Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)

1976-09-16 / 221. szám, csütörtök

Az USA és a VSZK kapcsolatainak normalizálásáért VJashington — Michael Mans­field, az amerikai kongresszus szenátusa demokrata többségé­nek képviselője felhívta az Egyesült Államok kormányát, hogy normális diplomáciai kap­csolatokat hozzon létre a Viet­nami Szocialista Köztársaság­gal, Kambodzsával és Laosz- szál. Az igen befolyásos de­mokrata kijelentése a megfi­gyelők szerint összefügg Was­hington azon döntésével, hogy a Biztonsági Tanácsban megvé­tózza Vietnam felvételét az ENSZ-be. New York — Az Egyesült Államok csaknem 40 társadal­mi szervezete követelte, hogy lehetővé kell tenni a VSZK felvételét az ENSZ-be s norma- lizálni a vietnami—amerikai kapcsolatokat. Ezek a szerve­zetek felhívták az amerikai közvéleményt, hogy kezdjen nagyarányú kampányt a kát ország közötti politikai, gazda­sági és kulturális együttműkö­dés fejlődése érdekében. AMNESZTIA" CHILÉBEN ff New York — A chilei fasisz­ta junta további „színjátékot“ rendezett azzal a céllal, hogy megtévessze a világ közvéle­ményét. Ünnepélyesen ugyanis bejelentette, hogy „amnesztiát“ adott a foglyok egy csoportjá­nak. A csalást akkor fedték fel, amikor közreadták a sza­badon engedettek névsorát. Mint azt a UPI hírügynökség Santiago de Chiléből jelenti, ebben a névsorban nem szere­pelnek azok nevei, akik aktí­van foglalkoztak politikai tevé­kenységgel. Ami a chilei haza­fiakat, köztük Lnuis Corvalánt, a Chilei KP főtitkárát illeti, továbbra is börtönben sínylőd­nek. Felmentették Carvcaihof Lisszabon — A Portugál Leg­felső Katonai Bíróság — a ka­tonai ügyészséggel egyetértés­ben —, felmentette a vád alól Otelo Sáráivá de Carvalho őr- nagyot, a COPCON volt főnö­két, aki tavaly novemberben közreműködött a szélsőbalolda­li katonai lázadás megszerve­zésében. A bíróság „parancsnoki funk­ció gyakorlása közben elköve­tett fegyelmi vétségnek“ minő­sítette tettét és „ad acta“ tetto az ügyet. Mivel egy korábbi rendelet értelmében a fegyelmi vétséget elkövetett tiszteket amnesztiában részesítették, Car- valhot — jelek szerint — nem vonják felelősségre. Lisszaboni megfigyelők emlé­keztetnek arra, hogy CarvSlho a júniusi portugál elnökválasz­táson a .szélsőbaloldal jelöltje­ként indul. A szélsőbaloldal nemrég új szervezetet hozott létre „Népi Egységet Dinami­záló Csoportok“ (GDUP) néven és vezéregyéniségként Carval- hót szeretné megnyerni. Kissinger nem kívánatos vendég Folytatódik a dél-afrikai terror Dar es Salaam — „Kissinger go home", „Nem akarunk tár­gyalásokat Kissinger közvetíté­sével!“, „Ki a ClA-val Afriká­ból“, „A harc folytatódik!" — ilyen jelszavakat kiáltozó több száz tüntető fogadta Dar es Salaam repülőtéren az ameri­kai külügyminisztert, hat afri­kai országra kiterjedő 11 napra tervezett körútja első állomá­sán. A tiltakozó megmozdulá­sok folytatódtak Kissinger szál­láshelye előtt is. Nyilván a tüntetések és több afrikai ország bíráló állásfog­lalása miatt Kissinger megér­kezése után adott sajtónyilat­kozatában magyarázkodó véde­kező álláspontra helyezkedett. Azt bizonygatta, hogy közvetítő tárgyalásait ,,az afrikai vezetők felkérésére“ vállalta és a jö­vőben is „minden lépését“ gon­dosan egyeztetni fogja velük. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok semmilyen külön hasz­not nem szándékszik szerezni tárgyalásaiból és „csupán a térség békéjében érdekelt“. Johannesburg — A dél-afri­kai rendőrség 16 színesbőrű munkást megölt és több százat letartóztatott a Johannesburg térségében kezdődött háromna­pos sztrájk első két napján. A rendőrségi terror halálos ál­dozatainak többsége a Johan­nesburgtól 24 kilométerre fek­vő Soweto lakosai közül ke­rült ki. Egyiptom és a libanoni válság Bejrát, Kairó — Bejrútban és Kairóban olyan hírek terjedtek el, hogy Asszad szíriai és Sza­dat egyiptomi elnök a libanoni válság megvitatása végett ta­lálkozik egymással. A tervezett találkozó időpontja és helye nem ismeretes. Közben az egyiptomi vezetés látványosan fokozza diplomá­ciai aktivitását a libanoni vál­ság rendezésére. Kairóban kö­zölték, hogy Eliasz Szárkisz, Libanon megválasztott elnöke a hét végén az egyiptomi fő­városba érkezik. Az Al Ahram hivatalos körükre hivatkozva tudni véli, hogy Kairó kapcso­latban áll Jasszer Arafaltai, a végrehajtó bizottságának elnö­kével. Pierre GemaJel falangista vezető, akit személy szerint is nagy felelősség terhel a liba­noni vérontásért, Kairóban úgy nyilatkozott, hogy pártja „nem kifogásolja“ a palesztinok je­lenlétét, de „rendszabályokhoz akarja kötni“ libanoni tartóz­kodásukat. „Vagy betartják a palesztinok libanoni tevékeny­ségét szabályozó kairói egyez­ményt, vagy pedig kitör a to­tális polgárháború“ — mon- dotta. FÖLDRENGÉS RÓMÁBAN Róma — Szerdán hajnalban, fél három és fél hat között újabb kilenc, közepes erősségű földmozgás rázta meg Friuli tartomány május 6-a óta állan­dóan szeizmikus mozgásban lé­vő részét. A második rengés ezek közül elérte a Mercalli- skálán a 8,5 fokot. (A május 6-i földrengés 9,5 erősségű volt.J A lakosság, amely állandó rettegésben él, újra a szabad ég alá özönlött. Több sebesü­lés történt. Friuli lakossága kö­rében leírhatatlan elkeseredés és pánik uralkodik. Tömeges elvándorlás kezdődött erről a vidékről. Zamberletti belügyi államtit­kár, kormánybiztos szükséges­nek tartja a mintegy 150 ezer főnyi lakosság kitelepítését. Ennek anyagi, szervezeti felté­telei azonban jelenleg nincse­nek meg. A KUBAI KÖZTÁRSASÁG kor­mánya a Piaya Giron Érdem­renddel tüntette ki Louis Cor­valánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát, hatvanadik szü­letésnapján. A Chilei KP főtit­kárát születésnapja alkalmából nyilatkozatban köszöntötte a Kubai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága. Csütörtök, 1976. IX. 16. A NAP kel — Nyugat-Szlovákia: 5.30, nyugszik 18.03 Közép-Szlovákia: 5.22, nyugszik 17.55 Kelet-Szlovákia: 5.14, nyugszik 17.47 órakor A HOLD kel — 22.08, nyugszik 12.57 órakor Névnapjukon szeretettel köszön tjük EDIT — LUDMILA nevű kedves olvasóinkat 1736-ban halt meg Gabriel Daniel Fahrenheit német fizikus, beve­zette az új hfímérőrendszert (szül. 1686) Hri!)71 ben halt meg Vujtéch Titteluach cseh festő (sziil. 1900). IDÖJÄRÄS Többnyire erősen borús idő, he­lyenként futó eső, szórványosan zivatar várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15—19 fok. Gyenge szél. A DUNA VÍZÄLLÄSA 1976. szeptember 15-én Bratislava: 285, árad Medveďov: 200, árad Komárno: 200, változatlan Štúrovo: 200, árad RENDŐRSÉGI HÍREK — Kihasználva szülei távollétét, elcsente édesapja személyautóját a vasárnapra virradó éjjel Bánov­ce nad Bebravouban Jozef M. 18 éves gimnáziumi tanuló és hajtá­si jogosítvány nélkül, 10 éves öccsével, Igorral, sétakocsikázás­ra indult. Valószínűleg túl gyor­san vezette a járművet, elvesz­tette uralmát a gépkocsi felett, Brezolupy község határában lefu­tott az útszéli lejtőn és nekiüt­között egy cseresznyefának. Jo­zef M. és öccse a helyszínen meghaltak. — Négy cigányasszony pénteken este Kolárovóban (Gittán) a Le­nin utcában megtámadta a haza­felé kerékpározó 76 éves Franti­šek St. Lelökték a kerékpárról és erőszakkal ellopták 360 koro­náját, majd elmenekültek. Fran­tišek S. vállcsomttörést szenve­dett. A rendőrség az egyik rab­lótámadó asszonyt kinyomozta, minthogy azonban jelenleg isme­retlen helyen tartózkodik, elren­delte a körözését. — Az esőtől nedves és síkos úttesten figyelmetlenül vezette a taxit szombaton délelőtt Ondrej O. 62-éves Nové Zámky-i (érselk- újvárij gépkocsivezető. Az Érsek­újvár és Párkány közti útszaka­szon autójával áttörte az útszéli vaskorlátot és lefutva a lejtőn a gépkocsi felborult. Ondrej O. sé­rüléseibe a helyszínen belehalt, utasa, a 27 éves František K. könnyebben sérült. Az anyagi kár minteev 50000 korona. Levelezőink írják FELKÉSZÜLTEK A SZÜRETRE Jaroslav Podhradský mérnök, Szlovákia egyik legmodernebb borfeldolgozó üzeme, a gbel- cei (kübölkúti) borkumbinát igazgatója tájékoztatása szerint az idén 900 vagon szőlőt, fő­leg Olaszrizlinget, Zöldvelte- lint, Müller Thurgaut, Leány­kát és Tramini dolgoznak fel. Ezenkívül 60 vagon vörös bort is készítenek. A szeptember 14-i üzembe indítás után naponta átlagosan 30 vagon szőlőt dol­goznak fel. A legnagyobb szál­lítójuk a kübölkúti Februári Győzelem Eísz, amely 200 va­gon szőlőt ad a kombinátnak. Idén az üzemben új, tájjelegű borfajtát is készítenek. Az új borfajta, a Novozámocké, jövő év január 1-től kapható majd az üzletekben. II j. Kovács Ferenc ÉRTÉKELTE az állattenyésztés terén az 1^76-os év első felé­ben a rožňavai (rozsnyói) já­rásban elért eredményeket a Szövetkezeti Földművesek Szö­vetsége. A sertésállomány súly- gyarapodásánál a legjobb ered­ményt a Licincei (Lícei) Efsz hurini (gícei) részlegén dolgo­zó Horváth Mária szocialista munkabrigádja érte el, 163,6 ponttal. A csoport a tervet 121,4 százalékra teljesítette. Szorgalmas és becsületes mun­kájáért a kollektíva pénzjutal­mat, valamint a szocialista munkaverseny vándorzászlaját kapta. Bányász Ida ■ Megkezdődött a koiulósze­dés a Csuvas Autonóm Szov­jet Szocialista Köztársaságban. Az idei termés előreláthatóan jó lesz. Több kolhozban és szovhozban csehszlovák gyárt­mányú kombájnokat és szárító­gépeket használnak a komló­szedők. ■ Huszonnégy ország össze­sen 75 filmét nevezett be a „Tourfilm“ néven megrende­zendő 9-ik nemzetközi idegen- forgalmi filmfesztiválra. Ezt az idegenforgalom propagálását célzó filmseregszemlét már ha­gyományosan szeptember 20-a és 24-e között rendezik meg Spindlerűv Mlynben. ■ Újabb földrengést észlel­lek a csehszlovák szeizmológiai állomáson. Annak ellenére, hogy az epicentrum ismét Olaszor­szágban van, a földlökéseket Csehország lakossága is érez­te. Az első földlökés 4,15 óra­kor, a második 10,25 órakor volt. A Csehszlovák Tudomá­nyos Akadémia Geofizikai Inté­zetének dolgozói nem zárják ki további gyengébb földlöké­sek lehetőségét sem. Az epi­centrumban a földlökések erős­sége megfelel a makroszeizmi- kus skála 9-ik fokának. A solaryi Slovosivo magneuiesíLő állomás egyik fő feladata új bú­za-, dinnye-, fűszerpaprika- és takarmánycirokfajták kitermesz­tése. Az állomás, amely az említett terményekből eddig több mint 12 fajtát termesztett ki, a már kitermesztett új növényfajták szé­les körű termesztésére felügyel. Felvételünkön: az SO—1804-es új őszi búzafajta. (Felvétel: B. Palkovič — ČSTK) Mi Hol ^ Mikor * Mozik műsora BRATISLAVA © HVIEZDA: Pillangó (am.) 15.30, 18, 20.30 © POHRANIČNÍK: Az élet megy tovább (sp.) 15.45, 18.15, 20.45 ® SLOVAN: Búcsú Pétervártól (szovjet) 15.30, 18, 20.30 ® MIER: Ártatlan üldözött (lengyel) 17.30, 20 ® DUKI.A: Áll­kapcsok (am.) 15.30, 18, 20.30 $> PRAHA: A megboldogultak a sze­relmeseknek kedveznek (am.) 11, 14, 17, 20 © KERTMOZI: Kávéházi énekesnő (jug.) <§> METROPOL: Két lány egy pizsamában (fr.) 35.30, 18, 20.30. KOŠICE í® SLOVAN: A legjobb ember, akit ismerek (bolgár) # DRUŽ­BA: Sok hűhó semmiért (szovjet) ® ÚSMEV: Pacho, a betyár (szlo­vák) ® TATRA:' Űr és uralkodó (bolgár). Színiiázak műsora BRATISLAVAI NEMZETI SZÍN­HÁZ: Carmen (19) ® HVIEZDOS­LAV SZÍNHÁZ: Kocsma a zöld ľa alatt (19) ® KIS SZÍNPAD: Az utolsók (19) # KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Kemény emberek (19) # MATESZ (Košice): Adáshiba (19) ® (Horná Potôň — Felső- patony): Légy jó mindhalálig (19.30). Magyar adás (a 295,3 méteres hullámon): 6.00: Hírek, Időjárás, műsorismertetés, sajtószemle. 6.15: Reggeli zene. 6.55: Hírek. 10.00: Iskolások műsora. 12.00: Hírek. 12.10: Szülőknek nevelésről (ism.). 12.30' Szórakoztató zene. 12.55: Szemelvények a napi sajtóból. 14.00: Tánczene. 14.30: Iskolások műsora (ism.). 17.00: Napi króni­ka. Tv-míisor BRATISLAVA 9.00: Iskolatévé. 9.30: Veled és nélküled, szovjet film (ism.). 14.40: Iskolatévé. 16.10: Gyermekműsor. 16.50: Kanada Kupa 76. 18.40: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.30: A Felkelés pilótái, doku- mentumfllm. 20.00: Minden pocsolyában nap­fény, tévéjáték. 21.00: TV Híradó. 21.25: Janko Blaho, tévéfilm. II. műsor 18.05: A tudomány és a technika világa. 19.00: TV Híradó. 20.00: Figaro házassága, vígopera. 21.30- Német nyelvlecke haladók­nak. BUDAPEST 7.58: Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 8. osztály). 11.05: Kémia (ált. isk. 7. osztály). 13.05: Iskolatévé. Földrajz (ism.J. 15.55: Kémia (ism.J. 16.15: Telesport. Magyarország — Csehszlovákia női atlétikai viadal. — Magyarország — Csehszlovákia — Jugoszlávia —Görögország férfi atlétikai viadal. 18.30: Hírek. 18.40: Valami elindult. Dokumen­tumfilm. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: TV Híradó. 20.00: Nagy kalandom Északon. Olasz tévéfilm sorozat, 5. rész. 21.00: Jogi esetek. 21.40: Lássuk a zenéti A Magyar Televízió Nemzetközi Ren­dező verseny ének közvetítése a IV. Stúdióból. Középdöntő (I. rész). 23.10: TV Híradó, 3. kiadás. II. műsor 20.00: Századunk. Dokumentummű­sor-sorozat. 18. rész. 21.00: TV Híradó, 2. kiadás. 21.25: Eligazítás bűnügyekben. NSZK bűnügyi tévéfilm-soro­zat. Műsorváltozás lehetséges! Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjo Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottsá g Főszerkesztő: Dr. Rabay Zoltán. CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és CsetS János. Vezető titkár: Gál László. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon 169, 312-52, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506 39. Távíró: 092308, Pravda — Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pra vda, az SZLKP nyomdavállolata — Pravda Nyomdaüzeme, Bratislava, Stúrová 4. Hirdető* iroda: Vajanského nábrežie 13/A/ll., telefon: 551-83, 544-51. Az Oj Sző előfizetési dija h avonta — a vosárnapl szammal együtt — 14,70 korona. Az Oj Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő.- Külföldi megrendelések PNS —- Ústredná expedície a dovoz tla&e, Gottwaldovo námestie 48'VH. __

Next

/
Thumbnails
Contents