Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)

1976-09-04 / 211. szám, szombat

Előkészületek a választásokra (CSTK) — A bratislavai Kul­túra és Pihenés Parkjában a bratislavai városi pártbizottság rendezésében tegnap szeminá­riumot tartottak a közelgő vá­lasztásokkal kapcsolatban. Az értekezletet Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titkára nyitotta meg. Szívélyesen üdvözölte Viliam Salgovičot, az SZLKP KB El­nökségének tagját, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét, Fedor Gullát, n Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának vezető titkárát és a szlovák Üdvözli» távirat (CSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök a Seychel Köztársaság függetlenségének kikiáltása alkalmából távirat­ban üdvözölte James R. H. Man- cham elnököt. főváros tisztségviselőit. A ta­nácskozáson a városi pártbi­zottság és a városkerületi párt- bizottságok több mint 700 funk­cionáriusa, lektora és propa­gandistája, valamint a bratisla­vai agitációs központok és cso­portok vezetői vettek részt. ,,A csehszlovákiai képviselő- testületi választások államjogi jelentősége“ címmel Viliam Salgovič elvtárs tartott beszá­molót. Hangsúlyozta: a válasz­tások társadalmi jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy szorosan összefüggnek a CSKP XV. kongresszusával, amely el­fogadta társadalmunk további dinamikus fejlesztésének prog­ramját. Salgovič elvtárs foglal­kozott a szocialista államhata­lom kérdéseivel, elemezte álla­munk • lényegét és működését, ismertette, hogy a csehszlová­kiai képviseleti szervek rend­szerében milyen szerepet tölt be a Szlovák Nemzeti Tanács. Országaink közös célokat követnek Sajtóértekezlet a Bolgár Népköztársaság bratislavai főkonzulátusán A Bolgár Népköztársaság kö­zelgő államünnepe alkalmából a BNK bratislavai főkonzulá­tusán Atanasz Nikolov főkonzul sajtóértekezleten számolt be tegnap 1944 szeptember kilen­cedikének jelentőségéről, ami­kor a bolgár dolgozók Bulgária Kommunista Pártjának vezeté­sével, s a szovjet hadsereg se­gítségével felszabadították az országot a fasiszta diktatúra alól. Mint említette, a szocia­lista építés eltelt 32 éve alatt az ország sokoldalúan és soha nem tapasztalt ütemben fejlő­dött. Ma a bolgár nép sikere­sen fejleszti tovább a megelőző tervidőszakokban elért eredmé­nyeket, amit az is bizonyít, hogy az idei első félév nép- gazdasági feladatait valameny­★ Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szak- szervezetek Központi Tanácsá­nak elnöke tegnap Prágában Viliam Kožíknak, az SZKT tit­kárának jelenlétében fogadta Paavo Markkolát, a Finn Táv­közlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökét. Tapasz­talatcserét folytattak a cseh­szlovák és a finn szakszerveze­tek együttműködéséről. ★ Abda! Aziz Laszrammal, Tunézia gazdasági miniszterével az élén tegnap hazautazott az a tunéziai kormányküldöttség, amely a napokban hivatalos lá­togatást tett hazánkban. A Ru- zynéi repüjlőtéren a delegációt Václav HanuS szövetségi általá­nos gépipari miniszterhelyettes, valamint a Külkereskedelmi Mi­nisztérium dolgozói búcsúztat­ták. Jelen volt Miinszif Dzsaa- far, Tunézia csehszlovákiai nagykövete is. nyl ágazatban sikeresen telje­sítették. Bulgária népgazdasá­gában egyre nagyobb szerepet játszik az energetika, a gép­ipar és a vegyipar, s a mező­gazdasági-ipari komplexumok­ban gyors ütemben halad a ter­melés szakosítása és koncent­rálása, ami magas fokú haté­konysághoz vezet. A főkonzul kiemelte, hogy Bulgária sokol­dalúan vesz részt a szocialista gazdasági Integráció fejleszté­sében, s hazánkhoz is szoros gazdasági kapcsolatok fűzik. A két ország népét egyre köze­lebb hozzák egymáshoz a közös célok és feladatok, a teljesíté­sükben való együttműködés, s nem utolsósorban a személyi, baráti kapcsolatok. Ezt a közeledést és egymás jobb megismerését szolgálják azok a kulturális rendezvények is, amelyekre Bulgária állam­ünnepe alkalmából ezekben a napokban Szlovákia fővárosá­ban, továbbá Košicén, Zilinán, Banská Bystricán és Nyitrán kerül sor. (makraiJ A statisztika szerepéről (ČSTK) — Karol Martinka szlovák miniszterelnök-helyet­tes, a Szlovák Tervbizottság el­nöke tegnap fogadta Bálint Jó­zsefet, a Magyar Népköztársa­ság Központi Statisztikai Hiva­talának elnökét, aki a napok­ban hivatalos látogatáson tar­tózkodik hazánkban. A fogadá­son jelen volt Jozef Kollár, a Szlovák Statisztikai Hivatal elnöke. Szívélyes és baráti légkörben tapasztalatcserét folytattak a statisztikának a népgazdaság Irányításában és a publikációs tevékenységben betöltött szere­péről. Rekonstruálják a Kelet-szlovákiai Vasmű meleghengerdéjét Košicén a Kelet-szlovákiai Vasmű kultúrpavilonjában a széles szalagú meleghengerde rekonstrukciójában érdekelt üzemek vezérigazgatóságainak képviselői, valamint ezen üze­mek párt és gazdasági vezetői, a Szocialista Ifjúsági szövetség, a Forradalmi Szakszervezeti Szövetség küldöttel aktívaérte­kezletet tartottak. Az értekez­let cél |a az volt, hogy megha­tározzák a feladatokat, ame­lyeket szeptember folyamán a hengerde modernizálásán dol­gozó 2800 szakembernek el kell végeznie. Amint azt Adolf Hynek mi­niszterhelyettes főbeszámoló­jában kiemelte, a Vasmű szé­les szalagú meleghengerdé lé­nek modernizálása nemcsak a kohóipar, hanem népgazdasá­gunk más ágazataira — legfő­képpen az autógyártásunkra — Is nagy hatással lesz. Minde­nekelőtt érdemes kiemelnünk, hogy a munka sikeres elvég­zése után lehetővé válik majd, hogy az eddiginél egymillió tonnányi hengerelt termékkel termeljünk többet évente, tehát 3 millió 160 ezer tonnányit le­szünk képesek előállítani. A rekonstrukció megvalósítá­sánál a tervezők természetesen nemcsak a mennyiségi mutatók növelését, hanem minőségi ja­vítását, és nem utolsó sorban a jó munkakörnyezet kialakítá­sát Is szem előtt tartották. Hogy a tervek kivitelezésében eddig milyen eredményeket ér­tek el? Talán elég, ha annyit jegyzünk meg, hogy a tervezett költségvetés 85 százalékának megfelelő munk.lt végeztek el. Szeptemberben a tervek a meleghengerde szalagjának már teljes üzembe helyezését irá­nyozzák elő és e munka elvég­zésére 28 napot szabnak meg. A rekonstrukción dolgozó szak­emberek azonban a közelgő választások tiszteletére 1290 egyéni és 39 kollektív szocia­lista kötelezettségvállalást tet­tek, melynek teljesítése után le­hetővé válik, hogy két nappal hamarabb befejezik ezt a na­gyon igényes munkát és a ter­melés korábbi megkezdésével így máris tízezer tonnányi hen­gerelt termékkel gyárthatnak többet, amelynek anyagi érté­ke meghaladja a 25 millió ko­ronát. —ák ZÄRÖTANÄCSKOZÄS GENFBEN A szovjet javaslat sikere Genf — Pénteken tartottá nyári ülésszakának zárótanács­kozását a genfi leszerelési bi­zottság, amely úgy döntött, hogy a környezeti hadviselés eltiltásáról kidolgozott konven­ciótervezetet az ENSZ-közgyű- lés közelgő ülésszaka elé ter­jeszti. A környezetmódosító techni­kák katonai, vagy bármely más ellenséges célú használatának betiltására vonatkozóan először a Szovjetunió tett kezdeménye­zést. A szovjet javaslat széles körű és intenzív megtárgyalá­sa után, 1975 nyarán a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok azonos szövegű tervezetet nyújtott be a leszerelési bi­zottságban. Ennek a konven­ciótervezetnek vitája, szöveg­szerű kidolgozása végződött eredményesen a most záródott ülésszakon. A környezeti hadviselés be­tiltására vonatkozó egyezmény- tervezet bevezetőből, két cik­kelyből és mellékletekből áll. A bevezető a szerződés alap­velő céljait és jelentőségét ha­tározza meg, annak hangsúlyo­zásával, hogy a környezet­módosító technikák alkalma­zásának betiltása az emberiség érdekét szolgálja. Számos cik­kely körül vita folyt, de végül is értelmezésünkben egyetértés jött létre. Súlyos harcok és lázas diplomáciai tevékenység Bejrut — Libanonban az el­múlt 24 óra során változatla­nul súlyos harci cselekmények­re került sor. A jobboldal fo­kozza támadásait a haladó erők és a palesztin ellenállási mozgalom csapatai ellen. A fő­városban több mint 60 halottja és mintegy 100 sebesültje van az összetűzéseknek. Hírügynökségi jelentések szerint a 16 hónapja tartó li­banoni polgárháború új eleme, hogy az ország déli területein is növekszik a feszültség. Je­lentések érkeztek arról, hogy a jobboldali keresztény erők izraeli csapatokkal együtt tá­madják a baloldal állásait és a palesztin településeket. Bejrútban egyébként közöl ték, hogy a palesztinai ellen­állási mozgalom és a jobbol­dali keresztények képviselői pénteken megbeszélést tartot­tak egy újabb tűzszünet kihir­detésének lehetőségeiről. A libanoni haladó erők rá­diója szerint Szárkisz megvá­lasztott elnök Asszad szíriai államfőtől a szíriai csapatok Libanonból való kivonását kér­te, és ezt a válság politikai megoldása kiindulópontjaként jelölte meg. Szárkisz elnök üzenetet kül­dött üzsumblattnak, a hazafias erők vezetőjének is, amelyben kifejtette a válság megoldásá­val kapcsolatos nézeteit és tá­jékoztatást adott damaszkuszi megbeszéléseiről. LEONYID BREZSNYEV BESZÉDE ALMA-ATÁBAN (Folytatás az 1. oldalról) győződésem, hogy a köztársa­ság az idén, a tizedik ötéves tervidőszak első évében legke­vesebb 17,6 millió tonna gabo­nát ad a népgazdaságnak — emelte ki L. Brezsnyev. Az SZKP KB főtitkára a ta­lajjavítás, kemizálás, gépesítés, termelési szakosodás és koope­ráció jelentőségéről szólva megemlítette az öntözéses mű­velés fontosságát: Kazahsztán­ban például az összes szántó- területnek mindössze négy szá­zaléka öntözött, mégis ez a terület adja a mezőgazdasági termelés egyötödét. Nemrég fontos határozatot fogadtunk el a tizedik ötéves tervidőszak talajjavítási tervé­ről és az öntözött területek kihasználásának javításáról. Ez a célirányos program fontos feladatot tűz ki: a tervidőszak végére a megjavított földek­nek kell adniuk a mezőgazda- sági termelés legalább egyhar- madát. A talajerózió elleni védelem szükségességét hangsúlyozva Leonyid Brezsnyev rámutatott: az SZKP Központi Bizottsága határozatot hozott e tárgyban. Olyan kiegészítő forrásokra van szükség, amelyek lehetővé teszik a talajerózió elleni vé­dekezés megduplázását az elő­ző tervidőszakhoz képest. Természetesen realisták va­gyunk és megértjük: komoly és kitartó munkára van szükség ahhoz, hogy mezőgazdaságunk kisebb mértékben függjön az időjárástól, s minél jelentősebb beruházásokat, minél több gé­pet, műtrágyát és egyéb esz­közt kap a vidék, annál Job­ban kell harcolnunk hatékony kihasználásukért — állapította meg a szónok. A kazahsztáni kolhozok és szovhozok eszköz- állománya például a legutóbbi évtizedek alatt 2,2-szeresére növekedett, a munka termelé­kenysége viszont lassan emel­kedik. A másik probléma, amelyre ki akarok térni a köztársaság állattenyésztése fejlesztésének meggyorsítása. Nem mondhat­juk, hogy e téren nincsenek kedvező változások: a legutób­bi öt év alatt például az évi átlagos hústermelés 21 száza­lékkal emelkedett. Az állatte­nyésztés problémáját azonban mélyebben kell megvizsgál­nunk. Itt elsősorban az ágazat fejlődésének Ingadozására, az állatállomány és a termelé­kenység Időszakonkénti csök­kenésére gondolok, azaz olyan jelenségekre, amelyeket a kül­terjes gazdálkodás von maga után. Mind a termelés sorsa, mind az egész ország gazdasági fej­lődése végső soron a sokmil­liós