Új Szó, 1976. október (29. évfolyam, 234-259. szám)
1976-10-06 / 238. szám, szerda
A leszerelést nem szavakkal, tettekkel kell támogatni Leonyid Brezsnyev nyilatkozata a Francia Televíziónak UJ szó 197B X. 6. (Folytatás az 1. oldalról) S végül, főtitkár úr, utolsó kérdésem. Franciaországban Önt mint a francia—szovjet kapcsolatok további fejlődésének támogatóját ismerik. Ez igaz. Tudjuk, hogy nagy erőfeszítéseket kellett tennie kapcsolataink megjavítására. Jelenleg kapcsolatot tart fenn Giscard d'Estaing köztársasági elnökkel. Bejelentették, hogy a közeljövőben ön Franciaországba látogat és eszmecserét folytat a francia államfővel. Ezért különösen érdekel bennünket, hogy most, 1976 októberében hogyan értékeli Franciaország és a Szovjetunió együttműködésének helyzetét. Sok kérdést tett fel. Igyekszem valamennyire válaszolni. Mindenekelőtt köszönteni szeretném a francia tévé-nézőket, mint régi ismerőseimet. Ez nem az első találkozásunk. Ez alkalommal, barátaim, mint látják, a francia újságíró a Kremlbe, dolgozószobámba jött egy mozgalmas munkanap kellős közepén. Ezért a kérdés, hogy mivel foglalkozom, bizonyára jogos. Igyekszem válaszolni rá, habár ez nem lesz egyszerű dolog. Munkám és a Központi Bizottság Politikai Bizottsága munkájának jellegét mindenekelőtt a kommunista párt feladatai határozzák meg. Nálunk a párt egyesíti a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség leghaladóbb, leg- öntudatosabb és legaktívabb részét. Politikáját a tudományos hozzáállás, a reális életszükségletek és a nép szükségleteinek alapos vizsgálata alapján határozza meg. Egyesíti a társadalom valamennyi rétegét, nemzetiségét, a népet és azt, mint a leghaladóbb és legigazságosabb társadalom, a kommunizmus eszméiért vívott harchoz szükséges elszántságra, fel- készültségre és adottságra vezeti. A párt tevékenységének legfőbb értelme: mindent megtenni a népért, jólétéért és boldogságáért. A párt politikáját ezért a nép sajátjának tekinti, és elismeri a társadalomban elfoglalt vezető szerepét. Ahogy tudom, a Nyugaton sok embernek nincs világos elképzelése politikai rendszerünkről. Előfordulnak torz nézetek is. Szerintük például a párt más szerveket helyettesít, mégpedig mind állami, mind pedig társadalmi szerveket. Ez természetesen helytelen. Állami szerveink — a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa, a Szovjetunió Minisztertanácsa, a hatalom köztársasági és helyi szervei — világosan meghatározott jogkörrel rendelkeznek, amely az alkotmányban rögzített. Törvényeket dolgoznak ki, ügyelnek teljesítésükre, biztosítják a gazdasági mechanizmus működését, a tudomány, a kultúra, az iskolaügy, az egészségügy stb. fejlődését. A társadalmi szervezeteknek szintén megvan a működési területük. A szakszervezetek mindenekelőtt a dolgozók érdekeit védik, megszervezik munkájukat és pihenésüket, a Komszo- mol a fiatal generációt neveli stb. Ismétlem, hogy a szovjet nép ügyeinek politikai szervezője és kezdeményezője a párt. Amint látja, a mi rendszerünk más, mint az Önöké. Más a vezetés gyakorlata a Szovjetunióban és más a kapitalista orszá* gokban. Az SZKP KB Politikai Bizottsága és én, mint főtitkár, több kérdéssel foglalkozunk, mint a Nyugat vezető politikusai. Gyakorlatilag a nép életének minden területét figyelemmel kisérjük, mindent, ami az országban történik. Ide tartozik a párt és a társadalom eszmei élete, a gazdaság, a szociális problémák és a szocialista demokrácia fejlődése. Mindent nem is lehet felsorolni. A nemzetközi események is jelentős erőfeszítést követelnek. Ha beszélnem kell a munkánk lényegéről, akkor gyakorlatilag az SZKP XXV. kongresszusán elfogadott határozatok megvalósításáról kell szólnom és mindenekelőtt az ország népe anyagi és kulturális életszínvonalának emeléséről, a munkafeltételek és az életkörülmények javításáról. Kongresszusunk, mint ismeretes, jóváhagyta a tizedik ötéves terv főbb irányvonalait. Ez az ötéves terv lényegesen különbözik az előző ötéves tervektől. Feladatul tűztük ki, hogy a népgazdaság struktúrájában és technikai színvonalában jelentős minőségi változásokat hajtunk végre és megváltoztatjuk annak jellegét. ötéves tervünket a minőség és a hatékonyság ötéves tervének neveztük. Ez azt jelenti, hogy bevezetjük a legmodernebb technológiát, emeljük a dolgozók szakképzettségét, fe- leiősségteljessebb hozzáállást követelünk tőlük és ezek alapján biztosítjuk a munkatermelékenység és az áru minőségi színvonalának emelését. Természetesen nem feledkezünk meg a mennyiség kérdéséről sem. Országunk a világ ipari termelésének húsz százalékát adja. (Annak ellenére, hogy a világ lakosságának csak a 6 százaléka él a Szovjetunióban.) üt év alatt további 36 százalékkal akarjuk emelni ipari termelésünket. Elképzelhető, hogy az ilyen színvonal elérése milyen erőfeszítést követel! Arra törekszünk, hogy országunkban a mezőgazdaságot nagyon fejlett gazdasági szektorrá változtassuk. Közismert, hogy éghajlati feltételeink nem a legjobbak. Országunk jelentős része, az úgynevezett kritikus mezőgazdasági körzethez tartozik, ahol a termelés nagy kockázattal jár, ezért a mező- gazdasági előrehaladás, amit megvalósítunk, nagy erőfeszítést követel. A múlt évben nálunk nem volt jó a termés, nagy volt.a szárazság. Idén sem sok örömet szerzett számunkra az időjárás, de megbirkóztunk a nehézségekkel. A mezőgazdasági dolgozók a kolhozparasztok, az állami mezőgazdasági üzemek — melyeket mi szovho- zoknak nevezünk — dolgozóinak milliói nagy lendülettel és kezdeményezőkészséggel válaszoltak a párt felhívására, kitartó munkával s a munka kiváló szervezésével dacoltak a meteorológiai nehézségekkel, így a gabonafélék termelésében nagyon jó eredményt értek el. Az ötéves tervet egészében véve jól kezdtük. A főbb mutatókba jelentősen túlteljesítettük a tervet. Ennek ellenére vannak megoldatlan problémáink és nehézségeink. Reméljük, lehetőségeink megengedik, hogy jobban gazdálkodjunk és sikeresen oldjuk meg a társadalom nagy és bonyolult feladatait. Az elmondottakból láthatják, hogy nekem és politikai irodának is még sok a gondunk. Közben időt kell szakítani az egyes köztársaságok és az ország különböző területeinek a meglátogatására és az emberekkel való találkozásra. Hiszen a személyes kapcsolatokat és benyomásokat nem helyettesítheti semmi. Eddigi tapasztalataim is ezt bizonyítják. A közelmúltban Kazahsztánba látogattam el, ahol sok emberrel találkoztam és részt vettem a köztársaság vezető dolgozóinak nagygyűlésén. Szép sikereket érnek el a munkában. Az emberek jókedélyűek és optimisták. S ez számomra, a párt Központi Bizottsága KB főtitkára számára mindig nagyon kellemes. Még egy dologról szeretnék említést tenni. Legutolsó kazahsztáni utam és a múltban tett látogatásaim alkalmával is az ország különböző vidékein újból és újból meggyőződtem arról, hogy a szovjet emberek különösen szívükön viselik a tartós béke ügyét. Mindnyájan hálásak a pártnak és a