Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)
1976-09-25 / 229. szám, szombat
OLVASÓNK LEVELE NYOMÁN Meddig lesz üres az új lakóház és a volt kastély? Nagy Edit Veľké Koslhy-i (nagykeszi) olvasónk levelében többek között ezt írta: Még 1970-ben hozzákezdtek a volt kastély parkjában egy lakóház építéséhez. Szakszervezeti alapon az állami gazdaság négy dolgozója közreműködésével jel is épült. Ekkor megállapították, hogy havi lakbérük családonként mintegy 400 korona lesz, a ház sem lehet sajátjuk. Erre mind a négy dolgozó lemondott a beköltözésről, a jelépített négylakásos ház pedig már egy éve üresen áll. Néhány évvel ezelőtt tatarozták az állami gazdasághoz tartozó volt grófi kastélyt, s az irodahelyiségek mellett gyűléstermet, klubhelyiséget is berendeztek. Közben a gazdaságok egyesítése után a központ az Okoličná na Ostrove (Ekel) melletti új majorba került, most naponként odaszállítják a dolgozókat, de ott nincs sem szociális helyiség, sem gyűlésterem, a volt kastély pedig üresen áll. Meddig lesz üres az új lakóház és a volt kastély? Mikor lehet ezen a helyzeten változtatni? 1976 IX. 25. Egykettőre rátaláltunk a levélírónk által említett új lakóházra. Külsejét szemügyre véve könnyen megállapíthattuk, hogy a kétszintes modern lakóházba m;ír bevezették a villanyt is, de a ház valóban üres, nincs lakója. Megkérdeztük az egyik szomszédasszonyt: Mikor fognak beköltözni ebbe a házba azok, akik felépítették? Furcsán válaszolt: Azok aztán aligha, hiszen közülük az egyik már saját telken saját házat épít. Benéztünk a volt kastély ablakán is. Csak az üres falakat láttuk. Jogosnak ítélve a kérdést: „Meddig lesz üres az új lakóház és a volt kastély?“ — választ kértünk az illetékesektől. Mégpedig a Komáromi Állami Gazdaság igazgatóságán és a Nagykeszi Helyi Nemzeti Bizottságon. Vaskos iratköteget vett elő dr. Földes Imre, az igazgatóság jogtanácsosa, s az iratokból és magyarázatából először a lakóház építésének történetével ismerkedtünk meg. Többször is próbálkoztak Nagykeszi községben szövetkezeti alapon lakóház építésével, hogy ilyen módon segítsék megoldani az állami gazdaság dolgozóinak lakásproblémáit. Többszörös próbálkozás után Kovács Sándor, ifj. Csörgei Mihály, "Balogh Dénes, ifj. Varga Lajos vállalták is a' házépítést. Személyenként 20 000 koronás stabilizációs kölcsönt kaptak, 4800 koronás visszatérítendő kölcsönt, s munkához láttak. A jogtanácsos így fogalmazott: Csak hozzákezdtek, mert valójában az állami gazdaság építőcsoportja építette fel a házat. Előkerültek a kimutatások, s azokból megtudtuk, hogy a négy vállalkozó összesen 2075 órát dolgozott le a házépítés munkája során. Közbeszóltunk: Talán nem is ez a lényeges, hiszen ha szövetkezeti alapon építkeztek; nem fontos a munkában való részvétel, általában _ kulcsátadásra készen szokták átvenni a lakásokat a lakásépítő szövetkezet tagjai. A jogtanácsos így folytatta: És akkor megállapítják az építés költségeinek részletekben történő visszafizetéséből s az egyéb költségekből fizetendő úgynevezett lakbért. Helyeseltünk. Azután kitűnt, hogy így történt ebben az esetben is. Fűtés nélkül havi 302 korona lett volna egy-egy lakás bére, fűtéssel több mint 400 korona. Ekkor történt, amit levélírónk pontosan megírt: „Mind a négy dolgozó lemondott a beköltözésről.“ Különösebb magyarázat nélkül is nyilvánvaló az ok: nem egészen pontosan, nem egészen világosan értik az említett dolgozók a saját ház, a magántulajdon, valamint a szövetkezeti lakóház, a lakásépítő szövetkezeti tagság közötti különbséget, de látják, taapsztalják. hogy akik állami lakás lakói, ióval kevesebb lakbért fizetnek. A ház azonban felépült, üresen áll, nincs lakója. Meddig lesz üres? A kérdés választ kíván. Megkaptuk. A Komáromi Állami Gazdaság igazgatósága átveszi a lakóházat, törli a felvett kölcsönöket, visszafizeti a lakásépítő szövetkezeti tagdíjat, a ledolgozott 2075 óra bérét a részvétel arányában megfizeti a vállalkozóknak, és saját hatáskörében dönt arról, hogy a gazdaság dolgozói közül kik költözzenek be a most már állami lakás jellegű lakóházba. Balogh Dénes nem tart igényt a beköltözésre, mert saját telken saját házat épít az állami gazdaság hatékony támogatásával. Az elszámolással megbízott Szabó János részlegvezető olyan értelmű tájékoztatást kapott, hogy a beköltözendők kijelölésekor feltétlenül részesítse előnyben azokat, akik részesei voltak a házépítésnek. Egyhónapos határidőt kapott az ügy elintézésére. Az a lakóház nem lesz már sokáig üres. És a volt kastély? Ennek külön története van. A falu „öregjei“ úgy emlékeznek, hogy a felszabadulás után a szóban forgó, Fehérváry-kas- télyt a helyi nemzeti bizottság „kapta“, de később átköltözött a Goldschmidt-kastélyba. Jelenleg is ott végzi a munkáját, mellette építették fel az új művelődési házat, a vendéglátó üzemet, ott alakult ki a faluközpont. A Fehérváry-kastélyt az állami gazdaság vette át. Ott több gazdasági épület volt a kastély mellett, alkalmasabbnak látszott odahelyezni a gazdaság központját. Csakhogy... Változnak az idők, s ma már sokkal előnyösebb, ha nagyobb gazdaságokat alakítanak ki, ha modern gazdasági központokat szerveznek. így került sor arra, hogy az ekeli és a nagykeszi részleget egyesítették, s a gazdaság központja az ekeli új majorba került. Ott még problémákkal küszködnek. Nincs megfelelő szociális helyiség, nincs gyűlésterem, sem klubhelyiség. Nágel József elvtárs, a Komáromi Állami Gazdaság igazgatója ezzel kapcsolatosan elmondta a véleményét: „Ismerjük a problémákat, az új központ megszervezése, mint általában minden új megvalósítása, nem mentes a problémáktól. Lehet, hogy a Nagykeszi községben lakó dolgozók pillanatnyi és helyi érdeke mást kívánna, de a közérdek nem azonos ezzel a kívánsággal.“ Nem vitás, hogy a fejlődés követelte átszervezés problémákkal jár. Olyanokkal, melyek máról holnapra nem oldhatók meg. A volt kastély azonban üres. Mi lesz a sorsa? Erre a kérdésre így válaszolt az igazgató elvtárs: „Nem tudjuk. Ma még nem tudjuk.“ Felkerestük Lukács Ferenc elvtársat, a Nagykeszi Helyi Nemzeti Bizottság elnökét is. Az üresen álló lakóházzal kapcsolatosan így nyilatkozott: „Kissé bosszantó, hogy községünkben üresen áll egy szép, Ma még üresen áll Nagykeszi községben ez a lakóház. De nem sokáig. * (A szerző felvétele) modern lakóház, de tudomásunk szerint az állami gazdaság vezetősége hamarosan megoldja ezt a problémát.“ A volt kastéllyal kapcsolatosan pedig elmondta, hogy régebben azt szerették volna, ha odahelyezik az iskolát, de különféle okok miatt erre nem került sor. Most aggódva figyelik, hogy mi lesz a sorsa. Aggodalmának így adott kifejezést: „A közigazgatásilag községünkhöz tartozó léri településen is volt egy kastély, az állami gazdaság kezelte, de azután feleslegessé vált, lebontották.“ Azután furcsa módon, mintha látszólag nem az ügyhöz tartozna, a negyedik kastélyról, az óvodások elhelyezésének problémájáról kezdett beszélni: „A kiskeszi falurészben is van egy volt kastély, az úgynevezett finánckastély. Ott működik községünk egyetlen 25 férőhelyes óvodája. Nagy problémánk az óvodások elhelyezése.“ Megkérdeztük: A nagykeszi falurészből hova járnak az óvodások? Válasz: Sehova. Azután sóhajtott: „Hatvan óvodást kellene elhelyezni.“ Elmondta, hogy a hnb rendelkezik bizonyos anyagi eszközökkel, felépítetné az óvodát, de nincs kivitelező. Majd nyíltan kimondta: „Ha átadnák a Fehérváry-kastélyt, az állami gazdaság üresen álló központját, mi szívesen átalakítanánk, s olt létesítenénk óvodát.“ Tovább nem érdeklődtünk. Nem hanyagságból, nem nemtörődömségből, hanem azért, mert a volt kastély sorsának ügye ezek szerint nem vitás. Most, amikor országszerte és Nagykeszin is a választási program összeállítása napjaink feladata, egyszerű a volt kastély sorsának további intézése: Vegyék be az új választási programba feladatként, hogy a kastélyból óvodát építenek! A megvalósítás a nagykeszi lakosokon múlik. Ha a javaslatra sor kerül, mi rászavazunk. Hatvan óvodás kisgyermek nevében megszavazzuk: Legyen a kastélyból óvoda! Levélírónk megkérdezte: „Mikor lehet ezen a helyzeten változtatni?“ Egyértelmű a válaszunk: Most. Adott az alkalom, a lehetőség. Reméljük: sokáig már nem marad üresen a volt kastély sem. HAJDÚ ANDRÁS Megjelent a Pórtelet 19. száma A lapnak ez a száma is igen gazdag tartalommal jelent meg. A figyelmet a sok értékes cikk közül mindenekelőtt A nevelési-oktatási rendszer továbbfejlesztése c. vezércikkre hívjuk fel, mely iskolaügyünk részbeni módosításával foglalkozik. A pártpolitika nagyon időszerű kérdéseit elemzik a lapban a További lépés a kongresszusi határozatok megvalósításában (beszélgetés A. Hájek elvtárssal, a CSKP libereci JB vezető titkárával), A pártsajtó szerves része (cikk a helyi sajtó — a járási, vállalati, üzemi stb. lapok — szerepéről és küldetéséről), A dolgozókról való gondoskodás komplex programja a 6. ötéves terv időszakában, valamint Az alapszervezetek aktivitása ... c. írások. A lap új számának belpolitikai, illetve gazdasági kérdésekkel foglalkozó írásai közül A választások előkészítése — elsőrendű politikai feladat c. cikkösszeállításra, 111. Az export és hatékonysága, A kommunisták feladata a beruházási építkezéseken, valamint a Tudomány — technika — társadalom c. cikkekre hívjuk fel. Értékesek és igen időszerű kérdéseket érintenek A gazdasági elmélet fejlődésének új határkövei (az SZKP XXV. és a CSKP XV. kongresszusának határozatait figyelembe vevő írás), A szocializmus fejlődési fokai, valamint A nemzetközi feszültség enyhülésének ellenfelei nem tették ölbe a kezüket c. tanulmányok. Ugyancsak külpolitikai kérdéseket boncolgat A nemzetközi fejlődés befolyásos ereje c. írás, mely az el nem kötelezett országok V. konferenciájának eredményeit ismerteti. Testvérpártjaink életébe A pártbizottság plénumülrse a kollektív vezetés szerve és A figyelem középpontjában a szovjet tizedik ötéves terv c. szovjet, illetve A párt akcióban c. NDK-beli vonatkozású írások útján tekinthetünk be. (k|) Fizetés napja Az emberek ilyenkor valahogyan felsza- badultabbak, vidámabbak, jobb a hangulatuk. Forgalmasak az áruházak, az üzletek — és a kocsmák. De hát így szokott ez már lenni. Pénz jött a házhoz ... Zsúfolt kiskocsma. Várok, hátha megüresedik egy hely a tenyérnyi asztaloknál. Figyelem a felhevült arocokat, hallom a haragos szitkozódásokat, káromkodásokat. A kis asztalokon kupacban állnak a sörös poharak, köztük szerényen meghúzódva a „szíverősítök“. Anni/i a pohár, hogy ki-ki a markában tartja gyorsan kiürülő és újra megtelő poharát. Egy féldeci, egy pohár sör. Egymás után parancsolják az asztalokra a sárga, zöld, fehér színű folyadékot. És beszélnek, hangoskodnak, vitatkoznak, hogy aztán elérzékenyülve ölelgessék, csókolgassák egymást. Végre egy hely. Hatan is pályázunk rá. de én állok a legközelebb. — Maga csak fizetési napon jár ide? — kérdezi egy kis idő múlva a sörtől és rumtól kábult három asztaltársam egyike. — Nem, csak megszomjaztam — válaszolok. — Ja, az más ... És a sörtől lucskos ujjak ismét a kis poharakra fonódnak. Koccintanak velem is. Kiisszák, aztán lenyomtatják sörrel. Alkalmi társaim erőltetik a beszélgetést. Néhány perces előzetes „eszmecsere“ után megkérdem: — Van családjuk? — Miért kérdi? — Csak úgy ... — Ha kíváncsi rá — mondja az egyik dölyfös, gúnyos mosollyal — négy gyermekem van, de én nem csinálok otthon cirkuszt... Elképzelem, milyen diadalkapuval várják a gyerekek és a felesége. Mindennap munkából jövet be-benéznek ide egy két órára, és ha a sors úgy hozza, mint ma — és miért ne hozná úgy —, akkor záróráig is elüldögélnek. — Nem sajnálják az így elpazarolt időt? — Munka után ki kell valahogyan kapcsolódni. Nem? Megvitatjuk a világ folyását, s közben jól szórakozunk. Bólintottam- Mit tehettem mást? Aztán mégiscsak megkockáztatom, persze udvariasan: „Vannak hasznosabb és kellemesebb szórakozások is a világon ...“ Mindnyájan nagyot nevettek. A. szóvivő jük gunyorosan és egy kicsit ingerülten válaszolt: — Agitálunk, apuskám? — és újra röhögnek. — Maga színjózannak látszik, és mégsem tudja, hogy amit nem ismerünk, arra nem vágyakozunk ...? Mellbevágtak! Megfogtak! Milyen józan gondolatot hallottam egy részep embertől! Bamba röhögésüktől kísérve „legyő zöttként“ távoztam. Az utcán ismételget lem: csak a tudatlanoknak nincsenek vá gyaik ... Másik kocsma. Másik és mégis ugyanaz. Itt is támogatják a falat, a pultot. Fiatalok és öregek, munkások és tisztvise lök bámulnak a füstfelhős semmibe. Egykét ittas nő szomorkodik a sarokban. Alia lehet a pulthoz férni. Bevásárlószatyor akad a nadrágomba. Idősebb néniké tartja bal kezében, a másikban egy fél deci rum. Pénzen vett betegség... Van itt hivatalnoki asztal, munkásasztal, diákasztal. Az egyiknél három férfi és három nő ül. Szidnak valakit. Biztosan a felettesüket. Tévedtem. — Dolgozni? — hangoskodik az egyik. — Nevetséges dolog. Még soha nem voltam annyira kétségbe esve, hogy ilyen módon szerezzek pénzt. Míg másoknak lesz „dohánya“, addig nekem is ... Igazán, hát sohasem esnek kétségbe a munkakerülők? És ha valaki kétségbe ejtené őket? Valahogyan nagyon sokáig tart a „türelmi idő“ ... A hangulat szinte szilveszteri. Dáridóz- nak, ölelkeznek, csókolóznak. Csak az álarcok hiányoznak. De ez a hiányérzetem is elmúlik; az eltorzult arcokkal maszkabálon is nyerhetnének díjat. — Mindig ilyen nagy a forgalom? — szólítom meg a lomha pincérnőt, akit az asztaloknál nemcsak a szemükkel simogatnak a vendégek. — Normális napokon valamivel kisebb. Ma fizetés volt... — Szívesen szolgál ki „elázott" vendéget? — Valahogy teljesíteni kell a tervet... Nekem még korai a szilveszter, idegen tőlem a tervteljesítés. Távozom. Az ajtóban két kíváncsiskodó 8—10 esztendő körüli fiú. Ugyan mi érdekeset látnak itt? Talán arra kíváncsiak, hogy az egyik asztalnál hogyan itatják sörrel hasonló korú társukat? Nem tudni. Az egyik többször szólítja a papáját. Senki sem válaszol. Ki tudja, talán a rumtól kábult apa már régen elfelejtette. hogy fia is van. Fizetés napja. Olyan, mint a többi. Azzal a különbséggel, hogy pénz ütötte a markát sok ezer embernek. S a „nagy szeretet ünnepén“ az alkoholos mámorban úszók szinte semmivel sem törődnek. Felőlük holnap akár jöhet az özönvíz; ők annyira optimisták és bátrak, hogy talán még azt is át tudnák úszni. Aztán persze csak a szürke hétköznapok következnek, gondokkal, problémákkal, kisebb nagy bb kölcsönökkel. És jönnek az otthoni dadogások, magyarázkodások. Soha többé! Kétszer van havonta fizetés, és ezeken a napokon a kocsmák, eszpresszók. borozók sokszorosan túlteljesítik a tervet. Mindig azt hittem, hogy csak egy otthonuk van az embereknek. Belátom, tévedtem. A kocsmákról teljesen megfeledkeztem. TOMI VINCE
