Új Szó, 1976. november (29. évfolyam, 260-285. szám)
1976-11-12 / 270. szám, péntek
A köztársasági elnök kinevezte a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új kormányát /Folytatás az 1. oldalrólI A köztársasági elnök a továbbiakban hangsúlyozta, hogy népünknek, mindkét nemzetnek és az összes nemzetiségeknek óriási többsége teljes mértékben támogatja a CSKP XV. kongresszusának politikai irányvonalát, és a kormány munkájában támaszkodhat erre a széles köríi bizalomra és támogatásra dolgozóink milliói részéről. Államunknak mint a szocialista közösség szilárd láncszemének jól és megbízhatóan megalapozott a nemzetközi tekintélye, amelyet tovább fogunk erősíteni. A kormány e tekintetben jó liátországgat rendelkezik munkájához. Hangsúlyozta, hogy „akárcsak minden területen, a kormány munkájában is sok mindent tökéletesíteni lehet. A problémák hatékonyabb megoldásához főként minőségileg meg kell javítani a munka irányítását és szervezését, s jobban ki kell bontakoztatni dolgozóink millióinak hatalmas kezdeményezését. Csak így érünk el még jobb eredményeket a következő években. Meggyőződésem, hogy ez reális és elérhető.“ Végezetül Gustáv Husák, köz- társasági elnök sok sikert kívánt az új kormánynak felelős és nagyon igényes munkájában. Utána a köztársasági elnök baráti beszélgetést folytatott a szövetségi kormány tagjaival. Üdvözlő távirat (ČSTK) — Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke üdvözlő táviratot küldött Patrick John Hillery- nek, Írország elnökének e tisztségbe való megválasztása alkalmából. MAGYAR SZAKSZERVEZETI KÜLDÖTTSÉG GUSTÁV HUSÁK ELVTÁRSNÁL (ČSTK — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, tegnap Karéi Hoff- mannak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökének jelenlétében fogadta a magyarországi Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT hivatalos küldöttségét, amelyet Gáspár Sándor, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára vezet. A magyar delegáció a Szak- szervezetek Központi Tanácsának meghívására érkezett baráti látogatásra hazánkba. A fogadáson jelen volt Viliam Ko- žík, az SZKT titkára. A szívélyes, baráti légkörű találkozón a résztvevők tanácskoztak a két testvérorszá^ szakszervezeteinek' tevékenységéről és nagyra értékelték azt a szerepet, amelyet a szakszervezeti mozgalom betölt a fejlett szocialista társadalom építésében, a szocialista országok dolgozói közti kölcsönös megismerésben és az internaciona- ' lista baráti kapcsolatok megszilárdításában. Részvétnyilvánítás Róbert Dúbravec elhunyta alkalmából (ČSTK) — Szlovákia legfelsőbb párt- és állami szerveinek képviselői tegnap részvétnyil- vánító leveleket küldtek a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének, a bratislavai Képző- művészeti Főiskolának és Marta Dúbravcovának, az elhunyt Róbert Dűbravec özvegyének az érdemes művész elhunytéval kapcsolatban. Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára levelében mély megrendülését fejezte ki Róbert Dúbravec, a kommunista művész halála miatt. Kifejezte azt is: nagyra értékeli az elhunytnak a nemzeti és a népi kultúrára épülő munkásságát, amelyet mindig a párt, a szocializmus, a dolgozó nép öröme ügyének szolgálatába állított „Az elhunyt személyében nemcsak nagy művészt veszítettünk el — írja részvétnyilvánító levelében Peter. Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök — hanem a képzőművészeti élet fáA Nyugat-szlovákiai Knb alakulóülése Igényes feladatok előtt Tegnap ültek össze először a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság újonnan megválasztott képviselői. Az alakulóülésen részt vett František Haqara, az SZNT alelnöke, július Hanus, az SZSZK miniszterelnök-helyettese, a kerületi pártszervezet küldöttsége Ignác Janókkal, a kerületi pártbizottság vezető titkárával az élén, valamint a kerületi szervek, intézmények és a nagyobb üzemek képviselői. A képviselők ünnepélyes fo- gadalomtétele után megválasztották a kerületi nemzeti bizottság vezetőjét, a 15-tagú tanácsot és a szakbizottságokat. A kerületi nemzeti bizottság elnöke újból Ján Králik lett, aki a választások után mondott beszédében összegezte az elmúlt öt év alatt elért eredményeket, és részletesen foglalkozott az új választási program igényes feladataival. Az SZSZK kormánya és az SZNT nevében Július Kanus köszöntötte az új képviselőket. radhatatlan szervezőjét, érdemes pedagógust, a becsületes embert, a dolgozók jobb életéért küzdő harcost is.“ Viliam ŠalgoviC, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke levelében kiemeli azt a fontos szerepet, amelyet Róbert Dúbravec szocialista képzőművészetünk fejlesztésében és a képzőművészek fiatal nemzedékének nevelésében játszott. Megállapítja, hogy az elhunyt munkássága egész kulturális közönségünk és dolgozóink szá mára felejthetetlen marad. Tervszerű és dinamikus az SZSZK idei gazdasági fejlődése Karol Martinka - elvtárs, az SZSZK kormányának alelnöke, a Szlovák Tervbizottság elnöke sajtótájékoztatón ismertette tegnap az idei állami terv teljesítésének részeredményeit az SZSZK gazdaságában. Az elmúlt 3 0 hónapban elért gazdasági fejlődés elemzése alapján megállapítottá, hogy Szlovákia ipara a 6. ötéves tervidőszak első évében dinamikusan fejlődik, az egyes ágazatok eredményei elérik, illetve jelentősen megközelítik az előirányzott növekedési ütemet. Az idei szárazság természetesen az élelmiszeriparban is érezteti a hatását, s ugyanakkor külkereskedelmi mérlegünket is terheli. A tervfeladatok eddigi teljesítése és a jelenlegi helyzet alapján már pontos képet nyerhetünk az 1976 os esztendő eredményeiről, a tapasztalatok hasznosítása és a tartalékok felhasználásn azonban még lehetővé teszi, hogy a feltételezettnél is jobban zárjuk az évet. Martinka elvtárs arra Is rámutatott, hogy az 1977-es terv lebontásánál messzemenően érvényesíteni kell az eddigi gazdasági fejlődés tapasztalatait, figyelembe véve azokat a jelenségeket, amelyek a külkereskedelem, a mezőgazdaság, az energiagazdálkodás, valamint a beruházások szakaszán mutatkoznak. I—ai) Ünnepi est Moszkvában Moszkva — A csehszlovák- szovjet barátsági hónap megnyitása alkalmából a moszkvai Praga filmszínházban ünnepi estet rendeztek, melyen a moszkvaiakon kívül csehszlovák diplomaták, a Szovjetunióban tanuló diákjaink és a moszkvai főiskolák hallgatói Is részt vettek. A Szovjet— Csehszlovák Baráti Társaság elnöke, A. Bulgakov az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a szovjet polgárok és a csehszlovák barátok számára különös jelentőségű a csehszlovák—szovjet barátsági hónap, mert az SZKP XXV. és a CSKP XV. kongresszusának évében zajlik le. Több mint 500 szovjet üzemben, tudományos központban és iskolában ünnepi esteket, cseh és szlovák költői és zenei fesztiválokat, fényképkiállításokat rendeznek. Kissinger megírja emlékiratait? Washington — IL Kissinger, aki Carter elnökké történő beiktatása után távozik külügyminiszteri posztjáról, szóvivője útján értésre adta, hogy közvetlenül nem tárgyal ugyanarról, miből éljen lemondása után, de megbízottai már foglalkoznak néhány ajánlattal, és maga is tárgyal majd „néhány emberrel“. Kissinger szóvivője elmondotta, hogy főnöke csak a posztról való távozása, január 20. után dönt arról, milyen ajánlatokat fogadjon el. Egyes híresztelések szerint az amerikai diplomácia fejével különböző kiadóvállalatok emlékiratokat, mások televíziós dokumentációs műsorokat szeretnének íratni. Bár Kissinger azért mond