Új Szó, 1976. november (29. évfolyam, 260-285. szám)

1976-11-16 / 273. szám, kedd

A cseh grafika élő klasszikusa HETVENÖT ÉVE SZÜLETETT CYRIL BOUDA ÁLLAMI DÍJAS MŰVÉSZ Cyril Bouda állami díjas grafikus a na­pokban töltötte be 75. életévét. Elképzelhetjük, mennyi fáradsá­gos munka áll mögötte, ha csak az 1960-as adatokat vész- szűk számba. E szerint 585 könyvet illuszt­rált rajzzal, grafikával, mintegy 350 festményt fes­tett, jónéhány gobelint, szín­házdíszletet és bélyegtervet készített. Azóta persze (a prá­gai Pedagógiai Főiskola rajzta­náraként műkö­dött) ezek a számok még gyarapodtak. De mive) a mű­vészetről a számok rendszerint keveset mond/mak, nézzük meg Cyri! Bouda alkotói tevékeny­ségét más oldalról Is. A kladnói rajztanár és festő­nő fia kiskorától a művészet világában mozgott. Anyai ágú nagyszülei, nagybácsijai a hí­res Sucharda szobrász-dinasz­tiához tartoztak. A Bouda-csa- lád a legnevesebb művészekkel állt szoros kapcsolatban (M. Alešsel stb.) Anyjának a virá­gok és az Irodalom iránti sze- retete benne élt tovább, s ké­sőbbi virágcsendéleteiben, ál­landó illusztrációs tevékenysé­gében is szerepet kapott. (Il­lusztrálta O. Wilde, J. Swift, A. Jirásek, J. Wolker, H. Ch. Andersen, S. Čech, H. Balzac és mások műveit. A családi környezetben fejlődött ki a de­koratív hatás és a finom vona­lak iránti érzéke is. A század­elő cseh korszellemének meg­felelő nemzeti jelleg és népies hangvétel benne is nyomot ha- gyotl: példaképe! közt sok cseh művész szerepel és a hazai kö­zépkori, valamint reneszánsz grafikából is sokat merített. A Prágai Iparművészeti Kö­zépiskolán kezdett grafikát ta­nulni (1919-ben), majd a Kép­zőművészeti Akadémián, M. Svabinskf/nál folytatta tanul­mányait. Közben festeni is kez­dett, mégpedig — tanára ha tása alatt — a szecesszió je­gyében. Leggyakrabban csend­életet és tájképet, bár alkotá­sai között néhány arckép is található (felesége, Éva arcké­pe 1934-ből, például reneszánsz jellegű). Olaszországi és dalmáciai út­járól hazatérve egzotikus, déli tájakat kezdett festeni. A táj­hoz fűződő kapcsolatában, szín­pompájában és hangulataiban az olasz naiv festő, M. Utrillo állt hozzá a legközelebb. Jel­lemző rájuk, hogy emberi ala­kot ritkán, inkább csak kiegé­szítő elemként ábrázoltak ké­peiken. Később ez a kiegyen­súlyozatlan arány helyrebillent. A tenger s^eretete ellenére Bouda mély vonzalmat érzett a hazai tájakhoz is. A cseh városok látképeit régi metsze­tek módjára készítette, rend­kívüli precizitással, éleslátással és méešem szárazon. „Minden művész legalább egyszer életé- bon. legalább a nateszébe,leg­alább ceruzával, vagy legalább titokban lerajzolta a városát. Meri bármit tát is, mégsem tud senki paykhnnijen függetlenné váin’ a szfllňnárosátňl“. l.áfkénoi — kis méretük elle­nére - többnyire rengeteget foglalnak magukba. Bouda kü­lönben a festékedben is ked­veli a kis mérp^ket (habár van néhány monumentális festmé­nye is). Szereti a hétköznapi témákat, s azok prózai ábrá­zolásmódja váltakozik az éles, groteszk, szatirikus, balladikus, lírai vagy tragiküs hangvétel­lel. Művei túlnyomórészt a fa­metszés technikájával készül­tek. A harmincas évek köze­pétől a rézkarcot helyezte elő­térbe. s legjobb munkáit ez­zel a módszerrel oldotta meg (például B. Cellini életrajzához készített rézkarcait). A kőnyo­matot pasztell színekkel kom­binálta és így szinte akvarell- szerű finomságot ért el. Mara­tással készített alkotásaiban Dürer volt a példaképe, később a cseh V, Hollar technikájával dolgozott. A háborús években néhány szürrealista hatású ké­pet