Új Szó, 1976. november (29. évfolyam, 260-285. szám)
1976-11-11 / 269. szám, csütörtök
Feldolgozzák a kidöntött fákat Komoly károkat okozott az erdőkben az idén januárban pusztított szélvész. A Dél-Csehországban levő Český Kiidulec-i Erdőgazdaságban 220 000 köbméter kidöntött fát kell feldolgozni. A jó munkaszervezésnek és más erdőgazdasági üzemek segítségének köszönhető, hogy november 1-ig már 213 000 köbméter fát feldolgoztak. (Felvétel: J. Kruliš — ČTK) KEDVEZŐ ADATOK A népesedés pozitív alakulására kedvezően hatnak azok az előnyök, melyeket szocialista társadalmunk és kormányunk biztosít a gyermekes családok számára. Jó példa erre a keletszlovákiai kerület, ahol az elmúlt fél év alatt 15 424 élő csecsemő született, azaz 474- gyel több, mint a múlt év első felében. Szocialista egészségügyünk állandó fejlődésének köszönhető, hogy az említett kerületben csökkent az ezer lakosra számított halálozások száma, valamint az újszülöttek és a csecsemők elhalálozása is. Ugyanez mondható el a válásokról is. 1975 első felében 5154 pár kötött házasságot, 484-et pedig felbontottak. A válások száma a jnúlt év első felével összehasonlítva lényegesen csökkent (271), s így száz házasságkötésre 5 válással kevesebb esett, mint a múlt év azonos időszakában. KACSÍR ZITA Többért több jár Nehéz új csöveket szerezni $ Két parcella csak kerülő úton közelíthető meg 0 Gondot okoz a pótalkatrészhiány # A pártonkívüli gazdasági vezetőket is meghívják tanácskozásaikra Takács István, a Szomotori Magtermesztő Állami Gazdaság hrušovi (körtvólyesi) részlegének gépesítője és üzemi párt- szervezetének elnöke. Élete szinte elválaszthatatlan a mezőgazdaságtól, hiszen édesapja uradalmi kocsis volt. Saját földjük mindössze egy hektár 20 ár volt. Ez pedig a megélhetés biztosítására igazán kevésnek bizonyult. Kivált, ha figyelembe vesszük, hogy öten voltak testvérek. Az 55 éves Takács István családja ma korszerű, minden igényt kielégítő családi házban lakik Bodrogon, a trebišovi járásban. Két fia van — az egyik a Kelet-szlovákiai Vasműben dolgozik és a kommunista párt tagjeiöltje. Takács István 1958- tól tagja a pártnak, 1950-től pedig a nemzeti bizottságnak. Abban tehát, hogy ma más az élet, aktív szerepet játszott. Természetesen részt vett a falu szocializálásában is. Munkájáról szerényen így vall: jó érzés, ha látom, hogy kikel a növény. Ebben nekem is részem vau. Imádom a természetet. A legszívesebben a gazdaságról beszél. — Gazdaságunk a bodrogi és a körtvélyesi részleg egyesülésével jött létre. Az összevonásra ez év áprilisában került sor. Most 1470 hektár a földterületünk és főleg búzát, árpát meg lóbabot termesztünk. A két gazdaság egyesítése igen hasznosnak bizonyult, jobban ki tudjuk használni a gépeket. Ezt főleg az aratásnál és a vetésnél tapasztalhattuk. A vezetőség igyekszik szakképzett fiatalokat is megbízni tisztségekkel. Gazdasági eredményeink elérésében annak is szerepe van, hogy 1965-től öntözni tudunk. Igaz, a meglevő öntözőberendezés fokozatosan elhasználódik, s az új csövek beszerzése nagy nehézségekbe ütközik. Két éve alagcsöveztet- lünk is gazdaságunkban. Azóta nem okoz olyan gondot a víz, mint korábban. Ennek ellenére kárunk is származott az alagcsöveztetésből, mivel a munkát elvégző michalovcei meliorációs üzem két tervezett liidat nem készített el. Ennek következtében bizonyos parcellákat csak kerülő úton tudunk megközelíteni, s