovot követi a Kaukázusról írt novelláival, majd Kö- zép-Ázsia és Távol-Kelet ihleti. Az életet az önmagukban is érdekes, különleges események prizmáján keresztül látja. Az „eseményesség“ elve szolgál alapjául a már klasszikusnak tartott Vámbéri/ című novellának is, amelyben az ismert magyar utazónak és filozófusnak állít emléket, aki lépten nyo- mon halálos veszélynek kitéve, vasakaratával eljut a mesés Buharába, ahová európai addig még be nem tette a lábát. Tyi- honovot mindig is az erős akaratú, bátor emberek vonzották. Prózaírói művészete a Lenin- grádi történetek című kötetben kristályosodik ki igazán. Leningrád lakosairól, az egyszerű szovjet emberekről szólnak, akik egytől egyig hősként védik szeretett városukat. Ekkor írja Kirov velünk van című poé- máját is, amelynek vezérmotívuma a „lenigrádi vas-éjszakában“ járó Kirov, aki erőt önt a város kimerült védelmezőibe. A Leningrádi történetekkel együtt leginkább ez a poéma lopta be magát az olvasók szívébe. Tyihonov neve elválaszthatatlan Leningrád hősi védelmétől. A Leningrádi Front Politikai osztályán dolgozott mint az írócsoport vezetője. S bár korábban is foglalkozott publicisztikával, égető problémákat boncolgatott, mégis a második világháború tette őt a szovjet újságírás egyik legkiválóbb egyéniségévé. Cikkei, karcola- tai, tárcái a körülzárt Leningrád lakosni életének krónikái. Leningrád felveszi a harcot című könyvében az 1942 májusától 1944 januárjáig havonta megjelent tárcáit gyűjtötte össze. Nyikolaj Tyihonov kiváló műfordító is. Grúz, örmény, üz- bég, litván költőket fordított. Ö fordította le Petőfi verseit, több más magyar költő művét, sőt magyar népballadákat és népdalokat is átültetett orosz nyelvre. A háború után fáradhatatlanul dolgozik tovább. Felkeresi kedvenc hegyeit, megírja Tavasz Grúziában című verseskötetét, verseket ír a békeharcosok kongresszusáról, Jugoszláviáról, Bulgáriáról. Művei mélységesen igazak, hisz életkrédója erre kötelezi. OLEXO ANNA KULTURÁLIS HÍREK • Indiában a közeljövőben megjelenik Romain Rolland és Mahatma Gandhi levelezése. Az 580 lapos könyv a két jeles személyiség 1920-tól a második világháború kezdetéig váltott levelein kívül Romain Rolland indiai útijegyzeteit és Dzsava harlal Mehruhoz intézett leveleit is tartalmazza. • Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte idén a Shi That (Igazság), Hanoi legnagyobb könyvkiadó vállalata. A kiadó gondozásában elsősorban politikai tárgyú kiadványok jelennek Tneg, s így a Shi That fontos propagandista tevékenységet töltött be a háborús évek alatt. Kiadványainak száma a három évtized alatt meghaladta a 2600 at, péklányszáma pedig a 32 milliót. Az olvasók között nagy népszerűségnek örvendenek Marx, Engels és Ho Si Minh művei. Most készítik elő Lenin összes műveinek első vietnami nyelvű kiadását, 55 kötetben. • A román Elektrocord Hanglemezgyár új sorozatot indított; ez az ősidőktől napjainkig mutatja be a román zenekultúra fejlődését. A 25 hanglemez mindegyikét román, orosz, angol és francia nyelvű előszó vezeti be. A sorozat első, a nyáron megjelent hanglemeze az ókori és a középkori zenekultúráról *ad képet, ősi román népi hangszerek segítségével. A bratislavai Oj Színpad és a moszkvai Operett színház évek óta sokrétű baráti kapcsolatot tart fenn. E kapcsolat eredményeképp pen most a szlovák fővárosban hat szovjet művész lépett fel Kolker Krecsinszij című musicaljében. Az előadás rendezője a szovjet Igor fíarabasov volt. Felvételünkön az előadás egyik jelenete látható. (M. Borodácová felvétele} Két hangverseny Iráni karmester és magyar zongoraművész Bratislavában A Filharmónia negyedik bérleti estjén Farhad Meskat, iráni karmester, Jerome Rose, amerikai pianista és a Szlovák Filharmónia érdekesnek ígérkező zenei találkozását vártuk. De a jelzett amerikai vendég helyett Bücher Mihály, magyar zongoraművész adta elő Liszt hirdetett A-dúr zongoraversenyét. Bacher Mihály már nem ismeretlen a bratislavai hangversenyközönség előtt, jó néhány esztendővel ezelőtt Liszt Haláltáncát tolmácsolta markáns értelmezésben, és a jelek szerint otthonos a liszti világ legkülönfélébb területein. Nagykoncepciójú pianista és előadóművészetének eszközei is nagyvonalúak, bár minden díszítő elemet