festett (például Boldogság — 1945-ből). Cyril Bouda sokéves alkotó­munkájának méltatását néhány adattal fejezem be: több mint 120 hazai és 50 külföldi kiál­lításon vett részt s tevékenysé­ge elismeréséül 20 kitüntetést és díjat kapott. L. GÄI.Y TAMARA A KAUKÁZUS ORMAIN GYIMESI GYÖRGY HARMADIK VADÁSZKÖNYVE Szibéria, Irkutszk, Bajkál-tól, Angara folyó: először Verne Gyulánál találkozik ezekkel a fogalmakkal a legtöbb könyv­olvasó európai gyermek. Kau­kázus, osszétok. csecsencek: Puskinnál, Tolsztojnál, Lermon- tovnál sűrűn előforduló fogal­mak. Kazbek: a Prométhetusz- mítosz hegye. Szocsi. Fekete­tenger: társasutazások, ünnepek — az élet fényes, szökőkutas, pálmás arca. Grúzia, örmény- ország: Cink Károly és Cs. Tompos Erzsébet közös köny­veiből megismert világ — kul­túra, építészet, festészet. Gyimesi György egészen más oldalát ismeri ennek a világ­nak, s az 6 oldala ősibb, rá­adásul köznapibb és izgalma­sabb, mint az ünnepi, és leg­alább olyan tanulságos. Erdők, sziklák, patakok, szakadékok és úttalan utak. A tajga. Medve, szarvas, vadkecske. Lóháton a Kazbekkal szomszédos szikla­bércek között. Kecskevadászat háromezer méter magas kau­kázusi gerinceken. A Kazbek felül- vagy alulnézetben milliók számára könnyen elérhető lát­vány, oldalnézetből annál ke­vesebbnek: ahhoz makacs va­dásznak szülessék az ember. Magát a sportvadászat csatta­nóját, a vad megölését, külö­nösen ritka vagy pusztuló faj­ták esetében az ember vegyes érzésekkel fogadja. Mindeneset­re Gyimesi Györgv kitartó va­dász. Szinte esélytelenül vág neki mind a Kaukázusnak, mind a talgának, mégis elejti az áhított vadakat. Sőt, világ- rekorder szarvastrófeát ejt esélytelenül. Szerencse? Rész­ben. Nagyobb részt magatartás — végső soron jellem kérdése. Szeretni kell a helybeli embe­reket, bízni bennük és kitarta­ni. Ezeken túl az embernek több esélye van, mint a vad­nak: értelem, utánzóképesség, távcső, puska mind az ő elő­nyét növeli. Az imént magatartást és jel­lemet mondtunk, s ez az, ami­ért vadászírónk könyvét legin­kább értékeljük. Érdekes ugyan a vadászatok története is, de még érdekesebb, ahogy a spon­tán megnyilatkozás erejével ki­rajzolódik bennük Gyimesi György személyisége, az ember. Ezért válik könyve félig med- ■* dig irodalommá. Gyimesi őszinte lélek, s ez azért is jó, mert önmagáról sok mindent elmond, meg azért, hogy a tájról és embereiről legalább ugyanannyit A vadá­szat a legősibb emberi kultúrák egyike, s aki ezt ismeri és megmutatja, az mélyre mutat, mélyebbre, mintha az ember különböző típusú kultúrákat összemérve próbálná meghatá­rozni két világ, adott esetben Kelet-Szibéria és Közép-Európa kultúráját. Gyimesi itt olykor el is tévelyedik: a sznavdoni templom például nem román stílusú, mint véli, hanem — a mellékelt fénykép szerint — ti­pikusan bizánci, a kereszt és a nyolcszög (halál és föltáma­dás) szimbolikáját egyesítő építmény. A vadászkultúra dol­gaiban viszont annál biztosab­ban mozog. Szellemesen mutat rá többször is a trófeagyűjtő európai sportvadászat és a ha­szonelvű szibériai hivatásos va­dászat ellentétére. Megismerke­dünk vadászbabonákkal, s az­zal, hogyan merítenek belőlük hasznot a vadászok, illetve ho­gyan lesz kísérletileg is igazolt, a fiatal iszubraszarvas agancsa esetében a babona, hogyan kap ez konkrét formát a Pantokrin nevű szovjet készítményben, s hogyan fenyegeti ezért vég­pusztulás a csakis ott létező fajt. Különböző szokásokból származik a vadászetika kü­lönbsége: szabad a medve sze­mébe világítani, szabad fajd- kakasra söréttel lőni, s nyilván még sok minden mást is