Új Szó, 1976. október (29. évfolyam, 234-259. szám)

1976-10-11 / 242. szám, hétfő

AZ IFJÚ NEMZEDÉK NEVELÉSE AZ EGÉSZ TÁRSADALOM ÜGYE IFolytatás az 1. oldalról) nosságunkban, hogy visszatük­röződik az összes pártszervek és -szervezetek, a nemzeti bi­zottságok munkájában és a társadalmi szervezetek tevé­kenységében. Ennek főleg most örvendünk, amikor értékeljük a nemzeti bizottságok választási programjainak teljesítésében elért eredményeket, és amikor a nemzeti bizottsáaok képvise­lői elmondják, milyen figyel­met és gondoskodást szentel­tek az óvodák, a bölcsődék építésének, az alapiskolák és középiskolák fejlesztésének, te. hát éppen azon nemzedék elő­készítésének és életfeltételei további javításának, amely majd folytatja az általunk megkezdett munkát, amelyben ma valamennyien aktívan részt veszünk. A CSKP XV. kongresszusán értékelték egész oktató-nevelő rendszerünk eddigi színvonalát és munkájának eredményeit, értékelték, milyen mértékben járult hozzá a kultúra népünk neveléséhez, s az egész okta­tásügy és a kulturális intézmé­nyek milyen mértékben járul­tak hozzá a szocializmus fej­lesztésében elért sikerekhez a Csehszlovák Szocialista Köztár­saságban. Ám a társadalom har­monikus fejlődése szempontjá­ból annyira fontos területeken, a bennünket közvetlenül érintő területeken, mivel gyermekeink vannak, és az ő gondjaik egy­ben a mi gondiaink is, nem le­hetünk elégedettek, hanem to­vábbi módszereket kell keres­nünk az oktató-nevelő tevé­kenység javítására. Meg kell keresnünk az utakat, hogy min­denkit — elsősorban azonban a nevelésügyi és az alkotó dol­gozókat — közvetlenül bevon, ijunk e nagy mű megvalósítá­sába. Egész művészetünknek, kul­túránknak, az oktatásügynek és a nevelési intézményeknek teljes mértékben be kell kap­csolódniuk ebbe a folyamatba, erejüket népünk szolgálatába kell állítaniok, ezáltal hozzá­járulva szocialista hazánk to­vábbi felvirágoztatásához. A CSKP KB Elnöksége, a szövetségi kormány és a két nemzeti kormány a közelmúlt­ban foglalkozott a csehszlo­vák oktató-nevelő rendszer to­vábbfejlesztésének kérdéseivel, és számos fontos döntést hoz­tak. amelyeket hazánkban az elkövetkező években közösen és fokozatosan valósítunk meg. Mi a lényege az eddig elért eredményeknek? A lényeg ab­ban rejlik, hogy oktatásügyünk mai magas színvonala mellett, amelyre foggal büszkék va­gyunk, a nevelés és a művelő­dés magas fokú demokratikus rendszere mellett, amelyet nyu­gaton mindenütt irigyelnek tő­lünk, a távoli jövőbe tekintünk. Teljes mértékben tudatában va­gyunk annak, hogy éppen a szocializmusban emelkedik ki az oktató-nevelő rendszer je­lentősége és társadalmi külde­tése, hogy számunkra már nem lehet jó az ifjú nemzedék bár­milyen nevelése, a tankötele­zettség bármilyen teljesítése, hanem szocialista társadalmunk jelenlegi fejlődési szakaszában a nép egész nevelésébe és mű­velődésébe úf, korszerű haladó elemeket kell beiktatnunk, amelyek megfelelnek az előt­tünk álló kor nagyságának. Olyan elemekről van sző, amelyek ifjú nemzedékünkben felkeltik a művelődés iránti vá­gyat. olyan elemekről, amelyek a fiatalokat ösztönzik, hogy a szerzett ismereteket, tehetsé­güket és tudásukat a nép szol­gálatába, a