nélkülöző kifinomult művészete lényegében inkább esz- köztelennek nevezhető. Előadásának tiszta vonalát nem zavarja meg semmiféle fölösleges sallang, játékát bevilágítja az intellektus fénye és sajátos lírájának értékét az őszinteség aranyfedezete adja meg. Az A-dúr verseny a feszes ritmusú, acélos Es-dúr versenyművel szemben érdekes ellentétet alkot. Bacher feltárta a liszti alkat érzékeny oldalát és erőteljesen bontakoztatta ki a nagy lélegzetű ellenáramlatokat, amelyekben a virtuóz is brillírozhat. Fiatal karmester vendégünk nem bizonyult érzékeny muzsikustársnak, a szólistának kellett rá figyelnie ahelyett, hogy ő alkalmazkodott volna, és még így is gyakran járt külön utakon. Farhad Meskat egyébként megnyerő karmesteri egyéniség. Hangversenyét Maurice Ravel Shéhérezade-nyitányának kellemes előadásával vezette be. Az átmenetek ugyan nem voltak egészen „varratmentesek“, ami ebben a zengő, zsongó muzsikában kissé zavarólag hatott, és a zenekar művészeit sem tudta áthevült muzsikálásra ragadni. Műsora befejező számában Brahms ifjúkori D-dúr Szerenádját adta elő (op. 11.), amelyben Brahms még álmodozó romantikusnak mutatkozik. A hat tételes műben még a későbbi nagy Brahms tökéletes formai biztonsága sincs meg, de ezért a hiányért kárpótol a friss dallamgazdagság. Farhad Meskat zenei lénye fiatal korához képest szinte meglepően mértékletes, nem téveszti szem elől az arányokat. Ezt részben talán a Brahms Szerenád sajátosságai hozták magukkal, de ebben az esetben is javára írandó. Szovjet gordonkaművész és francia karmester vendégszereplése Viktória Jagling, szovjet gordonkaművész Prokofjev csellóra és zenekarra írt Szimfóniáját mutatta be a bratislavai hangversenyközönségnek. A Sinfonia concertante, Prokofjev utolsó versenyműve a világhírű szovjet gordonkaművész, Msztiszlav Rosztropovics ösztönzésére és az ő közvetlen együttműködésével készült. A rendkívül ötletesen hangszerelt, nagyvonalú, virtuóz alkotásban nyoma sincs a Prokofjev muzsika régebbi stílusjegyeinek. Ezúttal inkább az érzelmes zeneköltővel találkozunk, a jól ismert prokofjevi szarkasztikus hang nemigen jut szóhoz. Csel- lőszimfóniája a gordonkairodalom legnehezebben játszható, sőt nem egyszer játszhatatlan- nak minősített kompozíciói közé tartozik. Mintha a csellónak ebben a műben ú| kifejezési és hangzási lehetőségei születtek volna. Rosztropovics jóformán a világ valamennyi nagyvárosában előadta a Csellószimfóniát. Most úgy látszik tanítványa, Viktória Jagling vette át a stafétabotot. A fiatal szovjet művésznő kiváló csellista. Hol telt, szonórus, hol gyöngéden lírai gordonkahangon [pompás hangszere is van) művészi felelősségtudattal oldotta meg a mű bonyolult kivitelezési problémáit és élethűen tárta elénk a prokofjevi alkotást. Koncepciója elmélyült művészre vallott, egész előadásmódját emberi és művészi finomság jellemezte. Játékából néha talán hiányzott a belső izzás, de Jagling a jelek szerint nem Impulzív, inkább meditativ egyéniség. Prokofjev tolmácsolása mindenképp impozáns művészi helytállás és értékes teljesítmény volt. Serge Baudo, az est francia vendégdirigense, kellemes keretjátékba foglalta a szovjet művésznő produkcióját. Hangulatot teremtett, felvillanyozta a zenekar művészeit, a muzsika élt a keze alatt. Giuseppe Verdi ,,A végzet hatalma“ című operájának nyitánya hatásos bevezetésnek bizonyult. A karmester erőteljesen kidomborította az egész nyitányt uraló komor sors témát és az olasz operaköltő zenéjét olaszos tűzzel vezényelte. A műsort záró de Falla muzsikának ugyancsak megadta a maga sajátos zamatát. A zenevilág ez év novemberében ünnepelte a spanyol komponista születésének századik évfordulóját. Serge Baudo vezényletével a Szlovák Filharmónia is lerakta a maga emlékkoszorúját. Manuel de Falla „Háromszögletű kalap“ című balettjének három táncában Baudo kifejezésre juttatta a spanyol folklór tüzes dallamvilágából táplálkozó zenét átfűtő déli temperamentumot, érvényesítette a lüktető ritmusokat, gyújtó melódiákat. ,,Az elvarázsolt szerezem" című szvit spanyolos ízű muzsikáját is bravúrosan, ellentétekre kiélezett felfogásban szólaltatta meg. Ä dalokat a zene hangulatához illeszkedve Jaroslava Sedláfová adta elő. HAVAS MÁRTA 1970. XII. 2.