ez drágítja a termelést. A mulasztást már többször írásban is szóvá- tettük, de sajnos, eddig nincs foganatja. Gondjaik közül megemlíti a közismert gépalkatrészhiányt is. Nemegyszer csekélység miatt állnak a gépek. Néha hónapokig is. Olykor két hibás alkatrészből csinálunk egy használhatót. Nagyon nehéz beszenepnapon is dolgoznak az emberek — mondja Takács elvtárs. — A pártonkívüliek is. Természetesen az igyekezetei a jutalmazásnál mindig figyelembe vesszük. Vagyis a többért több jár. Nálunk jól lehet keresni. A taggyűléseken is megemlítjük, ha valaki jól dolgozik. Ha gazdasági feladatokról tárgyalunk, akkor a pártonkívüli gazdasági vezetőket is meghívjuk a tagsággyűlésre. Szükség esetén rendkívüli tanácskozásokat is tartunk. Körtvélyesi szervezetünk 17 tagú. A jövőben a két pártszervezet is egyesül — mondja befejezésül Takács István pártelnök. FÜLfjP IMRE A jnb élén KOMMUNISTA PÉLD.A MUTATÁS SÁL Irodájában csaknem ötpercenként cseng a telefon, az ügyfelek egymásnak adják az ajtó kilincsét. A közügyekben jártas, az ügyintézés formáit ismerő, a közéletben tevékeny szerepet betöltő emberrel beszélgetek. Miklós István elvtárs, a Dunajská Streda-\ (Dunaszerdahelyi) Járási Nemzeti Bizottság elnöke, a jnb Miklós István és a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság képviselője. Eddigi munkájában mindig őszinte, elvtársi légkör kialakításán fáradozott. Nem is lehetett másképp, hiszen közel harminc éve tagja a pártnak, érdemes munkát fejtett ki különböző párt- és állami funkciókban, mindenkor tudta, hol a helye, kit képvisel. Több mint tíz éve a jnb elnöke. A választópolgárok bizalommal keresik fel képviselőjüket, aki szívesen segít gondjaikban. Elfoglaltsága ellenére gyakran látogat választói közé, megbeszéli velük a tennivalókat. — Enélkül a képviselői munka elképzelhetetlen — jegyzi meg mosolyogva. — Munkámban hatékony segítséget kapok a járási pártbizottságtól és a Nemzeti Front járási bizottságától. Miklós elvtárs a párt érdemes tagjaként aktív munkát végez az SZLKP járási bizottságának elnökségében. Munkájában nagy gondot fordít a párt és a lakosság kapcsolatának elmélyítésére. Sokoldalú tevékenységet fejt ki a CSSZBSZ-ben, melynek járási elnöke. A Szovjetunió őszinte barátjaként népszerűsíti és propagálja együttműködésünket a világ első szocialista országával. Többször járt a Szovjetunióban, ahol sok barátot és ismerőst szerzett, akikkel kapcsolatot tart fenn. — Járásunkban tudatosítjuk, hogy a mezőgazdaság terén elért eredményeinket nagymértékben a szovjet szakembereknek köszönhetjük. A munkában propagáljuk együttműködésünket, mely szerves része közös munkasikereinknek. Jó érzés tudni, hogy az emberek bíznak bennem. Az emberekkel való kapcsolatok kiépítésében nincsenek problémáim, hiszen a munkaköröm nagy körzetre terjed ki, így naponta több községből kapok tájékoztatást, ami a képviselői teendők végzését is elősegíti. Azt soroltuk be a választási programba, ami a legégetőbb, amire a lakosságnak a legjobban szüksége van. Szeme felcsillan, amikor a jövő elképzeléseiről beszél. Arról, hogy a mostani választási időszakban fa járásban 5300 lakás épült, s 17 000-en költöznek új lakásba, 340 férőhellyel bővül az óvodák befogadóképessége, hogy a járás mezőgazdasági termelése 20,2 százalékkal növekszik, s jelentősen bővül a szolgáltatások hálózata. Amióta a nemzeti bizottságon dolgozik, és a járást