sza­bad, amit talán sehol másutt, hiszen az ottani emberek egy része vadászattal keresi a ke­nyerét. Mókus százával, medve tízével, coboly négy-ötével ke­rül egy-egy vadász esztendei terítékére. Szarvas viszont csak ritkán, mert egyre fogy. Fönt magatartásról és jellem­ről beszéltünk. Ehhez tartozik, hogy a szerző feltétlenül őszin­te ember. Előző könyvében nemcsak arról számol be, mi­lyen életveszélyes incidensbe keveredett akaratlanul, még egy afrikai vadászatán, hanem arról is, hogy a szenvedély sodrában hol és hogyan hágja át a vadászetika szabályait. Az ilyen szenvedélyes vadászban az ember hajlamos a gyerme­ket látni. Gyermeki vonás, hogy szűz szemmel nézi a vilá­got. s mindent a maga termé­szetes valóságában ír le. Van humora: kudarcait nem kisebbíti: nevet rajtuk. Igaz, másokon is nevet. Fölé­nyét, amely a nevetéshez kell, persze a végső siker adja, hu­mora és öniróniája a sikeres emberé. > Könyvének egyik fő erénye az a természetes őszinteség, ahogyan a vele kapcsolatba ke­rült emberekről beszél. Őszin­tén ír a szovjet emberekről, olyannak rajzolja őket, amilye­nek, erényeikkel és hibáikkal, szokásaikkal, babonáikkal, gyöngéikkel — de éppen így rokonszenvesek, így emberek. Ugyanakkor Gyimesi György méltányos is: tudja, hogy sike­reiben fontos szerepet játszot­tak helyi segítőtársai, akik ve­le együtt cserkészték és csalo­gatták a vadat. Szerzőnk üdén ír, van a me­séjében iram, stílusában lendü­let. Ügyesen poentíroz, és szí­nes a nyelve. A vadásznyelv eleve színes, hiszen a természet nyelve, és Gyimesi tud vele bánni. Kár, hogy a birtokos eset használatába becsúsztak hibák. Olykor szükségtelenül is jelöli a birtokviszonyt, máskor pedig a nyelvhelyesség és a szépség ártalmára jelöletlenül hagyja. Kellemes órákat fog szerezni olvasóinak. KqnCSOl LÄSZLÖ (Madách, 1976J Úí fi LM EK IDE A TOLLAT! (cseh) Az utóbbi években a cseh színház- és filmművészetben ismert lett a Ladislav Smolia/c és Zdenék Svérák szerzőpáros neve. A közönség megkedvelte a két forgatókönyvíró sajátos humorát. A Joachim, dobd a gépbe! (rendezte Oldrich Lip­ský) és az Egyedül az erdő szélén (Jirí Menzel rendezése) című munkájukat kedvezően fogadta mind a közönség, minrl va-akaratlan a dolgozók esti iskolájába kerül. Az iskolapad­ban ülve aztán kezdetét is ves- szi a komédia. Helyzetkomikumok, szellemes párbeszédek váltiák egymást, az ismert szí lés- ok (Josef Kemr, Iva Janzurovä, Franti­šek Filipovský J Jirí Sovákkal az jjlen mókáznak, komédiáz- nak, mulattatják a nézőket. S n" alkotók ennvlvel meg is Jii'í Sovúk és Josef Kemr az esti iskola tanulói a kritika. Az Ide a tollat! is az ő forgatókönyvük alapján ké­szült, ismét Oldrich Lipský rendezésében. A vígjáték időszerű kérdést vet fel: a felnőttoktatás, a szak- képzettség növelésének problé­máját. A film központi alakja egy mezőgazdasági gépgyártó vállalat mestere. A tudomá­nyos-technikai forradalom tér­hódításával az üzemet, amely­ben dolgozik, a következő években automatizálják, a ter­melést korszerűsítik, ez pedig magasabb szakképzettséget, jobb felkészülést igényel. Aki tehát továbbra is a vállalatban akar maradni szakmunkásként, kénytelen ismereteit gyarapíta­ni. így a vál'alat mestere akar­elégedtek. Pedig nyilvánvaló, hogy szándékuk több volt en­nél: az időszerű kérdések fel­vetésével bizonyára rá akar­tak mutatni a felnőttoktatás fo­gyatékosságaira, az egyébként hasznos és szükséges tanulás fonákságaira is. Legalábbis er­re következtethetünk a film kezdő képsoraiból, s erre utal az alkotás vegyes műfaja is. A film szatíraként indul, majd