társadalom fejlesz­tésének szolgálatába állítsák. Éppen ezért támasztjuk azt a követelményt, hogy legyen nyílt az egész oktató-nevelő rendszer, biztosítva, hogy me­net közben bekapcsolódhas­sunk e rendszerbe, hogy a szo­cializmus fejlesztésében szer­zett legújabb tapasztalatokkal, a tudomány és a technika leg­újabb Ismereteivel gyarapít- suk, hogy elsősorban célkitűzé­seiben legyen stabil, — bizto­sítsuk az Ifjúság túlnyomó többségének a teljes középis­kolai végzettséget, mégpedig op­timális időben, és a legjobbak számára tegyíik lehetővé a fő­iskolai tanulmányok elvégzé­sét. Szükségesnek tartjuk kiemel­ni, hogy a jóváhagyott doku­mentumokban rendkívüli fi­gyelmet szentelünk a munkás- osztály új nemzedéke — a szakipari tanulók előkészítésé­nek. Ezen a téren vár reánk a legtöbb munka. A legtöb azért, mert eddig nem mindenütt és nem az összes termelési szak­ágazatban szenteltek ennek olyan figyelmet, amilyet érde­melne. A szakipari tanintézetek még sok helyütt a felelős gaz­dasági dolgozók érdeklődésé­nek peremén vannak. Iparunk képviselőitől, az üze­mek igazgatóitól, a felelős gaz­dasági dolgozóktól és a nem­Josef Havlín elvtárs zeti bizottságoktól függ, mi­lyen gyorsan és milyen színvo­nalon sikerül kiépíteni a kö­zépfokú szakipari tanintézetek hálózatát, tőlük függ, milyen gyorsan sikerül invítani a szak­ipari tanintézetekben dolgozók szakmai és politikai felkészült­ségét olvan módon, hogy ezek az iskolák eredményeikben tel­jesen egveniogúakká váljanak a középiskolákkal. Szeretném azonban nuíltan kijelenteni, hogy az itt felso­rolt valamennyi probléma elle­nére, — amelyekkel küzdöt­tünk, amelyek ma is fennállnak és a jövőben sem kerülnek el bennünket —, nagy elisme­rést érdemel a szakmai neve­lés mestereinek, az általános műveltséget nyújtó tantárgya­kat és a szaktantárgyakat ta­nító pedagógusoknnk és neve­lőknek a munkája, az összes dolgozók munkája, akik mun­kásosztályunk serdülő nemze­dékének nevelésével foglalkoz­nak. Engedjék meg, hogy gyűlé­sünkön ezzel kapcsolatban idéz­zek egy gondolatot, amelyet Le- sáková elvtársnő a Senicai Ipa- ritanuló-iskola tanítónője ve­tett fel Gottwaldowban az Ok­tatás- és Tudományügyi Dolgo­zók Szakszervereti Szövetsége központi bizottságának a kö­zelmúltban tartott ülésén. Le- sáková elvtársnő elmondotta, hogy a csehszlovák oktató-ne­velő rendszer továbbfejleszté­sének jóváhagyott tervezete, főleg az a fejezete, amely szakipari oktatásunkat érinti, valóban a szocialista társada­lomnak az ifjú nemzedékről való gondoskodását fejezi ki, s hogy ezek olyan javaslatok, amelyeket már több év óta vár. tak az iparitanuló-iskolák dol­gozói, akik e munkának szen­telték egész életüket, hogy ezek olyan javaslatok, amelyek szin­te megtestesítik és konkretizál­ják álmaikat, régi vágyaikat. Hogy pedig ezek ne marad­janak csak vágyak és álmok, hogy ne legyenek csupán cé­lok, mindez tőlünk, következe­tes, állhatatos, és igényes mun­kánktól függ. Az Is fontos lesz, milyen elhatározással és el­szántsággal gondoskodunk majd e tanintézetek színvonalas anyagi-műszaki bázisáról, főleg pedig az, ha véget vetünk a még meglevő nézetnek, hogy az ipari tanuló számára min­den jó, ami már senkinek sem