le, mert nem akar együtt dolgozni Carterral, s Carter sem vele, a megválasztott demokrata párti elnök éppen Kissinger egyik tanítványát állítja annak a csoportnak élére, amely végrehajtja a hatalomátvételt. A tanítvány, Anthony Lake, valamikor Kissinger egyik legközelebbi fehér házi tanácsadója volt. Lake 1970-ben összekülönbözött Kissingerrel amiatt, hogy az amerikai erők elözön- lötték Kambodzsát, és ezért távozott a külügyminiszter oldaláról. NÉHÁNY ‘SORBAN EDWARD GIEREKNEK, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkárának vezetésével hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó lengyel párt- és állami küldöttség tegnap Moszkvából • Alma-Atába érkezett. LEONYID BREZSNYEV, az SZKP KB főtitkára fogadta Ion Coman vezéiezredest, Románia honvédelmi miniszterét, aki hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodik. ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke fogadta Giovanni Agnel- lit az olasz Fiat autógyár elnökét. A SZOVJETUNIÓBAN tegnap Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz 866 műbolygót, amely folytatja a világűr tanulmányozását. DUŠAN SPÄČIL csehszlovák külügyminiszter-helyettes befejezte háromnapos ciprusi látogatását. PREMYSL ŠTROUGAL csehszlovák külügyminiszter-helyettes Hanoiban aláírta a vietnami—csehszlovák árucsere-forgalmáról szóló jegyzőkönyvet. A SPANYOLORSZÄBAN tartózkodó Renaat van Elslande belga külügyminiszter Adolfo Suarez spanyol miniszterelnökkel megvitatta a Közös Piac és Spanyolország kapcsolatait. JAMES CALLAGHAN brit miniszterelnök a napokban hivatalos látogatásra Franciaországba látogat. A KÖZÖS PIAC növeli Izraelnek nyújtott gazdasági támogatását. Izrael 33 millió dollár összegű kölcsönt kap az Európai Gazdasági Közösségtől. A BT-ben ma napirenden a vietnami tagfelvétel Washington ismét vétózni fog New York — A Biztonsági Tanács tagfelvételi bizottsága megvitatta a Vietnami Szocialista Köztársaság tagfelvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. A bizottság 15 tagja közül 9, vagyis a szükséges többség, a VSZK tagfelvétele melleit foglalt állást. A kérdés megvitatása céljából mára összehívták a Biztonsági Tanácsot. Az Egyesült Államok képviselője azonban már jelezte, hogy az USA ismét vétózni jog a VSZK tagfelvételéről megtartandó szavazáskor. ENSZ-körökben az Egyesült Államok álláspontját úgy értékelik, mint olyan magatartást, amely meg kívánja akadályozni, hogy a VSZK a világ- szervezetben elfoglalja azt a helyét, ami őt megilleti. Az Egyesült Államok eddig két ízben vétózta meg a vietnami felvételi kérelmet. Az államok érdekeltek a feszültség enyhülésében ( Folytatás az I. oldalról! A Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország és a Szovjetunió a szerzői a leszerelési világkonferencia összehívásáról szóló javaslatnak. A határozati javaslat társszerzői kérik a leszerelési világkonferencia összehívására létesített különleges bizottságot: készítsen elő olyan megfontolásokat és javaslatokat tartalmazó beszámolót, amely elősegíti, hogy a leszerelési világkonferencia összehívásának kérdését megvitassák az ENSZ-közgyűlés leszereléssel foglalkozó rendkívüli ülésszakán. Ugyancsak felhívják a közgyűlést, hogy tűzze a 32. ülésszak napirendjére a „leszerelési világkonferencia“ kérdését. Nürnhergben — Chiléről Nemzetközi fórum a fasiszta junta bűntetteiről Bonn — November 24—26. között Nürnhergben a második világháború fasiszta főbűnösei elleni per színhelyén, nemzetközi fórumot rendeznek a chilei fasiszta junta bűntetteinek elítélésére. Az akcióról Bonnban sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat. A sajtó- értekezleten részt vett Clodomi- ro Almeyda, az Allende-kor- mánv egykori külügyminisztere, az Ünidad Popular ügyvezető titkára. A nürnbergi fórum megrendezését két évforduló teszi időszerűvé. Harminc esztendeje tartották a hitleri fasizmus főkolomposainak tárgyalását, és három éve ragadta magához puccsal a hatalmat Santiagóban a chilei fasiszták csoportja. A november végi tanácskozáson részt vesz az egykori nürnbergi per több tanúja, a vád képviselője, a chilei haladó személyiségek, köztük Hortensia Allende asszony, a meggyilkolt chilei elnök özvegye. Clodomiro Almeyda a sajtó- értekezleten elmondotta, hogy nemzetközi szinten egyre fokozódik a chilei junta elszigetelődése. Az Unidad Popular pártjai és a chilei kereszténydemokraták között mind szorosabbá válik az együttműködés. Oj politikai fejleménynek minősítette, hogy a kereszténydemokraták egyre élesebben szembefordulnak a tábornokok uralmával és Chilében együttműködnek a baloldali haladó erőkkel a szakszervezeti- és diákmozgalomban, az emberi jogok védelméért folyó küzdelemben. A „zöldsisakosok'' megszilárdítják állásaikat Bejrutban nyugalom van - az izraeli határ közelében folynak a harcok Bejrút — Az arabközi biztonsági erők alakulatai tegnap nem folytatták előrenyomulásukat, hanem megszilárdítják a Bejrút környékén korábban elfoglalt állásaikat — közölték az Arab Ligához közelálló forrásból. Libanoni konzervatív körökben úgy tudják, hogy e szünet 46 óra hosszat fog tartani, s lehetővé teszi, hogy csapaterősítéseket, hadtápú utánpótlást irányítsanak az arabközi erők szíriai „zöldsisakosai“ által birtokba vett állások felé. A beiktatott szünet jó alkalom lesz arra is, hogy döntsenek az arabközi biztonsági erők soron következő feladatáról, arról, hogy kontingenseik Bejrutba bevonuljanak-e és az ottani frontvonalakon foglalják-e el állásaikat, avagy az észak-libanoni Tripoli és a dél-libanoni Szidon felé nyomuljanak e előre. „A züldsisakosok“ akcióik első napján hét ponton építették ki állásaikat: a konzervatív erők szektorában három, a nemzeti hazafias erők ellenőrizte térségekben ugyancsak három, a Bejrút peremvárosát átszelő demarkációs vonal mentén pedig egy állást létesítettek. A szerdai művelet egyik legjelentősebb eredménye a Bejrut és Damaszkusz közötti március óta lezárt nemzetközi főútvonal újbóli megnyitása volt. A libanoni fővárosban általában nyugodt volt a helyzet. A következő 48 órában műszakilag Igen fejlett elektronikus berendezéssel látják el az arabközi biztonsági erőket, hogy pontosan fel tudják deríteni a lövedékek és a rakéták kilövőhelyeit. Miközben a csaknem 19 hónap óta tartó libanoni polgár- háború közeli befejezéséhez fűzött remények kezdenek valóra válni, az izraeli határ közelében levő térségből szerdán harcokról érkeztek jelentések. Az MPLA nyilatkozata az angolai nemzeti ünnepen Az Angolai Népi Köztársaság megalakulásának első évfordulója alkalmából az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) KB Politikai Bizottsága nyilatkozatot tett közzé. A november 11-1 ünnep alkalmából kiadott nyilatkozat rámutat arra, hogy elsőrendű fontosságú a néptömegek mozgósítása a szocialista építés hatalmas feladatainak végrehajtására. A népi köztársaság haladó irányvonala nyilván ellentmond az imperialista körök szándékainak — hangoztatja a dokumentum. Miután Angolában katonai vereséget szenvedtek, ezek a körök megváltoztatták taktikájukat és más formában folytatják a harcot az angolai néppel, a forradalommal szemben. Az imperialisták továbbra is támogatják az angolai szakadár szervezeteket, ellátják őket fegyverrel és hadianyaggal. A nyilatkozat utal arra, hogy az ország területén diverzánsok tevékenykednek — aláaknázzák az utakat, rongálják az ipari berendezéseket, rémhíreket terjesztenek és megpróbálják befeketíteni az MPLA politikáját. m. 1976. xi. i: 2