Új Szó, 1976. október (29. évfolyam, 234-259. szám)

1976-10-01 / 234. szám, péntek

A csend fogságában

Török Elemér új verseskötetéről

1. Ha természet, akkor madár is — gondolná az ember. Még inkább egy olyan költő verseinek olvasgatása közben, akit — születése, indulása pillanatától — szülőföldje, természeti környezete tart fogva. És érdekes, Török Elemér új, immáron harmadik önálló kötetében, a Delelőben is kevés a madár. Különösen az olyan, amelynek szárnya van, szárnyalni tud, amely messzibbre és más szférákba is elmerészkedne, vagy ha nem, hát mé lyebbre szálna az annyira szeretett, sok versben megénekelt tájban. Egy tűzmadár ugyan száll a Mutáció című versben, és „madark szállnak“ egy másikban, de egyikőjükről sem tudja a költő, hová szállnak.

Földközelben kell tehát maradnunk, ha be akarjuk járni Török Elemér újabb lírai termésének forrásvidékét. Izgalmas kalandokban nem lesz részünk, az utak ismerősek, nem szolgálnak meglepetéssel, sem szenzációval. Mert Török Elemér költői világának térképén a Delelő után sem kell változtatni; biztosan utazhatnánk akár a régi, a két előző kötet alapján és színeivel megrajzolt mappa szerint. Nem száradt ki és nem keletkezett tenger, nem született új sziget, sem földrész, a hegycsúcsok magassága sem változott. Hacsak nem számítunk ide néhány ötletes, de Inkább csak hangulatkeltő mutatványt a kötet végén található abszurd vers-kísérletekből.

2. Török Elemér igazi otthona — ahol jól érzi magát, költőként is (már amennyire költő Jól érezheti magát), ahol naponta békét köthet a világgal és önmagával — a természet: a „Ticcékkel koszorús Bodrogköz", hol „zúzmarás hajú / jegenyék állnak / a dermedt térben“, és a „Kék ég / fölnagyított / búzavirág“. Nehezen tudná elhagyni ezt az otthont, élete is, költészete is összeforrott a tájjal. Olyannyira, hogy a Fe- kete-teger partján is vele van, benne van: „mintha te volnál a vérem / tenger te Fekete / s mégis kék akár a / búzavirág a Bodrogközben“.

Ez a — kis túlzással: vérségi — kapcsolat azonban már! egyre ritkábban használ a költőnek, aki — természeténél és helyzeténél fogva — egyébként sem igen van jelen a tágabb világ mozgásában. Bekeríti a költőt, a témák egyhangú ismétlésére kényszeríti, és mintha abban is akadályozná, hogy költői eszköztárát gyarapítsa. Pedig Török Elemér nem egy természeti indíttatású vagy

tájélményből is épített verse mögött (Bodrogköz szülö- anyám, Fehér csend, Egy hang, Hol vagyok?, Pipacsok sortii- zében) érezni az indulatot, a nyugtalanságot, amiből nagyobb és nemcsak részleteiben szép versek születhetnének az ilyen, sablon szerint tördelt, nosztalgikus sorok, rutinnal rajzolt képek helyett: „szép volt pedig veled / együtt lennem / elálmodozni / meleg tengeredben / s nézni a pipacsok / pirosló villámát / a nyár zöld fodrai közt“; nyargal a tél / ezüstszekéren / viszi emléked / a pipacsos nyárból / liliomfehéren„a nap legyen gyámo- lítód, I és a fénye mindennek, / ami szép“; „bánt ez a csend / s a fény / keskeny / sugara“; „fénnyel ölel / szívére a nyár / tenyerem emlékek fészke / hallgatásom / csenddé nőtt benne“. Az említett versekhez és a belőlük kivágott idézetekhez hasonlóan a Delelő legtöbb darabja a természet inspirálta hangulatok bűvkörébe vonja az olvasót. Többet azonban csak kevés versnek sikerül elérnie, kevés tudja fölizzítani és gyönyörű mozgásba hozni a homlok- és szívmögöttieket: Csendes öregek, Tíz éved virága, Anyám, Legyőzött lázadó, Augusztusi alkony és az erősen Pilinszkyre emlékeztető költemények: Még, A tű fokán, Gyönyörű fennsíkjaim. Mozdulatok. Ugyanis Török Elemér inkább a szívével van jelen a tájban, és leginkább hangulataiban tud azonosulni a természettel, amelynek csendesebb, nyugod- tabb sarkaiból hord építő elemeket és rak falat lelkének monológjai köré. Szépen, de nem mindig hibátlanul, nem mindig tiszta képekből — „az ég csillag-sátra / fehér dalait I küldi nemsokára“; „csendzi- zegésű / virágcsipkés / kőtemető“; „füledben csend topog“ — elsősorban az édesanyját, tragikusan elhunyt fiát és a szerelmet idéző versekben. Ezekben többé-kevésbé hatásosan építkezik emlékeiből, élményeiből, a tájból, a sorok mögül érezni az ihletettséget. Ugyanez már nem nagyon mondható el a kötet többi verséről, amely felszínes érzelmeket, impressziókat, gondolatokat hordoz magában. Mert — legalábbis e sorok írójának úgy tűnik — a költőt csapdába ejti néhány szó, költészetének alapszavai: fény, szív, emlék, tisztaság, pipacs, jegenye („kedvenc“ fája), csillag, nyugalom, hallgatás és a csend. Nem engedik kibontakozni, megakadályozzák érezhetően