szolgálja, számtalanszor tér haza éjfél felé. A pártot és a népet szolgálni nemes, megtisztelő feladat, . de egyben többletmunkát is jelent. SVINGER ISTVÁN AGITÁTOROK, AGITÁCIÓ NEMCSAK A PEDAGÓGUSOK ÜGYE Takács István pártelnök rezni többok közt olaj- és naftapumpát a Kristály-8011-es traktorra. Sürgős esetekben kisegítjük egymást a közeli szövetkezetekkel. Legutóbb a szi- nyéri szövetkezetből kértünk kölcsön silókombájnra való tengelyt. Reméljük, eredménye lesz annak, hogy a felsőbb szervek is egyre jobban hangsúlyozzák: az iparnak még jobban figyelőmbe kell vennie a mezőgazdaság szükségleteit. Ezt a nyitrai aratóünnepélyen elhangzott beszámoló is megerősítette. A gondok és*nehézségek ellenére figyelemre méltó eredményeket érnek el. — Gazdasági- egységünk igazgatósági méretben is a legjobb eredményt érte el a tejtermelésben: tehenenként évi 4000 litert. A tej zsírtartalma is magas: 3,8—4 százalékos. 220 tehenünk van, főleg holland fekete-tarka. Eredményeik egyik magyarázata az általános munkafegyelem. Ebben nagy szerepük van a kommunistáknak, akiknek példája hat a pártonkívüliekre. — Ha kell, sötétben és ünÚj rekordot állítottak fel (ČSTK) — A Veľký Krtíš-i Dolina Bánya pászíafcjtő munkacsoportja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójának tiszteletére éjszakai műszakban új vállalati szénfejtési csúcsteljesítményt ért el. Stefan ValoviC csoportvezető vezetésével 31 munkanap alatt 14 246 tonna szenet fejtettek, ami 1226 tonnával több az eredeti tervükhöz képest. A munkacsoport ezzel a teljesítményével egyúttal megdöntötte az egy műszakra és egy dolgozóra eső tulajdon szénfejtési rekordját: átlagban 460 tonna szenet fejtettek, ami bányászonként 17 tonna teljesítményt jelent. E figyelemre méltó eredményeiket a Veľký Krtíš i bányászok a szovjet progresszív munkamódszerek érvényesítésének, valamint a szovjet gépek, elsősorban a 2 MKE típusú fejtőpajzs és a KS 1 KG típusú szénfejtőkombájn használatának köszönhetik. Nem vitás, hogy erkölcsi és helyzeti fölényben vagyunk, amikor tudatformáló agitációs tevékenységünket most, a választások után is folytatjuk. Minden szavunkat tények, az országépítés, a faluépítés tényei teszik rangossá. A választások bebizonyították, hogy nincs rangosabb szó, nincs meggyőzőbb szó, mint a tényeket leíró, érveket kifejező, igaz szó. Nem árt azonban, ha módszereinket vizsgálat tárgyává tesszük, mert célunk a tudat- formálás folytatása, s az, hogy szavunk mozgósító legyen, mindenhova eljusson. Erre tülekedtünk, erre az önvizsgálatra, amikor Snlka (Ipolyszal- ka) községben Szeritesi László elvtárssal, az agitációs központ vezetőjével felmértük a helyi agitációs tevékenység mozzanatait. A művelődési ház klubjában rendezték be az agitációs központot. „Szükség törvényt bont“ alapon még évekkel ezr előtt a tűzoltószertárat építették át művelődési házzá. Akkoriban ez az intézkedés sértette is a tűzoltók „önérzetét“, de más lehetőség nem volt. A szükségmegoldás azonban érezteti hatását: nem olyan a művelődési ház, mint amilyenre a valamikori mezővárosnak, a ió ütemben épülő, fejlődő, nagyközségnek szüksége volna. Az úgynevezett nagyterem a klub, ott rendezték be az agitációs központot. A választások előtti időszakban egészítették ki, újították fel a berendezést: 30 000 korona érlékben 23 asztalt, 150 széket vásároltak. így véleményezi Szentesi László elvtárs ezt az intézkedést: „Enyhíti a gondot, de véglegesen nem oldja meg.