paródiába csap át, aztán anek­dotává laposodik, sekről és visszaélésekről. Kár, hogy az alkotók a forgatás során nem korrigálták a forgatókönyvnek ezeket a tisztázatlan részeit; filmjük ugyan így is szórakoztat, de igazi célját nem éri el. Ritkán adatik meg, hogy a bűnügyi filmek kedvelői való­ban igényes, színvonalas detek- tívtörténetet láthassanak. Mert mozijainkban ugyan elég gyak­ran játszanak krimiket, de rendszerint meglehetősen olcsó produkciók, vérszegény törté- netecskék ezek. A halott ver­senyző azonban a műfaj leg­jobb filmjei közé tartozik: iz­galmas, érdek feszítő, nincse­nek benne logikai bukfencek, fordulatos, az alkotó mértani pontossággal illesztette egybe a jeleneteket. A film nemcsak szórakoztat, hanem társadalom- kritikai elemeket tartalmazva bepillantást enged a lovas­sport kulisszái mögé is. ’ Mert miről is szól ez az an­gol film? A történet attraktív környezetben, a lóversenypá­lyán játszódik. Bill Davidson, az egyik versenyló edzője üge­tés közben a lóról leesve ször­nyethal. Szerencsétlen vélet­len, vagy valaki készakarva tette el őt láb alól? Alan, az edző barátja nem nyugszik be­le az esetbe, gyanút fog: érzé­se szerint a versenylovat dop­pingolták. Szeretne fényt derí­teni a történtekre, de bizonyí­ték hiányában csupán feltevé­sekre szorítkozhat. Ennek elle­nére elhatározza, hogy a saját szakállára megindítja a nyomo­zást. Ilyen izgalmas jelenetekkel kezdődik a film, s legalább ennyire érdekes a folytatása és a befejezése is. Az alkotóknak azonban nem az volt a céljuk, hogy csak szórakoztató perce­ket szerezzenek a közön­ségnek (a filmben dokumen­tumfelvételek is láthatók a hí­res angol lóversenyekről), ha­nem lerántják a leplet a lovas­sporttal kapcsolatos üzérkedé­sekről és visszaélésekről. S ha ezek után eláruljuk, hogy a filmet Tony Richardson rendezte, az az angol alkotó, aki a filmművészetben a free cinema irányzat vezéralakja, s az angol színi és filmkultúra egyik egyéni felfogású megújí- tója volt, s aki filmjeiben első­ként „fedezte fel“ az angol kül* városok világát — a filmra­jongók bizonyára meghökennek és akaratlanul is felteszik a kérdést: Tony Richardson talán megtagadta önmagát? Koránt­sem, csak ezúttal műfajt vál­tott, „kiruccant“ a könnyebb fajsúlyú filmek világába.-ym* MEGHALT JEAN GABIN Párizsban, szívroham követ­keztében, 72 éves korában teg­nap váratlanul meghalt Jean Gabin, az ismert francia film­színész. A nézők számára em­lékezetes marad mint a Ködös utak katonája, a Mire megvir­rad gyilkossá vált munkása, A nagy ábránd lovagias katona­tisztje, a Vontatók hajóskapi­tánya, a Nyomorultak Jean Valjeanja s egy bűnügyi film­sorozat Maigret felügyelője. A francia filmművészet nagy korszakának egyik vezető alak­ja művészcsaládból származott. Különböző foglalkozásokkal próbálkozott, végül édesapja akaratának engedelmeskedve színpadra lépett. Pályáját sta­tisztaként kezdte, majd san­zonénekes lett. 1930 óta filmez. Az eltelt csaknem 50 év alatt mintegy száz filmben játszott, főként köznapi embereket, munkásokat alakított megraga- dóan, egyszerűen, természete­sen. Rendkívül sajátos játék­stílus jellemzi. Szerepeiből hu­manitás árad, s mindig a lé­nyeget hangsúlyozva, hiteles légkört tud teremteni. Legis­mertebb filmjei — az említet­teken kívül — Állat az ember­ben, Az igazság perce, Jelen­téktelen emberek, Archimedes, a csavargó. Legutóbb, néhány héttel ezelőtt, a Bírósági íté­letben láthattuk az esküdtszék megalkuvást nem tűrő elnöké­nek szerepében. A HALOTT VERSENYZŐ (angol)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents