Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-09 / 188. szám, hétfő
VAJKAI MIKLÓS: AZ ERKÉLY L assan, unatkozóri lépegetett a csavargó. Már nem volt túlságosan fiatal, de Idős sem volt még. Lassan, komótosan lépegetett a nagyváros legelhagyatottabb, legpiszko- snbb negyedének utcakövein. Az omladozó, földbe kívánkozó házak mindmind kétemeletesek voltak. A csavargó megállt az egyik ház előtt, s felpillantott az ósdi, egyszemélyes erkélyre, melyen gyerekruhák száradtak. Cigarettát vett elő, cigarettát a legdrágább faltából, s mintha színpadon lett volna, elegáns mozdulattal rágyújtott Az aranysárga délelőtt színét vesztette a sikátorok világában, s elviselhetetlenné vált az olajkék szennycsatornák mente. A csavargó, a gyolcs- inges csavargó feltűnő látványt nyújtott az Ittlakóknak. Voltak kik arcába néztek, maid pisszegve elfordultak tőle. Voltak, akik csak legyintettek, s besiettek szűkös udvarukra. A megráncosodott asszonyok a gyerekekre kiabáltak Néhánvan el is páholták őket A csavargó még mindiie ott állt a ház előtt. — Micsoda népi ... Uramisten, micsoda népi... — morfondírozott s messzire hajította a cigarettavéget. Szórakozottan bámult utána, és csak akkor Indult el felfelé a kopott falépcsőkön, amikor azt elnyelte a bűzlő szennvcsatorna. Felhúzva orrát, finnyásan lépdelt felfelé. Nem nézett se lobbra, sem balra. Tudta az utat, épp úgy Ismerte. mint az Ittlakók. Az emeleten, a telt ajtó «lőtt meg-, állt, kifújta magát és csak azután kopogtatott. •— Ki az?... — hallotta a lány ismerős hangját, de nem válaszolt. Tudta: a lány úgy Is kinyitja az ajtót. Kíváncsi természetét nem volt nehéz kiismernie. — jaj Istenem. Maga azl... — hátrált a lány az ajtónyitás után. Kezeit ijedten tartotta maga elé, mint mikor álmot lát az ember. — Maga azl... — A csavargó nyakába ugrott. — Eljött!... Mégis eljött!'... — Eljöttem ... —• mondta a csavargó kelletlen hangon, de ezt a lány nem vette észre. — Én még csak így... — mutatott elrongyolódott kötényére. — De ki gondolta volna... Ki gondolta volna, hogy éppen ma tér vissza hozzám... — mondta most már csendesebben. — Bemehetek?... — kérdezte a csavargó. — Tudtam. Bizonyossággal tudtam, hogy visszajön ... A csavargó ásított egyet, s ledőlt a heverőre. Nem, nem nézett körül... — Harapni valód van?... — kérdezte. — Hiszen azérí dolgozik az ember... — mondta a lány, s kiszaladt a konyhába. A maradék ételt a tányérba öntötte. Csótó László tusrajza A férfi, a meglett férfi serényen lapátolta magába az ételt. A lány nagy gyönyörűséggel nézte, örült, hogy újra látja, örült a váratlanul betoppanónak. S ahogy így örömmel a szívében bámulta az embert, az is megfordult fejében, hogy most már végleg Ittmarad. Itt ebben a negyedben, ebben a kétszobás lakásban, itt mellette... Elvégre fiút Is szült neki, kerekképű kisfiút, aki most ott szuszog a szomszéd helyiségben. A férfi lassanként befejezte az evést. A lány átlibbent a szomszéd szobába. Lecibálta magáról a cafran- gos ruhát, tisztát, frisset húzott. Meg- fésiilte vállára omló, gesztenyebarna haját és csak azután jött vissza. A férfit ezalatt elnyomta az álom. A lány kitisztította cipőjét, kimosta ingét, ebédet főzött. Szolid, kis ebédet ... A csavargó még aludt A kisfiú a szomszéd szobában játszadozott. Megszokta az egyedüllétet. Az anyja felmosta a padlót, kiöblítette a ruhákat, de nem aggatta ki az erkélyre. Levitte az udvarra a többi rongy közé. Tudta: a férfi szeret az erkéfyen ácso- rogni, szívesen elnézegeti az utcán haladókat, elnézegeti a környéket... Mintha a színház nézőterén ülne az ember, itt olyan az erkély, az a szerepe ... A csavargót nem érdekelték az utca pletykál, sem az, hogy kinél mit főznek ebédre, vagy főznek-e egyáltalán. Ha a lányhoz jött és elúnta magát, nem maradt más lehetősége, mint az, kiá 11 jón az erkélyre. Bámulta a hangyaszorgalmú embe reket, akik megszokták az elhagyott világot, akik tervezni, élni, hadakozni tudtak. Bámulta őket, s mindinkább elhatalmasodott rajta az a meggyőződés, hogy ő sehogyan sem lenne erre képes, de ezt sohasem hangoztatta, erről sohasem beszélt. Miután eltűnt a férffr, s hónapokig nem mutatkozott, a lány az ablakhoz tolta a gyerekágyat. Elhúzta a korhadó függönyt, hadd nézegessen a kis tömzsi, hadd lássa a kiszáradt patakként vonuló utcát. Amikor megjöttek a meleg, nyári napok, kitárta az ablak szárnyait, hadd hömpölyögjön be az utcai zsivaj, hadd hallja a gyerek, hadd szórakozzon, akár az apja. Szerette, nagyon-nagyon szerette ezt az embert. Szerette még akkor is, ha összesen harminc napot sem töltöttek együtt. Szerette még akkor is, ha részegen, rekedt hanggal, vizenyős szemekkel tántorodott be néha. Ha utolsó fillérjéből forgatta ki. Szerette, pedig az apja lehetett volna. Az édesapja... De ő még így is vonzódott hozzá, roppantul vonzódott utána. Alázattal, megjuhászkodva húzódott hozzá, s nem is mert arra gondolni, hogy egyszer nem tér visz- sza. Az óra kettőt mutatott. Két óra egy percet... A férfi nyugodtan, egyenletesen lélegzett. — Keljen feli... — suttogta a lány. — Keljen feli... Kész az étel, s az csak frissiben az igazi... A férfi lassan, nehézkesen ébredt. — A* ruháját rendbe tettem... — mosolygott átszellemülten a lány. — Csak a szentek mosolyoghatnak így... — gondolta a csavargó. — A szentek és a bolondok ... — A cipője is tiszta... — mondta a lány. Már merte az ételt. A férfi végignézett rajta. — De gyönyörűi... — gondolta, és kegyetlenül káromkodott magában. — Sokfelé járt?... A cipője... A cipője elárulja, hogy sokfelé jártl — Több helyen megfordultam ... -- mondta kénytelen kelletlen a csavargó. Ebéd után bement a gyerek szólójába, s alkonyaiig ki sem mozdult onnan. — Hogy elvannak!... — nyitott be. hozzájuk a lány. —''Milyen gyönyörűségesen el van nak ... Á férfi felállt, hóna alá kapta a lányt, s átsietett a másik szobába. A gyerek csalódottan nézett utánuk, majd lekuporodott s hosszú hosszú mesébe kezdett, azzal ringatta magát álomba. Az árnyak megnőttek, majd lassanként be is esteledett. A kövér hold fényével öntözte a nyerges háztetőket, a rendetlenségtől torz udvarokat. A csavargó felkelt a lány mellől, megsimogatta arcát, jóillatú haját, kitakart testét, majd kilépett az erkélyre. Az alvó utcát bámulta, a sarkon szomjazó akácot, s azon tűnődött, hogy vajon hogyan került a fa a városba, a járdaszélre. Később szellő támadt, majd egyre erősödött, forró levegőt hintve az ember arcára. Messziről zenefoszlány érkezett. Nem, nem illett bele ebbe a világba. A csavargó cigarettát vett elő. Délelőtt óta ez volt az‘ frlső cigaretta. —■ Indulnom kell... — mondta .szinte hallhatatlanul maga elé, amikor megállt a lány előtt. — Indulnom kell... Kezében tartva cipőit sietett le a megrongált falépcsőkön. Az ingét is csak a kapualjban rántotta magára. Egy ideig még sietett. Kezében pislákolt a cigaretta. Amikor kijutott a sikátorok világából, megállt, majd lassan, hozzáillő gőggel tovaindult. Maga sem hitte el, amikor zilált öltözetében eléje lépett a lány: — Hát elmegyl... — nézett rá vádlón a teremtés. — Elmegyek... — mondta alig hallhatóan a mellette álló ember. — Engem meg Itt hagy!... — kiáltotta a lány. — Engem meg itthagy gondjaimmal, bajaimmal együtt!... Maga meg csak megy, megy!... Mindig csak megy, megy, mint az őrült, engem meg itthagy ... — nyöszörögte a lány elfúló, elhaló hangon. A csavargó rá sem hederített, csak ment, ment a maga dolgára, ment az éjszakába ... DÄVID TERÉZ: Hogyan születik a téma? Az ember érzi, hogy valami hiányérzete van, egészen különös nyugtalanság kínozza. A normális ember, aki nem lesz íróvá, ilyenkor rögtön orvoshoz szalad, és meqméretl a vérnyomását, de orvosi rendelet nélkül fs beszed néhány idegcsillapítót. Akiben a megszállottság vírusa burjánzik, annak ilyesmi eszébe sem fut. Az kis ideig forgolódik a saját tengelye körül, míg végre különös kényszer folytán előszed egy papírlapot és ír. GyakraA már egészen fiatal korában. Ír tavaszról, szerelemről, őszi levélhullásról, vándorló felhőkről, álmatlan é/szakákról. Ha az illető fól viszonyul a mához, akkor traktorosokról. is írhat, termésbetakarításról, esetleg ringó búzatábláról. . Mindettől azonban az írdo gáló ember még nem lesz íróvá. Íróvá akkor válik, amikor tudatosodik és teljesedik írói felelősségérzete. Akkor már a fenti procedúra körülbelül így zajlik le: Leülök az írógéphez. Ujjaimban különös bizsergést érzek. Ilyesmit érezhet a zeneszerző, akinek lelke mélyén új dallamok sűrűsödnek, amelyekkel, úgy érzi — minden alkalommal úgy érzi —, egeket lehet ostromolni. Nos, én is úgy érzem. /Min den ilyen érzület után javításra szorul az írógépem, mert úgy verem ki rajta a gondolataimat, mint zongaravirtuóz a halhatatlan szonátát.) Azután észreveszem, hogy a szobában nem vagyok egyedül. Ami természetes is. Velem szemben foglal helyet a Mú- szám. Az én Múzsám roppant szimpatikus nőszemély, kicsit hasonlít hozzám, csakhogy rajta nem hagyott nyomot az idő. Az alkotandó mű címét minden esetben zavartalanul hagyja lekopognom, csak azután szólal meg. — Mi lesz ez? — kérdezi hárfahangon. — Színdarab — felelem többnyire magabiztosan. — Hm! Igen?! Es miről fog szólni? JA Múzsám kissé pongyolán bánik a magyar nyelvvei./ — Nos — felelem —, nem mindennapi téma... A szerelemről.-- Jó! És aztán? — Hogyhogy aztán? Két fiatal, egy fiú meg egy lány szeretik egymást... — Valóban új! — A szülők ellenzik a házasságot, ők azonban megküzde- nek minden akadállyal... — Giccs! — ... még a szülői szigorral is, amely engesztelhetetlen. Végül a halálban keresnek menedéket ... — Ezt Shakespeare előtted sokkal jobban megírta. És meglehet, mások is.. — Tévedsz! — szegülök ellene a Múzsámnak. — Az én fiataljaim ugyan a halálban keresnek menedéket de végül mégiscsak életben maradnak, összeházasodnak, a nő gyereket szül, és csak évek múltán, a harmadik felvonás végén eszmél arra, hogy egész élete Jé- vedés volt, ezért aztán ... — Ibsenizmus... — Végre is, mindent megírt már egyszer valaki... — Hogyan állunk a mai témákkal? — Minden téma mai, ha mai ember szemével nézem. — Például? — Például a lány lehet traktoros is, vagy brigádvezető ... — Ez már jobb! — ... aki hevesen küzd a szerelméért, a szomszéd termelőszövetkezet agronómusáért. Mondd csak! Annák a fiúnak feltétlenül agronómusnak kell lennie? —■ Lehet kitüntetett vájár is. — No jó, jöjjön az a téma! — és kopogni kezdek, majd hirtelen a Múzsámra pillantok: — Mondd! Biztos vagy abban, hogy ezt még nem írta meg senki? — Ezt nem lehet eleget hangoztatni — válaszolja a Múzsám, és eltűnik, mert ami ezután következik, ahhoz reá egyáltalán nincs szükségem. Áhhoz elegendő egy dramaturg vagy lektor, aki azt ajánlja, hogy a traktoroslány ne menjen feleségül a kitüntetett vájárhoz, részben azért, mert ahol traktoroslány van, ott ritkán fordul meg vájár —- hacsak nem jön haza szabadságra a falufába —, viszont ha a traktoroslány eltávozik a vájárral, választania kell a szerelem és a kötelesség között, és akkor fennakadás áll be a termelésben. Hopp! Egész jó gondolat! Remélem, még senki nem írta meg, és ha a színház dramaturgja nem akad fenn azon, hogy a kitüntetett vájárnak már van menyasszonya, és a rendező sem kifogásolja, hogy a pozitív hős miért hagy faképnél egy csilléslányt... No, mindegy — majd csak kialakul... Tetszik látni? Így születik a téma. Holnap hozzá is kezdek! Zirig Árpád: higgyétek el higgyétek el fények-vesztette utakon kristályos csendben én fázom nagyon fázom én a köves erkélyeken hol penészes panasz terem elhagyott kis kápolnákban liova tiltott csodák járnak angyalszárnyakon higgyétek el én ott is fázom nagyon a tornyok tetején hóimét fakuló fények hajnalán ölembe hull a tér ott is fázom én csontom megfeszül áthömpölyög rajtam földünk befagyott fele .... fázom én csiholnék nagy tüzeket de nincs a szívnek melege kell a szó biztass anyám hálából majd magasra emelem bezúzott koponyám KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELE
