Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)

1976-09-10 / 216. szám, péntek

Barangolás a múltban Majdnem • harmincévesek Évforduló előtt az Új Színpadon Lassan a falusi ember életé­ből Is teljesen eltűnnek, kivo­nulnak azok a munkaeszközök, használati cikkek, bútorok, ame­lyek évtizedeken, évszázadokon keresztül hűséggel szolgálták elődeinket. Örökre el kell bú­csúznunk tőlük. Padláson, kert elejében, ház sarkánál, talán érzik, tudják ezek a régi tár­gyak Is, hogy hiába ragaszkod­nánk hozzájuk, hiába vennénk őket Ismét kézbe, földet művel­ni, házat építeni, nem sokra mennénk velük, lemaradnánk a fölgyorsult világ mögött, llhe- gésünket se hallaná. Annak azonban bizonyára örülnek, hogy a feledésre hajlamos em­ber ma már egyre gyakrabban gyűjt-válogat belőlük, múzeu­mokba, tájházakba, sőt újabban lakásába is. Elsősorban azért, hogy mélyítse önismeretét, is­merkedjen a múlttal, elődei életével. Mert csak ezer isme­retében tudja igazán tisztelni, becsülni önmagát és másokat, a múlt és a jelen értékelt. És ha tárgyakat ment meg, szava­kat is. Föléleszt, tovább éltet, tovább ad. Milyen nagyszerű, csodálatos Is a szó! Mennyi lehetőséget, értéket hordoz méhében. Az is, amelyet a perifériára sodor az idő. Csak szív kell, és kéz, építő, sok minden születhet nyomában, ha elhangzik, és jó földbe hull. Somorján Honisme­reti Húz született — járom szavunk hívta életre. — Harmadikos lányom egy­szer azt kérdezte, ml a járom. Csodálkoztam, hogy nem isme­ri. Persze, később rájöttem, hogy az idősebbek se nagyon tudják. Akkor született meg bennem a gondolat: valamilyen módon megmenteni Somorjának és környékének néprajzi emlé­keit — mondja Presinszky La­jos. A mag termékeny földbe hul­lott: a szóból gondolat épült, a gondolat pedig nagyszívű párt­fogókat, cselekvő erőket gyűj­tött maga köré. 1973 őszén a CSEMADOK somorjai helyi szervezetében csoport alakult, főleg pedagógusokból, Presinsz­ky Lajossal az élen. — Kidolgoztuk a tervet, és megkezdtük a gyűjtést, ösztö­nösen persze, hiszen járatlanok voltunk a néprajz világában. Gyűjtöttünk minden régi dol­got, ami a kezünkbe akadt. Több ezer példányban közzétett felhívásunkra a lakosság is részt vett a gyűjtésben. Bekap­csolódtak a diákok, hétvégén kocsival hordtuk el az iskolá­ból az összegyűjtött anyagot. Rövid idő alatt Somorja kifo­gyott a néprajzi tárgyakból. Irány Vajka, Doborgaz és Bacs- fa. Ebből a h4rom Duna menti faluból származik a kiállított anyag 60—70 százaléka. Előbb föltérképezték a terepet; a szenvedélyes gyűjtők heteken keresztül, a késő délutáni órák­ban, kocsival utaztak ki, sok udvarba benéztek, sok padlásra fölmásztak, hogy föl jegyezzék, mit érdemes elvinni, elkérni. Aztán teherkocsi jött, tíz-tizen­öt emberrel — és fölrakták a múltat. Már messziről fölismer­ték őket a három falu lakói; amikor meglátták a teherautót, nevetve újságolták egymásnak: jönnek a cirkuszosok. Vagyis a jó ügyre szabad idejét áldozó Végh László, Gyökeres György, Galambos László, Kotiers Ro­man és a többiek. És természe­tesen Presinszky Lajos, aki mindig mindenütt ott volt, szer­vezett, irányított, dolgozott, őszinte szavakkal fokozta a lel­kesedést. Aki egyetlen nap sem feküdt le anélkül, hogy ne jött volna ki az alakuló-csinosodó Honismereti Házhoz. — Ez év elején kezdtük meg az összegyűjtött anyag tisztítá­sát, márciusban pedig a kon­zerválását. Nagy segítségünkre volt ebben a szakmai felké­szültséget igénylő munkában dr. Bárt János, a kalocsai mú­zeum igazgatója, aki összesen 17 napot töltött nálunk, taná­csokkal látott el, és ő rendezte be a Házat — mondja Pre­sinszky Lajos, majd megjegyzi, hasznos lenne, ha valamelyik lapunk foglalkozna a fa, a szö­vet és más anyagok konzervá­lásának tudományával. Annál is inkább, mert napjainkban roha­mosan nő a magángyűjtők szá­ma. Az épület, amelyben a Hon­ismereti Házat rendezték be, 1918-ban épült, 500 négyzetmé­ternyi területen fekszik. Nem kevés munkával alakították át, újították föl a lelkes CSEMA- DOK-tagok, a tájegység népi kultúrájának fiatal és idősebb szerelmesei. Eddig több mint négyezer órát dolgoztak le tár­sadalmi munkában. A kitűnő szervezőképességgel megáldott l’reslnszky Lajos pontos ada­tokkal szolgál, rögzített min­dent, ami mostanáig történt. — Többen, mint például Gyö­keres Gyuri, Görcs Lajos, 120 —150 őrát dolgoztak itt, volt azonban, aki csak ötöt. löt, olyanok is, akiktől elvártam volna, hogy részt végyenek a munkában, hogy segítsenek. Nem jöttek. Nagyon sokat dol­goztak viszont a gimnazisták és az alapiskolások, szervezett csoportokban jöttek. Megértés­re találtunk az üzemekben és a szövetkezetekben, dolgozóik 35—40 ezer korona értékű mun­kát végeztek, szintén társadal­mi munkában. Letűnt világ elevenedik meg előttünk a hat kisebb-nagyobb, sajátos atmoszférájú kiállítási teremben és a kocsiszínben. Az ízlésesen, átgondoltan elrende­zett csallóközi paraszti kultúra tárgyi emlékei megszólalnak, mesélni kezd minden egyes da­rab, amelyet megérintünk te­kintetünkkel. Kalandozván a múltban, egy pillanatra megfe­ledkezünk a jelenről, arról is, hogy egy kerek órával ezelőtt tévéantennára szúrt lakótöm­bök árnyékában jártunk, suha­nó autók között keltünk át a főutca aszfaltba bújtatott tes­tén. A gyümölcsaszalók, pintő- hálók, teknővájók, csirkevar­sák, konkolyozók, vagy más szóval triőrözők, zsomporok, homokfutók — elbűvölnek, föl­forrósítják képzeletünket, Idé­zik elődeink kezét, arcát, test­mozgását. Közben kisfiú érkezik, ránt vissza a múltból. Cséphadarót szorongat. — Már késő, fiam — mondja Presinszky Lajos —, nem tud­juk hova tenni. De azért hagyd itt, fölvisszük a raktárba. A raktár a padláson van. Rengeteg régi szerszám, edény, dísztárgy, bútordarab. Számuk­ra már nem jutott hely. Mert kellett — az eddig említette­ken kívül — egy helyiség a „Somorja a középkorban“ cím­mel kiállított írásos emlékek­nek; egy a „Somorja és kör­nyéke a kapitalizmus korában* című kiállításnak; egy a száz­éves somorjai tűzoltó szervezet, az STK sportegylet és a CSE­MADOK helyi szervezetének történetét, életét dokumentáló anyagoknak; egy Tallós Pro- liászka István képeinek. „A munkásmozgalom és a szocia­lizmus építésének szobájában“ pedig többek között azok a do­kumentumok tekinthetők meg, amelyek hűen beszélnek arról, mennyit változott Somorja az utóbbi harminc esztendőben. Lám, mi születik egyetlen szóból, ha egy közösség ösz- szefog! Már az utolsó simítá­sokat végzik, a konzerválás után udvaron száradó ladik is beúszik rövidesen a halász-te- rembe. Presinszky Lajos — akiről most siessünk elmondani, hogy 36 éves, a Marxizmus—Leniniz­mus Dunaszerdahelyi Esti Egye­temének a vezetője, a CSEMA­DOK somorjai helyi szervezeté­nek vezetőségi tagja — vágya teljesült, terve sikerült. Októ­ber 1-én, a választások tisztele­tére, megnyithatják a Honis­mereti Házat. Izgalmas utazásunk után, bú- csiizás előtt, további szép ter­vekről beszél a nagyálmú Pre­sinszky