szovjet államnak a következetes politikáért, a béke megvédéséért és megerősítéséért kifejtett fáradozásért, valamint az államok közötti békés együttműködés fejlődéséért. Úgy tűnik, hogy eljutottunk a külpolitika problematikájához! Az előbbiekben ön említette, hogy Nyugaton elterjedt az a vélemény, amely szerint a feszültség enyhülése egyoldalúan csupán a Szovjetunió és a szocialista országok számára előnyös. Számunkra ez az álláspont kissé különös. Nem titkoljuk, hogy a Szovjetunió belső fejlődésének tervei a külső békés feltételek bebiztosításából indulnak ki, ezért számunkra az enyhülés előnyös. Feltehetjük azonban a kérdést, vajon a béke a többi nemzet számára jelenthet-e valami rosszat? Létezhet-e olyan nemzet, amely remélheti, hogy valamit nyer egy újabb világháborúban modern tömegpusztító fegyverek bevetésével? Vizsgáljuk meg közelebbről, mit eredményez a feszültség enyhülése. A feszültség enyhülése áttérés a konfrontációról az együttműködésre, a katonai fenyegetéstől a vitás kérdések békés, tárgyalásos megoldására és egészében a nemzetközi kapcsolatoknak a békés egymás mellett élésen, a kölcsönös tiszteleten és a kölcsönös előnyökön alapuló elvének megvalósítására. Mindez megteremti az országok termékeny együttműködésének lehetőségeit kereskedelmi, gazdasági, műszaki-tudományos és kulturális téren egyaránt. Azonban erről is gyakoriak az olyan vélemények, hogy egyirányú utcáról van szó, amely állítólag a Szovjetunió számára kedvező. Ilyen állítások alapján minden jó és pozitív, ami a nemzetközi politikai fórumokon lejátszódik, csak a Szovjetuniónak kedvez. Köszönjük ezt a bókot, de valójában természetesen egészen máshogy van ez. Téved az, aki úgy véli, hogy mi sokkal inkább, mint bármely más ország, rá vagyunk utalva a gazdasági és műszaki-tudományos cserére. A Szovjetunió behozatala a kapitalista országokból nem éri el a szovjet társadalmi össztermék 1,5 százalékát sem. Látható tehát, hogy ez az arány nem bír döntő befolyással a szovjet népgazdaság fejlődésére. Nyilvánvaló, hogy a feszültség enyhülése szükséges minden ország szempontjából, amelyek részt vesznek a normális nemzetközi politikai életben. Ezért túlzás nélkül elmondhatom, hogy egyes országoknak az enyhülés kérdésében tanúsított magatartása tulajdonképpen az illető ország külpolitikai orientációját is megmutatja, és meghatározza az adott ország politikai profilját. Hangsúlyozni szeretném, hogy a nemzetközi helyzet alakulását mindenekelőtt aszerint ítéljük meg, milyen mértékben sikerül a békét megszilárdítani és az atomháború veszélyét elhárítani. Véleményünk szerint az utóbbi Időben e téren bizonyos pozitív eredményeket értünk el. Sokat tettünk azért, hogy létjogosultságot nyerjen a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése szükségességének elismerése. Egyértelmű elveket dolgoztunk ki, amelyekre a jövőben építeni kell. Ezzel összefüggésben több fontos államközi dokumentum aláírására került sor. beleértve a kétoldalú, vagy a bilaterális megállapodásokat, többek között a helsinki záródokumentumokat Is. Azonban, ha visszafordíthatatlanná kívánjuk tenni ezeket az egészséges tendenciákat, valóban korlátozni kell a lázas fegyverkezést, határok közé szorítani azt, majd meg kell kezdeni a leszerelést. Máskülönben egy szép napon elveszthetjük mindazt, amit eddig nagy erőfeszítések árán elértünk. A fegyverkezés korlátozása terén az utóbbi években több megállapodás született. Azonban le kell szögezni