kell. Sok függ majd attól, mi­ként oldjuk meg a csehszlovák oktató-nevelő rendszer tovább­fejlesztési tervezetének megva­lósításával párhuzamosan fel­merülő problémákat. Es ezekből bizonyára lesz elegendő. Emellett nem vehetik el kedvünket a kételkedők véle­ményei, akik ma még azt gon­dolják, hogy mégse fogjuk tudni megvalósítani a kitűzött célokat, hogy nem lesz elég erőnk e nagy 'célok és felada­tok életbe léptetéséhez. Nem tántorítanak el bennünket azok véleményei sem, akik még min­dig az elavult, bátran mond­hatjuk: az oktatásügyünkről al­kotott régi nézetek rabjai, és nem képesek felfogni, vagy egyszerűen nem akarják, hogy a jövő a nevelésben és az ok­tatásban számos minőségi vál­tozást követel meg, amelyek majd előrehaladást jelentenek népünk, főleg pedig az ifjú nemzedék műveltségének szín­vonalában. Tisztelt elvtársak! Ma e helyről is szeretnék a szülőkhöz fordulni, azzal a ké­réssel, hogy teljes mértékben támogassák a pedagógusokat, a tanítókat, a mestereket, segít­sék az iskola nevelő hatását. Ez a munka nem könnyű és kijelenthetem, hogy egyre igé. nyesebb lesz, mivel a tanítók­nak és a pedagógiai dolgozók­nak fokozatosan újabb munka- módszereket, a problémák újabb megoldási lehetőségeit kell elsajátítaniok. Ezért köte­lességük a szüntelen művelő­dés. annak felismerésé, hogy mi a fontos, teljes mértékben azonosítaniok kell magukat a pártszervek határozataival, ame­lyek a nevelés és oktatás to­vábbfejlesztését célozzák, és aktívan részt kell venniök e ha­tározatok megvalósításában. A tanítóknak ismerniük kell a feladatokat, melyekkel társa­dalmunkban küzdünk, ismer­niük kell a munkások és a szövetkezeti földművesek éle­tének és munkájának problé­máit, jó viszonyt kell kialakí- taniok minden fiatallal, életcél­jaik serkentőivé kell válniok. Mindez bizonyára igényes, de örvendetes munka, amely az embert teljes mértékben kielé­gíti, olyan munka, amely va­lóban küldetés. Itt szeretném kifejezni meggyőződésemet, hogy a tanítók és pedagógusok az elkövetkező időszakban min­den erejüket latba vetik, és pártunk XV. kongresszusának nagyszerű programját, mely­nek szerves része a csehszlo­vák oktató-nevelő rendszer to­vábbfejlesztése is, fokozatosan és minden részletében teljesí­tik. Előttünk áll tehát a CSKP XV. kongresszusa által kitű­zött program megvalósításának nagy távlata. Tudjuk, hogy a megvalósításhoz vezető út nem lesz könnyű, hogy nagy igé­nyeket támaszt majd minden egyén és valamennyiünk mun­kájával szemben, a család, a gyermekek és az állam iránti kötelességérzettel, életmódunk­kal szemben. Ez az út azonban nagy célokhoz vezet, amelye­kért érdemes dolgozni, harcolni és élni. Libanoni—palesztin—szír tárgyalások Dél-Libanonban rendkívül fe­szült a helyzet. A Palesztina Hangja rádióadó szerint a szí- riaiak Dzsezzin térségében újabb csapatokat vontak össze. Egyidejűleg jobboldali fegyve­resek Marzsajun és Koleja tér­ségében tűzpárbajt provokáltak a nemzeti hazafias mozgalom egységeivel. Izraeli csapatok le­zárták a több dél-libanoni falu­ba vezető bekötő utakat, a la­kosokat felszólították, ne tá­vozzanak otthonukból. Szemta­núk szerint a lezárt utakon iz­raeli páncélosok vesztegelnek. A TASZSZ jelentette: a liba­noni nemzeti hazafias felszaba­dító erők és a palesztin ellen­állási mozgalom képviselői kö­zölték, hogy izraeli fegyveres egységek hatoltak be Libanon területére és a jobboldali ke­resztény erők oldalán beavat­koztak a harcokba. Bleját falu térségében izraeli harckocsik és katonai szállító járművek csat­lakoztak a jobboldali keresz­tényekhez. Az izraeli tüzérség a jobbol­daliakkal együtt tüzérségi tá­madást intézett több dél-libano­ni település ellen. A libanoni baloldali pártokat és erőket egyesítő központi po­litikai tanács Bejrútban kiadott közleményében rámutatott, el­lenzi a Staurában megtartott szíriai—libanoni—palesztinai ta­lálkozót, elutasít minden dön­tést, amelyet távollétében hoz­nak, s szembehelyezkedik min­den kísérlettel, amely arra irá­nyul, hogy éket verjen a nem­zeti hazafias mozgalom és a palesztin ellenállás közé. A találkozó fő témái: az egész Libanonra kiterjedő új fegyvernyugvás megvitatása és a libanoni—palesztin kapcsola­tokat szabályozó kairói megál­lapodás érvényesítése. A Bangkok — Thanin Kraivi- csien, akit thaiföldi király az ország új polgári miniszterelnö­kévé nevezett ki, nyilatkozott a a bangkoki rádióban és tv-ben. Bejelentette, hogy a szerdán hatalomra került „nemzeti re- formtanács“ két héten belül polgári kormánynak adja át a hatalmat. Kifejtette, hogy Thai­földnek súlyos válsággal kell megbirkóznia, s a nép segítsé­gét kérte a „demokrácia“ fel­építéséhez. Hogy az új kor­mányfő mit ért ,.demokrácián“, afelől semmi kétséget sem hagy a rádióban és tv-ben ismertetett programja. Thanin Kraivicsien ugyanis leszögezte: a thaiföldi királyságnak több problémával kell megbirkóznia, s ezek között első helyen emlí­tette a „kommunista veszélyt“. Egyébként a katonai junta egyik legújabb intézkedése: fel­szólította az összes thaiföldi, szakszervezeteket, hogy szün­tessék be működésüket. A kor­mány tegnap parancsot adott ki minden „kommunista szellemű“ irodalmi termék elkobozására és megsemmisítésére az országban. A rendelkezés megszegőit „sú­lyos büntetésekkel“ fenyegette meg. Ugyanakkor a fővárosban és más városokban is folyta­tódnak a letartóztatások. (ČSTK) — Alfonso Carro Zu­niga, a Costa Rica-i Köztársa­ság Nemzetgyűlésének elnöke, aki hivatalos látogatáson Cseh­szlovákiában tartózkodik, szom­baton Prágában a Žižkov he­gyen megkoszorúzta az Isme­retlen Katona sírját. A kegye- letes ünnepségen megjelent Jaroslav Srb, a Szövetségi Gyű­lés alelnöke, továbbá Teodor Oniroz Castro, a Costa Rica-i Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. A délelőtti órák­ban a vendég megtekintette a prágai várat és annak törté­nelmi emlékeit. Ezt követően Szombaton került sor a bra­tislavai Zenei Ünnepségek ün­nepélyes megnyitására a bra­tislavai Prímáspalota tükörter- mében. A fesztivál XII. évfo­lyamának ünnepi megnyitóján Juraj Haluzický, a fesztivál ren­dezőbizottságának elnöke, érde­mes művész fogadta a megje­lent vendégeket: Miroslav Vá- leket, a CSKP KB Elnökségé­EMBERT ÉS GÉPET PRÓBÁRA TESZ Helyzetkép a michalovcei járásból A kelet-szlovákiai síkság je­lentős részét képező michalov­cei járásban szeptember folya­mán 156,4 mm csapadék hul­lott a több évi 47 mm-es átlag­gal szemben. A csapadékos időjárás sok gondot ofcoz a mezőgazdasági üzemek dolgo­zóinak. A Járásban az elmúlt hét végéig búzából a tervezett 20 840 hektárnak csak mintegy 30 százalékán került földbe a vetőmag. A vetés ütemének meggyorsítása és október 20-ig történő elvégzése érdekében az eddiginél több vetőgépet állí­tottak munkába. A cél az, hogy napi telejsítményük elérje az 1500 hektárt. Az idén több mint 1500 hektáron a Slovair repülőgépeivel végzik el a ve­tést. A michalovcei járás esőáz­tatta földjein a cukorrépa be­takarítása is megkésett. Pén­teken volt olyan szövetkezet, 'ahol még hozzá sem fogtak a munkához. Eddig a 2012 hek­tárnyi terület 30 százalékán szántották ki a cukorrépát, de ennek elszállítása eléggé las­san folyik. Ebben a Trebišovi Cukorgyár is hibás, mivel a járás területén nem létesített időben átvevőhelyeket. Szombaton és vasárnap ked­vezőbbre fordult az időjárás, amit a mezőgazdasági dolgo­zók igyekeztek kihasználni. Szombaton 110 hektáron végez­ték el a cukorrépa betakarítá­sát. Vasárnap a járás 14 szö­vetkezetében és a Michalovcei Állami Gazdaság határában is nagy ütemben folyt a munka a cukorrépaföldeken. A kelet­szlovákiai síkságon a gyakorta változó csapadékos időjárás nagy próbára teszi a mező- gazdasági dolgozókat és a gé­peket is. Reméljük, hogy az idén is jól vizsgáznak. KULIK GELLÉRT a Nemzeti Galériában megte­kintette a legrégibb cseh mű­vészetet bemutató kiállítást. A délutáni órákban Alfonso Carro Zufiiga kíséretével együtt Lidicébe utazott, ahol Marie Jarošová, a Csehországi Nők Szövetsége Központi Bizottsá­gának elnöke, a Lidicei Városi Nemzeti Bizottság elnöke fo­gadta. A Costa Rica i vendégek megtekintették a múzeumot, majd megkoszorúzták a lidicei áldozatok emlékművét. Este a prágai operában díszelőadáson vettek részt. nek tagját, az SZSZK művelő­désügyi miniszterét, Jozef Gaj- došíkot és Fábry Istvánt, az SZNT alelnökeit, Ladislav Mar- tinák főpolgármestert, a poli­tikai és kulturális élet több vezető személyiségét és a Bra­tislavában akkreditált konzuli hivatalok képviselőit. Megnyitó beszédében Válek elvtárs a mű­vészeteknek az emberi érzés for­málásában megnyilvánuló jelen­tőségét hangsúlyozta. A továb­biakban a Szovjetunió és a szocialista országok békepoliti­kájának sikeréről szólott, ki­emelve azt a tényt, hogy a nemzetközi enyhülés politikája érvényesülésével mindjobban el­mélyülnek a kulturális kapcso­latok. Ez a fesztivál — mon­dotta — kultúrpolitikánk foly­tonosságának a bizonyítéka. A Bratislavai Zenei Ünnepségek résztvevőinek azt kívánta, hogy ezt a rendezvényt évről-évre egyre nyugodtabb nemzetközi légkörben tarthassák meg. Szakszervezeti vezetők tanácskozása Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszer­vezetek Központi Tanácsának elnöke tegnap a szakszerveze­tek prágai üdülőjében fogadta Andreas Ziartidist, az Össz-cip- rusi Szakszervezeti Szövetség főtitkárát, aki hivatalos látoga­táson Csehszlovákiában tartóz­kodik. A találkozón megtár­gyalták a két szakszervezet együttműködésének további fej­lesztését. 1978. X. 11. TOVÁBB BŐVÜLNEK A KAPCSOLATOK Costa Rica-i államférfi hazánkban A Bratislavai Zenei Üraspségek megnyitása

Next

/
Thumbnails
Contents