bonyolult belső történéseinek, kimondani valójának izgalmasabb, költőibb visszaadásában.

Sok versének olvasása közben nyomban észrevehető, hogy alapszavai megelőzték az ihletet. Ezekből indít, ezeken utazik, vagy ezekbe kapaszkodik. Ezért is fordulnak elő többször ugyanabban a funkcióban, ezért is ismétli önmagát a költő, ezért is. találkozunk gyakran ugyanolyan vagy hasonló sze- relésű, töltésű, hangulatú, színű képekkel — kötetében és köteteiben. Lássunk néhány példát a csenddel, a Virágzó kövekből és a Delelőbői: „csend hull a tájra“; „szívedre hull I némán a csend“; „micsoda csend / tömörült / körülöttem össze“; stb.

A hat ciklusra komponált kötetben található néhány vers (Egy hang, Valaki fölsír a barikádok előtt, Lenni és szeretni, Csak tiszta forrásból), amelyben a költő kimerészkedik a világba, történelembe, önmagán keresztül nagyobb közösségekbe, tágabb teret en gedve gondolatainak. Más „táj“, más hang. Túl hangos, patetikus, több helyütt zavaros, erőltetett, nem tud hatalmába keríteni, hiába van indulati töltése. Iskolás, közhelyszerű fogalmazás: „vér mint élet / vér mint halál / elég legyen már / nőni nőni kell i lenni és szeretni / magunkért / másokért ( összeilleszteni / arcunk széttört / tükrét / élő gyermekünkért I és a majd / megszületőkért / kiáltsuk / hogy elég ...“ Ezekben a versekben kevés az olyan, egyszerűen és mégis szépen, tisztán fogalmazott üzenet, mint amilyen a „Csak tiszta forrásból“ című vers végén olvasható: „megtartani önmagunkat / mint fényüket / a mindenségbe zárt / csillagok“.

3. Van ebben — az imént idézett vers címével azonos című — ciklusban egy vers, amely így kezdődik: „Versem / légy tükör / hadd lássa meg magát / mindenki benned“. Kívánságnak ez nem kevés. De hogy teljesüljön, madárra is szükség van, amely szállni tud ... Nem elég a szó, ha csupán harang. Mert igaz ugyan, hogy „a harangszó / messzire hallik“, csakhogy erre a szóra térdre is lehet esni, mozdulatlanságba is lehet merevedni, sőt, sírni is lehet. Török Elemér, a fényért, tisztaságért perelő költő egyiket sem akarja. Még kicsit korai Delelőjében sem. (Madách, 1976]

BODNAR GYULA

A Lear király egyik jelenetében a címszerepet alakító Karol Ma- chatát és a Cordéliát megszemélyesítő Soňa Valentovát láthatjuk.

(J. Vavro felvétele)

Hétfőtől:

Csehszlovák kuKuiális napok Magyarországon

Tények, adatok igazolják, hogy a szocialista országok között nemcsak a gazdasági integráció mélyül el, hanem a kultúra területén is egyre sokoldalúbbak, gyümölcsözőbbek a kapcsolatok. Ennek az együttműködésnek az a legfontosabb célja, hogy mélyrehatóbban ismerjük meg egymás kultúráját, kortárs művészetét, s ezáltal a dolgozók életét, társadalomépítő munkáját.

E nemes gondolatok jegyében rendezik meg a jövő hét elejétől Magyarországon a csehszlovák kulturális napokat. A magyarországi nézők és szakemberek két hét alatt sokszínű és sokoldalú képet alkothatnak majd szocialista kultúránk fejlődéséről, különösen az utóbbi években elért eredményeiről. A rendezvényre kormányküldöttség utazik Magyarországra, MiSzeptember közepén országjárással egybekötött baráti író- találkozó zajlott le a magyar- országi Kőszegen. A találkozót — melyen Szlovákiát dr. Rudolf Chmel kritikus képviselte — azzal a céllal szervezte a Magyar írószövetség, hogy a szocialista országok fiatal írói számára lehetővé tegye a személyes kapcsolatteremtést és egymás életének, műveinek mélyebb megismerését. A szocialista országok írószövetségei között rendszeres az együttműködés. Ünnepségek, tanácskozások, rendezvények évek óta a del''1?, lócserék szokásos alkalmai. „Hogy ezek sorába eddig — állapítja meg a Magyar Nemzet rzeptemb^r 19-i számában Sziládi János — egyetlen ország sem érezte szükségesnek egy ilyen tanácskozás beiktatását, annak oka nem a feledé- kenység, hanem az, hogy bár időről időre minden ország irodalmában új és új alkotók jelentkeztek, de ezek fellépése az irodalmi élet szerves folyamatához tartozott és nem mutatott olyan új vonásokat, új, eleddig ismeretlen problémákat, amelyek jogossá tették volna a fiatal írók külön tanácskozását. Most megteremtődött a szükségesség. És létrejött a tanácskozás is.“ Aki figyelemmel kíséri a magyar irodalmat, évek óta tapasztalhatja, hogy egy létszámban, vállalkozó szellemben egyaránt figyelmre méltó új alkotói nemzedék jelentkezett.

Fiatal írók kézfogása

A kőszegi írótalálkozóról

„írószövetségünk nemzetközi kapcsolataiban új fejezetet nyit ez a találkozó“ — hangsúlyozta Garai Gábor főtitkár, amikor a szocialista országok fiatal íróinak kőszegi találkozóját útjára indította. Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság,

Románia, a Szovjetunió és Magyarország fiatal íróit az új fejezetkezdés szenvedélye késztette párbeszédre, vitára, közös tervek megfogalmazására. A kétnapos tanácskozás és az ezt követő országjárás során azt vitatták, mi teszi, mi teheti együvé tartozókká azokat, akik a felszabadulás után születtek.

Egybehangzó véleményük volt — olvashatjuk az Oj Tükör szeptember 21-i számában —, hogy életük alapelvei azonosak, de természetesen különbözőek hagyományaik, s különböző az alkotók egyénisége. „Megismerni egymást azért mindenképpen fontos, — mondta a magyar küldöttség e^yik tagja — hogy törekvéseink azonosságát tudatosabban vállalhassuk, helyünket a szocialista világban pontosabban felismerhessük.“

A hosszan tartó, élénk vita a kölcsönös kíváncsiság jegyében zajlott, ennek mellemében született egy ötlötlista is, afféle javaslattervezet, melyet a hazatérő delegációk átnyújtanak hazájuk írószövetségének.

A külföldi résztvevők egybehangzó véleménye szerint a találkozó, mely az első és egyedülálló a maga nemében, hasznos volt és a jövőben is mindenképpen meg kell ismételni a baráti országok valamelyikében, akár jóval szélesebb keretek között. Az NDK-beli Joo- chcn Laabs, a Temperamente című irodalmi folyóirat munkatársa szerint: „Ez a találkozó azért jelentős, mert miután személyesen megismerkedtünk, nagyokat beszélgettünk, egymás műveire Is kíváncsiak lettünk.“ Az alkotás hogyanjáról beszélgetve így vallott a fiatal drezdai író: „Novelláim szófukarok, az újsághírek stílusára emlékeztető tárgyilagossággal igyekszem fogalmazni. Az a célom, hogy az olvasó felismerje magát írásaimban, érezze, hogy neki, róla szólnak. A fogalmazás pontossága szerintem nagyon fontos, hiszen éppen a kis pontatlanságok, árnyalati hamisítások miatt veszti hitelét az egyébként jószándékú írás is.“

A találkozó résztvevői megkülönböztetett figyelmet szenteltek a nemzedéki kérdéseknek és az annyiszor vitatott „fiatal“ jelzőnek. Ezzel kapcsolatban érdekes megállapítást tett a román Dórin Tudorán:

„Az idősebb pályatársak vállon veregetnek bennünket, mi meg már megszoktuk, hogy szülők és nagyszülők között élünk. Szerintem az igazán nagy alkotók mindig nemzedékeken kívül jelentkeztek, és hiábavaló dolog irodalomtörténetet csinálni igazi irodalom helyett. Nézetem szerint egyes írói csoportosulások alapját az képezi, hogy milyen közös gond foglalkoztatja őket. Az írói felelősséget nem lehet életkoronként felosztani.“ A magyarországi írók közül többen lekicsinylőnek érzik a „fiatal“ megjelölést, gondolataik, véleményeik olyan belső megkérdőjelezését, amely az odabiggyesztett jelző minden érvet nélkülöző, megkerülő erejére támaszkodva egyszerűen az életkorra hagyatkozva szűkíti le a vélemény, az állásfoglalás társadalmi érvényességét.

Tóth Dezső kritikus megállapításai szerint a fiatal alkotókat minden korban két megkülönböztető sajátosság jellemzi. „Az egyik az élettapasztalatok életkorból adódó szűkösebb volta — szemben az idősebb pályatársakkal. A másik az, hogy kevesebb az elfogultságuk, az előítéletük. E két, a különböző alkotói nemzedékek között szükségszerűen meglevő különbség nem mindenkor válik viták forrásává. Hogy ma mégis megkülönböztetett jelentőséggel bír, annak oka az, hogy a művészi nemzedékváltás egybeesik egy erőteljes társadalmi átformálódással...“ -i-s

lan Klusáknak, a CSSZK kulturális miniszterének vezetésével. A küldöttség tagja még Rácz Olivér, az SZSZK kulturális miniszterhelyettese, továbbá Vilém Závada, Ján Poničan és Jifina Svorcová nemzeti művészek.

A csehszlovák kultúrális napokat hétfőn nyitják meg a Magyar Állami Operában. A megnyitó ünnepség után a Prágai Nemzeti Színház operaegyütto- se díszelőadáson mutatja be Smetana Eladott menyasszony című operáját. A prágai együttes a következő napokon még Janáček Kátya KabanováyáX és Dvorák Rusalkáját is előadja, A szlovák színjátszást a bratislavai Hviezdoslav Színház együttese képviseli. A bratislavai művészek Kecskeméten adják elő ján Solovič Meridiánját, Békéscsabán és Budapesten Osvald Záhradník Páva szonatí- na című drámáját viszik színre. Magyarországi vendégszereplésüket a minden bizonnyal nagy visszhangot kiváltó Lear király-előadással fejezik be.

A budapesti Műcsarnokban A mai cseh és szlovák képzőművészet címmel nagyszabású kiállítás nyílik. Az utóbbi évek cseh és szlovák filmjeiből retrospektív sorozatot rendeznek majd Budapesten, Szombathelyen, Békéscsabában és más városokban. Szombathelyen kerül sor a Ha egy nőm lenne című szlovák film ünnepélyes bemutatójára. A csehszlovák kulturális napokat irodalmi műsorok, rövidfilm-bemutatók és szakmai megbeszélések teszik még színesebbé. (y sj

A város szülöttjére emlékeztek

Értékes kiállítással és bensőséges ünnepséggel emlékeztek meg a somorjai művészeti alapiskola növendékei a város szülöttjéről. Németh-Samorínsky Istvánról, születésének 80. évfordulója alkalmából. A kiállításon fényképdokumentumok, plakátok és más anyagok révén követhetik nyomon az ismert zeneszerző és pedagógus életútját. Az ünnepségen bratislavai és budapesti művészek, zenetudósok is megjelentek.

Az ünnepségen Hudek Milánná, az iskola igazgatója és H. Sýkorová méltatta Németh-Sa-> morínsky István érdemeit, majd Helena Gáfforová adta elő a szerző Rapszódia című művét.-y-f

1970. X. 1.

6