Lajos. Hozzáértő, lehe­tőleg fiatal embert szeretné­nek a Honismereti Ház élére, aki szervezni tudja a további gyűjtőmunkát, gyarapítani a gyűjteményt. Beszél arról, mi miden létesül majd a tágas ud­varon és a kertben. Ahol már beérett a gyümölcsfák termése. BODNÄR GYULA — Nemcsak az új évadra, hanem a jubileumi ünnepségek­re is készülünk. Lélegzethez is alig jutunk — hallom a drót túlsó végéről. — Néhány percük tán akad. Az induló évadról kellene elő­zetes. Állványok, szerszámok kö­zött bukdácsolok föl a bejá­rathoz, ahol Tibor Lenský, a bratislavai Új Színpad titkára vár. — Cslnosodunk — tárja szét a karját. Kívülről most olyan minden, mint három évtizeddel ezelőtt. Akkor is kőművesek meg mázolók dolgoztak Itt. No­vemberre fejezték be az Alfa mozi átalakítását, akkor nyílt meg az Űj Színpad. A szobájában újságklvágáso- kat, fényképeket nézegetünk. Bemutatók és más emlékezetes események elevenednek föl. — Mozgalmas három évtized volt. Sokszor vitatkoztak ró­lunk é£ velünk, különösen tár­sulatunk profiljáról. Nem vé­letlenül, hiszen országos vi­szonylatban is rendkívül széles a repertoárunk. Operettet, mu­sicalt, drámát, mesejátékot játszunk, s legújabban irodal­mi színpaddal is bővültünk. Sokfajta törekvés, sokféle stí­lus jellemzi a munkánkat. Cseng a telefon, Dalibor He­ger igazgató néhány percre szabad, mondja a titkárnő. — Harminc év nem tartozik a kerek évfordulók közé, ám mégis jelentős jubileumnak számít életünkben, mert föl­mérhetjük, mennyit valósítot­tunk meg céljainkból, miben maradtunk adósak. Sokféle igényt szeretnénk kielégíteni, úgy, hogy egyre magasabbra tesszük a mércét, s nem lé­pünk vissza onnan, ahova már eljutottunk. Ilyen elgondolá­sok alapján állítottuk össze idei műsortervünket is. Csehov Sirálya lesz az első idei évad­beli bemutatónk. A Stúdió Színpadon ősbemutatóval kez­dünk: Peter Kováčik Velencei képeslap című drámáját adjuk elő, amely az 1968-as esemé­nyeket idézi föl. A további pre­miereink közül Zslvko Csingo macedón író A nagy viz, J. Webster A fehér ördög és E. Martin A házasság című drá­májára hívom föl már most a figyelmet. Ezután a színház külföldön is méltán népszerű zenei tár­sulatának terveiről érdeklődöm az igazgatótól. — A Manón Lescaut című ze­nés játékkal kezdünk, majd a Lengyel vér című Nedbal-mű kerül színre. A következő év elején szeretnénk bemutatni a Cyrano motívumaira épülő mu­sicalt, amelynek szövegköny­vén jelenleg níég dolgoznak a szerzők. Nem feledkeztünk meg a legifjabbakról sem. Nekik Jaromír Jílek Hosszú, széles és éber című mesejátékát adjuk elő. Az új évadban a Nyerges ut­cai Irodalmi Színpad is ehhez a színházhoz tartozik. — Itt jelenleg a berendezé­seket cseréljük ki, illetve újít­juk föl. Az új évadban irodal­mi színpadi összeállításokat, szerzői esteket szeretnénk ren­dezni. Jő értelembe véve a kor­társ költészetet propagálni, megfelelő művészi színvona­lon. Most hagytuk jóvá a mű­vészeti tanács névsorát, az ő feladatuk lesz a megfelelő re­® Till Eulenspiegel címmel új musicalt írt Wilfried Hiller és Heinz Wunderlich. Szeptember­ben mutatja be a hamburgi Gyermekszínház. Szófiában, az októberben megrendezendő nemzetközi gyermekfesztiválon, ez a darab képviseli majd az NSZK-t. • Szovjet archeológusok egy Volga menti faluban az időszá­mításunk előtti II. századból származó szarmata sírban csontvázat találtak. Kiderült, hogy női harcos maradványai­ra leltek, akinek fegyverzete és pajzsa is mellette volt. De a nők úgy látszik, akkor sem tagadták meg magukat; volt pertoár jóváhagyása és az át­gondolt irányítás megszerve­zése. — Változott-e a színészgár­da? — Martin Huba és Juraj Ku- kura az új évadtól a Szlovák Nemzeti Színházhoz szerződött, Viliam Polónyi pedig a nyit- ral színházhoz ment igazgató­nak. Sorainkat ifjabb Emil No­vák erősíti meg Martinból. Eny- nyi a változás. A titkárnő lép be, kezében a jubileumi rendezvénysorozat műsorának frissen kinyomta­tott példányával. — Októberben és november­ben a prágai Na Vynohradoch Színház, a brnói Mrštík-fivérek Színháza és a martini társulat vendégszerepei. Ekkor láthat­juk majd a szkopjei Nemzeti Színházat, és a Moszkvai Ope­rettszínház öt neves művésze is fellép az Űj Színpadon. Az ősszel az Oj Színpad zenei társulata is vendégszerepei kül­földön. Október 16-án Stutt­gartban adják elő a Cigánybá­rót, s a következő év elején a tervek szerint az NSZK-beli, va­lamint a holland és a belga nézők is megtekinthetik majd a Lengyel vért a bratislavaiak előadásában. Az igazgató az órájára néz. — Indulnom kell a miniszté­riumba. Ebben az ötéves terv­időszakban átalakítjuk, bővít­jük a színházat, korszerűsítjük a műszaki berendezéseket. Nagy szükség van rá, hiszen 350 ta­gunk van, s ők csak nagy önfe­gyelemmel tudnak színvonalas munkát végezni ezen a zsebken« dőnyi területen. Tibor Lenskýt még feltartom egy kérdéssel. A színház és a közönség kapcsolatáról szeret­nék néhány lényeges dolgot megtudni. — Kevés az olyan este, ami­kor nem játszunk telt ház előtt. Ez nagyon jó érzés, hi­szen állandóan megbizonyosod­hatunk arról, hogy a közönség szeret bennünket, támogatja tö­rekvéseinket. Mi azonban még közelebb szeretnénk kerülni a nézőhöz, jóbarátként igyek­szünk minél többet megtudni életükről, örömükről és gond­jukról. Műsortervünk készítésé­nél ezeket a tapasztalatokat kellő mértékben figyelembe vesszük. A Slovnaft nemzeti vállalatban az egyik szocialista munkabrigáddal, Vítkovicén pe­dig Miroslav Exner bányászkol­lektívájával építettünk ki bará­ti kapcsolatot. Ezek a munká­sok rendszeresen látogatják előadásainkat, utána pedig so« kat beszélünk a látottakról. Az ígért néhány perc he­lyett több mint egy óra telt el, amikor elbúcsúzom a tit­kártól. A folyosón Karol Vlach érdemes művész böngészi a fa­liújságot. Kérem őt, mondjon valami szépet, érdekeset az írá­som végére. — Hangzatos szavakat ne várjon tőlem. Örülök, hogy végre kigyulladtak a rivalda­fények. Büszke vagyok arra is, hogy társulatunk már majdnem harmincéves. Remélem, tovább­ra is fiatalosak maradunk, te­hát művészi munkánkban szün­telenül keressük majd az újat, a még jobbat, vonzóbbat, tar­talmasabbat. Ha ez így lesz, akkor ennél szebbet, nemcsak mondani, hanem elképzelni sem tudok. SZILVÁSSY JÖZSEF ott egy bronztükör is, és né­hány kozmetikai „segédesz­köz“ maradványai. ® Az 1070. februárjában le­égett spliti I-Iorváth Népszín­ház újjáépítése és kibővítése a jövő évben kezdődik meg Bozi- dar Rasica zágrábi műépítész tervei alapján. A munkálatok 1979 májusáig tartanak. A szín­ház épülete, mint egyetemes értékű kulturális műemlék, vé­delem alatt áll • Jevgenyij Mravinszkij szov­jet karmesterről írt könyvet VI- talij Fomin zeneesztéta. A ki­advány a leningrádl Zenei Ki­adó gondozásában jelent meg. Presinszky Lajos, aki őszinte szavakkal fokozta a lelkesedést (Prandl Sándor felvételei) KULTURÁLIS HÍREK Idézik elődeink kezét, arcát, testmozgását

Next

/
Thumbnails
Contents