tömegek munkájától függ, attól, hogyan dolgoznak a kommunisták, az egész párt. Nagy megelégedést vált ki az a tény, hogy pártunk és né­pünk egész szívével támogatja az SZKP XXV. kongresszusának határozatait és aktívan hozzá­kezdett e határozatok gyakor­lati megvalósításához — fejez­te be Leonyid Brezsnyev. ELÉGEDETLENSÉG FRANCIAORSZÁGBAN Párizs — A szárazság sújtot­ta parasztok, akik a kormány által kilátásba helyezett se­gélyt kapják és a bérből, fi­zetésből élők, akik a kormány döntése értelmében a segély finanszírozására szolgáló adót fizetik majd, egyaránt elége­detlenek Franciaországban. Bár a Barre-kormány a végső dön­tést csak szeptember 29-ro ígérte, már most sokasodnak a tiltakozások. Ami a parasztságot Illeti, képviselőik azért vannak felhá­borodva, mert keveslik az egyelőre megállapított 2,2 mil­liárd frankos gyorssegély ösz- szegét, és az egyik francia lap­ban fénykép érzékelteti a se­gély gyakorlati értékét: egy állattenyésztő egy marok szé­nát nyújt tehenének — a se­gély ugyanis naponta és álla­tonként 33 deka takarmány megvásárlására elég csupán. A kormány egyenesadót kí­ván kivetni a bérből és fizetés­ből élőkre, kivéve a legalacso­nyabb jövedelmi kategóriákat. E terv ellen sorra tiltakoznak az érdekeltek érdekképviseleti szervei és az ellenzéki pártok, de még a kormánypártok so­raiban is hallatszanak elítélő hangok. Az FKP Politikai Bizottsága a UHumanité pénteki számá­ban közzétett közleményében rámutat, hogy a parasztság rá­szorul a segélyre, mivel az el­múlt két esztendőben reáljöve­delme 20 százalékkal csökkent, de az FKP elutasítja, hogy ezt újabb „giscardi szuperadóval* fedezzék. Ehelyett a száraz­ságból hasznot húzó élelmi­szertrösztöket, a nagyvállalatok profitját kellene megadóztatni és csökkenteni kellene Francia- ország hozzájárulását az EGK mezőgazdasági alapjához — mutat rá az FKP. Folytatódnak a zavargások Fokvárosban Fokváros — Már második napja tart a fajüldöző rendőr­ség és a Vorster-rezsim politi­kája ellen tiltakozó színes bő­rű diákok tüntetése Fokváros­ban. A rendőrség könnyfakasztó gázzal, gumibotokkal és a fő utcákon felépített barikádokkal igyekszik elfojtani a tüntetést. A nyugati hírügynökségek szerint a zavargások össze­A második éve folyó libanoni polgárháború véres eseményei egyre súlyosabb helyzetet terem­tenek az ország gazdasági éle­tében is. A fő­városban a la­kóházak, köz­épületek, szál­lodák és hivata­luk többsége el­pusztult, vagy súlyosan meg­rongálódott. Felvételünk a napokban lezaj­lott súlyos ösz- szücsapás után ábrázolfia Bej­rut egyik utcá­ját. (Foto: CSTK — UPI) függnek lohn Vorsternek, a Dél-afrikai Köztársaság kor­mányelnökének svájci látogatá­sával, ahol szeptember 4-e és 6-a között a dél-afrikai hely­zetről tárgyal Henry Kissinger amerikai külügyminiszterrel. A Fokvárosból érkező jelen­tések szerint a zavargások so­rán négy diák meghalt, néhá- nyan pedig megsebesültek. A néhány héttel ezelőtt megkez­dett tüntetéseknek összesen 294 áldozata van. Taválió gyűrűzik a Lockheed-liotrány Brüsszel — A holland képvi­selőház katonai bizottságának elnöke Is érdekelt fél az ame­rikai Lockheed repülőgépgyár hollandiai megvesztegetési bot- íányában, amely eddig a többi között azt eredményezte, hogy Bernhard királyi herceg kény­telen volt lemondani közéleti tisztségeiről. A herceg ügyében Indított vizsgálat során kide­rült, hogy parlamenti képvise­lőket is megkörnyékeztek leg­utóbb, a Lockheed Orion P-3 típusú haditengerészeti felderí­tő repülőgépének megvásárlá­sa érdekében. Hivatalos helyen közölték, hogy két képviselőről van szó, köztük a képviselőház katonai bizottságának elnökéről. Ügyü­ket külön vizsgálják és a vizs­gálat eredményét a kormány a parlament elé tárja.

Next

/
Thumbnails
Contents