határozottan, hogy mindez nem megnyugtató. Meglep bennünket több nyugati ország kormányának álláspontja e kérdésben. Szavakban senki sem kétli a fegyverkezés megállításának fontosságát, valójában azonban a szavakat nem követik tettek. Több nyugati ország vezető körei állandóan valamiféle szovjet veszélyről beszélnek és félelemmel számolnak, amit maguk is szorgalmasan előidéznek. Igen, a Szovjetuniónak jelentős fegyveres eső áll a rendelkezésére. Azonban egyértelműen kijelenthetjük: a Szovjetunió senkit sem fenyegetett és fenyeget és kész bármikor kölcsönös alapon csökkenteni fegyveres erőit. Kénytelenek vagyunk védelmünket tökéletesíteni, hangsúlyozom, kénytelenek, mert napjainkban zabolátlan fegyverkezési verseny elé vagyunk állítva. Olykor olyan hangok hallhatók, hogy a fő nagyhatalom, a NATO „kell, hogy a világon a legerősebb legyen“, hogy a NATO-nak állandóan növelnie és korszerűsítenie kell hadi- felszerelését és ily módon állandó nyomást kell gyakorolnia a Szovjetunióra és a többi szocialista országra. Éppen ez a momentum ösztönzi intenzíven napjainkban a lázas fegyverkezést. Ha valakit valóban nyugtalanít a szovjet fegyveres erők színvonala,- akkor a másik félnek annál inkább nagyobb oka lenne komolyan hozzáfognia a fegyverkezés csökkentéséhez és lépés után lépést követve haladni a nagy cél — az általános leszerelés felé. Készek vagyunk kötelező jellegű egyezmények kidolgozására, ennek érdekében több konkrét javaslatot tettünk az ENSZ-ben, megemlíthetném leszerelési javaslatunkat a közgyűlés idei ülésszakán, valamint ugyancsak a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon — de nem fogom őket ismételni. Annyit jegyzek meg csupán, hogy a fegyverkezés fokozása elleni harc napjainkban a legidőszerűbb probléma. Ezért szükséges, hogy az országok legmagasabb szintű képviselői fokozott figyelmet szenteljenek e kérdésnek. Kérdéseiben ön többször említette a hhlsinki konferenciát. Mi pozitívan értékeljük azt, amit az európai biztonsági konferencia zárószakaszának megtartása óta történik. Az együttműködés új, hasznos formái jönnek létre. A Szovjetunió a Helsinkiben elfogadott elvek alapján több fontos megállapodást írt alá a konferencián részt vett országokkal. Itt említem meg mindenekelőtt a Szovjetunió és Franciaország között létrejött megállapodást az atomfegyverek véletlen vagy nem jóváhagyott használatának megelőzéséről, amelyet Idén júliusban írtunk alá. Bevezettük a nagyobb méretű hadgyakorlatok előzetes bejelentését és azokra külföldi megfigyelőket hívunk meg. Ezt nagyon fontosnak tartjuk az államok közötti bizalom megszilárdítása érdekében. Távolról sem megy minden zökkenőmentesen. Állandóan mutatkoznak igyekezetek a záróokmány szellemének és betűjének felforgatására és e okmány helyességének kétségbevonására. Ez azoknak a lelkén szárad, akik a hidegháborút és a feszültséget táplálják. Ilyen erők működnek az USA- ban, az NSZK-ban és más államokban. A záróokmány elveinek megvalósításáért vívott harc ezért egyidejűleg a hidegháború visszatérését szorgalmazók és a feszültség ellenségei elleni harcot Is jelenti. Ami a Szovjetuniót illeti, elismerjük és teljesítjük a helsinki megbeszélések minden vonatkozását. Természetesen nem csökkentjük a gazdasági, tudományos és műszaki, kulturális és az információcsere terén kialakult együttműködés jelentőségét. A Szovjetunió arra törekszik, hogy összeurópai szinten egyesüljenek az erőfeszítések az energetika, a közlekedés és az életkörnyezet védelmére történő égető feladatok megoldására. Javaslataink ebből a szempontból jól ismertek. A reális adatok azt mutatják, hogy a Szovjetunió kezdemé- nyezően és kitartóan a többi szocialista országgal együtt megvalósítja mindazt, amiben Helsinkiben megállapodtak. Továbbra is ilyen irányban folytatjuk munkánkat. Emlékszünk, hogy a Szovjetunió és Franciaország közötti együttműködésnek jelentős szerepe volt az összeurópai konferencia sikeres lefolyásában. Feltételezzük, hogy a Szovjetunió és Franciaország jó kapcsolata a jövőben is az európai tartós béke és biztonság megszilárdításának egyik fontos pillére lesz. A szovjet—francia együttműködés fejlődésén hosszú éveken keresztül munkálkodtunk, de legaktívabban az elmúlt évtizedben. Ezt az irányvonalat ismét megerősítette a párt XXV. kongresszusa. A szovjet—francia együttműködés mindkét ország számára fontos, s egyidejűleg sok újat és eredetit hozott a gyakorlati nemzetközi életben és a különböző társadalmi berendezésű államok kapcsolataiban. A Szovjetunió és Franciaország gazdasági és tudományos- műszaki kapcsolatai jelenleg olyan területeket érintenek, mint az űrkutatás, az elektronikus számítótechnika, különböző gépek és berendezések gyártása. Figyelemreméltó változások történtek a kereskedelemben is. Az utóbbi néhány év alatt a két ország közöti árucsere-forgalom évente 30 százalékkal növekszik, ami több, mint a francia, vagy a szovjet külkereskedelem átlagos növekedése. Teljes joggal beszélhetünk biztató távlatokról a kereskedelmi kapcsolatok fejlődésében. Ez vonatkozik a kultúrára és más területekre is. Természetesen a szovjet- francia együttműködés megszilárdítására még sok kihasználatlan lehetőség van, mindenekelőtt politikai téren, őszintén mondhatjuk, hogy a Szovjetuniónak és Franciaországnak közös érdekeik vannak, mindenekelőtt olyan kérdésekben, mint a háború veszélyének csökkentése, a lázas fegyverkezés korlátozása és Európának a tartós béke kontinensévé történő átalakítása. Meg vagyunk győződve arról, hogy országaink a kölcsönös együttműködés fokožásával még nagyobb mértékben hozzá tudnának járulni e létfontosságú ügy megvalósításához. A Szovjetunió kész mindezt megtenni. Szeretnék még szólni kapcsolataink egyik tényezőjéről, amelynek nagy Jelenőséget tulajdonítunk. Az 1975-ben aláírt szovjet—francia deklarációban mindkét fél a Szovjetunió és Franciaország nemzetei közötti barátság megszilárdítása és fejlődése mellett foglalt állást. Ez valóban nagyon fontos kérdés. Az akkori megbeszélés értelmében cselekszünk a jövőben is. Sem szovjet államférfi, sem pedig sajtószerv országunkban a legcsekélyebb ellenséges kirohanást sem tette Franciaország, annak népe ellen. Védjük a szovjet és a francia nép egyre erősödő együttműködését és barátságát, ezt a közös értéket. Szeretnénk ha Franciaországban is hasonló hozzáállás mutatkozna. Ha együttműködésünk jövőjéről akarok beszélni, meggyőződésünk szerint legfontosabb az együttműködés következetes és tartós fejlődése. Az idei „Szovjetunió hete“, amelyet a francia televízió rendezett, jó példája annak, hogyan szolgálhatják a tömegtájékoztatási eszközök a nemzetek közötti kölcsönös megértést. Őszintén kívánok Önöknek, drága televíziós nézők és a francia népnek sok boldogságot! Főtitkár úr, köszönöm válaszait és magyarázatait. Gondolom hozzájárulnak áhhoz, hog$ a franciák még jobban megismerjék azokat a célokat, ame- lyek elérésére a Szovjetunió törekszik.