“ Ezzel az intézkedéssel jó feltételeket biztosítottak a nyilvános gyűlések, a beszélgetések megszervezéséhez. Elsőként a fiatalokat hívták össze. Hatvan fiatal vett részt az agitációs központban megrendezett beszélgetésen. Jól megszervezték, a program érdekes volt, az előadók a fiatalok „nyelvén“ szóltak. Nem maradt el a vita sem. Tízen kérlek szót. De nemcsak ez bizonyítja az agitátorok sikerét, hanem az is, hogy több fiatalt bevontak a további agitációs munkába. A park szélén díszes agitációs tábla áll: időszerű jelszóval hívja fel a figyelmet az időszerű teendőre. A táblát józsa Erzsébet gimnazista lány készítette. És persze az agitációs kettősök közé is bekerüli több fiatal. Említésre méltó, hogy a pionírok már a vakáció idején, később pedig egyre gyakrabban kérdezték meg az agitációs központ vezetőjétől: Miben segíthetünk? Persze, akadt számukra munka. Miközben beszélgetniük Szentesi László elvtárssal, két hatodikos, Magyar Elvira, Kovács Attila szorgoskodott a klubban: helyükre hordta *iz asztalokat és a székeket. A pionírok a faliújságok készítéséből, a klub díszítéséből is derekasan kivették részüket. jó és hatékony módszernek bizonyult tehát mind a beszél-’ getések megrendezése, mind a fiatalok bevonása. Ennek köszönhetően most, a választások után sem lanyhul majd a tevékenység a szemléltető agitáció terén. A plakátok, a jelszavak, a faliújságok úi tartalmi mondanivalóval jelennek meg. Nem kétséges, hogy hatásuk jelenleg is biztosítja a választások előtti lendület töretlen erejét. A helyi hangszóró műsorában továbbra is rendszeresen jelentkezik az agitációs központ, hiszen most az új választási program feladatainak megvalósítása semmivel sem kisebb ügy, mint a feladatok ismertetése volt. Mi a helyzet a személyes agitáció terén? Erről mintha ritkábban esne szó. Talán nincs rá szükség? Szentesi László elvtárs véleménye: „Az agitációnak ez a formája fon- tos, szinte nélkülözhetetlen. Megkérdeztem: Hány agitátorra bízták ezt a munkát? Válasz: „Tizennyolcán vállalták.“ A lakosok számihoz viszonyítva nem kevés, nem is sok. Lényegesebb a felkészültségük. Amikor erről beszélgettünk, megtudtam, hogy mind a tizennyolcán pedagógusok, csak az utóbbi időben került közéjük néhány fiatal, főként diák. Nem kétséges, hogy tevékenységük sikeres, de önkéntelenül is felvetődik a kérdés: Nem volna hatékonyabb a személyi agitáció, ha más foglalkozásúak, nemcsak pedagógusok lennének az agitátorok? Ellátogattam az Üj Élet Efsz irodaházába, s megkérdeztem Magyar József elvtárstól, az eísz pártszervezetének elnökétől: Hány agitátort adott a pártszervezet? Válasza: „Egyet sem, de mindenben segítjük az agitációs központ tevékenységét, fényképeket adunk a faliújságokra, megfelelő anyagot u hangszórós kör műsorához.* Nem árt tehát, ha Ipolyszal- kán, de máshol is, mérlegelni fogják a személyi agitáció módszerének problémáit. Célunk, hogy szavunk meggyőző, mozgósító legyen, mindenhova eljusson. A plakátokat mindenki látja, a hangszóró műsorát mindenki hallja, általában népesek a nyilvános gyűlések, a beszélgetések is, de gyakran mindennél többet jelent, ha a munkahelyen is szót vált a közügyekről a dolgozókkal, a lakosokkal az agitátor. Szükség van erre, hiszen a jól és gondosan szervezett személyi agitáció nyomán lesz minden faluban, minden munkahelyen közügy a választási program megvalósítása. HAJDÚ ANDRÁS